2016. február 28.
Havas Gábor komoly ember… Mondják… Nekem valahogy mindig a mosolygós jutott…
Ha mondjuk a hatvanas évek közös pécsi korszakára gondolok – akkor voltunk mindannyian fiatal házasok, Gábor Icivel, én Szilárddal, no meg a többi hasonszőrű, Kampis Péter, Bándy Gabi, Romvári Feri –, legelőször akkor is a jókedv jut eszembe, természetesen némi szarkazmussal fűszerezve. Csak a h-moll szvitet kel lett fütyülni uránvárosi ablakunk alatt, felmutatni mellé egy flaskát, és már hangzott is: gyertek fel! És akkor már együtt lehetett megpróbálni megváltani a megválthatatlan világot…
Havas 70 – I. kötet >>> [3]
Havas 70 – II. kötet>>> [4]
Havas Gábor komoly ember… Mondják… Nekem valahogy mindig a mosolygós jutott…
Ha mondjuk a hatvanas évek közös pécsi korszakára gondolok – akkor voltunk mindannyian fiatal házasok, Gábor Icivel, én Szilárddal, no meg a többi hasonszőrű, Kampis Péter, Bándy Gabi, Romvári Feri –, legelőször akkor is a jókedv jut eszembe, természetesen némi szarkazmussal fűszerezve. Csak a h-moll szvitet kel lett fütyülni uránvárosi ablakunk alatt, felmutatni mellé egy flaskát, és már hangzott is: gyertek fel! És akkor már együtt lehetett megpróbálni megváltani a megválthatatlan világot…
Nem emlékszem, hol ismerkedtem velük össze, feltehetően versmondós vagy színjátszós körökben – hiszen ő is rendezett, méghozzá igen jót –, ez a közeg lehetett a barátságindító. És kísért minket, hála istennek sokáig, sokáig… Olyannyira,
hogy Krónikatöredék címmel Ici és Gábor varázsolt nekem egy önálló estet, Weöres Sándor, Konrád György, Nagy László, Bella István, Havas Gábor stb. stb. írásaiból. Okos munka volt, szenvedélyes és kerek egész – ma sajnos számos része ismét aktuális. Vagy talán az egész…
Aztán visszaröppentek Pécsről Budapestre…
Pécsi lakásukba sokáig jártam, mert szerencsére Vészi Magdié lett, aki a barátnőm, akivel egy színpadon játszottam Bécsy Tamásnál. És aki ráadásul még csoda gyerekműsorokat is rendezett szabadszentkirályi nebulóival. Szóval, nézhettem
még jó pár évig ablakukból a havihegyi templomot, sőt, vettem is egy Dohány utcai „vacakosnál” egy szép fametszetet róla…
És amikor a zene gyúrta még jobban össze a kazincbarcikai művház nézőterén ülőket: nagyon tudott hangzani két előadás között több száz torokból a Dózsa népe és a többi – mintha üzentünk volna velük. Most a Szabadság térre megyünk
egy kicsinykét örömódázni…
Jó pár évig csak színházi szünetekben stb. futottunk össze.
Aztán egyszer csak nekem is meglett hála istennek a Beszélőben/nél való munka lehetősége. Ismét egy csoda társaság, közösség, és megint ott volt Gábor. Életem egyik meghatározó korszaka volt ez az időszak köztük. És ismét egy nagy csapat, köztük Gábor. És párszor bizony meghajolt előttünk a józan ész, mert egy-egy végigdolgozott éjszaka után nem hazafelé baktattunk, hanem valami jó kis preszszóba, és folyt a szó tovább…
Szóval, életem legfontosabb éveiben mindig ott mosolygott…
Most, amikor ezeket a sorokat írom, éppen azt mondják a rádióban, hogy Miskolcon próbálkozik, teszi a dolgát, ami viszont nagyon komoly… én meg egyszerűen büszke vagyok rá…
Sződy Macó boldog születésnapot kíván
- Emléknyom [7]