Papp László Tamás

Nyomtatóbarát változat

„S ezen a ponton az összeesküvés-elméletek lelkes hívei csak feltesznek néhány kérdést. Már csak azért is, mert az összes összeesküvés-elméletről, még a legvadabbakról is kiderül idővel, hogy mind-mind maga a rögvalóság.” 1

„Nevezhetjük egyszerű gondolatkísérletnek is, vagy összeesküvés-elméletnek - bár jó, ha tudjuk: az összeesküvés-elmélet mint paranoia bizonyos életkor és tapasztalat birtokában már nem betegség, hanem az elemi életösztön megnyilvánulása…” 2
(Bayer Zsolt)

„Persze, hogy paranoiás vagyok. És azt akarom, hogy paranoiás legyen mindenki, aki nekem dolgozik. A siker megköveteli a paranoiát. 3
(Nicholas Wyatt)

Konjunkturális világválságok, adóforintokat érintő panamabotrányok, faji indítékú gyilkosságok, valamint a többpártrendszer drasztikus átkonfigurálódása rendszerint ugyanúgy hatnak a tőzsdei-nemzetgazdasági irányszámokra. Mégpedig rosszul. Ilyesmitől a gazdaság összes kulcsszektora zuhanórepülésbe megy át. 2008 őszétől 2010 tavaszáig hazánknak valamennyiből kijutott. (S még 2011 tavaszára sem jutottunk a gödör aljára, továbbra is van lentebb.) A nemzetközi hitelkrízis begyűrűzése, a BKV-ügy s számtalan „mellékbotrány”, a szélsőjobb harmadik erővé fejlődése, valamint a romák elleni sorozatgyilkosság (illetve a mind jobban elharapózó „válságbűnözés”) összhatásként kis híján padlóra küldték az országot. De van egy ágazat, melyre a fenti jelenségek nagyon is serkentő hatást gyakorolnak. Ez az összeesküvés-elméletek keresleti és kínálati piaca. E vonatkozásban nem túlzás iparágról beszélni. A nagyüzemi elmélettermelésre számos kasszasikergyanús politikai és/vagy üzleti vállalkozás jött létre. Szinte már egy webáruház profizmusával működve. Lásd pl. Drábik János Mennyiben kapcsolható egy etnikumhoz a pénzügyi világválság?4 című, lassacskán paranoiaklasszikussá érő sorozatát. Ez persze nemcsak megélhetés, de sokaknak életmód is. A teóriakereskedő gyakran olyan, mint a drogterjesztő, aki maga is fogyasztja az áruját. Itt most a nép- és sajtónyelvbe romagyilkosságokként bevonult üggyel kapcsolatos összeesküvés-elméletek feltáró boncolása a cél. Ugyanakkor látható, hogy a gyilkosságsorozat, illetve az arra reagáló teóriák is soktényezős folyamat termékei. Gyakori a motívumkereszteződés.

Kis elmélethatározó

Az összeesküvés-elmélet mint fogalmi szerkezet a köznyelvben többrétegű, változatos jelentéstartalommal bír. Két pólusdefiníció kristályosítható ki belőle. Egyfelől lehet a paranoia, a mániákus, görcsös teóriagyártás szinonimája. Másik szélső értelmezése: „a” nagybetűs Igazság feltárásának kizárólagos eszköze. Valójában az összeesküvés-elmélet több a fenti két alapdefiníciónál. Iskolapéldájaként annak, hogy nemegyszer pont az evidensnek tűnő dolgokat a legnehezebb meghatározni. Ha ugyanis valahol büntetőjogi, anyagi vagy morális kárt okozó történés zajlik le, a vizsgálat szorgalmazása legitim igény. Induláskor pedig a kezdeti fázisban lévő elméletkonstruálás az objektív megismerés fontos eszköze lehet. Összetett bűntények felderítésénél a nyomozó stáb (és a lakosság mint a rejtélyen gondolkodó spontán, civil „agytröszt”) tagjainak fejében több cselekményverzió, munkahipotézis fut párhuzamosan.

Az egyik az összeesküvés-elmélet: a tettet nagyobb, kiterjedt szervezet vagy intézmény rangsorban, szándékegységben, csapatmunkában dolgozó végrehajtói követték el, háttérből irányítva, felülről jövő utasításra, politikai, gazdasági vagy bűnszervezeti érdek jegyében. A másik a káoszelmélet: a tragédia véletlen, pech, kommunikációs galiba, hanyagság, inkompetencia, műszaki zűr, amortizálódás folyománya, a több, egymás után következő incidens nem áll tudatos okozati láncban. Végül a sejtelmélet: a bűnös, mint egy hibás génkódolású sejt vagy sejtkapcsolódás, egy magányos (zavart elméjű?) tettes, illetve olyan kiscsoportos – családi-baráti alapon létrejött, többnyire duó, trió vagy négyesfogat méretű –, izolált organizmus, amelynek nincs formális alá- és fölérendeltsége, csúcsvezetése és „felső kapcsolata” . A nyomozás, mint logikai építmény, a fenti prekoncepciók kombinációit, mutációit szembesíti a beáramló tényekkel, így rekonstruálva a valóságot. Ekkor a konspirációs teória még nemhogy nem ördögtől való, de a nyomozó (bűnügyi újságíró, elemző, a rendőrséget segítő jóhiszemű civil) munkájának elmaradhatatlan kelléke. Mi több, számos jogállam büntető­kódexében az összeesküvés (valamely konkrét, illegális tett vagy cselekménysorozat megvalósításáért létrejött akarategység) külön fogalomként szerepel.

Élet, testi épség, vagyontárgy ellen irányuló bűncselekménynél a káoszelmélet, tehát a szándékolatlan mozzanat persze legtöbbször azonnal kizárható, bár egyes hírszerző vagy terrorszervezetek gyakran álcázzák a szabotázst, gyilkosságot balesetnek. De ilyen esetben többnyire a konspiráció- vagy a sejtelmélet a variációk. A jogdogmatika ugyan nem tesz ilyen merev különb­séget. Három-négy gettóbandita gyilkossági, leszámolási terve ugyanúgy minősíthető bűnszövetségi/bűnszervezeti konspirációnak, mint egy titkos­szolgálati háttérrel, állami jóváhagyással kivitelezett politikai merénylet. A ci­gánygyilkosságokért felelős négyfős halálbrigád-terrorsejt működése például kimeríti a „bűnkonspirá­ciót”. A beavatatlan világ elől rejtett, álcázott cselekvés, összehangolt tettek a közös cél érdekében. Volt is lap, amelyik ezt a szót használta.5 De a köztudat (ahogy a praktikus rendőri gondolkodás is) mást ért összeesküvésen, mint pár haver, rokon vagy kolléga együttes bűnözését. Mégpedig olyan szervezett bűnelkövetést, ahol a megbízó, az értelmi szerző és a gyakorlati kivitelezők több ponton is szétválnak. Az esemény haszonélvezője fedésben marad, a „halálparancs” nem is közvetlenül őtőle érkezik. Sőt, a végrehajtót szükség esetén feláldozzák vagy likvidálják. Ilyesmi előfordulhat, s nem üldözési mánia, ha lehetségesnek tartjuk. Az összeesküvések létének elismerése nem azonos a paranoiával vagy a kizárólagos összeesküvés-elméleti gondolkodással.

A „ténypárti” összeesküvés-elméleti gondolkodást több dolog is megkülönbözteti a vágy- és rémképvezérelttől. Egyrészt, hogy képviselője bármikor kész az összeesküvés-verziót elvetni a sejtteória kedvéért, ha a bizonyítékok az utóbbit támasztják alá. Illetve, ha el is fogadja valószínűbbnek a konspirációtézist, nem cövekel le egy konkrét tettes-populációnál. („Összeesküvés lehetett, de még nem tudjuk, kik szervezték.”) Vagy pedig egymás mellett több/sok opciót futtat. „Természetesen közéletileg releváns botrányok, bűntények, gyilkosságok idején mindenféle verziónak, feltételezésnek, intuíciónak helye lehet. Zavart akkor okozhatnak, ha közöttük szájíz, politikai előítélet alapján mazsoláznak. Kiemelve – és monomániásan sulykolva – azt, amely a kedvenc ideológiájuknak megfelel. Akik így tesznek, azokat kevésbé érdekli a tett felderítése, sokkal inkább a lehetőség, hogy a bűntényből politikai tőkét kovácsolhatnak6 – e sorok írójának 2009 augusztusában, a feltételezett tettesek letartóztatása előtt kilenc nappal papírra vetett diagnózisa akkor és később is helytállónak bizonyult. Az összeesküvés-elméletek képzeletbeli futóversenyében az ideológiailag manipulált, előre beprogramozott végkifejletűek azonban a közbeszédben szinte mindig lehagyják a faktumokból építkezőket.

Reméld, amitől rettegsz!

Egészen a nagycsécsi kettős gyilkosságig (sőt, még utána is) a romák elleni támadásoknak két főáramú konspirá­cióverziója futott az online fórumokon, közösségi diskurzustereken. A „Gárda-összeesküvés”, valamint az „uzsora-összeesküvés” munkahipotézise. Nem túl komplikált meghatározni az elméletek hátterében lévő ideológiai törésvonalat. A virtuális középtől balra állók (ide so­rolandók a liberálisok is) szívesebben és könnyebben fogadták el a szervezett rasszista bűncselekmény lehető­ségét. A jobbra nyitott térfélen (mérsékeltektől a szélsőségesekig, beleértve a kettőt összekapcsoló átmeneteket) az uzsoraverzióra esküdtek, köztörvényes maffiacselekményt vélelmezve. Előbbi szerint gyűlölködő többségiek „felsőbb utasításra” gyilkolják a cigányokat, utóbbi a „cigány bűnözők ölik a saját fajtájukat” szavakkal összegezhető. Igazából egyik feltételezéssel sincs „baj” a tekintetben, hogy 2008 őszének Magyarországán az életszerűség próbáját mindkettő kiállja. Miért ne lehetne hipotézis szintjén feltételezni, hogy a Magyar Gárda (vagy hasonló félkatonai jellegű „vérjobbos” szervezetek) csak a látszat kedvéért működnek jogszerű, bejegyzett egyesületként? Valójában „a legális és illegális pártmunka kombináció­jának” bolsevik receptje alapján a formaruha helyett terepszínű embervadász-szerelést öltenek? S éppúgy nem lehetséges – a helyi gettómaffiák, peremvidéki bandák számtalan kisebb-nagyobb brutális rablása, zsarolása, nyereségvágyból elkövetett gyilkossága közepette –, hogy terepismerettel bíró, roma származású gyilkosok öltek valamiért? Az összeesküvés-elméletek nem ettől visznek tévútra, hanem azért, mert e teóriák megrögzött hívei közül egyik sem meggyőzni, csupán túlordibálni akarja a másikat. Még a játék kedvéért sem adva esélyt, hogy netán a másiknak van igaza. A dolgot súlyosbítja, hogy itt – ellentétben például egy vallási disputával – egyik félnek se kellett volna még ideiglenesen sem feladni a maga „hitét”. Attól, hogy elismerjük, egy konkrét helyszínen van (lehetett) rasszista indíték, a helytelenül általánosító „cigánybűnözés” szóval illetett gettóbűnözés még lehet komoly gond. És fordítva. De mindkét oldal attól rettegett: ha elismeri, hogy ebben az esetben a másik fél elmélete szintén helytálló lehet, azzal országos szinten gyengíti az általa fontosnak (vagy fontosabbnak) tartott probléma (uzsoramaffia, gettóbanditizmus versus „fasisztabűnözés”) médiareprezentációját.

Állatorvosi lova ennek Teleki László MSZP-képviselő, Gyurcsány romaügyi megbízottjának hírhedtté vált elszólása a nagycsécsi ügyet követő, ugyancsak kettős halállal járó pécsi kézigránátos támadás után. „Tegnap az MTV Nap-kelte című műsorában is szembesítették a roma politikust a rasszista motivációval kapcsolatos reményeivel, amelyeket a köztelevízióban sem tagadott. A cigány politikus először csütörtökön fogalmazott úgy a TV2 Mokka című műsorában: »Remélem, hogy ez [mármint a rasszista motívumot kizáró rendőrségi álláspont – a szerk.] tévedés lesz, és talán bebizonyosodik az, hogy más indíttatásból keletkezett ez a bűncselekmény«.  A műsorvezető ekkor megdöbbenve kérdezett vissza Telekitől, hogy etnikai indíttatású gyilkosságban reménykedik-e, amire a romaügyi megbízott igennel felelt. A volt romaügyi államtitkár tegnap ennél is tovább ment, amikor kijelentette: ha bebizonyosodna, hogy etnikai alapon történt a támadás, az »elindítana egy olyan folyamatot, ami felerősíthetné azt a helyzetet, amely sokkal több eredményt hozhatna a magyarországi cigányság számára«. Hozzátette: »abban az esetben, hogyha továbbra is azt mondjuk, hogy nem etnikai egyébként, viszont romákat ér sorozatosan, akkor abból nehezen tudunk kijönni jól«. Teleki szerint ugyanis sokkal jobban odafigyelne a társadalom és a politika a pécsi gyilkossághoz hasonló esetekre, ha bebizonyosodna, hogy valóban etnikai alapú támadás történt.”7 A roma médiában is negatív pályaívet befutó8 szavak végül magyarázkodásra kényszerítették9 Telekit.

Nyilvánvaló hiba volna mechanikus egyenlőségjelet tenni a két szekértáboros narratíva, rasszista és antirasszista paranoia viszonylatában. A balliberális oldal ekkor már defenzívában volt, hol kínosan feszengve, hol dacosan horkantva próbálta tagadni-kerülgetni a tabunak minősülő (vagy általa annak tartott) dolgokat, de gyűlölet- vagy indulatkeltéssel nem, illetve jóval kevésbé vádolható, mint a cigánytémára egyre szélsőségesebb hangvétellel ráülő „nemzeti oldal”. (Az örökzöld jobbos toposzok közé sorolható, hogy minden, őket jobboldaliságukkal összefüggésben támadó kritikát – a rajtuk csattanó jogos vagy jogtalan gyűlöletvádon gépiesen fordítva – gyűlölködőnek, „magyarellenesnek”, a bírálót pedig balliberálisnak nevezik. Függetlenül attól, hogy az illető vélemény tényleg meredeken sértő-e, s gazdája valóban balliberálisként definiálja-e magát.) A rasszista ellenségkép ab ovo antidemokratikus, kollektív bűnösségen nyugvó, az antirasszista nem az. Árnyalja persze az összképet, hogy a rasszizmus/antirasszizmus tankönyvi definíciói az életben korántsem mindig jelentkeznek vegytiszta formában. A rasszizmus papíron bizonyos humán fajták, emberi „alpopulációk”, etnikumok személyválogatás nélküli, egészében való morális bírálatát, izolálását, szegregálását, negatív diszkriminációját, üldözését (illetve ennek szándékát) jelenti. Ami számos helyen és időben meg is valósult. A nyugati kultúrkör jelen­kori gyakorlatában viszont nemegyszer a demokratikus normapanelekkel felpuhítva, keverve jelentkezik. Vannak pragmatikus „reformrasszisták”, akik általánosító, gyűlölködő vagy fenyegető szövegeik élét azzal tompítják, hogy azért léteznek becsületes cigányok (feketék, zsidók, palesztinok, székelyek) is, akikre a rasszizmus diagnózisai és szankciói nem vonatkoznak, akik ártatlanul szenvednek bűnös „fajtársaik” miatt, stb. Tovább bonyolítja a helyzetet ama szubkulturális kódolás, melynek jegyében a fajgyűlölő diskurzus skizofrén módon elhatárolódik önmagától. A legtöbb, demokráciákban működő szélsőjobboldali mozgalom nem vállalja a rasszista jelzőt, egészében (s nyíltan) nem azonosul a totalitárius faji eszmékkel, s azok rezsimjeinek népirtó cselekedeteit is tagadja. (Ami egyúttal annak indirekt, öntudatlan beismerése, hogy a más identitásúak üldözése embertelen dolog, amire nemigen lehet büszkének lenni.) A politikai rasszizmus főárama ma olyan tömegjelenség, amely antidemokratikus, ugyanakkor definitíven, fogalmilag (és jogilag megfoghatóan) nemigen tagadja a demokráciát, sőt, nagyon is szeretne demokratikusnak, a „becsületes kisebbségiek” iránt megértőnek látszani.

Az antirasszizmus mindenféle, akár kódolt általánosítást, kollektív stigmát visszautasító elvi alapja természetesen nem tagadja, hogy vannak cigány származású bűnözők, sőt azt sem, hogy egyes bűncselekménytípusokban a magukat romának valló és/vagy annak tartott személyek felülreprezentáltak, hogy a cigányság köreiben is van szervezett bűnözés, maffia, hogy létezhet többségellenes cigány előítélet, gyűlölet, rasszizmus (miért pont ilyen rasszizmus ne lenne?). Az antirasszisták differenciált gondolkodású „krémje” ezt a gyakorlatban is elismeri. Ugyanakkor létezik az antirasszizmusnak olyan, egyszerre doktriner és vulgáris (nemritkán egyéni vagy politikai ambíciókat is szolgáló) mutációja, amely időnként a rasszizmus bűnbakképzésének tükörképére, nem pedig antitézisére emlékeztet. Paranoiásan rasszizmust szimatol, kiált ott is, ahol nincs (vagy nem olyan súllyal van) jelen, a kisebbségieket mindig csak áldozatként (valamint csak a rasszizmus áldozataiként) hajlandó látni. Minden, kisebbséget érintő spontán támadásba, akaratlan sérelembe gonosz többségi koncepciót, szervezkedést, összeesküvést képzel bele. Kétségtelen, hogy a két paranoiafajta veszélyességi mutatója nagyon eltérő, a többségi „javára” . Ráadásul a kisebbségi (vagy kisebbségpárti) bigottság, önsorsrontó provokációival nagyobb veszélyt jelent önmagára, mint a többségre. Arról nem is beszélve, hogy a rasszizmussal szemben nem lehetnek illúzióink, csak azt adja, ami lényege. Viszont komoly illúzióvesztést okozhat, ha a demokratikus antirasszizmus (tehát egy racionális, értelemre hatni akaró, felvilágosult nézetrendszer) ugyanolyan irracionális téveszméket, boszorkányüldöző összeesküvés-elméleteket termel, mint a faji paranoia.

De a két összeesküvés-narratíva annyiban rokon, hogy egyik sem éri be a puszta teóriabarkácsolással. Hanem kizárólagosságra tör. Nem elégszik meg azzal, hogy van (s miért ne lehetne?) egy rosszindulatú szervezkedés, de minden helyi cselekményt ahhoz kapcsol, valamennyi egyedi mozzanat csak annak részeként létezhet. Kivételt nem ismer, csak az önmaga létrehozta szabályt. Ha van rasszista erőszak (márpedig, ugyebár nagyon is van), akkor minden, cigányok elleni konkrét atrocitás csakis ennek a folyománya. S ha van roma szervezett bűnözés (tudjuk, hogy van), akkor a cigányokat mindenütt csak az tizedeli. Persze az összeesküvés-elméletek híve soha nem vallaná be, hogy ő „hívő”. (Egy kutatótárs csinos teóriakupacot gereblyézett egybe, amelyek mind így kezdődnek: „Nem vagyok az összeesküvés-elméletek híve, de…”10) Sőt, nagyon is „hiper­szkeptikus” valakiként tekint önma­gára, aki mindent kétkedve fogad, ugyanakkor bármit lehetségesnek tart. Kétségtelenül van ilyen egyede is a „homo paranoicusnak”. Egy összees­küvés-elméleti honlap pl. 2009 augusztusában az összes verziót felsorolta, mindegyiknél gondosan kidekázva, mi kerül a pro és a kontra serpenyőjébe.11 A legtöbb elmélet viszont „determinált agyhalál”, rögeszmés monomániával sulykolt favorit demóverzió. Akik a magukét hajtogatták, szándék­etikailag talán nem, de következményetikailag mindenképp hozzájárulhattak volna a nyomozás zsákutcába futásához. Nem rajtuk múlt.

A Köz Feltételezett Jótevője a Valóságban Gyilkos

Tatárszentgyörgy (és pláne Tiszalök) után az uzsora- és maffiaverzió (valamint a szimpla „cigánybűnözés-teória”) szép csöndben kimúlni látszott. A „Gárda-összeesküvés” támogatói viszont diadaltort ültek. „A politikusok felhívták a rendőrség figyelmét arra is, hogy az elmúlt hónapokban elkövetett terrortámadások mindegyike az autópálya 10, maximum 30 kilométeres körzetében történt. Az autópályákon viszont rögzítik az autókat. Tudjuk, hogy a terroristák fekete terepjárót használnak, DNS minta van a kezünkben. Immár életben maradt tanú is van. Egyértelmű tehát, hogy az autópálya-információkból kinyerhetőek lennének azok az adatok, amelyek alapján minimálisra lehetne szűkíteni a gyanúsítottak körét. Miért nem történik semmi?” – kérdi Szanyi Tibor. – „Mi élünk a gyanúval, hogy mindez azért lehetséges, mert a szélsőjobb párt rendőrségen belüli trójai falova a Tettrekész Szakszervezet. Egyes tagjai hátráltatni tudják a nyomozati munkát” – tetőzi be és válaszolja meg a gondolatsort Galba-Deák Ádám, a Demokratikus Hálózat (DH) elnöke. Így „a politikusok felszólították a rendőrséget irányító Draskovics Tibor minisztert, hogy kezdeményezzen belső vizsgálatot annak kiderítésére, hogy hátráltathatták-e a sikeres nyomo­zást a Jobbik szimpatizánsok, vagyis a Tettrekész Szakszervezet tagjai… A Demokratikus Hálózat szerint a romagyilkosságnak közvetlenül köze van a Job­bikhoz.”12 Ugyanígy felmerült a „rendőri vonal” az 1991–92-ben bevándorlókra lövöldöző svéd „lézeres gyilkos” ügye apropóján keletkező összeesküvés-elméletekben.

„Ma este hallottam a rádión, hogy a rendőrkapitány szerint magányos őrült van a lövöldözések mögött. Milyen hülyeség ez? Hogy mondhat ilyet? Hiszen világos, hogy rasszista szervezetről van szó! Különben miért pont bevándorlók­ra utaznának?”13 – mondta egy felszó­laló a migránsszervezetek hisztérikus légkörű válságtanácskozásán. „Szerintem a rendőrök is benne vannak. Senki nem tud lelőni ennyi embert anélkül, hogy el ne kapnák. Szerintem a rendőrségen belüli szélsőjobboldali körök védik a rasszistákat, akik felelősek ezért. Vagy maguk a rendőrök lőnek”14 – tesz rá egy lapáttal egy másik. Az ilyenfajta konspirációteóriák velős lényege: „A Köz Feltételezett Jótevője a Valóságban Gyilkos.”15 Vagyis a rend őrzőjének ál­cája a gonosz erőinek lovagját takarja. Ebből következően, „a bajok éppen azoknak a művei, akiket a Közjó előmoz­dításáért fizetnek. Éppen azért nem lepleződnek le, mert érinthetetlenek; képesek arra, hogy korrumpálják a rendőrséget és a közigazgatást.”16 Benvenuto példaként hozza fel az évti­zedeken át tartó firenzei, az 1969–76 között a franciaországi Creilben zajló sorozatgyilkosságot, valamint a belga Marc Dutroux által elkövetett pedofil rémtetteket. „Olaszországban többségben voltak, akik a szerelmespárokat meggyilkoló »firenzei rém«, Pietro Paccini ártatlanságát vélelmezték. Mi vezetett annyi derék embert arra, hogy egy feltételezett kegyetlen gyilkost védelmezzen? Paccini, az öreg és durva földműves nyilvánvalóan nem rendelkezett a szörny physique du rôle-jával, azzal a képpel, amelyet a népi fantázia a szörnyről konstruált – nem áradt belőle semmilyen »ördögi intelligencia«. Mielőtt Paccini neve napvilágra került volna, az a szóbeszéd járta, hogy a rém a firenzei régió egyik híres nőgyógyásza volt. Egy elegáns, kicsit komornak tűnő ember. Ez volt a nép által elvárt szörnyetegtípus. Éppen a nők ezen jótevője vált azzá az emberré, aki megölte őket, és nemi szerveikkel kegyetlenkedett.”17

Creilben és a belga pedofil horror esetén pedig előlép a „belső munka”, a bennfentes összeesküvés, sőt az állam csúcsaira vezető konspiráció mítosza. „Mint a firenzei nőgyógyász esetében, a hír afféle oximoronnak köszönhetően volt meggyőző: a rendőr, akinek a gyilkosra kellett volna vadásznia, valójában maga volt a gyilkos. Amikor aztán Creilben egy alkalmi munkást találtak bűnösnek, a környék lakossága sokáig hitetlenkedett, és mindenesetre nagyon csalódott volt.”18 Belgiumban olyan paranoiafolklór öltött elmélettestet „mely szerint a politikai osztály támogatta Marc Dutroux-t, a gyilkost és általában a pedofilokat. Az egész belga politikai rendszert megrengette a hír. Egy homoszexuális minisztert is belekevertek a »pedofilpolitikus-vadászatba«.”19

Ehhez viszonyítva a Tettrekész-háttérkonspiráció (a svéd változatnál is hangsúlyosabban) egyik oldalról nézve izmosabb, a másikról viszont satnyább lábon áll. Szélsőjobbos rendőrök (akik a foglalkozásukból kifolyólag a fegyveres bűnelkövetéshez, illetve a nyomok eltüntetéséhez is jobban konyítanak az átlagbűnözőnél) ideális gyanúsítottak lehetnek. Nem biztos, hogy ők voltak, de azért kinézhető belőlük. Csakhogy épp itt lelhető föl a teória Achilles-sarka. Amennyiben a rendőrség kapuin belül zseniális konspirátorok támogatnak egy rasszista gyilkosságsorozatot, aligha hangoztatnák, vállalnák fel nyíltan világnézetüket úgy, mint a Tettrekész Szakszervezet vezetői. Ehelyett igyekeznének beolvadni, észrevétlenül megbújni, hogy véletlenül se keltsenek gyanút. Jótevő és gyilkos ugyanakkor nem zárja ki egymást az ököljog híveinek fejében. A gyilkosságsorozat egyik összeesküvés-verziója szerint a rendőrökből állt össze egy titkos, önbíráskodó halálbrigád, akiket frusztrál a jogállami impotencia, ezért hát lecsapnak. De akkor a Rendőr Számonkérés (lásd a „Ne ébreszd fel az alvó zsarut” című kultfilmet) miért ártatlan, faluszéli csórókat venne célkeresztbe, akik már ránézésre is maximum piti kishalak lehetnek?

Ez a „a rendőrség gyilkolja a kisebbségi polgárokat” feltevés inkább társadalomlélektani, mint világnézeti gyökerű. A legtöbb ember, így az átlag médiafogyasztó is, kollektivista-paternalista, hajlamos minden ravasz cselekvés mögött szervezetet, államot, vállalatot, nagyobb kényszer- vagy parancselvű közösséget (erőszakszervezetet), felsőbb érdeket/hatalmat látni. S nem csak azért, mert ahogy a pozitív (öngondoskodás), úgy a negatív egyéni leleményességben (ügyes magányos pszichopata) sem hisz. A félelmetes összeesküvés víziója még mindig megnyugtatóbb, mint a lidércnyomásos realitás. A kollektivista-paternalista nézőpontnál az individualista-szabadpiaci jóval rémisztőbb perspektíva: nem kell a sorozatgyilkossághoz nemzetközi titkosszolgálat. Néhány elvetemült, önjáró, hálózaton kívüli fanatikus is képes rá bármikor. Ez azonban nemcsak tettesi, de bűnüldözői oldalról nézve is rosszabb a konspirációverziónál. S aligha csak a romagyilkosságok esetében. „Amennyiben sötét összeesküvés parancsolt tétlenséget az MTV-székház védőinek, az még mindig a kisebb rossz lenne. Ugyanis azt jelentené: a hatóság amúgy jól működik, csak valami gonosz háttérhatalom bénítja le néha. De a valóság sokkal kiábrándítóbb. A rendőrség (sőt, maga az államhatalom) krízishelyzetben, »felsőbb útmutatás« nélkül vízfejű óriáscsecsemővé válik... Egymást kölcsönösen gerjesztő tehetetlenség zárta bilincsbe az államhatalmat. A rendőrség nem mert önállóan, szakmaian cselekedni (ahogy kellett volna), a politika viszont félt a dön­tés átvállalásának rizikójától. Mindennek végeredménye közismert” – írtam egy korábbi látleletben.20

Víziók útvesztője: liberális paranoiától a tiszalöki drogbarlangig

Azt hinné az ember, a politikai individualisták a gyilkosságsorozat ügyében valószínűbbnek tartják az egyénen vagy önkéntes társuláson alapuló feleleteket, mint a háttérszervezetek által vezényelt marionett-táncot. De nem így van. Őszintén liberális pályatársak fejtegették a romagyilkosper szüneteiben a büfénél: ők bizony nem hiszik, miszerint „ezek négyen”, csak úgy maguktól… Lappang itt valami a háttérben. Gyakran a liberális is hajlik a speku­lációra, ha megfelelő (és nagyrészt valóban fenyegető) az ellenségkép. 2009 tavaszától mindenesetre a jobb közepétől a pereméig feladták az uzsorakonspirációt, és elmozdultak A Köz Feltételezett Jótevője a Valóságban Gyilkos szoclib körökben is felkapott teóriája felé. Innentől a mérsékelt (?) jobboldali, Fidesz-párti sajtószelet felelőssége a legnagyobb. Nemcsak a szoclib, anti­rasszista paranoiát körözte le rég, hanem a szélsőjobb elméleteire is próbált rálicitálni. „Az érthetetlen brutalitásra csak a 17%-os választási eredménye után is hatalmához ragaszkodó bűnszervezet gátlástalansága adhat magyarázatot… Mindezek után az egyetlen életszerű magyarázat a látszólag indíték nélküli, profin végrehajtott gyilkosságokra maga a kormány által vezérelt boszorkányüldözés, mely a Jobbik és holdud­vara, az új erőként megjelenő nemzeti radikalizmus felszámolására irányul. A cigánybűnözést megelégelő társadalmat most mártír cigányokkal és gyilkos rasszizmussal ijesztgetik, mintha egyenesen ez lenne a Jobbik kormányprogramja”21 – vezeti le 2009. augusztus 5-én a Jobbik-sajtófőnök Novák Előd. Ezt a szálat követte a narancsmédia is.

A Magyar Hírlapban Simicskó István szakbizottsági elnök csap bele a paranoia húrjaiba, mondván: „Érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy a titkosszolgálatok nem foglalkoznak a cigány lakos­ságot érintő sorozatgyilkosság esetleges külföldi titkosszolgálati és bűnözői szálaival…” A KDNP-s politikus szerint „lehet, hogy talán azért tekinte­nek el ettől, mert a kormánynak az az érdeke, hogy a magyar társadalomban fennmaradjon a mostani feszültség, és a rasszizmus emlegetésével eltereljék a figyelmet az ország valódi problémáiról”.22 Amit már a véleményrovat emel magasabb dimenzióba. „Jelenleg a magyar kormány tehetetlenül szemléli, hogy egy terrorbrigád végigszáguldja az országot, és magyar állampolgárokat gyilkol. Tavaly július óta egyetlen tettest, egyetlen komoly nyomot sem leltek. Vagy félrenéztek? Parancsra, főnöki sugallatra?”23 A jobbos médiaflotta zászlóshajója pedig már nem sugalmaz, hanem szinte „bizonyít”, nagy ívű elméletmutációt produkálva. „A kormánypártok hatalmon maradásához pénzügyi érdeke fűződik a mögötte álló érdekköröknek, közülük egy vagy több átléphetetlennek gondolt határ átlépésére is képes lehet. Ők gondolkodhatnak úgy, hogy pártjuk támogatása erősödhet, ha politikai szélsőségesek által végrehajtott bűncselekmény-sorozat söpör végig az országon; mert a biztonságra vágyó polgárok rendszerint az aktuális hatalom mögé sorakoznak, és mert megrémülnek az elkövető szélsőjobbtól. Ezen reményüket azonban sem a közvélemény-kutatások, sem a június 7-i választás nem igazolta vissza. De ez nem jelentette azt, hogy több hónapos hezitálás után ne hozzanak döntést a projekt folytatásáról. A Tiszalök és Kisléta közötti szünet fő oka ez volt. […] A szóban forgó érdekkörök pártjaik hatalomból való kiesése után elvesztik kormányzati kapcsolataikat, ami pénzben kifejezhető anyagi veszteséget jelent számukra. A június 7-i választások után feladták ugyan azt a reményt, hogy 2010-ben még választást nyerhetnek, de már most megkezdhetik 2014-es visszatérésük előkészítését. Ez pedig akkor lesz a legkönnyebben megvalósítható, ha 2010-ben soha nem látott romhalmazt hagynak az országra, és művileg is növelik a feszültséget. A projektet nem törölték, csak átrendezték céljait”24 – írja a Magyar Nemzet témával foglalkozó kommentársorozata.

 „A borsodi romák között kell keresni a cigányok elleni támadássorozat elkövetőit a tiszaújvárosi kisebbségi önkormányzat vezetője szerint”25 – leplezik le az összeesküvést a konspirációfóbia fonalának gombolyításával az újságban a halálbrigád őrizetbe vételének előestéjén. („Magasabb körökből irányítják a romák elleni támadásokat”) „Kiss Károly a Tiszaújvárosi Krónikának azt mondta, három 50 fős társaság tartja kezében a romaügyeket. Szerinte olyanok is vannak közöttük, akik az idegenlégióban szolgáltak, de véleménye szerint a csoportot a fővárosból, magasabb körökből irányítják. Kiss Károly közölte: a tiszaújvárosi kapitányságon már elmondta, amit tud, neveket azonban csak az országos rendőrfőkapitánynak hajlandó mondani, ha a családja védelmet kap.”26 A „last minute” teória először a Tiszaújvárosi Krónika augusztus 18-i számában jelent meg. „Engem is megfenyegettek már. Valamelyik este egy fekete Mercedes állt meg a házam előtt. Nem mentem ki a kapuba, magas kerítésem van. Kintről üvöltöztek, ha nem hagyom abba saját nyomozásaimat, akkor megnézhetem magam. Márpedig én felveszem a harcot mindenkivel… Vannak közöttük magyarok is, olyanok, akik az idegenlégió­ban szolgáltak. Az irányítás viszont Pestről jön, magas rangú egyenruhásoktól. Ez biztos… A tiszalöki megölt férfi Tiszavasváriban dolgozott. A gyógyszergyár­ban. Ott hozzá lehet jutni bizonyos drogok alapanyagaihoz is. Ebből már következtethet mindenki.”27 Bizonyos tekintetben ez a kétféle összeesküvés-dimenzió fúziója. Egybeolvad benne a (cigány)maffia és a „rendőrbűnözés” vonala, sőt a háttérben „magasabb körök” is felsejlenek.

Van itt minden, ami paranoiás szemnek-szájnak ingere. Drogszál, idegenlégiós bérgyilkosok, vezető beosztású főtisztek, éjsötét Merci, jól szervezett halálosztagok. A lap következő, augusz­tus 26-i száma tiltakozást és cáfolatot hoz le. „Az elmúlt napokban megjelent Kiss Károly Tiszaújvárosi Cigány Kiseb­b­ségi Önkormányzat elnökének sajtónyilatkozata, mely szerint három ötvenfős cigánycsoport követte el a cigányok elleni gyilkosságokat, semmi alapja nem volt, mivel köztudott, hogy a szerencsére elfogott, és a gyilkosságokkal alaposan gyanúsítható személyek között nincs cigány származású. Ezáltal úgy véljük, hogy Kiss Károly nagy­mértékben aláásta a magyarországi cigányság jó hírnevét, alapta­la­nul vádolt meg egy népcsoportot, lejáratva saját magát, közösségét, a ci­gány társadalmat”28 – szögezik le a BAZ Megyei Cigány Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat és a Tiszaújvárosi Roma Polgárjogi Mozgalom elnökei. Két dolog van itt, amire feltétlenül érdemes alaposabban ránézni. Ha Kiss Károly mindenféle bizonyíték nélkül hozakodott elő a paranoid rablómesével (a dolgok állása pedig ezt valószínűsíti), az nyilván elítélendő. De adott két mozzanat, melyek arra intenek, ne törjünk csak úgy pálcát fölötte.

Wayne B. Williams kísértete

Az egyik a cigány tettes opciója. Melyet (Kisléta után, két héttel a letartóztatás, kilenc nappal a Kiss-interjú előtt) a cikk­író sem tartott elképzelhetetlennek. „Abból, hogy az áldozatok mind cigányok, levonható-e következtetésként, hogy a tetteseket a politikai rasszizmus vezérli? Lehet, de ez akkor is csak az egyik, s nem az egyetlen potenciális mozgatórugó. Minden gyilkos otthagy a helyszínen magáról valamilyen személyiség-lenyomatot, személyiségmorzsát. Csak nehéz egy apró szilánkból összerakni a képet. A tettesek nem feltétlenül azért gyilkolnak, mert rasszisták. Azért is gyilkolhatnak, mert pszichopataként igényük van rá. Előítéletük maximum leszűkíti, kijelöli a potenciális célponti kört. Dolgozhatnak teljesen politikamentes alapon is. Ugyanakkor, ha valakik ennyire profik, akkor belefér, hogy az áldozatválasztási metódus egyben félrevezető álcázás is. Ha megölnek több meleget, aki szexualitását nyíltan vállalja, mindenki a homofóbokra gondol elkövetőként, szimpla kéjgyilkos aberráltakra vagy ideológiailag közömbös szociopatára alig valaki. Nem zárható ki az sem, miszerint azért tudnak így beolvadni, mert az elkövetők (vagy legalább egyikük) cigány(ok). Céljuk az ideológiától független, szórakozásból való ölés. S pont azért választanak áldozatoknak romákat, mivel tudják: a nagyközönség ilyenkor zsigerből a többségi fajgyűlölőkre asszociál. Aligha ez a legvalószínűbb forgatókönyv, de »politikai korrektségből« rögtön elvetni sem szabad”29 – vélelmeztem. A sorozatgyilkosság alatt két művet olvastam rongyosra. Az egyik Tamás Gellért már idézett riportkötete a „lézeres gyilkosról”, a másik pedig Kessler FBI-története.

„A személyiségrajzok néha ellentmondanak a zsarukhoz befutott füleseknek vagy a józan észnek. Egyszer például a személyiségelemzők kijelentették, hogy az atlantai fekete gyermekek sorozatgyilkosa maga is fekete. Mindenki azt feltételezte, hogy a gyilkos... fehér ember, aki gyűlöli a feketéket.”30 Pedig afroamerikai volt. „Egy fehér nem mozoghatott volna észrevétlenül egy feketék lakta vidéken. […] Különben is, a sorozatgyilkosok törvényszerűen saját fajtájuk ellen fordulnak. Mint kiderült, a gyilkos, Wayne B. Williams, fekete volt, s jelenleg kétszeres életfogytiglani büntetését tölti”31 – emlékezik John E. Douglas, az Iroda profilrajzolója. Tény az is: Williams megfelelt a Douglas által fölvázolt személyiségtérképnek: „az elkövető fekete, egyedülálló, és a kora huszonöt és huszonkilenc év között van. A környéken él, néha rendőrnek adja ki magát, rendkívül érdekli a bűnügy sajtója, és nehezen talál hangot a másik nemmel. Tény és való, Williamst a szomszédságban élő gyerekek zsarunak vélték, mert a kocsijai rendőrautókra emlékeztettek, azonkívül rendőrjelvényt is mutogatott, és folyvást parancsolgatott is nekik. Williams fekete volt, egyedülálló és huszonhárom éves.”32

Egy gyilkosok utáni nyomozás során nem lehetünk tapintatosak. A rendőr sem szabad, hogy tekintettel legyen a többségi közvélekedésre, a kisebbségi érzékenységre, bármilyen egyéni óhajra, csoportérdekre, belpolitikai hatásra, képzelt vagy tényleges fóbiára, az agyszülemény-gyártók lelkivilágára. Nem akceptált semmi ilyesmit a detektívlegenda Kraszovszkij sem. 1911 elején egy alvilági banda fegyveres rablás­sorozatot hajtott végre Kijevben. A főhadiszállásul használt lakásban az egyik bandatag kisfia elszólta magát barátja, Andrej Juscsinszkij előtt. Mire a bűnözők megölték a gyereket. Kraszovszkij detektív gyanította, hogy ők voltak. Csakhogy bizonyos helyi jogászok, lélekben feketeszázas mentalitású pogromlovagok, antiszemita kirakatpert óhajtottak rendezni. A tetthely közelében lakó Mendel Beilisz (Bejlisz) zsidó munkást Kraszovszkij tiltakozása dacára őrizetbe vették. Tömeghisz­téria lett a dologból, a lelkiismeretes kijevi zsarut el is bocsátották. De ő magánkopóként folytatta az adatgyűjtést. Nyomozói kvalitásai szerepet játszottak a vérvádas per felmentő ítéletében. Mindezt azért tehette, mert szembement a kimondatlan elvárásokkal. Kétségtelen, hogy iszonyatos muníciót nyújthatott volna a rasszista propagandának, ha kiderül: a többségi elkövetők valószínűsítése dacára cigányok a tettesek. (Miként ilyen hatása volt Wayne B. Williams lebukásának is.) Ennyiben Te­leki László aggálya bizony nem alap nélküli, még ha védhetetlen módon is adott neki hangot. Ha nemcsak a pécsi támadásnál hiányzott volna a rasszista indíték, de a nagycsécsinél is, horribile dictu, roma a tettes, az a Mortimer-ügy bumeránghatásának ezerszeresét produkálta volna. De ennek mérlegelése nem a szakmájára büszke rendőr (vagy a függetlenségét őrző újságíró) dolga. Ellenben figyelemmel kell lennie az atipikus kivétel opciójára is.

A „cigány vonal” konspiráció- vagy sejtelmélet gyanánt azért is lehet elvileg felvethető, mivel volt már rá példa, hogy kisebbségi (vagy környezete által annak tartott) ember öngyűlöletből fordul eredeti vagy feltételezett identitáscsoportja ellen. John Ausonius, a „lézeres gyilkos” gyerekként maga is ugyanazt szenvedte el, amit a harminc évvel később találomra kiválasztott bevándorló áldozatai. „Egy koromfekete üstök tűnt ki a szőke tincsek tömegéből. A szőke gyerekek szorosan egymás mellett játszottak, a fekete hajút nem engedték maguk közé… Bokszos!... bokszosok nem játszhatnak!”33 – csúfolták három-négy évesen kortársai. Mindez végigkísérte az életét. „Nem is svéd. Külföldi. Iráninak tűnik. Vigyázz vele!”34 – intette óva Ausonius egyik barátnőjét az apja, nem sokkal az első rasszista merénylet előtt. (Grassy József tábornokot, az újvidéki vérengzés egyik felelősét a katonaiskolában rendszeresen csúfolták hajlott, zsidós orra miatt. „Grassy külseje a prototípusa az antiszemita hecclapok által rajzolt zsidónak… Alkalom adódott a külseje és a származása közötti kiáltó ellentéttől való szabadulásra, kiirtani a tőle idegent; kiirtotta az idegeneket: a szerbeket és a zsidókat”35 – jegyzi meg a vele börtöninterjút készítő lélekgyógyász.) Ausonius egyik áldozata, a Chiléből Svédországba került Erik Bongcam ugyanúgy német származású volt, mint Ausonius. S épp olyan sötét hajú, „bokszos”, mint ő.

Nem helikopter, de fekete... és a miénk

A Kiss Károly említette fekete gépkocsi (általában a fekete jármű) tipikus összeesküvés-lélektani panel. Az USA-ban a fekete helikopterek töltik be ezt a szerepet. „A fekete helikopterek jelen­sége viszonylag újnak számít a konspirációk világában, ami persze nem azt jelenti, hogy kevésbé baljóslatú dologról lenne szó. A ’70-es évek elején jelentek meg az Egyesült Államokban. A fekete helikopterekkel kapcsolatban számos találgatás látott napvilágot, egyik sem túl biztató. A szemtanúk leírásai nagyjából megegyeznek: erőteljes, mesterien megmunkált repülőgépnek tűnnek, amelyeket mélyfeketére festettek – ezzel megtévesztve a radarokat –, és általában jelölés vagy jelzés nélküliek. Nagy intenzitású reflektorral vannak felszerelve, és olyan hangtalanul suhannak az égen, ami a technológia jelenlegi állása szerint lehetetlennek tűnik… A fekete helikopterekről azt tartják, talán az Új Világrend megalkotásának első rohama lehet. Titkos kiképzéseken vesznek részt, és csupán a megfelelő időt várják a világ lerohanására.”36 Mi kis ország vagyunk, sötét légi járművek helyett be kell érnünk éjsötét autókkal. (A fekete autónak a magyar, sőt kelet-közép-európai néplélekben az ’50-es évek óta betöltött helyét aligha kell ragozni.) A romagyilkosságok helyszínein is mindenütt látni véltek titokzatos sötét terepjáró(ka)t.

Ez a titokzatos fekete dzsip Tódor János kollégám szerint egy tömeghisztéria generálta optikai csalódás, kollektív hallucináció lehetett. (Bár a mobil­te­le­fonok cellaadatai kétségtelenül föl­vetettek egy olyan verziót, hogy a gyilkosságok tervezésében és végre­haj- tásában egynél több autót használtak. De erre is van magyarázat. „Egy korábbi ügyemben meghallgatott a bíróság egy »toronyszakértőt«, aki kifejtette, hogy nem törvényszerű, hogy a telefon mindig a legközelebbi toronyra jelentkezik fel, mert azt befolyásolhatja a leterheltség, az időjárás stb. Tehát félúton a két egymás mellett utazó telefon feljelentkezhetett két toronyra”37 – fejtette ki a negyedrendű vádlott ügyvédje. Ekkor jöhet az ellenvetés, hogy miért telefonáltak volna egymásnak ugyanazon kocsiban ülve? Nos, egymást vagy önmagukat azért hívhatták, mert a készülékeket és/vagy SIM-kártyákat tesztelték. Olyan pedig gyakran van, hogy két, egyazon helyen lévő rádiótelefon „toronypozíciója” más. S természetesen az is lehetséges, hogy valamelyik helyszínen – a cselekménytől, a tettesektől függetlenül, más apropóból – jelen lehetett sötét gépjármű. A fekete dzsip rémvízióját azonban pont az egyik nagytiszteletű roma csúcsvezető indította el ország- és világhódító útjára. „Ráadásul nem látott senki semmit. Azaz Kókáék jobb oldali, Rózsa utcai közvetlen szomszédasszonya, aki férjét várta haza, állítólag mégis. Állítja, hogy abban az időben, amikor eldörrent a lövés, látott egy sötét színű kocsit a Nefelejcs utcában Tiszalök felé elhaladni. Ő olyat nem mondott, közölte velem, hogy abból látott volna egy fekete ruhás embert kiszállni. Koromsötét volt, így aztán persze a kocsit is feketének vélte látni. De hogy valóban fekete volt-e... (Amióta Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a nagycsécsi merénylet kapcsán oda nyi­latkozott, hogy fekete terepjáróval érkeztek a fekete ruhás gyilkosok, nos azóta minden, a romákat ért molotovos-fegyveres támadáskor ugyanez a sztereotípia köszön vissza. Nyomozók mesélték, hogy a nagy médiaérdeklődéssel kísért ügyekben nehéz olyan tanút találni, aki nagyjából objektívan képes előadni, amit látott, hallott. A meghallgatottak ugyanis gyakran a tévében, rádióban hallottakat, újságban olvasottakat adják elő, némileg megszínezve, a sajátjukként, No meg azt, amit a szomszédoktól – akik szintén már mástól szerezték be értesüléseiket – hallottak. A tanú ugyanis legtöbbször túlzottan is igyekszik megfelelni, következésképpen rendszeresen túllő a célon, és az általa szolgáltatott információ használhatatlan.)”38 Kolompár fáradhatatlannak bizonyult: „azt mond­ta, hogy a gyanúsítottak elfogása után is jelentek meg fekete terepjárók a cigánytelepek környékén, és ez zavargásokhoz vezetett több településen. Mint hozzátette, Hajdú-Bihar, Szabolcs és Pest megyében is történtek olyan esetek, amikor saját életüket és családjuk életét féltő romák ásóval, lapáttal felfegyverkezve állították meg ezeket a járműveket.”39 Mindez egy téves információ „visszavetítése” lehet, akárcsak az, hogy az első rendű vádlott, Kiss Árpád ott volt a kislétai áldozat temetésén.40

Házon és a józan észen kívül

A feltételezett tettesek elfogásával a teóriadömping nemhogy apadásnak indult, inkább csúcsokat döntött. Mindezek dacára is érdemes részben vitába szállni Papp Péterrel. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) bűnügyi igazgatója „tipikus magyar jelenségnek nevezte, hogy az emberek kételkednek abban, vajon tényleg az igazi tetteseket fogta-e el a rendőrség. Ugyanaz történik, mint a kiskunlacházi gyermekgyilkosság elkövetőjének elfogása után – fogalmazott Papp Péter –, már-már a napnál is világosabb dolgokat sem hiszik el az emberek. A nagyfokú bizalomvesztés általános jelenség – mondta a bűnügyi igazgató, aki szerint nem véletlenül helyezte kilátásba lemondását egyes sajtóorgánumok kérdéseire válaszolva Bencze József országos rendőrfőkapitány arra az esetre, ha kiderülne, hogy mégsem a romákat gyilkoló férfiakat fogták el.”41 Nem turáni átok ez, de még csak régió­s­pecifikusnak sem mondható. Az összeesküvés-elméletek Mekkája pont a világ legrégibb modern demokráciája, az USA. Nincs abban semmi rendkívüli, hogy az embereknek a valóság kiábrándító, unalmas vagy szimplán hihetetlen. Amire nemcsak a pártparanoia játszik rá, de a bulvármédia is. Kitűnően demonstrálható mindez az RTL Klub Házon kívül című (a kereskedelmi átlaghoz viszonyítva nívósnak tekinthető) magazinműsorának a bűnténnyel foglalkozó adásán.42 (Valamennyi műsoridézet onnan származik.)

„Mennyire biztos, hogy az igazi tettesek állnak most a bíróság előtt?”43 – kérdezik a felvezető alámondásban. A válasz erre nagy biztonsággal lehet az, hogy eléggé. Genetikai, ballisztikai, antropometriai, telefonforgalmazási és meghallgatási vádbizonyítékok zárt lánca kapcsolja őket a helyszínekhez. A média viszont rendkívül gyakran sejteti-sugalmazza: eltussolás, tudatos háttér-konspiráció, rejtélyes megbízók állhatnak a kulisszák mögött. Sokan rosszhiszemű manipuláció jelét látják abban (a riport is utal erre), amikor Tatárszentgyörgyön az orvos nem vette észre, hogy egy szitává lőtt holttestet vizsgálgat.44 Pedig Magyarországon a hatósági és „körzeti” orvosok bizonyos, nem feltétlenül többségi, de azért észlelhető nagyságú része finoman szólva nem tartozik a szakma krémjéhez. A tatárszentgyörgyihez fogható baklövés kisebb bűnügyekben naponta megesik (sőt, nagyobbakban is, lásd a gyilkosságsorozat idején történt pécsi emberölést, ahol „a halott nőt megvizsgáló háziorvos nem vette észre az asszony testét borító gyilkos késszúrásokat, s emiatt a rendőrség csak késve foghatott a bűncselekmény nyomozásába”45). Annyi selejtes, hanyag, felelőtlen, cinikus orvos van, miért ne nézhették volna el „csak úgy” az esetet?

Még a nálunk sokkal fejlettebb bűnüldözési kultúrájú Svédországban is megesett egy hasonló rasszista bűnténysorozatnál, hogy a svéd zsaruk ugyanúgy elszúrták a helyszínelést a J. Ausonius által megsebesített görög csövesnél, mint a „mieink” Tatárszentgyörgyön.46 „Gyorsan kiderült, hogy mindkét nyomozás hagyott kívánnivalót maga után. A rendőrök még csak rendes helyszínelést sem végeztek Torsgrändnél, ahol Karamalegost meglőtték. A feljelentést mintha nem is vették volna komolyan, talán mert Karamalegos nem volt különösebben együttműködő, talán mert a rendőrök, akik először találkoztak vele, úgy gondolták, fontosabb dolguk is van, mint végighallgatni egy koszos, szemmel láthatóan zavarodott hajléktalant, akit állítása szerint meglőtt egy ismeretlen férfi.”47 Szóval lehet, hogy nincs itt rosszhiszeműség, „pusztán” inkompetencia és impotencia. Legtöbben felvetik az eltussolás, a nyomeltüntető takarítás, a rasszistákat fedező közegek gyanúját. Mindez nem lehetetlen. A jobboldallal ellentétben e sorok írója nem 2006. október 23-án, csak a saját kárán tanulva jött rá: előfordul, hogy rendőrök hazugsággal fedezik jogsértő kollégáikat, bizonyítékokat manipulálnak, politikai nyomásra cselekszenek. De itt (a szakszerűtlenség mellett) életszerűbb, hogy az eljáró közegek nem akartak hinni a szemüknek. Vagyis az egyre nyilvánvalóbb tényeket és összefüggéseket rög­eszmék, valamint ellentétes prekon­cepciók homályosították el. Igazából Tatárszentgyörgyig a rendőrség jóhiszeműen is tévedhetett. 2008 szeptemberében, még Nagycsécs előtt volt a tarnabodi cselekmény, ami nem illett a sorba. A sértettek itt nem romák voltak. Tatárszentgyörgy előtt gyilkossággal végződő sorozatról nem beszélhetünk. Ami viszont ott és utána történt, az szakmailag nehezen magyarázható. Miként az is feleletre vár: a hamis nyom spontán gerjesztődött, vagy tudatosan kreálták? S ha igen, kik? A 2006-os tüntetőverések rendőr vádlottjainak számát keveslő Fidesz-szimpatizánsok a romákat (nem Tarnabodon, de másutt sokszor) kényszervallató, alaptalanul letartóztató zsaruk elítélésének hiányán nemigen háborognak.

„A támadók biztosra mentek, és itt is – akárcsak máshol – olyan taktikát alkalmaztak, ami civilektől meglepő... A tatárszentgyörgyi támadás vádlott­jainak katonai múltjáról csak annyit tudni, hogy kaptak sorkatonai kiképzést. Ez azonban aligha készítette fel őket ilyen taktikák alkalmazására... Az áldozatok szülei épp ezért már nem bíznak a rendőrségben, és azt sem hiszik, hogy a valódi tettesek állnak a bíróság előtt”48 – fogalmazzák meg kételyeiket a riportban idézett szakértők nyomdokain a rokonok is. „Szerintem nem ezek az emberek gyilkoltak Tatárszentgyörgyön. A gyilkosok még szabadlábon vannak”49 – nyilatkozott a tatárszentgyörgyi támadásban lelőtt Csorba Róbert apja, Csorba Csaba. „Ennek az ügynek a háttere – ha a jelenleg regnáló hatalmon múlik – sohasem lesz minden részletében ismert. Ezt borítékoljuk”50 – kommentálja a nyilatkozatot egy szélsőbalos portál. „A hatóságok jól tudták már régebben, hogy kik ezek. Természetesen volt katonák, aki kaptak harcászati kiképzést, értenek a fegyverekhez, és szélsőjobboldali érzelmeik folytán merték is használni ezeket. Azonban a katonák nem partizánok. Konspirálni ők sem tudtak. Lebuktak. De biztos vagyok, hogy többen voltak a tettesek. A háttérben szerveződnek a fasiszta rohamosztagok, akik készen állnak egy nyilas hatalomátvételre. Csak a vakok és a hülyék nem veszik észre...”51 – erősít rá a „Gárda-összeesküvés” teóriájára egy hozzászóló.

A „kommandós segédlettel” összeállított RTL Klub-látlelet ugyanazt mondja, amit a portálon kommentáló: mindez nem lehet egy négyfős terrorsejt-halálbrigád műve. Ilyenre csak profik képesek. Ez a felfogás azonban egy nagyjából 25-30 évvel korábbi álláspontot tükröz. A ’80-as években a katonai-rendőri elitegységek hazánkban zárt világot alkottak, s óriási kontrasztot jelentettek a talpas, inkább viccbe beleillő, sörhasú körzeti megbízottak, motiválatlan sorkatonák harcértékéhez, az MHSZ-és munkásőrbázisokon szerencsétlenkedő pártkáderekhez viszonyítva. A hidegháborús paranoia (és a szűkölködő hiánygazdaság) okán a minőségi kiképzés hiánycikk és szigorú hadititok volt. A drákói fegyverszabályok miatt átlagember még gáz- és riasztó- vagy jelzőpisztolyhoz sem nagyon juthatott. A rendszerváltás után, a piacgazdaság beköszöntével azonban gombaként nőttek ki a földből a magántulaj­donú nyomtatott, majd online katonai-rendvédelmi szaklapok, vadász- és fegyvermagazinok, harci szerepjátékokhoz ruházatot kínáló boltok, kiképzést szimuláló-oktató segédanyagok, könnyítettek a fegyverviselés szabályain, nyugdíjba vonult rendőrkiképzők alapítottak önvédelmi taktikát, utca- és épületharcot oktató tanodákat, lövészklubokat, szerveződtek hagyományőrző-relikviagyűjtő, hadijáték-imitáló egyesületek, túracsapatok. Kezdetét vette a civil személy- és vagyonőrképzés. Megjelentek az autodidakta „fegyverbuzik”, az ismereteiket nem állami erőszakszervezetektől, hanem piaci tanfolyamokon beszerző paramilitáris magánkatonák. Kb. úgy, mint a zárt sajtószakmát kívülről ostromló laikus, WikiLeaks-típusú hacker-bloggerek. Nyugati országokban (ahová 1989–90 után bárki kiutazhatott) működnek „hobbikatonáknak” szolgáltatásként létrehozott túlélő- és kiképzőtáborok is. Aki el akart jutni félhivatásos, kvázi-profi szintre, már nem kellett feltétlenül éveket lehúznia a katonaságnál. Többé-kevésbé önképző módon is elsajátíthatta.

„Az ügyészség azonban úgy gondolja, tényleg a tetteseket kapták el. Tarjányi Péter szerint azért maradt néhány fehér folt. Például az, miből volt pénzük a több százezer forintos felszerelésre, a taktikai mellényekre, URH-s rádiókra, mobiltelefonokra, feketén vásárolt fegyverekre.”52 Úgy vélem: fegyvertelen, védtelen, gyanútlanul alvó emberek meggyilkolásához nem kell jelentős pénzügyi büdzsé, óriási logisztikai háttérbázis. Rengeteg magányos sorozatgyilkos volt a történelemben, aki puszta kézzel vagy a Kiss Árpádék feltételezett rejtekhelyén talált arzenálnál lényegesen primitívebb ölőszerszámokkal több em­bert küldött halálba, mint a vád sze­rint a négyesfogat. A fegyvereket ugyebár rabolták, a műholdas tere­padatok on­line ingyen letölthetők, a lőszerre, katonai terepruhára, URH-rádióra, telefonra, benzinre pedig összedobhatták a pénzt. Ne feledjük, mind a négyüknek volt állása, tehát fizetése, valamint feltételezhető, hogy egyikük szeretője anyagilag támogatta őket. Arról nem beszélve, hogy más pénzforrásuk is lehetett, mondjuk valami illegális feketemunka, ami nem szerepelt a nyilvántartott jövedelmükben. (Hány olyan ember van az országban, akinek hivatalos és tényleges bevétele között nagyságrendi a differencia!)

„És végül itt az autó ügye. A rendőrség sokáig egy sötét terepjárót keresett. Ennek azonban a vádiratban nyoma sincs. Eszerint a támadók egyetlen Opel Astrával derítették fel az összes helyszínt és hajtották végre az összes támadást”53 – pedzegeti a Házon kívül, lassan két évvel a mítoszpukkasztó cáfolat után. Bizonyítva: ezek a toposzok makacsul szívósak. „Én azt hiszem, voltak vagy lehettek más segítőik is. Nyilvánvalóan további vizsgálatra van szükség”54 – mondja Tarjányi Péter, a műsor egyik szakértője. Ez tényleg szükséges lenne. A vádirat Achilles-sarka a besenyszögi fegyverrablás, mivel abban a Kiss fivérek és Pető Zsolt mellett részt vett egy titokzatos negyedik, akit nem sikerült beazonosítani. (Nem lehetett Csontos, mert őt csak Tiszalök előtt vették be sofőrként a halálbrigádba.) Ismeretlen a muníció forrása is. (Besenyszögön csak nagyon kevés lőszert zsákmányoltak.) Kiss Árpád szeretője, Fehérné Nyalka Éva „tudott a cigányok elleni akciókról, és anyagilag is támogatta a feltételezett elkövetőket, akiknek bázisául a Perényi 1. nevű, debreceni zenei klub szolgált. A vádiratban viszont az asszony nem bűnrészesként, hanem tanúként szerepel. „A kettő nem zárja ki egymást, vagyis, hogy ő tulajdonképpen bűnpártoló, ám tanúként sokkal többet ér a vádhatóságnak, mint sokadrendű vádlottként” – magyarázta a laikus számára érthetetlen szituációt egy névtelenséget kérő bíró.”55 Valószínű, hogy a „négyek bandáján” kívül még legalább két-három ember tudhatta/sejthette, mi zajlik (vagy hogy mi készül).

Hálózatfüggetlen szociopaták

Ám mindezen nyitott kérdések, kételyek dacára az nem életszagú, hogy a szálak túl messzire/magasra vezetnének. Eme ügyre tipikusan ráillik azon diagnózis, hogy a kevesebb több, a több viszont kevesebb. Ha jómagam valamilyen illegális, titkos projekt cél­­jából létre akarnék hozni egy sejtet, ugyanígy csinálnám, mint a hatósági verzióban Kiss Árpád. Csak azokat szervezném be, akikben teljesen megbízom, akiknek „titoktartási állóképes­ségét”, lojalitását már leteszteltem (a feleségem, a testvérem és/vagy a legjobb barátom, valamint még egy-két főt). A konkrét műveleti terv (legyen az fizikai vagy elektronikus betörés, szabotázs, robbantás, merénylet, emberrablás, provokáció, fegyveres támadás) csak néhány órával vagy egy-két nappal a végrehajtás előtt állna össze teljes egésszé. S csak a három-négy fős sejttagság tudna róla. Nem véletlen, hogy a nagy, szétágazó organizációkra (pl. Gárda, Nemzeti Őrsereg, Nemzeti Arcvonal) összpontosító rendőri hírszerzés számtalanszor árnyékra vetődött, míg ezeket csak hat ember megölése és jó néhány megsebesítése után tudták lefogni. Ugyan Kiss Árpád „a negyedrendű vádlottnak a tiszalöki gyilkosság előtt elmondta, hogy kapcsolatba akar lépni a Magyar Nemzeti Arcvonallal, illetve annak vezetőjével, Györkös Istvánnal. A kihallgatási jegyzőkönyv szerint Cs. István ekkor közölte vele, hogy neki van egy debreceni ismerőse, aki tagja az MNA-nak, mire K. Árpád kijelentette, nincs szüksége közvetítőre, neki is van hozzájuk kapcsolatai [sic!]. A sorozatgyilkosság vádiratában viszont a Magyar Nemzeti Arcvonallal történő kapcsolatfelvételtől [sic!] nem esik szó.”56 Tehát ez, a nyomozati-büntetőjogi tényállás szerint, csak opcionális lehetőség, nem pe­dig tényleges kapcsolat­felvétel/­kap­csolattartás.

A Kiss fivérek a vádirat szerint nem társultak a Gárdával (vagy egyéb szervezettel, komolytalan operetthadseregnek tartották őket. Ezeket a benyomásaikat 2007 nyarán, a Gárda-avató eskütételen szerezték. („2007 év augusztus hónapban a Kiss testvérek elmentek nézőként Budapestre a »Magyar Gárda« egyesület első tagjainak avatására, azonban ezt a szerveződést nem tartották kielégítőnek az általuk sérelmesnek tartott társadalmi helyzet megoldására. Már ekkor felvetődött bennük, hogy fegyvereket kellene szerezniük azért, hogy maguk vállalhassanak szerepet a dolgok menetének megváltoztatásában.”) Igaz, a volt szerető tanúvallomása árnyaltabb, őszerinte az idősebb testvér nem tartotta komolytalannak a Gárdát, „mivel ott volt Für Lajos volt honvédelmi miniszter”57, így a vádirat és a tanúvallomás között itt részbeni ellentmondás van. Az viszont szinte biztosra vehető: a Kiss fivérek a gyilkosságsorozat idején egyetlen Gárda-típusú félkatonai szervezetnek sem voltak aktív, regisztrált, cselekvő tagjai, illetve nincs bizonyíték valamely ilyen szervezetnek a bűntényben való tudatos, tevőleges, operatív vagy logisztikai részvételére. (Az eszmei-ideológiai ráhatás, motiválás, ösztönzés persze vitán felül áll, de az nem büntetőjogi kategória.) Ha bármelyikük gárdista vagy Gárda-szimpatizáns lett volna, sokkal hamarabb látókörbe kerülnek. Mint Volner János, aki immár Jobbik-hon­atya. Hivatalos életrajza szerint „1989-től 1994-ig a rendőrség állományában dolgozott, a Csopaki Rendőr Tiszthelyettes-képző Iskola elvégzése után a BRFK állományába került, ahol körzeti megbízottként és rendőri közelharc­kiképzőként tevékenykedett, eredményessége miatt többször kitüntették és előléptették. 1994-től az üzleti életben helyezkedett el, és saját, innovatív vállalkozásokat alapított. Folyamatosan képzi magát gazdasági és rendészeti területen egyaránt. 2007-ben az elsők között jelentkezett a frissen megalakult Magyar Gárda Mozgalom soraiba, melynek először szakasz-, majd század­parancsnoka lett, később az országos szóvivői tisztséget látta el. 2009 óta a Jobbik tagja, jelenleg a Jobbik Rendvédelmi Kabinet elnöke. Aktív sze­repet vállal a Jobbik gazdasági, hon­védelmi és nemzetbiztonsági kabinetjeinek munkájában. A 2010-es or­szággyűlési választásokon a Jobbik Pest megyei listájáról került a Par­lamentbe.”58 A Barikád című Jobbik-pár­ti lap tavalyelőtt decemberi számában nyilatkozta: „A cigánygyilkosságok kapcsán tanúként, de gyanúsítottként kezelve hallgattak ki. Ezt kevesen tudják: még poligráfos hazugságvizsgálatot is végeztek rajtam. Különböző »kapcsolódási pontokat« próbáltak találni az elkövetőkhöz. Büntetlen elő­életű vagyok, semmi takargatnivalóm, sem az elkövetőket, sem az áldozatokat nem ismertem, ezért botrányosnak tartom az eljárást.”59

A titkosszolgálati „sárosság” vonalával összefüggésben: a „KBH-informátor” Csontost csak jóval a halálbrigád létrejötte után vették be oda Kiss Árpádék. Tartótisztjével kapcsolata ekkoriban valószínűleg rutinszerű ellenőrzésre korlátozódott. (2009 nyarán minden hálózattartónak feladatául szabták, hogy ügynökeit számoltassa be: tudnak-e valamit a gyilkosságsorozatról. Sanszos, hogy „Csontrabló” KBH-s futtatója – jó magyar szokáshoz híven – ezt is csak kipipálandó/letudandó többletteherként abszolválta.) Az öcsköst, Istvánt figyelte ugyan az NBH, de az aktája meglehetősen régi, a 90-es évek közepe óta „jegyezték” őt mint szélsőségest, de igazán komoly balhét (alkalmi ve­rekedéseket leszámítva, s egy testi sértést, ahol végül ő maradt alul, leszúrták) nem csinált. Árpádot, az Izraelt megjárt, Magyar Rádióban végzett szolid hangtechnikust pedig ugyan minek követték volna? 2008-ra (bátyja hatá­sára) István is lenyugodott, melózni kezdett. Még ha Istvánra és haverjára, Zsoltra gyanakodott is egyik-másik NBH-s környezettanulmányozó főnök, az idén 44 éves bátyja simán félrevezethette volna a titkosszolgálat „kér­dezőbiztosait”: „Nincs a Pistivel már sem­mi baj, apja helyett apja vagyok, szemmel tartom a srácot, még munkát is szereztem neki.”

Ami a lehetséges kormányzati összeesküvést illeti: azt még egy jó krimi kedvéért el tudom képzelni, hogy egy Budaházyt vagy Rózsa-Flores „Edut” a Szilvásy–Laborc-duó vezette Cég manipuláljon, hogy csináljanak egy frankó, ugyanakkor burleszkszerű kis náciveszélyt, de a halálbrigád csontkemény, rafinált, hálózatfüggetlen szociopatái túl vannak a küszöbön. Elfogásukat megelőzően diagnosztizáltam: azért nem kapták el őket hamarabb, mert „nem tagjai jelentős szélsőséges csoportnak, hálózatnak (ahonnan egy beavatott vagy gyanút fogó »gyenge láncszem« feldobhatná őket). Izolált, belterjes, sejtszerű társaság lehet. Munkájuk és/vagy hobbijuk utazáshoz kötődik, így közös eltűnésük, távollétük senkinek nem tűnik fel.”60 Különben is: ha lenne akár a Gárda, akár Gyurcsány és Szilvásy irányába mutató vonal, azt a „Fidesz-katona” Polt Péter által vezetett ügyészség (az egyszerre MSZP- és Jobbik-ellenes Orbán céljait szolgálva) biztosan megtalálta volna. A Fidesz-párti média is szaglászott az ügyben rendesen, hogy találjon valamit, amit felhasználhat a kampányban Gyurcsány és/vagy Vona ellen. Az összeesküvés-elméletek terjesztése persze leginkább a vádlottak önmentő célú érdeke lehetne. „Tegnap Kiss István egyik ba­rátját is meghallgatták, aki szerint a vádlott úgy vélte az első halálos áldozatokat követelő, 2008. november 3-i nagycsécsi támadás után, hogy »a titkosszolgálatok akciózhattak«”.61

Külföldi megbízó? A szlovák, orosz vagy délszláv gengszterállami hírszerzés „elbocsátott légiója”? Omega II.? Belőlük kinézhető, de ők saját embe­rekkel dolgoztattak volna. Van pl. elég cigánygyűlölő kárpátaljai, vajdasági magyar, aki elitkatonaként megjárta a boszniai/afgán frontokat. Azok valószínűleg minden akció után elhagyták volna az országot, nem várnak, hogy rajtuk üssenek. Iszlám terrorizmus? Nem zárható ki, de semmi nem utal rá. (A debreceni menekülttáborra is lőttek, márpedig az tele van iszlám országokból jövő migránsokkal.) Izrael vagy Kína? Minek? Ők befektetni akarnak a térségben, miért lenne jó nekik, ha befektetésük egy polgárháború (tehát az ingatlanárak és a vásárlóerő drasztikus zuhanása) miatt elértéktelenedik? Tetejébe a feltételezett bandavezérrel összefüggő tények épp a „Moszad-szálat” cáfolják. Hogy K. Árpád Izraelben dolgozott, éppenséggel nemhogy megerősíti, hanem inkább kizárja a Tel-Aviv-vonalat. Antiszemita teóriagyártók figyelmébe: annyira fogyatékos volna az általuk zseniális és félelmetes, ördögi világhálózatnak tartott izraeli hírszerzés, hogy pont egy lenyomozható egykori „kibuclakóval” dolgoztat egy ilyen véres merényletsorozaton? Akkor már életszerűbb volna egy olyan konspirációs teória, hogy az elsőrendű vádlott Izraelben tagja lett valamilyen, zsidó telepesekből álló félkatonai milíciának, s a „palesztinvadászatokon” szokott rá a vér ízére. Gyengíti azonban az elméletet, hogy a zsidó rasszisták, mint általában a fajgyűlölők, xenofóbok, aligha vennének maguk közé egy „jöttment gójt”. Arra pedig, hogy Kiss maga zsidó származású lenne, semmi bizonyíték nincs, még a szélsőjobb sem igen pedzegette. A Moszad-teóriát annál inkább. „Érdekes, hogy a rasszista Kiss Árpád izraeli kibucos időtöltése sem a nyomozószerveket, sem a bíróságot nem hozza lázba! A sajtó is kerüli a témát. Eltűnt egy több milliót érő ritka mesterlövészpuska a lefoglalt fegyverarzenálból, és senkinek nem fordul meg a fejében, hogy ilyesmit a Moszad is kölcsön adhatott! Kínosan kerüli az izraeli szál gombbolygatását [sic!] a fideszes adminisztráció is! Vajon miért? A likudos testvérpárti kapcsolatok ennyire fontosak lennének?”62 Maga Kiss Árpád egy neki tulajdonított börtönlevélben cáfolja, hogy Izraelben kibuclakó vagy ügynök lett volna. „Kibucban soha nem jártam, és épeszű ember azt nem is gondolhatja komolyan, hogy akárki (gój) kapcsolatba kerülhet a Moszaddal… Tudom, a valóság gyakran unalmasabb a fantázia vilá­gánál, hiszen mennyivel izgalmasabb a »Moszad verzión« csámcsogni, mint elfogadni azt, hogy mi, akik most bíróság előtt állunk, tényleg csak azok vagyunk, amik, magyar, alsó-középosztálybeli átlagemberek, semmi egyebek.”63

A CIA? De miért akarna beavatkozni az USA egy őáltala szított polgárháborúba nálunk? Egy nyersanyag- és energia­szegény országban, amely így vagy úgy, de mindenképp függ tőle? Ugyan mi volna az, amire Washingtonnak feltétlenül szüksége van, s mástól nem kaphatja, csak és kizárólag tőlünk, így még gyilkolni is képes érte? Egy tengerentúlra szakadt rasszista hazánkfia milliárdos? Oké. De akkor (s ez gyengíti az összes többi kémteóriát is) miért nem cserélgették az autókat, ha anyagilag megtehették volna? Miért rizikóztak az egy Opel Astrával? Ha volt Fehérné Nyalka Évánál „felsőbb” kapcsolatuk, segítőjük is, akkor miért az általa vezetett szórakozóhelyen, illetve az ő telkén raktározták a fegyvereket? Miért nem egy offshore cég vagy álneves stróman által bérelt (tehát lenyomozhatatlan) raktárban, mint „az igazi nagyok”? Miért a nő rohant segíteni nekik Tiszalök után, mikor autójuk elakadt? (Egy ilyen válsághelyzetben nyilván a legprofibb háttértámogatót hívták volna, ha van ilyen. Tiszalök után mégis „ráfanyalodtak”, ez is arra utal, rajta kívül nemigen volt más, akire számíthattak. Ráadásul a nő is csak manipulált, alárendelt, félrevezetett balek lehetett.) S miért kockáztattak volna a fegyverrablással, ha megbízóiktól úgyis kaphatnak illegális harci eszközöket? Szól arról hír, miszerint „[a]z MTI rendőrségi és ügyvédi forrásból megtudta, a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az egyik gyanúsítottól lefoglaltak egy olyan, több tízmillió forintot érő mesterlövészpuskát, amelyből csak 2-3 darab lehet az országban, de ez a fegyver nem szerepel a vádiratban”.64 Na de akinek telik ilyen „luxuspuskára”, vagy tudja, hol szerezhet effélét, az minek törne be átlagos vadászgyilokért?

Nem hihető a távolba/magasra vezető háttérhatalmi konspiráció által biztosított logisztikai támogatás elmélete. Hálózati társadalom vagyunk, de pont ezért: aki nem tagja/ügynöke semmilyen szervezetnek, kapcsolatláncnak, vagy nem azok megbízásából, hanem egyénként vagy önálló sejt tagjaként cselekszik, sokkal tovább rejtőzködhet. Példa erre az aszimmetrikus terrorhadviselés sikerreceptje, hogy autonóm, decentralizált, kis létszámú sejtek harcolnak központosított (ezért nehézkes, túlbürokratizált, hatásköri villongásoktól belassult) államok ellen. De a lebukás is cáfoló faktor: ahol volt profi logisztika (1996–99 közötti robbantások, merényletek), ott a tetteseket nemhogy egy éven, de egy évtizeden belül sem fogták el. Rohác is csak 12-13 évvel később, véletlenül és/vagy más ügyek apropóján akadt horogra. A paranoiakígyó mellesleg saját farkába harap. Ha ezúttal tényleg pl. a KGB-utódszervezet gyilkosai öltek volna a „négyek bandája” helyett, az utólag semlegesíti a „Zámoly-összeesküvést”. Tényleg lehettek olyan kémszolgálatok (pl. Meciar idején a szlovák hírszerzés), amelyeknek érdekük lehetett Magyarország – akkor még folyamatban lévő – uniós csatlakozásának gátlása. Más törekvések mellett részben eme célt is szolgál(hat)ta a hírhedt Omega-akció. De pont ez cáfolja az orosz szálat. Ugyanis a vélelmezett szlovák lejárató akció gyilkosság- és robbantássorozatban manifesztálódott. Ha tényleg a félelmetes hírű (nem igazán gátlásosságáról, az emberélet tiszteletéről ismert) KGB-utódszervezet volt a 2001-es zámolyi ügy hátterében, akkor miért nem produkáltak ott is néhány hullát? Cigányok rasszista indítékúnak beállított meggyilkolásával téve hitelessé az üldözöttséget. S miért engedték, hogy „ügynökeik” egyik-másikának köztörvényes múltja hiteltelenítse az egész gondosan kimunkált műveletet? A négyek lebukása után felmerültek olyan dokumentumrészletek, amelyek forrása, egy névtelen írás, „nem hivatalos dokumentum, hanem az NBH belső információiból, valamint a cikk szerzőjének ezekből levont következtetéseiből álló »kompiláció«”.65 Eszerint „a romagyilkosságok mögött idegen érdekek is állhattak”, hiszen „a romagyilkosságok ártottak Magyarország nemzetközi megítélésének, mivel egy kisebbség-gyűlölő, erőszakos ország benyomását keltik a külföldi sajtóból tájékozódó személy számára”. A szerző szerint „az elkövetők irányítását külső, nem a baráti körhöz tartozó személy láthatta el, aki szintén rendelkezik katonai tapasztalatokkal”, de a „gyilkosságok valódi kitervelőjét és támogatóját a letartóztatás után már nagyon nehéz megállapítani, minthogy alaposan feltehető, hogy a kapcsolattartó személy elhagyta Magyarországot”.66 Cikkíró véleménye nem változott 2009 szeptemberéhez képest a tekintetben, hogy „ki és miért szivárogtatott? Nem elképzelhetetlen, hogy már a Cégnél is a kormányváltásra gyúrnak. Mivel a dokumentumból felsejlő baki- és pechszéria a jelenlegi hatalom presztízsét gyengíti, a mögötte álló(k) talán a jövendő politikai csúcsvezetésnél akar(nak) érdemeket szerezni. Ennek célját szolgálva valótlan híresztelésekkel, spekulációkkal mixelik egzotikusabbá az igazságkoktélt. Biztos, hogy ez csak egy tendenciózus módon kiemelt jelentésrészlet. Vagy felülszerkesztett kópia, hisz az eredetin lenne pecsét, fejléc, iktatószám, aláírás. Illetve azonosító jel, melyből a »tégla« bemérhető volna. A belpolitikai helyzet éleződését látva, benne van a pakliban, hogy lesz még efféle »kisúgó-csomag«.”67

Paranoia a magyar lélek védelméért

Van a felelősséghárító összeesküvés-elméleteknek olyan típusa, amit racio­nálisan gyakorlatilag képtelenség cáfolni. Miszerint azért lehettek a gyilkosok idegenek, hisz ez a fajta kegyetlenség elüt a „magyar lélektől” . Amely békésen tűr, de nem üt vissza. De ha igen, akkor sem ekképp. Vagy ha mégis, akkor se a nép gyermeke, hanem valamilyen, a nemzettől elidegenedett, gonosz szervezet, bürokrácia, hivatal tehette. Természetesen, mint bármelyik csúsztatás, ez is magában hordoz fontos részigazságokat. Magyarországon – szemben Romániával vagy a dél­szláv utódállamokkal – 1989–90 után nem volt pogrom, etnikai tisztogatás, belháborús szituáció. Szemben a lengyel, ukrán, balti és orosz területekkel, a kisebbségek rovására történő spontán népi önbíráskodásnak (lincselés, pogrom stb.) komoly történelmi hagyományai sem voltak. A XIX. század második felében idehaza (nem úgy, mint tőlünk keletre) nem volt ez divat. A Szovjetuniótól 1941-ben a nácik kezére jutott lengyel területeken (Jedwabne), Románia bizonyos részein, valamint főképp Litvániában igenis volt lelkes pogromhangulat. Sok polgári lakos önként, hatósági kényszer nélkül vett részt a zsidók gyilkolásában. 1944 tavaszának Magyarországára viszont inkább a közöny, a cinkosság, a lojális behódolás jellemző. Sokan részesültek a rablott zsidóvagyonból, többen voltak, akik félrenéztek, mint akik segítettek. De a magyar átlagember részéről nem volt igény (a hatalom részéről pedig elvárás), hogy aktív, buzgó módon kivegye részét a piszkos munkából. Konszenzus volt abban, hogy a deportálás, kifosztás és gyilkolás állami, „szakmai” feladat, melyben a közembernek nem kell tevőlegesen részt vennie. Az 1946-os pogromok és az 1956-os lincselések „kidumálhatók” voltak a háború utáni, illetve a forradalom közbeni ország zűrzavaros állapotával. A gulyáskommunizmus időszakában, valamint az elmúlt húsz évben a felületes szemlélőnek a béke szigeteként jelent meg hazánk. Főként a szomszédokkal összevetve.

Hogy többségi–roma viszonylatban ez mennyire nincs így, azt a ’70-es években már nemcsak a szamizdatos szegénykutatók, de a „hivatalos nyilvánosság” is beismerte. „A népességhez viszonyítva – és abszolút számokban is – a többi európai országban kevesebben élnek, mint hazánkban. Másrészt az említett országok népei és a cigányok között, egy-két kivétellel, nem éleződött ki olyan ellentét, mint Magyarországon. […] Jelenleg talán Magyarországon a legproblematikusabb a létezésük”68 – írta Siklós László az MSZMP kiadója, a Kossuth által ’73-ban megjelentetett kötetben. Diagnózisának első része az akkori (és mai) többségi átlagfülnek vitathatatlanul megnyugtatóan cseng. Hogy „ők” a hibásak. „Az a tény, hogy sokan nem dolgoznak – bár lenne munkaalkalom –, nem járnak iskolába, nehezen veszik át környezetük szokásait, kultúráját, ugyanakkor szaporodnak; jogokat követelnek, de a legkisebb telepen is szembefordulnak egymással, széthúznak, s így idegen testként önmaguk romlását segítik – mindez helyenként tovább növeli a nem cigányok ellenállását velük szemben.”69 Hogy a kádárizmusban bezzeg minden cigánynak volt munkája, tanulhatott, illetve akkor nem lehetett a rovásukra kirekesztő, rasszista módon beszélni, szimpla nosztalgiamítosz. Nyíltan zsidózni pl. tényleg nem lehetett, de ez a mondat: „Azzal vigasztaltam magam, hogy a cigány is megverte a fiát, amikor első lopása sikerült. Babonaságból. Majd lesz ez még nehezebb is”70 – simán átment a cenzúrán. (Pedig a későbbi Tiszatáj-szerkesztő, az ’56 után kritikai hangja okán a politikai sajtóból, majd az Alföld éléről is száműzött Mocsár Gábor nem volt rasszista. Egyszerűen sem a korszellem illemkódexében, sem a rendszer tabulistáján nem szerepelt a cigányság kárára zajló diskurzus tilalma. A „cigánybűnözés” is a kádárizmus terminológiai öröksége.)

De Siklós László – becsületére váljék – már ’73-ban felvillantja az érem másik oldalát is. „Rendezetlen a cigány földhöz való viszonya is. A középkorban, amikor még tömegestől vándoroltak, nem volt közük hozzá. 1761-ben és 1767-ben Mária Terézia, majd II. József császár elrendelte, hogy a cigányok letelepedjenek és földet kapjanak, de a földesurak ellene szegültek e rendeletnek. A vándorcigány a jobbágynál is olcsóbb munkaerő volt, ráadásul az egy helyben lakó jobbágy követelőbb: mindenáron földhöz szeretett volna jutni. A cigányokat könnyű volt kisemmizni: megutáltatták velük a földet, mielőtt megszerethették volna. A földosztásból pedig kifelejtették őket a jobbágyfelszabadításkor, a reformkorban és 1945-ben is. A cigány ezért ma sem ismeri a földmunkát. Ahogyan a parasztok mondják: »Nem szokta a cigány a szántást.« A hagyományos mesterségek, s ezzel a régi megélhetési forma szűnőben. A konfliktus abból adódik, hogy a mesterségek gyorsabban szűntek meg, mint ahogy a cigányok meg tudták szokni a helyébe jövő, kényszerítően új életformát, mielőtt új szakmákat tudtak volna megtanulni.”71 Az 1945-ben az „úri Magyarország” történelmi kontinuitásának megszakítása szándékával az „ezeréves pert” a nép javára eldöntő új rezsim a cigányok osztásból való kirekesztésével e ponton fenntartotta a jogfolytonosságot. Siklós – a Szeta alapítóinak önkéntelen előfutáraként – szinte ellenzéki hévvel közli a lehangoló adatot: a szocia­lizmus bevezetése után negyedszázaddal még mindig csak a dolgozó cigányok 1,5 százaléka bír szakmával, többségük ma is csak lealázó aljamunkát végezhet. (Ennek oka részben ugyanaz lehetett, mint a cigányok földosztásból történt kihagyásának. ’45-ben a kommunisták, a kisgazdák és a Nemzeti Parasztpárt is a földművesek szavazatáért versengtek. A cigánysághoz való ambivalens paraszti viszonyulást ismerve nem akarták a tradicionális agrárnépességet elidegeníteni maguktól azzal, hogy újgazdákat csinálnak az újmagyarokból. (Ahogy a cigányokat hívták a szocializmusban.) Hasonló eredője lehetett (a zömmel paraszti eredetű munkásosztályban feszültséget kelthetett volna a roma szakmunkások beáramlása), hogy az iparosítás sem törte fel, modernizálta igazán a premodern, zárt cigánytársadalmat.

A kisebbséget két dologért szokták utálni: ha nem akar dolgozni, illetve ha nagyon is akar, tehát „elveszi tőlünk a munkát” . Már a szocializmusban is kényelmesebb, látszólag rizikómentesebb volt az előbbiért utálni őket. Nem jelentett konkurenciát a jóléti osztozkodásban. A gyilkosságsorozat brutalitása látszólag derült égből villámcsapásként sújtott le. Így az e mögött idegeneket és/vagy kvázi-idegen politikusokat látó szemlélet védelmi reakció. Az egészében persze nem igaz, hogy a térségben egyedülálló a romákkal szembeni végletes erőszak. Viszont helytálló, hogy a szomszédsághoz viszonyítva egyedül nálunk lett az etnikai szembenállásban a cigányság „belső főellenség”. A kisantant utódállamaiban (talán Csehország kivételével) a roma csak „mellékellenség” lehetett a horvátok, albánok, bosnyákok, szerbek, magyarok, stb. után. Itthon azonban a széles néptömegeknél a zsidók, melegek, bevándorlók, szomszédnépek „degradálódtak”, a „legjobb” esetben is mellékellenséggé a cigányokhoz képest. A „nemzetvédő” összeesküvés-elmélet a kollektív gyűlöletpszichózis létét akarja tagadni. Pedig ha Kiss Árpád tényleg elkövette, amivel vádolják, a bűne személyes „indítókódolásának” része lehetett, hogy – e sorok írójához hasonlóan – gyermekkorától nyilván „már úgy századjára hallotta fodrászüzletben, kocsmaajtóban, távoli rokontól lakodalmas ünnepségen, taxi- és buszsofőrtől, virágárustól, az iskolai portástól, hogy »Hitlernek ezeket kellett volna kiirtania, nem a zsidókat!«. A cigányokra utalván így.” S a tettek mezejére lépett. Ez az, amit nem vagyunk hajlandóak belátni. Hogy „a gyűlölet legfőbb termőhelyei nem a publikus felületek, a külszíni fejtés, hanem a magándiskurzus bányamélységű tárnái”. Mind pontosan tudjuk, hogy akik az elmúlt húsz évben – szigorúan csak maguk között – a cigányok kiirtásáról beszéltek, többnyire „nem voltak szélsőjobbosok, még csak nem is politizáltak, nem voltak tagjai az állampártnak, s a rendszerváltás után se léptek be egyikbe sem. Jó részük valószínűleg soha nem lenne képes gyilkolni, és úgy távozik majd az életből, hogy még pofont sem adott senkinek.”72 Én a fent hivatkozott diagnózis „gazdájaként” nem azon csodálkozom, hogy a toleránsnak indult Árpád (akinek „átbillenését” a 2006. őszi olaszliszkai lincseléshez kötik, bár az minden jel szerint már csak a gyutacs funkcióját töltötte be), végül kapitulált eme privát gyűlöletpszichózis előtt. Inkább azt tartom a véletlen ajándékának, hogy ilyen messze eddig csak ő jutott. Pedig ez a lelki mutáció nem csak benne lappang. Az összeesküvés-elmélet már csak tünet.

Részlet a szerző Paranoia Zrt. – A magyar összeesküvés-elméletek története, 1867–2011 címmel idén ősszel az Agave Könyvek gondozásában megjelenő kötetéből.

Jegyzetek

1          http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/oralis_szex.html

2          http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/bayer_zsolt_meg_csak_nem_is_labanc.html

3          Joseph Finder: Alapos kiképzés. Bp., General Press, 2005, 24. o.

4          Http://www.leleplezo.hupont.hu/9/etnikum-es-valsag-drabik-janos

5          Összeesküvés: polgárháborút akartak kirobbantani Magyarországon. 168 óra, 2011. március 25. Http://www.168ora.hu/itthon/osszeeskuves-polgarhaborut-akartak-kirobbantani-magyarorszagon-72600.html

6          http://hvg.hu/velemeny/20090812_osszeeskuves_nepszava_jobbik_magyar_hirl

7          Teleki esélyt lát a rasszista indítékban. Magyar Nemzet, 2008. november 22. http://www.mno.hu/portal/598985

8          Teleki azt reméli, hogy etnikai alapon támadtak a cigányokra. C-press, 2008-11-22. http://c-press.hu/200811223716/videogaleria/teleki-azt-remeli-hogy-etnikai-alapon-tamadtak-a-ciganyokra.html

9          Teleki: jó szándékú, ám félreérthető mondatom miatt ért politikai támadás. Népszava, 2008. november 21. http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=37113

10        http://www.urbanlegends.hu/2010/03/nem-vagyok-az-osszeeskuves-elmeletek-hive-de%E2%80%A6/

11        http://konteo.freeblog.hu/archives/2011/03/04/a_ciganygyilkossagok/

12        Trójai faló a rendőrségen belül – A Tettrekészek egyes tagjai hátráltatják a cigánygyilkosságok felderítését? 168 óra, 2009. augusztus 5. http://www.168ora.hu/itthon/a-tettrekeszek-hatraltatjak-a-ciganygyil­kossagok-felderiteset-41187.html

13        Gellert Tamás: A lézeres gyilkos. Egy merényletsorozat anatómiája. Bp., Corvina, 2008, 321. o. (Továbbiakban: Tamás 2008.)

14        Uo.

15        Sergio Benvenuto: Városi legendák. Miért hisszük el, amit mondanak? Bp., Gondolat, 2004, 130. o

16        Uo.

17        Uo. 129. o.

18        Uo. 130. o.

19        Uo.

20        http://hvg.hu/velemeny/20100913_teveszekhaz_ostrom_rendorseg

21        http://jobbik.hu/rovatok/orszagos_hirek/a_ciganygyilkossagok_jol_jonnek_a_boszorkanyuldozo_draskovicseknak

22        http://www.magyarhirlap.hu/hirvilag/kulfoldi_kez_is_olhetett_kisletan.html

23        Máté T. Gyula: Gyilkosprofil. Magyar Hírlap, 2009. augusztus 6. http://kecskemetilapok.hu/tag/s_!news/i_kommentar_24/i_gyilkosprofil_17549/t_Gyilkosprofil/index.html

24        Németh György: Cigányt ölni Magyarországon 3. Magyar Nemzet, 2009. augusztus 15. http://mno.hu/portal/656610

25        http://mno.hu/portal/657535

26        Uo.

27        http://kronika.tempobit.hu/?p=cikk&cid=9547 Másodközlés: http://c-press.hu/200908195409/belfold/kiss-karoly-kitalal-tudja-kik-gyilkoljak-a-romakat.html

28        http://kronika.tempobit.hu/?p=cikk&cid=9578

29        http://hvg.hu/velemeny/20090807_kisleta_sorozatgyilkosok_roma

30        Ronald Kessler: FBI. A világ legnagyobb bűnüldöző szervezetének titkai. Bp., GABO, 2000, 252. o.

31        Uo.

32        Uo. 277.o.

33        Tamás 2008, 65. o.

34        Uo. 254. o.

35        Szirmai Rezső: Fasiszta lelkek. Pszichoanalitikus beszélgetések a háborús főbűnösökkel a börtönben. Bp., Pelikán, 1993, 24–25. o.

36        David Southwell – Sean Twist: Rejtélyes esetek. A legérdekesebb összeesküvés elméletek. Bp., Alexandra, 2006, 154–155. o.

37        http://ciganyvadaszat-per.blog.hu/2011/04/10/ugyfelem_nem_betanult_szoveget_mondott

38        Tódor János: Cigányvadászat Magyarországon – Tiszalökön folytatódott a gyilkosságsorozat. Kritika, 2009. június. http://www.kritikaonline.hu/kritika_09junius_todor.html

39        A cigányok nem bíznak abban, hogy minden tettest elfogtak. C-press, 2009-08-29. http://c-press.hu/200908295510/belfold/a-ciganyok-nem-biznak-abban-hogy-minden-tettest-elfogtak.html

40        http://romagyilkossagok.blog.hu/2009/09/12/aligha_lehetett_ott_kiss_arpad_a_kisletai_temetesen#more1376519

41        http://www.nol.hu/belfold/romagyilkossagok__a_napnal_is_vilagosabb_dolgokat_sem_hiszik_el_az_emberek

42        Házon kívül, 2011. április 7. RTL Klub. (Továbbiakban: Házon kívül…)

43        Uo.

44        http://atv.hu/belfold/20100628_hamis_orvosi_jelentes_a_tatarszentgyorgyi_gyilkossagrol

45        http://nol.hu/archivum/a_kesnyomokat_nem_vette_eszre_az_orvos__a_gyilkosokat_a_rendorok_megtalaltak

46        http://nol.hu/archivum/nem_vettek_eszre_a_toltenyhuvelyeket_a_tatarszentgyorgyi_helyszinelok

47        Tamás 2008, 92. o.

48        Házon kívül…

49        http://www.borsonline.hu/news.php?ketelkedik-az-aldozatok-hozzatartozoja-nem-k-az-igazi-hoherok&hid=40291

50        http://www.red-help.net/Ketelkedik-az-aldozatok-hozzatartozoja-nem-ok-az-igazi-hoherok

51        Uo.

52        Házon kívül…

53        Uo.

54        Uo.

55        http://hirszerzo.hu/belfold/20110405_romak_es_politikusok_megtamadasa

56        Uo.

57        http://hirszerzo.hu/belfold/20110419_romagyilkossagok_meghallgatas_birosag

58        http://www.parlament.hu/kepv/eletrajz/hu/v057.htm

59        http://kuruc.info/r/6/54090/

60        29. jegyzet.

61        Romagyilkosságok: „Idegen érdekek” a háttérben? Népszava, 2011. május 7. http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=423857

62        http://mandiner.hu/cikk/20110413_elfogultsag_a_romagyilkossagok_targyalasan rakosi 2011. április 13. 21:15. hozzászólás.

63        http://kuruc.info/r/6/78726/

64        http://hvg.hu/itthon/20110410_romagyilkossagok_tavcsoves_puska

65        Kiknek a piszkos játszmája? Összeesküvés-teóriák a romakonfliktusok okairól. http://www.hetek.hu/belfold/201105/osszeeskuves_teoriak_a_romakonfliktusok_okairol

66        Uo.

67        http://hvg.hu/velemeny/20090903_nbh_dokumentum_sorozatgyilkossag

68        Siklós László: Cigányok a társadalom szorításában. Írószemmel/1972. Bp., Kossuth, 1973, 266. o. (Továbbiakban: Siklós 1973.)

69        Uo.

70        Mocsár Gábor: Délibábjaim városa. Bp., Magvető, 1981, 9. o.

71        Siklós 1973. 254-255. o.

72        Szörnylelkek emberközelből III., Kritika, 2011/2.

• Játéktér

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges