Skip to main content

Lapzárta után érkezett

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Híreinkben még az áll, hogy nem lesz per a szegedi 12 pont magányos szerzője ellen; ám, mint kiderült, a vádat mégsem ejtették el. Haraszti Miklós Szegeden az alábbi értesüléseket szerezte:

1983. március 16-án Szegeden őrizetbe vették Benda Balázst, a helyi Ságvári Endre Gimnázium negyedikes tanulóját. B. B. fogva tartása alatt érte meg nagykorúságát. Ezen a napon, március 19-én szabadon engedték, és folytatták ellene az eljárást.

A vád a 148. paragrafus, izgatás volt, annak is a súlyosabb változata, „nagy nyilvánosság előtt elkövetett izgatás”.

A tárgyalást 1983. május 2-án tartották a szegedi bíróságon. Meglehetősen nagy számú hallgatóság gyűlt össze, de mielőtt beengedtek volna bennünket a terembe, a hivatalsegéd kézzel írt papírlapot ragasztott ki az ajtóra: „Zárt tárgyalás.” Megérkezett a bírónő, és indoklás nélkül felszólította a teremőröket, távolítsák el a közönséget az épületből is, szükség esetén pedig hívjanak rendőröket. Nem volt szükség vízágyúra: kint esett az eső, a közönség szétoszlott.

Benda ismerőseivel tartottam, így legalább a vádiratot megismerhettem.

„Előélet” híján a vádirat jellemzéssel kezdődik: Benda (édesapja MÁV-nyugdíjas, édesanyja 1976-ban meghalt) „a gimnázium első két osztályát jó eredménnyel végezte, de a 3. és a 4. évben tanulmányi eredménye romlott. Nézetei ellentmondásosak, különösen 1982II. félévétől az ellenséges hatások jelentkeztek nála.” Ezt az állítást minden bizonyíték vagy hivatkozás nélkül közli a vádirat. „Sokat olvas, értelmes, de munkájában nem elég kitartó.”

„1983. március 15-én elhatározta, hogy az 1848-as 12 pontot aktuális követelésekre átdolgozza és több helyen kifüggeszti.” „Ennek érdekében otthonról magához vett 8-10 papírlapot, egy üveg kristályragasztót, egy golyóstollat, két darab grafitceruzát és néhány indigót.” Mindezt később, a házkutatás során megtalálták, és a vád most tárgyi bizonyítékként elő is terjeszti ezeket.

A Bendánál tartott házkutatás során lefoglaltak egy szamizdatot is, az AB Független Kiadónál megjelent Munkások '80 c. lengyel dokumentumfilm-szövegkönyvet; lefoglalták továbbá az Európai Nukleáris Leszerelés (END) 1980-as felhívásának egy magyar nyelvű példányát is, amelyet a Dialógus a Békéért csoport adott közre.

A vád részletesen leírja, hogy az elkészült 7, azaz hét darab „röplapot” Benda milyen sorrendben, hány órakor és hová függesztette fel. A „röplapokat” a Honvéd téren egy padon ülve „készítette”, íme a szövegük:

Mit kíván a Magyar Nemzet 1848-1983

1. Sajtószabadság, a cenzúra eltörlése

2. Demokratikus többpártrendszer

3. Lelkiismereti, szólási és gyülekezési szabadság

4. Alkotói szabadság; az oktatási rendszer megreformálása

(A vádirat szerint e pont második felét valaki javasolta neki a bisztróban, ahol tervét másokkal is közölte, de megnevezni nem tudta az illetőt.)

5. Hírközlési eszközön keresztül történő manipulálás megszüntetése

6. A Belügyminisztérium hatáskörének csökkentése

7. Párttól független békemozgalom

8. Magyarország politikai függetlensége

9. Gazdasági függetlenség

10. Nemzeti ünnepek méltó megünneplése

11. Az idegen katonák kivonása hazánkból

12. Unió, vagyis Erdélynek Magyarországgal való egyesítése.

(Nem valószínű, hogy a perben szerepet játszott, de a történethez tartozik, hogy a Dialógus a Békéért csoport Koordinációs Bizottsága – tehát nem a szegedi Dialógus-csoport – nyilatkozatot adott ki Benda ügyében. Az Országos Béketanácsnak elküldött dokumentumban elhatárolják magukat Bendától, követeléseinek két utolsó pontja alapján; mint írják, a többi pontot nem ismerik, csak erről a két pontról szereztek tudomást. A 11. pont véleményük szerint egyoldalú csapatkivonást követel, s ezt a Dialógus koordinációs bizottsága ellenzi. Az utolsó pont – amely egyébként, akárcsak az előző, az 1848-as követeléssel azonos, ha némileg átfogalmazva is – szintén ellentétes a Dialógus nézeteivel. A nyilatkozat tud róla, hogy Benda ellen per készül, de nem tartalmaz állásfoglalást a véleményszabadság megsértése ügyében. Mindössze arra szorítkozik, hogy leszögezze, a vádlott nem a Dialógust képviseli, s politikai nyilatkozatot tegyen a két érintett kérdésben.)

A per késő délutánig tartott. A vádlottat kiküldték a teremből arra az időre, amíg édesapját és osztályfőnökét kihallgatták.

Az ítélet hat hónapi börtönbüntetés kétévi próbaidőre felfüggesztve. E két év időtartamára pártfogói felügyeletet rendeltek el. Meg kell fizetnie a vádlottnak – vagy édesapjának? – a 2367 Ft eljárási költséget, amely jórészt az írásszakértő díja.

A Ságvári Gimnázium még nem döntött B. B. sorsáról. Jelenleg nem látogathatja az iskolát, és kilátásba helyezték, hogy kizárják az ország összes középiskolájából. B. B. azt reméli, mondják barátai, hogy megengedik számára a magánérettségit.






















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon