A VII. kerületi pártház ostroma
Október 29-én délután mintegy 200 fős tömeg – köztük nyolc-tíz fegyveres – körülvette a VII. kerületi pártházat (Lenin körút 6.), és követelte a kapu kinyitását. Az épület védelméről 20-25 pártalkalmazottnak, üzemi párttitkárnak kellett gondoskodnia. Egy szemtanú szerint a tömeget az a hír bőszítette fel, hogy valaki kilőtt onnan, de ez nem bizonyított. Barinkai Oszkár pártfunkcionárius ígéretet tett arra, hogy beengedik a tüntetőket, de ezt mégsem teljesítették, hanem az „elvtársak” a pincén keresztül távoztak. Erre két fiatal kézigránátokkal beszakította a kaput – valószínűleg a 23 éves Szenes László autóbusz-kalauz irányításával. A tömeg benyomult, az ott talált fegyvereket magához vette, az értéktárgyakat összetörte, többen átkutatták az iratokat.
Minderről a közeli VII. kerületi Kiegészítő Parancsnokság is értesült. Mivel nem éreztek magukban elegendő erőt, hogy fellépjenek a civilek ellen, segítséget kértek több honvédségi szervtől (HM, Fővárosi Kiegészítő Parancsnokság, Mátyás laktanya) – hiábavalóan. A kerületi „Kieg” így mindössze annyit tett, hogy családostul befogadta a pártfunkcionáriusokat.
Szenes László néhány társával sebtében őrséget szervezett, akikkel igyekezett távozásra bírni az ostromlókat. „A pártházból azért volt könnyű a tömeget elküldeni, mivel ekkor már a szemben lévő sörszanatóriumot feltörték, és az ital odavonzotta az embereket” – vallotta.
A „hangos híradó” felállítása
Az ostrom után a VII. kerületi pártház közelében, az éjjel-nappali közért előtt alkalmi szónokok beszédeket tartottak az összeverődő tömegnek. Ekkor felmerült, hogy mikrofonon, hangszórón keresztül eredményesebben lehetne tájékoztatni a tömeget.
A felszerelést az Athenaeum Nyomdából 30-án szerezték. A 41 éves Kállay István ötvösművész vezetésével egy küldöttség (köztük volt a 32 éves Varga Károly szállítómunkás) a nyomda vezetőivel folytatott némi vita után megkapta a mikrofont, leszerelte a falra függesztett két hangszórót, és a pártházban a 22 éves Orián László villanyszerelő-segéd üzembe helyezte. Így alakult meg a 20-25 fős Lenin körúti csoport, amely a bázisát a VII. kerületi pártházban alakította ki. Fő tevékenysége a II. emeleten lévő „hangos híradó” működtetése és biztosítása lett.
Kállay legelőször röpcédulákat olvasott be a mikrofonba, többek között ilyen szövegeket: „Engedjék szabadon Mindszentyt!”, „Budapestről fehér zászlóval vonuljanak ki a szovjet csapatok!”, „Elég volt a vörös terrorból!” A tömeg pedig az épület előtt hallgatta.
Többen – például a 35 éves Nemeskéri József műszaki tisztviselő és Sánta Ferenc – szervezték a hangos híradó műsorát, amelynek célja a napi eseményekről történő tájékoztatás volt. Az újságokból Kállay leginkább azokat a cikkeket olvasta be, amelyek a hazai eseményekkel foglalkoztak, pl. a kormányalakításról, a miniszterek nyilatkozatairól, valamint az egyes vállalatoknál megalakult forradalmi bizottságok felhívásáról. A híranyagokat az Igazságból, a Népszavából és a forradalmi bizottságok felhívásaiból szerezték, elsősorban Nemeskéri révén, aki határozott fellépésével a csoport irányítását is kezébe vette. Az általa létrehozott sajtóirodában továbbiakban is Kállay válogatta össze a beolvasandó híreket, egyes színészek pedig verseket szavaltak, például a Nemzeti dalt. „Elvirányító” embereket, írókat is szerettek volna ott dolgoztatni.
Még ekkor, 30-án, egy Kovács nevű fiatal az egyetemi forradalmi bizottság megbízólevelével kérte, hogy olvassák be programjaikat. Kilátásba helyezte, hogy előadóművészeket is hívnak a hangos híradóhoz. Ezt követően Kállayék az „egyetemi forradalmi bizottság híradója”-ként jelentkeztek be. Másnap viszont Nemeskéri tárgyalt Szabó László Corvin közi alparancsnokkal, aki elérte, hogy ne az Egyetemi Forradalmi Bizottsághoz, hanem hozzájuk, a Corvin köziekhez tartozzanak. Ígért a híranyagon túlmenően élelmet és ruházatot is. Ezt követően valóban úgy jelentkeztek be, mint a Corvin közi parancsnokság híradója, annak ellenére, hogy tőlük híranyagot mégsem kaptak.
A hangos híradó nemzetőrsége
Mindezzel egy időben folyt az őrség szervezése is, éjjel-nappali szolgálatra. Varga Károly így toborozta az embereket: „Polgártársak, álljatok be hozzánk, mert kevesen vagyunk a hangos híradó védelmére.” Az eddig említetteken (Orián László, Szenes László, Varga Károly) kívül az őrség tagja lett Borbély Tibor, Böröndi Lajos, Dékány István, Fróniusz Gyula, Kósa Ferenc – aki a Köztársaság téri ostrom résztvevője volt –, Monori István, Orbán Pál, Pál László, Rontó Balázs – a gondnok fia, repülős hadnagy –, Rózsás Elemér, Szűcs Imre, Tóth László, valamint egy Galambos nevű férfi, „Colos”, a „Hadovás Pista”, a „Dohány utcai Imre”, az „újpesti Pufi bácsi”, „Gyűröttképű Laci”. Kapuőrségi szolgálatot láttak el (illetékteleneket nem engedhettek be az objektumba), és ellenőrizték a pártház előtt elhaladó járműveket (merthogy „az ávósok járnak gépkocsival, és lövöldöznek a járókelőkre” ), igyekeztek megakadályozni a fosztogatást.
Nemeskéri József a „gh” vezetését is elvállalta. Az éjjel-nappali közérttől megkapta a legszükségesebb élelmiszereket, a kenyeret a Dohány utcai pékek hozták mindennap. Később a VII. kerületi tanácstól is vételeztek élelmet. A pártházban lévő konyhán a csoport női tagjai tevékenykedtek: Gulka Mária, Kelemen Márta, Marján Lászlóné, Orián Lászlóné Hirhócz Ilona, Sallai Mária „Maja”, Veress Éva.
Nemeskéri, mivel összekötő szerepet töltött be a környező csoportok felé, rendszerint nem tartózkodott a pártháznál, s így vezetői pozícióját egyre kevésbé tudta érvényesíteni. Először a korosabb Borbély Tibor ragadta magához az irányítást, ám a csoport hamarosan fellépett ellene, mivel úgy látták, hogy vezetői beosztását fosztogatásra akarta használni, vagy a nőkkel szemtelenkedett, akik ezt panaszolták.
A választás Varga Károlyra esett, akit elsősorban higgadtsága miatt tartottak méltónak a vezetésre. Varga helyetteséül Szenest nevezték ki, mivel korábban katonatiszt volt. Az őrség megszervezését, beosztását a választást követően ő oldotta meg. Még fegyverképzést is tartott az udvaron. Ekkor rendfokozat nélküli tiszti egyenruhába öltözött azzal, hogy „…most már indokolt, hogy egyenruhában járjak”. Borbély Tibor viszont elhagyta a helyszínt.
Egy újságíró pártot akart szervezni és sajtót kibocsátani. A pártházbeliek megállapodtak abban, hogy ezt nem támogatják, és Varga Károly utasítást adott, hogy ne engedjék be az újságírót az épületbe.
Nemeskéri mindennap átment a Corvin közbe, ahová formailag a csoportja tartozott. Onnan hozta át november 2-án a 22 névre szóló nemzetőr-igazolványt, a Corvin főparancsnokságának bélyegzőjével. Emellett élelmet és két-három láda kézigránátot is kaptak onnan.
Az ezt követő éjszakán a Corvin köziekkel közös ÁVH-vadász akciót hajtottak végre Varga Károly és Rontó Balázs részvételével. Házkutatás után Kecskés Ferencet – aki korábban ÁVH-s tiszt volt, de ekkoriban már a Gamma gyár termelési osztályvezetője – Rákóczi úti lakásából a Práter utcai parancsnokságra vitték. Más hasonló akcióban a csoport nem vett részt.
A közeli „szabadnépesekkel” szintén szoros kapcsolatot építettek ki. Élelmet, fekhelyet kaptak, sőt Dudás József – ellentétben a Corvin köziekkel – még a pártháziak által használt gépkocsihoz szükséges engedélyt is elintézte. (E Skodát a Déri utcai garázsból szerezték, többnyire Rontó Balázs a parancsnokokat szállította vele. A fiatalok is furikázgattak, ha tehették, ám 3-án a Margit híd budai hídfőjénél a Széna tériek leállították a kocsit – nem fogadták el igazolványaikat –, bekísértek őket a Maros utcába, és csak másnap engedték el őket.) Dudás ajánlotta is nekik, hogy csatlakozzanak hozzá. A csoportból egyesek úgy tudták, hogy a Corvin közhöz tartoznak, mások pedig úgy, hogy a Szabad Nép székházához. Varga parancsnok azonban még másfél évvel később is öntudatosan mondhatta: „Az általam vezetett ellenforradalmi csoport teljesen önálló volt, és kizárólag az én parancsnokságom alatt állt.” Ám ha szükség volt rá, ő is a Corvin közi parancsnokságon belüli alegységnek nevezte a csoportját.
Többek között a New York kávéházban lévő csoporttal is felvették a kapcsolatot, Lichtenstein Sándor parancsnok fegyvereket juttatott nekik. Ám a legszorosabb kötelék – nem egészen a pártházbeliek kedve szerint – a Dohány utcai kerületi kiegészítő parancsnoksággal alakult ki. Ugyanis november 2-án Kopácsi Sándor ezredes, budapesti rendőrfőkapitány a VII. kerületi csoportokat nemzetőrzászlóaljjá egyesítette, és a zászlóalj tartózkodási helyéül a Lenin körút 6. szám alatti épületet, a pártházat jelölte ki. Ez csak kis részben realizálódott, mivel távolról sem az egész kerület nemzetőrsége, csupán a „Kieg” önkéntesei vonultak át oda.
De még ezt megelőzően – a szovjet intervenció fenyegetésében –, november 3-án a BRFK-n nemzetőrségi értekezletet tartottak, amelyen a Lenin körútiak – Nemeskéri és Szenes révén – képviseltették magukat. Velük ment Kovács Ernő százados, a „Kieg” képviseletében. Ezután Nemeskéri és Kovács százados a Baross téri csoport meghívását elfogadva a VII. kerület védelmének témakörében folytattak tárgyalást a többi helyi csoport képviselőivel.
Visszatérve Nemeskéri azt közölte Kállay Istvánnal, aki mindeddig a hangos híradót szerkesztette: „A további propagandára nincs szükség, mert fegyveres harcra kell felkészülni, mivel várható az oroszok támadása.” Este meg is érkezett Drabbant József őrnagy tartalékos tiszti egysége, csakis a forradalom iránt elkötelezett – kisebbségben lévő – katonákat hozta magával, kb. százat, később 360-at a Nagykörút–Rákóczi út kereszteződésének biztosítására. Nemeskéri azonban nem akarta, hogy a két csoport keveredjen, az I. emeleten szállásoltatta el őket. De jött Steiner Lajos is, a Csengery utcai tanácsban lévő csoportjával azzal, hogy a Nemzetőr-parancsnokság döntése eredményeképpen – mint a VII. kerületi nemzetőr zászlóalj alegysége – átköltöznek a pártházba. De Varga Károly „magából kikelve” kijelentette, hogy az épületet nem adja át, mert az a „Corvin közi parancsnokság operatív csoportjának” a bázisa. De Steiner közölte vele, hogy a vitának nincs értelme, „ez már eldöntött kérdés”. E fordulatot követően a csoport tagjai szavaztak, és két-három vokstöbbséggel ott maradtak. Steinerék azonban mégis visszamentek korábbi bázishelyükre. De a katonák megérkezésével merőben új helyzet alakult ki a pártházban. Drabbant őrnagy – mint nemzetőrzászlóalj-parancsnok – lett a fegyveresek főparancsnoka, míg a mindvégig alig fluktuálódó kisszámú civilek vezetését Szenes átvette Vargától, de csak felettük diszponálhatott. „Nagyon erélyesen látta el vezetői beosztását, igen sokat kiabált, amivel elérte, hogy a csoport tagjai körében tekintélye volt, és végrehajtották utasításait.” Drabbant helyettese Kovács Ernő százados és Lengyel Sándor főhadnagy „gh”-parancsnok volt.
Ezen az este még működött a hangos híradó, 4-én reggel pedig egy nyugati rádió magyar nyelvű adására kapcsolták.
A szovjet intervenció
Noha 4-én reggel Váczy György százados, a „Kieg” parancsnoka telefonon adott utasítást a Lenin körút 6.-ban lévő tartalékos tiszteknek, hogy térjenek vissza, illetve, ha lehetséges, akadályozzák meg az összetűzést a szovjet csapatokkal, Drabbant őrnagy nagy számban hozatott át golyószórót, géppisztolyt és lőszeresládát, mialatt Kovács százados a megfelelő mennyiségű benzinről gondoskodott, és kiadta a parancsot az üvegek feltöltésére, valamint a barikádépítésre. A katonák szakaszokba rendeződve készültek a harcra. A későbbi tevékenységükről semmilyen forrásunk nincs. A civil erők az I. emeleten helyezkedtek tüzelőállásba. A Híradó előtt egy légvédelmi gépágyú állt, ámbár a lakosság követelte az elvitelét. Drabbant figyelőszolgálatra is küldött ki embereket. Rontó Balázs az EMKE-nél lévő szabadságharcosoknak megjavította a légvédelmi géppuskáját, Szenes pedig a Royal Szálló ellenállóinak adott katonai szaktanácsokat.
Ekkor a pártháznál nem bontakozott ki harc, mert a védők – parancsnoki utasításra – nem viszonozták a szovjet páncélosok lövéseit, nehogy szétágyúzzák, aknázzák az épületet. Este, éjszaka azonban mégis sor került a tűzharcra, ennek körülményeiről hiányoznak a források.
Valószínűleg ekkoriban a Lenin krt. 4. földszintjéről a felkelők – köztük csak a 16 éves Fajcsák Ferenc ismert – páncéltörő ágyúval lőtték a szovjet harckocsikat. Egyet súlyosan megrongáltak, ám az még továbbra is lőtt, aminek következtében három emelet rászakadt páncéltörő ágyúra, és használhatatlanná tette azt. Eközben a Nemzeti Színház szabadságharcosai – Szenes segédletével – szintén ágyúval vették célba a páncélosokat.
November 5-én kora reggel, miután a Dohány utcában, a Híradó mozinál a felkelők kézigránáttal felrobbantottak egy páncélautót, többen meghaltak. Három sebesültet bevittek a pártházba, ahol Hősz Dezső, a csoporthoz tartozó orvos kezelte őket. (Rajta kívül még Farkasházi Vilmos orvos is csatlakozott az ellenállókhoz a Korányi-kórházból.) Egyikük azonban olyan súlyos gerincsérülést szenvedett, hogy rövidesen meghalt. A másik két katonát ellátták, el sem akartak menni. Egy párttag szemtanú szerint: „…be sem voltak zárva, az ellenforradalmárok között voltak…” Drabbant őrnagy is behozott két szovjet foglyot – valószínűleg a „szabadnépesektől”, akik harcképtelenné tettek egy páncélost –, kihallgatták, majd a kazánházba zárták őket, de behangoltattak velük egy adó-vevőt. Hihetőleg később ezek a foglyok Steiner Lajosékhez kerültek, akik egy-két nap múlva szabadon engedték őket. Még két szovjet sebesült fogoly is odakerült, akiket kórházba szállítottak. Abban minden visszaemlékező egyetért, hogy a fogságban semelyik fogolynak nem esett bántódása, sőt kedvező ellátásban részesültek.
A szétlőtt Dohány utcai páncélautóban találtak egy kézi páncéloselhárító fegyvert (faust-gránát, páncélököl), amelynek kezelését az oroszul tudó Szenes magyaráztatta el a foglyokkal. Szenes és Rontó néhány társukkal el is indultak, hogy kipróbálják. A Munkás utcánál Rontó elsütötte, de utána légnyomást kapott, a társai vitték vissza.
Ebben az időben Drabbant őrnagy utasítására Szenes, Rontó néhány társukkal többször indultak egy-egy megadott célpont ellen, például az Uránia előtt lévő két szovjet páncélos megsemmisítésére. Összecsavart kézigránátokkal meg is közelítették azokat, de épp a támadás előtt elhajtottak, vagy amiatt nem léphettek akcióba, mert a két harckocsi egymást fedezte.
Ekkoriban a parancsnokok közül néhányan – Nemeskéri, Kovács százados – eltűntek, Varga Károly pedig a családjával a pincében tartózkodott, semmilyen harci tevékenységben nem vett részt. Nemeskéri később visszatért – többen támadták is: „…szép parancsnok vagy, amikor harc van, távol vagy!” –, de a fegyveres eseményektől továbbra is távol maradt.
Estefelé, éjszaka a szovjetek több támadást intéztek a pártház ellen, amely belövést kapott. A védők viszonozták a tüzet. Különösen Szenes tűnt ki bátorságával, „mindenütt ott volt”. 6-án a kora reggeli órákban számos felkelő távozott, de a „szabadnépesek”, a Nemzeti Színházban lévők és a corvinisták (Bacsó László, Kuszenda János) közül néhányan csatlakoztak Szenesékhez. A védelmi harc mellett az éjjel-nappali közért, valamint a Bástya mozi melletti közért biztosításáról is gondoskodtak.
7-én délelőtt a szovjet csapatok továbbra is lőtték a környező épületeket és a VII. kerületi pártházat. Szenes és Rontó vezetésével még néhányan folytatták az ellenállást. Szenes a Rákóczi úton a faust-gránáttal egy harckocsit célba vett. „Én határozottan nem állítom azt, hogy a gránátom talált, ellenben a mellettem álló társam, egy román gyerek, határozottan állította, hogy kilőttem egy harckocsit.” A Baross téren is harcba kerültek a megszállókkal. De ekkor Rontó Balázs teljesen illuminált állapotba került, beszállították a Korányi-kórházba.
Az aknázás felerősödött a környéken. 7-én délután Szenesék úgy döntöttek, hogy befejezik az ellenállást. Többen Nyugatra készültek, köztük a parancsnok is, „…s bár Nemeskéri és a két orvos le akart beszélni erről, a meglévő kb. 60 főből 18-an csatlakoztak hozzám” – emlékezett vissza. El is indultak Újpest felé, velük tartott a két szovjet katona is. A határátlépés azonban a többségüknek nem sikerült. Hősz, Farkasházi, Nemeskéri, Rontó, Szenes a politikai ellenállást választották: a Korányi-kórházban antikádárista röpcédulákat készítettek.
A VII. kerületi pártház nemzetőrei közül senki sem esett áldozatul a harcoknak, sőt komolyabb sérülést sem szenvedtek el. A szovjet katonák közül azonban többen elestek e szabadságharcosokkal vívott összecsapásokban. A megszállók három-négy páncélosát a Lenin körúti csoport tagjai tettek ártalmatlanná.
Epilógus
A Lenin körúti csoport tagjait 1957–58-ban tartóztatták le, és nyolcuk ellen indítottak eljárást. Legelőször Rontó Balázs és három társa perében ítélkeztek; 1958. február 25-én Gáspár Gyula őrnagy katonai bírósága Rontót életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújtotta, Hősz Dezső tíz évet, Veress Éva öt évet kapott, Dékány István egy évet, három évre felfüggesztve. Másodfokon, 1958. május 15-én a Sömjén-tanács Hősz büntetését öt évvel megtoldotta, míg Veressét két évvel csökkentette.
Tóth László tanácsa 1958. március 12-én Orián Lászlót öt és fél évre, Kállay Istvánt öt évre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság Simor-tanácsa 1958. július 5-én Orián büntetését két évvel mérsékelte.
1959. február 7-én Vida Ferenc tanácsa fellebbezési lehetőség nélkül hozott ítéletet: Szenes Lászlót 15 évre, Varga Károlyt 12 évre marasztalta el. Szenes még ebben az évben elhunyt a fogságban.
Drabbant József őrnagy, valamint Farkasházi Vilmos és Sallai Mária még 1956-ban kimenekültek az országból.
Források
Rontó Balázs és társai HL 780/57
Szenes László és társa ÁBTL V-144395.
Rácz Sándor és társai BFL 7110/57.
Orián László és társa BFL 790/58.
HL 1956-os gyűjt. 6/a. ő.e. 54–60. f.
Bokodi Ferenc és társai TL V-142554.
Fodor László és társai TL V-141310.
Kállay István-interjú. Készítette Lugossy István, 1991–92. Az 1956-os Intézet, OHA.
Dékány István: Az én 56-om. MTV Dokumentum Stúdió, 1996.
Újvári József és társai HL 9/58.
A szerzo honlapja: www.eorsilaszlo.hu [2].