Skip to main content

1983. április 2. – Konrád György ötvenéves

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Nem azért üdvözöljük ötvenedik születésnapján Konrád Györgyöt, mert szorgalmas szamizdatszerző is, hanem azért, hogy – hagyományainkhoz híven – pótoljuk a hivatalos nyilvánosság mulasztását. A külföldön egyik legolvasottabb élő magyar író 1973-tól mind gyakrabban szerepel az állítólag nem létező hazai tilalmi listákon. Az utóbbi tíz évben csupán cenzúrarágcsálta második regénye, a Városalapító meg egy kurta folyóirat-publikációja kapott zöld jelzést idehaza. Konrád életművének egyre tetemesebb része kerül át az olvasók helyett hivatalnokok olvasta irodalomba – de a szamizdatba is, s újabban, házkutatások révén, a rendőrség raktáraiba.

Ötvenévesen három világhírű regény, két – Szelényi Ivánnal közösen írt – alapvető szociológiai mű és számos esszé, eszmenapló szerzője. Konrád mindezt az elmúlt tizenöt évben alkotta.

Nevetségesnek éreznénk a kísérletét is, hogy Konrád „helyét” kijelöljük vagy hogy „meghatározzuk”: milyen író is ő. Bizonyosak vagyunk benne, hogy – Ottlikkal szólva – a „létezés-szakma” jeles magyar mesterei közé tartozik. Az író Konrád és a beszélgető Konrád ugyanaz a megkerülhetetlen személyiség. A „faggatódzó Gyuri”, ahogyan egyetemista korában becézték, a pontos megnevező, a földhözragadt realista (három regénye három munkahelyének tényanyagát dolgozza fel), az emberi tudat csodájával eltelő filozófus, elégedetlen istenteremtménye, istenülni vágyó lírikus, politikán túli politikus, ironikus szociológus, mindenkit megértő társadalombíráló, a modern értelmiség gyengéinek és erősségeinek kibeszélője, magyar nyelvteremtő, kelet-európai mesemondó, autonómiájából és szabadságjogaiból nem engedő egyén, homálytalan kompromisszumokra kész állampolgár, boldog ember.

Kívánjuk mindannyiunknak, hogy enyhüljön az ostobaság, amely a magyar közönséget megfosztja Konrád műveitől.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon