Számolnunk kell-e a munkanélküliség rémével? Ha igen, mi lesz a munkanélküliekkel? Milyen megoldást dolgoz ki a kormány a munkanélküliség orvoslására?
A Népszabadság figyelmes olvasója választ kapott ezekre a súlyos kérdésekre, ha egy kis fáradsággal kellett is összeolvasnia különböző újságoldalakat. Először is meg kell ismerkednie az új szótárral. Ahogy nálunk évtizedekig nem volt szegénység, csak „hátrányos helyzet”, majd „halmozottan hátrányos helyzet”, úgy nincs és nem is lesz munkanélküliség, csak „területi, időleges”, avagy „átmeneti” elhelyezkedési nehézségekre kell számítani.
Ezt tudtuk meg abból az interjúból, amelyet Rácz Albert államtitkár, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke adott Karczagi Lászlónak. (Népszabadság, 1984. szept. 8.) Bizonyos támpontokat kapunk e sajátos jelenségek méreteiről is. Mindenekelőtt arról értesülünk (ha közvetlen tapasztalatainkból nem vettük volna észre), hogy ez a bizonyos időleges, területi elhelyezkedési nehézség nem lesz, hanem van. Szabolcs-Szatmárban, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Bács-Kiskunban a hivatal szerint összesen 2200-an várnak munkahelyre, főleg pályakezdők. „Az ő gondjaikon a munkaközvetítő szervek igyekeznek segíteni” – mondja az államtitkár. Ebből az a gyanúnk támadt, hogy ez csupán a munkaközvetítőhöz forduló és el nem helyezettek száma. Bizonyára az illetékesek is tudják, hogy a munkát keresők többen vannak, mint ahányan a munkaközvetítőhöz fordulnak. De talán nem is azért közölte ezt az adatot az államtitkár, hogy egészen komolyan vegyük, hanem inkább azért, hogy szokjunk az elhelyezkedési nehézség gondolatához.
A jövőre nézve végezzünk egy kis fejszámolást! Az államtitkár egy helyütt azt mondja, hogy országosan 90 ezres munkaerőhiányt jeleznek a vállalatok, másutt viszont arról beszél, hogy elemzéseik szerint az iparban és az építőiparban 100 ezres létszámfelesleg bujkál. A gazdaságirányítás soron lévő továbbfejlesztése következtében a vállalatok azonban kénytelenek lesznek takarékoskodni a munkaerővel, s szélnek eresztik a tartalékot. A fölösleg és a hiány különbözete tehát 10 ezer munkavállaló – ha a 90 ezres munkaerőigényt érvényesnek képzeljük az új, munkaerő-spórolásra késztető szabályozók mellett is, továbbá, ha feltételezzük, hogy egyetlen vállalatot sem kell megszüntetni.
Anélkül, hogy kísérletet tennénk a jelenlegi és várható munkanélküliség számszerű becslésére, azt kell gondolnunk, hogy az utcán kószáló „átmeneti elhelyezkedési nehézségekkel küszködő” munkaképes ember ma sem elképzelhetetlen, s még kevésbé lesz az. (E sorok írója pl. évek óta találkozik ilyenekkel. A család utolsó forintjaiból felutaznak Budapestre munkát keresni, mert környékükön egyáltalán nincs, s nemegyszer szerencsésebb, ügyesebb rokonok és földik kölcsönadományából utaznak vissza, mert eredménytelenül jártak.)
Dr. Markója Imre igazságügy-miniszter egy héttel Rácz Albert előtt nyilatkozott a Népszabadságnak (1984. szept. 1.). Ismertette a bűnözés alakulását. 1983-ban a bűnelkövetők száma 8,4 százalékkal nőtt 1982-höz képest. A személyi tulajdon elleni bűncselekmények 10,5 százalékkal növekedtek. Ezek bizony a gazdasági helyzet romlásának klasszikus kísérő tünetei. Az igazságügy-miniszter azonban másképpen látja. „Mi a magyarázata ennek?” – kérdezi az újságíró, a közkedvelt Szabó László. „Erre szintén nehéz és bonyolult a válasz… Három tényezőre utalok. Az egyik az, hogy társadalmunkban az élet minden területén… egyre erőteljesebbé válik az anyagi motívumok szerepe, az állhatatos törekvés arra, hogy népünk számára mind nagyobb jólétet biztosítsunk… Szép számmal akadnak azonban olyanok is, akiket egyedül a könnyű és gyors meggazdagodás vágya vezérel, s az ilyen emberek… a tisztességtelenség, a bűn útjára tévednek.”
Az interjú legérdekesebb része mégsem ez a merőben új gondolatmenet, amely szerint a bűnözés növekedésének oka népünk szüntelen anyagi gyarapodása. Más helyen a miniszter a munkanélküli életmódról, vagyis saját szakmai zsargonjában a „munkakerülő életmódról” beszél. Tudjuk, hogy a „munkakerülő életmód” a vonatkozó jogszabályok szerint (Btk. 1961. évi V. tv. 214. § és 1978. IV. tv. 266. §) pusztán annyit jelent, hogy egy munkaképes személy nem áll munkaviszonyban, s nincs más igazolható jövedelme, vagyona, öröksége vagy nyereménye sem, amelyből tisztességesen megéljen. Munkakerülésért tehát bárkit felelősségre lehet vonni, akinek SZIG-jében nincs bejegyezve munkahely. „E vonatkozásban határozottabb, szigorúbb fellépésre van szükség… Még ebben az évben jogszabályi intézkedést terjesztünk elő. A közveszélyes munkakerülés bűncselekménye – szemben a jelennel – már akkor is megvalósulna, ha valaki első ízben és tartósan nem vállal munkát. Az ilyen esetekre a Btk. új büntetési nemet vezetne be, a szigorított javító-nevelő munkát. (…) Az elkövető a bíróság által kijelölt civil munkahelyen lenne köteles munkát végezni a büntetés-végrehajtás felügyelete alatt.” Vagyis kényszermunkáról van szó.
A gondolat nem magyar szakemberek fejéből röppent ki, ismerős Andropov Szovjetuniójából, Jaruzelski Lengyelországából. Ám mindhárom ország kormánya aláírt nemzetközi okmányokat az emberi jogokról, s ezen belül a szabad munkavállalás jogáról. Ez a törvénytervezet, hacsak nem kerül mellé egy másik, a munkanélküli állapot méltányos szabályozását és a munka nélkül maradt állampolgárok létminimumát garantáló törvény, nem csupán azt teszi lehetővé, hogy az állam kiiktassa a versenyképtelen vagy kellemetlen állampolgárokat a munkapiacról és a tisztes társadalomból, hanem azt is, hogy tetszőlegesen kiválasztott gazdasági egységek olcsó munkaerő-kiutaláshoz jussanak. Ezt mondja Markója igazságügy-miniszter a csellengő munkaerő foglalkoztatásáról.
Szeptember 15-én a SZOT titkára, Gál László adott szociálpolitikai tárgyú interjút a Népszabadságnak. S vajon mit mondott ő az „átmeneti elhelyezkedési nehézségekkel küszködőkről”? Nem volt róluk mondanivalója.
A három interjú közös tanulsága: munkanélküli-segély nem lesz!
Lapzártakor kaptuk a hírt: jogszabály született a közveszélyes munkakerülésről. Akit a bíróság bűnösnek talál a kmk vétségében, az 1–3 évi szigorított javító-nevelő munkára ítélhető, ami magában foglalhatja kényszermunkahely, kényszerlakóhely és kényszerszállás kijelölését. Ha az elítélt nem viselkedik megfelelően, börtönbe zárható. Az új jogszabály 1985. január 1-jétől lép hatályba. A Beszélő még vissza fog térni az ügyre.
Hivatkozott cikkek
- Elolvastuk [7]