Izgatott légkörben jelent meg, névtelenségbe burkolózva az ABC Tájékoztató, 1983. január végén. Hírek, rémhírek, mendemondák keringtek ekkoriban az erdélyi, szlovákiai és budapesti közelmúlt eseményeiről, az Ellenpontok, a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága és a hazai szamizdat elleni rendőri támadásokról, a hivatalos tömegtájékoztatás pedig mélyen hallgatott. Az ABC Tájékoztató éppen ezekről az eseményekről adott pontos és friss híreket, világos szerkesztésben.
Első oldalán az akkor még küszöbön álló pozsonyi Duray-per előzményeit ismertette, s közölte a Charta '77 szóvivőinek Duray védelmében Csehszlovákia Főügyészségéhez intézett levelét.
Majd – szerzőként névtelen erdélyieket megjelölve – tömören, megrázóan beszámolt az erdélyi Ellenpontok szamizdat-folyóirat szerkesztésével és terjesztésével gyanúsított Szőcs Géza (Kolozsvár) Tóth Károly és Ara-Kovács Attila (Nagyvárad) 1982. november 6. és 1983. január 13. közötti meghurcolásáról. A cikk hírt ad további hat erdélyi helységben végrehajtott 17 házkutatásról és egyesek eltűnéséről is. A beszámolót a három főszereplő életrajza egészíti ki. Szőcs Gézáék érdekében 71 hazai értelmiségi nyilatkozattal fordult a közvéleményhez; a Tájékoztató közli ennek szövegét.
A lap budapesti híre: Rajk László kilakoltatásának története. Ezenkívül apróhirdetésekből értesülhetett az olvasó a Feketében c. Szeta-antológia könyvpremierjéről, a Hétfői Szabadegyetem programjáról és a szamizdatbutik új helyéről.
Ma már beteljesült prófécia Demszky Gábor: Nem zárták le! c. cikke, amelyben a második nyilvánosságunkat sújtó rendőri akciók várható folytatására figyelmezteti a közvéleményt. Demszky beszámol arról, hogy bár a december 14-i látványos házkutatásokkal kezdett sajtóvétségi ügyet már 15-én hajnalban hivatalosan lezárták, kisvártatva újabb házkutatást tartottak Rajknál, s január végéig legalább 16 személyt hallgattak ki. (Azóta a sajtóvétségi ügy feltámadt: „Demszky Gábor és társai” néven egy csokorba kötve eljárás folyik a második nyilvánosság intézményei ellen.) Csak ismételni lehet a cikk intelmeit: „A politikai cselekvést választó liberál-demokratikus ellenzék kevés programértékű politikai üzenetet küldött eddig a magyar társadalomnak. Létrehozta viszont független intézményeknek egy olyan műhelyét, mely alkalmas lehet ilyen program kidolgozására. Érdemes lenne megvédeni és fenntartani ezeket.”
A lap első számában a gazdag tájékoztatás mellett csupán egy publicisztikai írás kapott helyet: Tamás Gáspár Miklós nyílt levele Husák elnökhöz Duray peréről. A szerző mondanivalója kikezdhetetlenül igaz, stílusa briliáns. A korábbi szamizdatirodalomban szokatlanul csípős, éles hang, a lehengerlő érvelés új publicisztikai stílus jelentkezését sejteti, melynek magával ragadó ereje – s az erejében rejlő veszély is – a Tájékoztató második számában mutatkozik meg.
A második, februári szám alig két héttel követte az elsőt. Két hét alatt – szerencsére! – nem történt annyi, hogy a lapot az első számhoz hasonló drámai híranyag töltse meg.
Tudósít arról, hogy megkezdődött a Duray-per, majd váratlanul elnapolták (talán nem egészen függetlenül a nemzetközi tiltakozásoktól). Közli az Ellenpontok január 14-i Nyilatkozatát, melyet az erdélyieknek a durva rendőri üldözés ellenére sikerült közreadniuk.
További tényekkel egészíti ki a romániai magyarság helyzetéről kialakult képünket: Bölöni Sándor, a neves nagyváradi újságíró augusztusban öngyilkos lett; öngyilkosságot kísérelt meg Ara-Kovács Attila édesanyja, miután erőszaknak engedve átvette fia katonai behívóját; Méliusz József kilépett a Román írószövetségből; Gheorge I. Bodea történész új, magyarellenes uszítással elegyített könyvet adott ki; egyes becslések szerint több százezer magyar vár áttelepedésre, s a magyar hatóságok elutasítják őket.
Közöl két, a határon kívül élő magyarokért szót emelő dokumentumot a világsajtóból. Egyik az amerikai Irving Hoxe, Susan Sontag és Kürt Vonnegut nyílt levele Lázár Györgyhöz. Ebben felszólítják a miniszterelnököt: ne habozzék Duray érdekében élni befolyásával, hiszen a magyar kormány 1968-ban sem félt attól, hogy beavatkozzon Csehszlovákia belügyeibe.
A másik Mihnea Berindei, egy Párizsban élő román tudományos kutató és a szintén párizsi magyar publicista, Ditrói János közös Nyilatkozata. A románokat és magyarokat közös gondolkodásra és cselekvésre, az ellenségeskedést szítókkal, a népek jogainak megsértőivel való szembeszállásra szólítják fel.
A lap egy oldalon számol be a szomszédos népek elnyomatásának híreiről. A színhelyek: Szovjetunió, Varsó, Prága, Pozsony – három oldalt szentel a hasonló hazai híreknek. Börtönben a súlyos beteg chartás Havel, tucatnyi letartóztatás a nemzetiségi jogok védelméért, nyolcévi börtönbüntetés a Szolidaritás-rádióért, egy év katolikus szamizdatért – amott; politikai pénzbüntetések, „túlzott igazságérzet” miatt betegnek nyilvánított lázadó, betiltott előadások, elszabotált kivándorló-útlevél, jótékony célú antológia elkobzása – itt. (Az olvasó vonja le a megfelelő óvatos következtetést!)
A Tájékoztató II. fele már nem csupán információ, hanem kispublicisztika: az a műfaj, ami a második nyilvánosságból mindeddig hiányzott. Újságolvasók, rádióhallgatók, tévénézők bosszankodhattak és háboroghattak anélkül, hogy a bögyükből azonnal kikívánkozó replikák nyilvánosságot kaphattak volna. Mintha a hosszú frusztráció gyűjtötte volna össze a robbanó agresszivitást, mellyel az ABC publicistái belemarnak tárgyukba, a könnyűfegyverzettel eddig elérhetetlen nagyvadakba: kormányba, tekintélyes lapokba, tekintélyes emberekbe.
A Tisztességes munkáért tisztességes bért! című glossza (rögtön az első oldalon) az új központi bér- és keresetszabályozást, az Örökre lezárult egy korszak a határon túli magyarok helyzetéről hallgató kultúrirányítást, a Világ puccsistái, egyesüljetek! a török katonai kormánnyal tárgyaló kormányunkat, a Levél az elfogulatlan Rákosi-életrajz sürgetőjének Hajdú Tibor történészt meg az ÉS-t veszi célba.[SZJ] Sokan osztozunk a névtelen cikkírók aggodalmaiban, felháborodásában, mindegyik érintett kérdést illetően. De a szerzőket mintha túlságosan elragadná a stílusuk, a fogalmazás lendületében elhanyagolják a mérlegelést és a bizonyítást. Letéve a lapot, már kételkedünk: vajon elégségesen jellemzi-e gazdasági helyzetünket, hogy a szegények egyre szegényednek, a gazdagok egyre gazdagodnak? (Tisztességes munkáért tisztességes bért!) Ugyanakkor el kell ismerni: a II. szám az első oldalon országos érdekkörű, széles rétegeket érintő kérdéseket vetett fel.
A Rákosi gyűlölt személyétől és uralmától való világos elhatárolás követelése is a társadalom nagy többségének közös akarata. De nem méltányos a megfogalmazáshoz apropót szolgáltató Hajdú Tibort áldozatul dobni a közvélemény elé, a restauráció veszélyének illusztrálására félreértve és félreidézve szövegét.
És egyáltalán: névtelenül odamondogatni... nem igazán stílusos. Tapasztalhattuk, hogy a hivatalos sajtó – Rényi Péter, Fekete Sándor, Szabó László – igazán nem riadtak vissza egy kis ferdítéstől, csúsztatástól, ha a „demokratikus ellenzéket” leplezték le. S amit szabad Jupiternek...? Inkább nem! Kínáljon a második nyilvánosság a publicisztika hangnemében is alternatívát. A frappáns, sőt éles megfogalmazás járjon karöltve a pontossággal, az egyértelmű állásfoglalás a méltányossággal.
Az ABC Tájékoztató kitűnő lapnak indult, újabb számait olvasói érdeklődve várják. Egy darabig – sajnos – hiába, mert a III. szám félig kész példányai áldozatul estek a március 29-i rendőrakciónak. Nagy veszteség lenne, ha a lap ígéretes kezdetét nem követné sikeres folytatás.