Emlékszel még, Nyájas Olvasó, azokra a januári napokra, mikor két nap, két éjjel esett a hó? Közben mínusz 20 fok hideg volt. Már a havazás huszadik órája táján járhatatlanná váltak az utak, megbénult a közlekedés, szinte megszűnt a közellátás, sürgősen bezárták az iskolákat, s leállt jó néhány gyár is. A tárcaközi koordinációs, valamint operatív bizottságok buzgó koordinációja és operációja ellenére befagyott az államgépezet. (A csőd állítólag bizonyos importalkatrészek behozatali tilalmára vezethető vissza.)
Legfontosabb kis fogaskerekei azonban nem álltak meg, a látszat ellenére. Hősiesen dacoltak a hideggel, jéggel és hótorlaszokkal. Íme:
„Szatmárcseke Községi Tanács V. B.
Szakigazgatási szerve
293/1987. szabs. sz.
Tárgy: E. A.-né szatmárcsekei lakos szabálysértési ügye
Fehérgyarmati Rendőrkapitányság feljelentésének megvizsgálása után
tárgyalás mellőzésével meghoztam az alábbi határozatot
E. A.-né sz. F. É.
szül. hely: Szatmárcseke
éve: 1963
anyja neve: F. E.
foglalkozása: htb.
t. elleni lopás szabálysértés miatt
1500 – egyezerötszáz Ft-ra bírságolom.
A pénzbírságot a hat. jogerőre emelkedésétől számított 15 nap alatt (stb...) az 1968. évi I. tv. 18. § (1) bek. alapján.
10 (tíz) napi elzárásra átváltoztatom. E határozat ellen az 1968. évi I. tv. 51. § (2) bekezdés alapján a kézbesítéstől számított nyolc napon belül hatóságomnál írásban vagy szóban halasztó hatályú illetékmentes kifogást lehet előterjeszteni (stb...)
Indokolás:
A fehérgyarmati rendőrkapitányság ... számú feljelentésének megvizsgálása után – tárgyalás mellőzésével – az alábbiakat állapítom meg: Fecske József kmb-s 1987. január 24-én 16–19 óra között helyiség-ellenőrzést végzett E. A.-né lakásán,[1] ahol a szobában 72 Ft értékű vágott akácfát találtak.
E. A.-né elismerte, hogy a fát a szatmárcsekei „Haladás” MGTSZ erdejéből vágta ki.
Nevezett cselekményével a többszörösen módosított 1968. évi I. tv. 105. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott tulajdon elleni lopás szabálysértést követett el, amiért a kiszabható bírság felső határa 10 000 Ft. (...) A bírság kiszabásánál enyhítő körülményként vettem figyelembe, hogy E. A.-né négy kiskorú gyermeket nevel. Férje távol dolgozik, fizetésének csak nagyon kis részét adja haza a családnak. E. A.-né önálló keresettel, jövedelemmel nem rendelkezik.
Súlyosbító körülményként vettem viszont figyelembe, hogy a hasonló cselekmények az utóbbi időben nagyon elszaporodtak.[2] Felhívom figyelmét, hogy a jövőben tartózkodjon hasonló cselekmények elkövetésétől, mert ellenkező esetben magasabb összegű bírságot fogok terhére megállapítani.
Szatmárcseke, 1987. március 13.
Baráthné Kontár Anna
szabs. előadó”
Krisztina 22 éves fiatalasszony, van egy kétéves és egy 10 hónapos gyereke. A férje nem él velük – Krisztina reméli, hogy ezúttal végleg távozott. Hónapok óta nincs villanyuk, s heteken át el voltak készülve a kilakoltatásra.
Hat esztendővel ezelőtt Krisztina anyja disszidált nála jóval fiatalabb második férjével és második házasságából született harmadik gyerekével. (Állítólag házasságát mentette ezzel a lépéssel, melyet a cseperedő Krisztina és az ellenséges nagyszülők fenyegettek. Odakünn jól élnek egymással, és általában is sikeresek.)
Krisztina és 12 éves öccse, Laci maguk maradtak a két szoba összkomfortos lakótelepi lakásban. Krisztina középiskolába járt, Laci általánosba. A kerületi gyámhatóság mind a kettőjüket állami gondozásba akarta venni, de Krisztina inkább gyorsan otthagyta az iskolát, és dolgozni ment. Így csak Laci került intézetbe.
Némi huzavona után a lakást kiutalta a tanács a két testvérnek, de mivel Laci állami gondozott, Krisztina nem rendelkezhet a lakás fölött. Benne lakhatott, de el nem cserélhette, albérlőt nem fogadhatott be, és általában senki nem jelentkezhetett be rajta kívül. Így védte a gyámhatóság a kiskorú Laci érdekeit. Krisztina mint szakképzetlen 16 éves lány keresett vagy 3000 Ft-ot, és fizethette belőle a lakás 1500-2000 Ft-os rezsijét. Hiába lakott maga a nagy lakásban, egy távfűtéses lakótelepi lakás rezsije nem nagyon csökkenthető. Egy szép napon határozat érkezett: Krisztina és Laci fizessenek 60 000 Ft lakás-használatbavételi díjat. A tanács erre az összegre nagylelkűen haladékot adott addig, amíg Laci be nem tölti a 18. évét.
Krisztina persze nem sokáig maradt egyedül. A csinos kislányra és a lakásra hamar akadt jelentkező; a lány rövid idő múltán férjhez ment egy nála alig idősebb, jóképű fiatalemberhez. (A gyámhatóság a férjet sem engedte bejelentkezni a lakásba.) A lakás gyorsan benépesült az újdonsült férj különböző testvéreivel, azok gyerekeivel, mert a nagy családban mindig akadt éppen otthontalan. (A dolgok logikájából következően a befogadottak ritkán voltak abban a helyzetben, hogy jelentősen könnyítették volna a lakás fenntartásának terheit.)
Mire Krisztina első gyereke megszületett, a férjét elvitték katonának. Mire a férj leszerelt, jött a második gyerek. Ez idő alatt jövedelmük a GYES és a nem kereső családtagot tartó sorkatonáknak járó segély volt.
Krisztina már akkor kezdte nem fizetni a rezsit, mikor a férje katona volt. Alig került haza a férj – tele remek tervekkel, hogyan szerez szakképzettséget – kikapcsolták a villanyt. (A férj hivatásos gépkocsivezetői tanfolyamra járt.) Szó ami szó, a fiatalember nem törte magát, hogy a kátyúból valahogy kivezesse családját. De végezzünk egy gyors fejszámolást: adósságuk – a lakás-használatbavételi díjjal együtt – immár 100 ezer Ft felé jár. A díjbeszedő kéthavonta hozza az egyre növekvő számlát. Ha megfeszül, sem tudja előteremteni! S ráadásul közeledik a nap, amikor megjelenik a lakásban az immár nagykorúvá cseperedett, ígéretes sógor, Laci. (Hónapok óta szökésben van a félzárt intézetből, félbehagyta a szakmatanulást, és elkövetett néhány kisebb betörést.) Szóval, a férj nem feszült meg, inkább szabadulni igyekezett ebből az immár korántsem rentábilis házasságból. Sok vihar után Krisztina egyedül marad gyerekeivel és az adóssághalmazzal, villany nélkül. Van benne némi tettrekészség, hozzálát, hogy összeszedje a díjhátralékra valót – írógépelést vállal otthonra, mert annak idején az iskolában megtanult gépelni –, de a tanács nem olyan türelmes, hogy kivárja, amíg összekopogtatja azt a 40 ezret. Értesítették, hogy lakbértartozásai miatt hamarosan szükséglakásba költöztetik. A gyámhatóság sietett hozzátenni: a gyerekeket állami gondozásba veszik. S ha szerez kölcsönt valami csoda folytán? Elvégre valahol van egy apja, vannak nagyszülei (már az anyja sem jött ki velük...). De közeledik a nap, amikor be kell fizetni a 60 ezres lakás-használatbavételi díjat is! Lacira számítson?
Krisztinát végül egy szomszédja kínálta meg a szalmaszállal – véletlenül tudott a Szetáról. Kiderült, hogy helyzetéből van kiút, csak a sokféle hivatal és hatóság, amellyel dolga akadt, valahogy elfelejtette felvilágosítani.
A közüzemi díjbeszedő számláját szét lehet szedni, le lehet választani róla a lakbért, s ha azt gyorsan kifizeti, mindenesetre nem lakoltatják ki. A többit is lehet törleszteni részletekben, ha villanyuk nem is lesz, míg a végére nem jutnak. A lakás-használatbavételi díj miatt viszont nem kell fájjon a feje: az ő esetükben ez erősen csökkenthető, akár el is engedhető. (A kerületi gyámügy hivatalnokai őszintén csodálkoztak: ők erről az érvényes rendeletről soha nem hallottak... Amiből az a tanulság, hogy a kis fontos fogaskerekek nem mindig működnek olyan olajozottan, még langyos időben sem.)
A lakbért kifizette a Szeta, s ha már nem olyan reménytelen ügy az egész, adtak kölcsön a nagyszülők, sőt az apa is. A lakásban e pillanatban nemcsak villany van, hanem ki is tapétázták, ki is mázolták.
Egyenesbe jutott volna Krisztina? Legfeljebb egy időre. Szakképzettsége nincs, két gyereket kell eltartania, és életét meg kell valahogy védenie Laci öccsétől is, akitől sok jót nem várhat.
Krisztináék kerületében több ezer családnak van több hónapos közüzemi díj- és lakbértartozása...
Jegyzetek
[1] B. A.-éknak nincs önálló lakásuk. Családtagként laknak egy szoba-konyhás, kamrás házban. Mielőtt fantáziánk meglódulna, hogy mit ellenőrzött három teljes órán keresztül ezen a lakosztályon Fecske körzeti megbízott, vegyük figyelembe, hogy B. A. szerint nem volt semmiféle helyiség-ellenőrzés. Az 1500 Ft-os bírságot egy önkéntes rendőr bejelentésére alapozva szabták ki, aki látta, hogy B. A.-né fát visz haza. Hasonló okból B. A.-nénak nem állt módjában sem elismerni, sem tagadni semmit sem. Tárgyalást viszont nem kértek B. A.-ék, abból kiindulva, hogy önkéntes rendőrből öt is van, s azok bármikor készséggel tanúsítják egymásnak azt, amit akarnak.
[2] A mínusz 10–mínusz 30 fokos hidegek idején lényegében az egész cigánytelepet megbüntették, amiért az erdőről fát hordtak haza fűteni. Többeket nem 1500, hanem 3000 Ft-ra. Kétségkívül elvárható lett volna, hogy törvénytisztelő állampolgár és állampolgár-palántaként fegyelmezetten fagyjon meg, akinek a bugyellárisa nincs felkészülve ilyen kemény télre.