Elsőfok
1987. április 27-én 40-50 főnyi, állig fegyvertelen közönség gyülekezett a Katonai Bíróság Fő utcai épületének udvarias ostromára. Még soha nem fordult elő, hogy szolgálatmegtagadók tárgyalására közönséget engedtek volna be. Először most is csak K. Zs. édesanyját és sógornőjét bocsátották be az épületbe. De eddig soha nem próbálkoztak ennyien a nyilvánosság kikényszerítésével. Most jelen volt az Amnesty International kiküldöttje is, dr. Alexander Isola grazi ügyvéd; volt az ügynek előzetes szamizdatnyilvánossága; ellenzéki nyilatkozat támogatta a vádlottat. A hivatalos sajtó természetesen hallgatott, de mindez együtt mégis arra bírta a katonákat, hogy három civilt beengedjenek. Perlaki Tamás, aki keszthelyi letartóztatása óta a kapcsolatot tartotta vele; Tamás Gáspár Miklós, aki a szolidaritási nyilatkozatot fogalmazta – mindketten a K. Zs. B., a Keszthelyi Zsolt Bizottság tagjai –, továbbá e beszámoló szerzője: mi hárman élhettünk a kiváltsággal. Kiszely Károly és Tóth Tamás veterán szolgálatmegtagadók ki lettek vonszolva és tuszkolva az előcsarnokból. A többiekkel együtt az utcán várták meg a tárgyalás végét.
Keszthelyit szokásos viseletéhez képest rövid hajjal látjuk viszont, szakállát is leborotválta, bilincsben van. Rokonaival sem engedik beszélni, nemhogy velünk; de azért kezet rázunk vele, azaz bilincset rázunk neki. Csak akkor veszik le róla, amikor a vádlottak padján ül, minden szünetben újra megbilincselik.
A teremben a vádlottak padja mögött egyetlen sor szék van, valóban nem férnek el többen, mint a két rokon, a három civil látogató és három egyenruhátlan férfi.
A bíróság feje dr. Hildebrand Róbert ezredes, hivatásos katonai bíró; egy tiszt és egy közkatona szerepel népi ülnökként. Katona az ügyész is, dr. Tóth István alezredes. Az ügyvéd viszont, dr. Bán György világos ablakokkal megszórt fekete rácsos zakóban hangsúlyozza civil voltát. De a védő mandzsettáját és a vádlott kitaposott tornacipőjét, ezt a többszínű polgári koalíciót szinte elnyeli a sárgászöld zubbonyok, széles derékövek és arany csillagocskák frontja.
A tárgyalás elején a védő kéri, hogy engedjék be osztrák kollégáját. A bíróság döntése: nem teheti, mert aki osztrák, az külföldi, aki külföldi, az ide nem léphet, mert ez itt katonai objektum. Engedéllyel lehetne, de ha arra várnánk, enyhén szólva elhúzódnék az idő.
A személyi adatok egyeztetése után a bíró ismerteti az ügy eddigi iratait. Szóról szóra felolvassa Pölöskei bölcsészdékán részletes beszámolóját Zsolt egyetemi pályafutásáról. A vádlott középiskolai tanulmányi versenyt nyert, és így felvételi vizsga nélkül jutott egyetemre. Angol–francia szakos volt, kiváló eredményekkel. Ötödéves korában le akarta adni a franciát, ezt engedélyezték. Fel akarta venni a lengyelt, ezt nem engedélyezték. Keszthelyi ragaszkodott kéréséhez, így törölték a hallgatók névsorából.
Keszthelyi jóval rövidebb nyilatkozatát, amelyben leírta, miért nem lesz katona, elfelejti felolvasni a bíró.
Az iratok között ismertetik az orvosi véleményeket is. A Magyar Néphadsereg Főbelgyógyásza és Főelmeorvosa vizsgálta meg a vádlottat. Mindketten szolgálatra alkalmasnak találják. Nem esik szó róla, hová lettek a szívpanaszok, amelyek miatt egyetemi évei előtt alkalmatlannak minősítették. Keszthelyinek később módjában áll további vizsgálatot kérni a szíve ügyében, de lemond róla. Úgy érzem, büszkeségből nyilatkozik így, édesanyja kétségbeesetten ingatja a fejét. A Főelmeorvos nem bírta szó nélkül hagyni K. Zs. indokait a szolgálatmegtagadásra: „a hadköteles az infantilis dac állapotában van” – hangzik a módfelett tudományos megállapítás. De sietve hozzáteszi az irat: ettől még lehet katona.
Van-e megjegyzés az iratokhoz? Az ügyésznek nincs. A védő felkéri a bírót, pótolja K. Zs. szolgálatot megtagadó nyilatkozatának elmaradt ismertetését. A bíró ezt meg is teszi. Először hangzik el az, amiről szó van: Keszthelyi nem kíván olyan hadseregben szolgálni, amely nem demokratikusan választott kormánynak engedelmeskedik; kéri, hogy civil szolgálatot tehessen.
A vádlottnak csak annyi a megjegyzése az iratokhoz, hogy a Főelmeorvosi Vizsgálat valójában rövid beszélgetés volt, amelyben a Főelmeorvos azt tudakolta, mire alapozza a hadköteles a véleményét, miszerint a kormány nem demokratikus választások útján került hatalomra. A vádlott szerint a beszélgetés civil füllel sértésnek tűnő főelmeorvosi megjegyzések kíséretében már akkor megszakadt, amikor az 1947-es kék cédulák problémaköréhez értek volna.
Senki sem veti fel a kérdést, öt év után miért kívánta meg a néphadsereg éppen Keszthelyit, akinek sem egészségi állapota, sem életkora nem a tipikus bakának való. Tavalyi március tizenötödikei szereplése, majd házkutatásai alkalmával ugyanaz a rendőrtiszt járt el vele szemben, aki a kecskeméti sorozáson való meg nem jelenését követő 24 órán belül már kereste is a hadkötelest, és mellesleg tartott nála egy sajtórendészeti kutatást is. De hát felnőttkorunk végéig bármelyikünket behívhatják, ezért a politikai véleménynek ez a hasonszenvi gyógymódja – kutyaharapást szőrével, lázongást behívó paranccsal – nem válhatna semmiképpen sem e tárgyalás témájává. Talán ezért hallgat a gyanús időzítésről szemérmesen vád és védelem.
Az érdemi kihallgatás következik. A bírót és az ügyészt csak az érdekli, hogy K. Zs. megszegte – méghozzá tudatosan – honvédelmi kötelezettségét. Volt behívás, volt tudomás, nem volt bevonulás, lett előállítás.
Az ügyész „extraságot” vet K. Zs. szemére: neki extra lengyel kellett az egyetemen és extra felmentés a katonaság alól. Kérdése: tudja-e, hogy Magyarországon nincs civil szolgálat? Igen, tudja. „Akkor nyilatkozzék, tulajdonképpen mit akar maga, külön szolgálatot alkosson magának az állam?” Persze arra céloz, hogy Keszthelyinek semmi sem jó; a vádlott nem kér fegyvertelen szolgálatot a hadseregen belül, melyet – jól tudjuk – nem is kaphatna meg, nem lévén sem nazarénus, sem Jehova tanúja, hanem demokrata.
A vádlott felismeri, ez az a pillanat, amikor álláspontját előterjesztheti. Ezt a jogi vonalat korábban Kiszely Károly dolgozta ki, s már több szolgálatmegtagadó magáévá tette.
Felolvasnék egy indítványt, mondja K. Zs. Ne legyen indítvány, csak nyilatkozzék, ajánlja a bíró. De én mégis indítványként olvasnám fel, mondja K. Zs., és felolvassa.
„Indítvány
Indítványozom a tisztelt Katonai Bíróságnak, hogy saját eljárását függessze fel, és kezdeményezze az Alkotmányjogi Tanács eljárását az alábbi alkotmányellenes jogszabályok ellen:
1. az alkotmány 61., 63. és 77. §-ába ütköző azon miniszteri utasítások ellen, amelyek a fegyver nélküli katonai szolgálat lehetőségét felekezet szerinti hátrányos megkülönböztetés alapján teszik csak lehetővé. Ezek a diszkriminatív utasítások ellentétesek a Btk. 156. §-ával és az 1976. évi 8. sz. törvényerejű rendelettel is.
2. a Btk. 336. §-ának miniszteri indokolása ellen, mely a lelkiismereti szabadság alkotmányos jogát tagadja a hadkötelezettség vonatkozásában. Az alkotmány ugyanis a 77. §-ban minden szervre kötelezőnek mondja ki az alkotmányos elvek betartását, így szükségképpen a lelkiismereti szabadság érvényesítését. Az alkotmányban a hadkötelezettség (70. §) és a lelkiismereti szabadság (63. §) egyenrangú. A fent említett miniszteri indokolás viszont önkényesen érvényesíti a 70. §-t a 63. és a 77. rovására.
Emlékeztetem a tisztelt Katonai Bíróságot, hogy az 1984. évi I. tv. értelmében az alkotmányjogi eljárás kezdeményezése joga és egyben kötelessége is. Ha a bíróság állampolgári kötelességről beszél, akkor elvárom, hogy saját kötelességeiről se feledkezzen meg, mert ha így tenne, akkor önmagát a törvény fölébe helyezné.”
Az ügyész javasolja a bíróságnak, hogy az elhangzottakat ne indítványként, hanem védekezésként kezelje. A védő a vádlott indítványához csatlakozik. A bíró úgy dönt, indítványt hallottunk. Szünetet rendel el, a rokonoknak beszélgetést engedélyez. TGM azonban alig pöffenthet a szivarjából, máris behívnak bennünket. Az indítvány elutasíttatik, az indoklás az ítélet indoklásába lesz belefoglalva.
A perbeszédek következnek.
A vádbeszéd a lelkiismereti szabadság maradéktalan érvényesülésének bizonyítékaként említi meg, hogy K. Zs. elmondhatta nézeteit itt a bíróságon, s emiatt senki ellene vádat emelni nem fog. De a katonai szolgálat más kérdés. Itt csak az vizsgálható: alkalmas-e a vádlott a szolgálatra. Hallottuk a két magas orvosi véleményt, nincs többé kétség. Keszthelyi Zsolt magatartása megtestesíti a büntető törvénykönyv 336. §-át, a katonai szolgálat megtagadását. A szokásos büntetést javasolja.
A védőbeszéd elöljáróban az ügyész álláspontjára reagál: a 336. §-t valóban kimeríti K. Zs., s ha az ítélkezést gépek végeznék, most mást, mint ezt az információt, be sem táplálhatnánk. A gép döntése csak az lehetne: bűnös. „Szerencsére”, mondja a védő a védők örök optimizmusával, nem gépek döntenek.
Idéz egy jogtudományi alapkönyvből, s amennyire ezt pályán kívüli értelemmel felfoghatom, arról van szó, hogy a paragrafus nem minden. Mérlegelni kell, hogy a paragrafust sértő tevékenység valóban veszélyes-e a társadalomra? Nincs bűncselekmény, ha nincs „társadalomra veszélyesség”. S esetünkben épp ez a helyzet.
A büntetlen előélet, a kiváló szakmai teljesítmény mutatja, hogy nem bűnözővel van dolgunk. Ami pedig cselekedetének indítékait illeti, azok semmiképpen sem társadalomellenesek. Kinek lehet kifogása a nyilatkozatában megjelölt célok, a félelemmentes társadalom, a felelősséggel viselkedő ember ellen? S hogyan volna társadalomellenes, amit a vádlott kér, a közhasznú civil szolgálat? De nemcsak az indítékok, hanem maga a cselekedet sem társadalomra veszélyes, ha figyelembe vesszük a társadalmi fejlődés kétségtelenül kirajzolódó irányát. Néhány évtizede ebben az országban szóba sem jöhettek lelkiismereti megfontolások, ma pedig, ha kivételképpen is, de az állam elismerte a fegyvertelen szolgálat lelkiismereti indokoltságát. Nemrég olvashattunk a Magyar Hírlapban egész oldalas riportot a fegyverelutasító katonákról, mármint az engedélyezettekről, s a cikk cáfolja, hogy ezek az emberek társadalomellenesek volnának, sőt, hasznos állampolgároknak nevezi őket. Nem társadalomellenes a vádlott tettének indoka sem, ami lényegében a választási rendszer bírálata. A nemrégen bevezetett választási reformok és a máris kilátásba helyezett folytatásuk bizonyítja ezt. A bíróságnak meg kell fontolnia, nem a társadalmi fejlődés irányától eltérően ítélkezik-e, ha elfogadja az ügyész indítványát. A Szovjetunióban meghirdetett glasznoszty és peresztrojka jelszava a türelem, a humanizmus, a nyitottság felé való haladást követeli meg. Az NDK elismeri a lelkiismereti fegyverelutasítást. S hogy a haladás csak ebbe az irányba mutathat, illusztrálja az ENSZ múlt havi döntése, amely persze csak ajánlás a tagállamok számára, de épp ezért figyelemreméltó. A védő felolvassa a szöveget:
Az ENSZ emberi jognak ismerte el a lelkiismereti szolgálatmegtagadást
Az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága szavazás útján úgy döntött, alapvető emberi jognak ismeri el a katonai szolgálat lelkiismereti okokból történő megtagadását. A határozat száma: Motion E/CN. 4/1987/L. 73; 1987. március 11-én fogadták el, 15 évvel az után, hogy a kérdést először vetették fel az ENSZ-ben. 26 tagállam szavazott a javaslat mellett, 2 ellene, 14 tagállam tartózkodott a szavazástól.
A határozat szövege:
„Az Emberi Jogok Bizottsága…
Elismervén, hogy a katonai szolgálat lelkiismereti okokból történő elutasítása a lelkiismeret alapelveiből következik, beleértve a mély meggyőződést, vallási, etikai, morális és hasonló indítékokat.
1. Felhívja az államokat; ismerjék el a katonai szolgálat lelkiismereti okokból történő visszautasítását mint törvényes gyakorlási módját ama gondolati, lelkiismereti és vallási szabadságjogoknak, melyeket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában már elismertek;
2. Felkéri az államokat, hozzanak rendszabályokat, amelyek lehetővé teszik a katonai szolgálat alóli felmentést azok számára, kiknek őszintén vallott lelkiismereti kifogásuk van a fegyveres szolgálat ellen;
3. Javasolja azoknak az államoknak, ahol a katonai szolgálat kötelező, s ahol erről még nem gondoskodtak, hogy tegyék lehetővé az alternatív szolgálat különböző formáit a lelkiismereti szolgálatelutasítók számára olyan módon, hogy azok összeegyeztethetők legyenek a lelkiismereti elutasítás indokaival; használják fel más államok ilyen irányú tapasztalatait; felhívja továbbá az államokat, tartózkodjanak az ilyen személyek bebörtönzésétől;
4. Javasolja azoknak a tagállamoknak, amelyek ezt még nem cselekedték meg, hogy nemzeti jogrendszerük keretén belül hozzanak létre pártatlan döntéshozatali eljárásmódot annak megállapítására, hogy érvényes lelkiismereti szolgálatmegtagadásról van-e szó az egyes esetekben.”
Mellette: Argentína, Ausztrália, Ausztria, Banglades, Belgium, Kolumbia, Costa Rica, Franciaország, Gambia, NSZK, Írország, Olaszország, Japán, Libéria, Norvégia, Pakisztán, Peru, Fülöp-szigetek, Ruanda, Szenegál, Szomália, Sri Lanka, Togo, Nagy-Britannia, USA.
Ellene: Irak, Mozambik
Tartózkodott a szavazástól: Kína, Kongó, Ciprus, Etiópia, NDK, India, Mexikó, Nicaragua, Szovjetunió, Belorusz SZSZK, Venezuela, Jugoszlávia, Algéria, Bulgária.
Lesotho küldötte nem volt jelen.”
Ez a nemzetközi közösség elvárása, fűzi hozzá a védő, s hogy ezt a szocialista országok is a haladás irányának ismerik el, s nem tekintik illetéktelen beavatkozásnak, azt jól mutatja, hogy nem az ellene szavazók között voltak, amint az az ügyész álláspontjából következnék.
Kéri tehát védence felmentését. Ha a bíróság mégsem tekintene el a 336. § alkalmazásától, kéri az enyhítést lehetővé tevő paragrafus alkalmazását, s hogy ne börtönt, hanem fogházat szabjanak ki.
A viszontválasz jogán az ügyész kér szót. Visszautasítja, hogy a katonai szolgálat megtagadása ne volna társadalomellenes tevékenység. Ha később úgy alakulna, hogy mégsem az, akkor nyilván Keszthelyi Zsolt büntetésének megváltoztatásáról is gondoskodnának.
Egyetlen mondat erejéig a védő is él a válasz jogával. Hogy K. Zs. cselekménye társadalomellenes-e, ebben a kérdésben majd akkor látunk tisztán, ha az indítványnak megfelelően az Alkotmányjogi Tanács állást foglal: fölébe helyezhető-e a katonai szolgálat kötelessége a lelkiismereti szabadság jogának.
A vádlott szólhat utoljára. Műanyag szatyrából kockás füzetet vesz elő, abból olvassa:
„Tisztelt Katonai Bíróság!
A jogszolgáltatás alapja a pártatlanság – ezt, úgy gondolom, senki sem vonhatja kétségbe. Mármost, kérdezem én: lehet-e szó pártatlanságról ebben az esetben, ahol annak a testületnek a tagjai ítélkeznek fölöttem, amely testület tekinthető a haragosomnak, lévén, hogy megtagadtam a tagja lenni. A katonai szolgálat megtagadása ugyanis sérti a hadsereg testületi érdekeit. Ezért úgy vélem, felül kell vizsgálni azt a gyakorlatot, amely tulajdonképpen a haragost teszi meg bíróvá. Itt természetesen nem személyi vonatkozásban van szó haragosságról, hanem arról, hogy a megsértett testületi érdek befolyásolhatja az ugyanezen testület tagjaiból álló bíróságot. Ezért úgy gondolom, hogy polgári bíróság eljárásának az igénylése a katonai szolgálat megtagadása esetében jogos, sőt szükséges, annak érdekében, hogy az egyéni szabadságjogok és az állami-testületi érdek ütközése esetén az elbírálást ne befolyásolhassa érdek. Ezt az elfogult gyakorlatot jelen Katonai Bíróságnak módjában áll felülvizsgálni – ehhez mindössze helyt kell adni indítványomnak, melyben az Alkotmányjogi Tanács eljárását szorgalmazom. Tudom, hogy az indítvány elfogadása bizonyos kockázatot jelent és több fáradsággal jár, mint az egyszerű elutasítás, de azt is tudom, hogy megéri vállalni ezt a kockázatot és fáradságot. Úgy vélem, hogy Európában csak egy módon van esély a béke megvalósítására: ha a stratégiai jelentőségű országok törvényileg lehetővé teszik az alternatív polgári szolgálatot állampolgáraik számára. Csakis így lehet felszámolni a szembenállást, elérni, hogy a társadalmak a hadseregek segítsége nélkül legyenek képesek békésen együtt élni.
Az alternatív polgári szolgálat megléte önmagában természetesen még nem jelenti a béke megvalósulását, de nélküle hiába minden erőfeszítés.
Ha valaki megkérdezné tőlem, miben bízom, a válaszom ez lenne: én abban bízom, hogy megvalósul Magyarországon az alternatív polgári szolgálat.
Budapest, 1987. április 27.”
Újabb félszivarnyi szünet, K. Zs. bilincsben fogadja a gratuláló hátba veregetéseket. A folyosón megjelenik az Amnesty International küldötte és tolmácsa. Kiderül, hogy Holczer Tibornak, a K. Zs. B. tagjának kalauzolásával az Igazságügy-minisztériumban jártak, s mire visszaértek, a kapuőrség már várta is őket. Röviden beszámolunk nekik az eddigiekről.
A bevonuló bíróság ismerteti, hogy dr. Isola és kísérője engedélyt szerzett, így jelenlétüknek nincs többé akadálya.
Ítélethirdetés: Keszthelyit háromévi börtönre ítélik; eltiltják a közügyek gyakorlásától is erre az időre. Minket is leültetnek, hogy meghallgassuk az indokolást.
A bűncselekmény kétségtelen, a büntetés a szokásos. Enyhítő körülmény ugyan a büntetlen előélet, de – s ez meglepetés, mert az ügyész sem javasolt ilyesmit – súlyosbító, hogy a vádlott nézetei „nyilvánvalóan” ellenségesek a társadalmi rendszerrel szemben. Az ügyész éppenséggel büntetlenséget ígért K. Zs. nézeteinek, amelyeket a per tárgyát illetően közömböseknek nyilvánított.
Ami az indítványt illeti, az Alkotmányjogi Tanács megkeresése egyrészt szükségtelen, másrészt erre a bíróságnak állítólag nincs is módja.
Az ügyész belenyugszik az ítéletbe. A vádlott és védője rövid, suttogó megbeszélést folytat a kis terem közepén, majd K. Zs. felmentésért fellebbez. Védője csatlakozik, s ezenkívül fellebbez enyhítésért, ha a vádlottat nem mentenék fel; fellebbez továbbá külön az indítvány elutasítása ellen is.
Búcsúzunk Zsolttól. A Legfelső Bíróság Katonai Kollégiuma tárgyalja majd a fellebbezést, talán találkozunk ott is, talán nem. Kér nyelvkönyveket, más könyveket is. A börtönőr a szavak közé áll. „Tabutéma” – vet véget a börtönviszonyokról kétpercesre nyúlt társalgásnak, amikor kérdezzük Zsoltot.
Utolsó pillantást vet egymásra a közönség két pártja. A mi csapatunk eléggé fegyelmezetten bírta a beleszólási tilalmat, homlokráncolások, mély kilégzések, borostasercegtetések néha megestek. De amikor Zsolt arról beszélt, hogy kevesli a demokráciát és különösképpen a szabad választásokat, a másik csapat térfeléről félhangosan felröppent egy „kurva anyád”. Senki sem utasította rendre őket, talán a lelkiismereti szabadság kedvéért, elvégre maga az érintett, az édesanya is csak összerezzent, de nem tiltakozott. Egy másik megjegyzés akkor hangzott el, amikor a védő a glasznoszty és a peresztrojka szellemét igyekezett felidézni: „Az isten basszon meg.” Tanúsítván, hogy Gorbacsov elvtársnak még jelentős meggyőző munkát kell végeznie, hogy a Szervek hű munkatársai szívükbe zárják.
Másodfok
1987. V. 28-án a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma tárgyalta Keszthelyi fellebbezését. Az épület minden bejáratát lezárták, a mintegy harmincfőnyi érdeklődőből, akiknek az utcán, esőben kellett kivárniuk a tárgyalás végét, tíz személyt beengedtek a tárgyalásra. Más ügyeket ezalatt nem tárgyaltak, a hivatalnokokat a gazdasági bejáraton engedték be az épületbe.
Keszthelyi időközben megvált ügyvédjétől, hivatalból kinevezett védője azonban tovább vitte dr. Bán védekezési vonalát, fenntartotta a fellebbezéseket a büntetés ellen is, meg az alkotmányos panasz ügyében is.
A bíróság bőségesen engedte beszélni a vádlottat. Az ítéletet két és fél évi szabadságvesztésre enyhítette, de változatlanul börtönfokozatban. A szóbeli indokolásban törvénysértőnek mondta a Legfelső Bíróság, hogy első fokon a bíró súlyosbítóként vette számításba Keszthelyi politikai nézeteit. Mint mondták, ezért is engedték Keszthelyit szabadon beszélni politikai véleményéről. Az ügyben csak az vehető számításba, hogy megtagadta a szolgálatot, az ügyön kívüli körülményekből pedig csak az, hogy szabálysértési ügyei – melyek egyébként szamizdateljárások voltak – törvénysértő magatartási tendenciára utalnak. De az ezek mögötti motívum, ez esetben a politikai vélemény, nem tehető vád és ítélet tárgyává ebben az ügyben.
Az ítéletről másnap röviden tudósított az MTI külföldi szolgálata, belföldön csak a Magyar Hírlap hozta le ezt a közleményt. Egészségi okokkal és a vádlott önkéntes, teljes vallomástételével indokolja ez a közlemény az enyhítést. Valójában ilyen enyhítési indokok nem szerepeltek az ítéletben. Hallgat azonban a közlemény a bíróság által adott fő enyhítési indokról: arról, hogy az első fokon tévesen vették számításba a vádlott politikai véleményét.
Arról, hogy Keszthelyi mellett Varsóban és Bécsben tüntettek a magyar követség épületénél, természetesen szintén hallgatnak a magyar hírlapok.