Az iskolai rendtartás kimondja: a pedagógusoknak a marxista–leninista világnézet szellemében kell nevelniük az ifjúságot. Ugyanakkor mindenki tudja: a bölcsődéktől az egyetemekig minden pedagógusközösségben sok vallásos pedagógus dolgozik. Egy részük titkolja, mások nyíltan vállalják meggyőződésüket, s nem kevesen tartoznak katolikus bázisközösségekhez, kisegyházakhoz. Az iskolák irányítói, az igazgatók, a tanácsi és pártszervek munkatársai az állam és az egyház közötti kiegyensúlyozott viszony – vagy mondjuk egyszerűbben: a békesség – kedvéért nem vesznek tudomást az irányításuk alá tartozók vallásosságáról. Elég azonban a legkisebb zavar, egy névtelen bejelentés, szülői panasz vagy holmi konfliktus a tantestületen belül, és a vallásosság nyomban vádpont lehet.
S a bizonytalan és elégtelen vádat fel lehet dúsítani. No, nem tényekkel, hanem ijesztően hangzó kijelentésekkel. Például: nem az a baj, hogy vallásos, hanem az, hogy szektás. Hagyján, hogy vallásos, de ráadásul nyíltan vállalja.
Ami az első minősítést illeti, e mögött általában elemi tájékozatlanság rejlik. Pontosabban: nem is rejlik. Többnyire néhány mondatból kiderül, hogy a tisztviselő azt sem tudja, mi fán terem a szekta, a vallási szektát összekeveri a pártbéli szektássággal, s ezért képzeli, hogy az valamiféle minősített esete a vallásosságnak. A kézenfekvő kérdés, ti. hogy megnyilvánul-e a tanár munkájában (s ha igen, miképpen) a vallásossága, fel sem vetődik. Ehelyett a marxista–leninista tisztviselő hitvitákba bocsátkozik, az egyház egységéért kezd aggódni, és közli: ezekről a nézetekről a pápa, az Egyházak Világtanácsa, Billy Graham tiszteletes[SZJ] és maga Jézus Krisztus is kijelentette, hogy nem egyeztethetők össze az állam és egyház állásfoglalásával. Hiszen a felsoroltaknak nyilván más gondjuk sem volt, mint hogy igazolják az állam (értsd: X. Y. főosztályvezető, államtitkár, miniszterhelyettes stb.) voltaképpen nem is létező állásfoglalását.
Hangzásra a vallásosság nyílt vállalása a szelídebb, a veszedelmesebb vádpont. A halk szavú kérdésre („Mondja meg őszintén, ugye vallásos?”) adott őszinte válasz már jegyzőkönyvezhető vallomássá változik („...kérdésre nyíltan vállalja, hogy vallásos”), azaz vallásos propagandát még nem fejtett ki, de feltehető, hogy meggyőződését adandó alkalommal tanítványai előtt is nyíltan vállalná, ez pedig lényegében már vallásos propaganda. (Különösen, ha az illető jó tanár és vonzó pedagógiai személyiség, ami az adott esetben külön vétek.)
Írásba foglalt, indoklással ellátott szankciókhoz persze még egy ilyen jegyzőkönyv sem elegendő, de ahhoz, hogy az érintett pedagógus körül mérgezze a levegőt, ahhoz igen. Vajon melyik igazgató kedveli a testületében a zűrös ügyeket, és melyik tanár munkájában nem talál hibát egy szemfüles szakfelügyelő? A pedagógustársadalom számára pedig annál inkább elrettentő a példa, minél jobb hírű kolléga pályáját tette tönkre, életét keserítette meg az, hogy úgy érzett, ahogy akart, és úgy beszélt, ahogy érzett.
Hivatkozott cikkek
- Témáinkhoz [9]