Budapesten született, 1930. december 2-án. Újpesten nőtt fel, a Nap utca 13. sz. alatti házban. Édesapja szervezett munkás, édesanyja vallásos, családszerető asszony volt.
1952-ben beiratkozott a műszaki egyetem gépészmérnöki karára – az utcájukból, ahol lakott, egyedül ő. Az egyetemen könnyen és szorgalmasan tanul, de egyre kevesebb dologgal tud azonosulni; 1955 márciusában lemond a DISZ csúcsvezetőségi tagságáról, tiltakozásul Nagy Imre háttérbe szorítása miatt.
1956. október 23-án, mint ötödéves műegyetemista reszt vesz a tüntetésen; másnap az Újpesti Forradalmi Bizottság tagja lesz – ő „a diák” a bizottságban. Itt is kommunistának vallja magát, természetes határozottsággal – társai elfogadják emberi nyíltságáért. Amikor a bizottságot az fenyegeti, hogy a közeli folyamőrlaktanyából ellenük vezénylik a katonákat, Péterfi bemegy közéjük, és a forradalom mellé állítja őket. Folyamőrökkel és újpesti harckocsizókkal, valamint a Legfőbb Ügyészség egyik ügyészével megy a Gyűjtőfogházba, hogy biztosítsák a politikai foglyok szabadon bocsátását: börtönbizottságot alakítanak, s a Legfőbb Ügyészség képviselőjével egyetértésben döntenek arról: kit engedhetnek szabadon, kit nem. Péterfi pár nap múlva megszervezi Újpest élelmezését: kenyeret süttet, szalonnát, krumplit, húst szerez az embereknek. „Újpest Vas Zolija lettem”[SZJ] – mondta magáról tréfálkozva. A Forradalmi Bizottsággal együtt arra készülnek, hogy az üzemek 5-én, hétfőn felvegyék a munkát.
4-én egyetemi zászlóaljat szervez a városrész védelmére, de nem bocsátkoznak harcba. Részt vesz a munkástanácsok megszervezésében is. November 12-én az újpesti párttitkár tárgyalásra hívja őt és Kósa Pált, az Újpesti Kerületi Munkástanács vezetőjét. Letartóztatják, sokadmagával bíróság elé állítják, és kilenc társával együtt őt is halálra ítélik. Édesanyja két hét múlva meghalt. Egy évig tartják „halálos” cellában: bármikor kicsapódhat az ajtó, hogy a kivégzésre vigyék – vagy a szomszéd cella ajtaja nyílik… Ítéletét végül életfogytiglani szabadságvesztésre enyhítik.
Az 1963-as amnesztia nem vonatkozott rá, mert „ismétlő” volt: az ötvenes években kapott három hónap felfüggesztettet, orgazdaság címén. (Édesanyja hulladék bőrökből és szőrmékből játék állatokat készített, és egyszer valaki olyan nyersanyagot hozott a házhoz, amit a MÉH számára kikészített hulladékhalomból tett a táskájába.) 1968-ban engedték szabadon. Mérnöki munkát vállal, és – bár öt évet korábban már befejezett – újrajárja az egyetemet. Művelt, higgadt, bölcs emberré nevelte magát.
1983. április 11-én este végzett vele a harmadik szívroham. Április 22-én 3 órakor temették el, az Újpest-Megyeri temetőben.
- 1956 [6]