Az MSZMP-nek kettős természete van, mint Krisztus Urunknak a keresztény teológiában. A megváltó földi létében egyszerre bírt isteni és emberi természettel. Első, „isteni” természete szerint az MSZMP maga a politikai adminisztráció, a „politikai osztály”, amely a központi és legfőbb hatalmat gyakorolja. Ám ott van, ha másodlagos jelentőséggel is, az MSZMP „laikus” tagsága, amely igazolni volt hivatott, hogy a „Párt” valóban „élcsapat”, nem csupán új osztály”, amely igyekezett „közvetíteni” a párt politikai akaratát a néptömegek felé, és amelyből a pártbürokrácia egy részét „kiemelték”. 1980-ban Lengyelországban kiderült, hogy ez a tagság, ha nem követi a „politikai osztály” parancsait, kölönc a lényegi, a valódi párt nyakán. Ebben az esetben valóra válik Bertold Brecht átka: a „Pártnak” a tagságot, ezt a fajta népet tényleg le kell váltania és nem másikat választani helyette, hanem végérvényesen megszabadulni tőle. A „Párt” ugyanis meg tud lenni nép nélkül.
Ez a nép volna a másik természete az MSZMP-nek. Földi természete. Most, hogy felborultak a korábbi rendezett viszonyok, új szerepet kellene találni a tagságnak. Az MSZMP-vezetés ígéretei szerint nyílt választás lesz. Ebben a harcban az MSZMP nem vehet részt uralmi bürokráciaként, a tagságnak kell a parlamenti küzdelemben helytálló párttá átalakulnia. Így az MSZMP két természete egymással éles ellentétbe került. A „politikai osztály” lényege szerint csak az uralom gyakorlásában vehet részt. Erre rendkívül alkalmas. Akárhogy végződik is a választás, az új rezsim nem nélkülözheti azt a politikai adminisztrációt, amely ma (még?) MSZMP-nek nevezi magát. Nagy tapasztalatot szerzett, rutinos adminisztráció ez – tisztek, külügyesek, vállalati igazgatók, bankemberek. Helyükre másokat állítani nem lehet egyhamar. Minden új arculatú kormányzat hatalmi apparátusában jelen lesznek – döntő tényezőként. Ám ha a parlamenti rendszerbe illeszkedő, bázisára építő MSZMP a választásokon vereséget szenved, ellenzékként kerül szembe a politikai adminisztráció önmagával. Az MSZMP egyik természete a másikkal.
Időszerű politikai divatlap
Az MSZMP most közreadott két programdokumentuma – a „Programnyilatkozat” és a „Történelmi utunk tanulságai” – ezt a helyzetet tükrözi. A „Programnyilatkozat” a választási harcba induló „második természet” programja. A „laikus” tagság részére kíván olyan szöveget kézbe adni, amely választókat vonz és eligazítja a tagságot arról, hogy hogyan viselkedjenek, miket mondjanak az új helyzetben. A „Programnyilatkozat” semmit sem érzékeltet a „kettős természet”-ből. A gyanútlan olvasó nem is gondolná, hogy a dokumentumot egy uralomban részes és onnan gyakorlatilag kiszoríthatatlan politikai adminisztráció emberei írták.
A dokumentum nem tartalmaz semmi olyat, ami sajátos arculatot adna a választásokon fellépő pártnak. Jókai a múlt században politikai divatokat emlegetett. Ez a program afféle időszerű politikai divatlap. Benne van minden, ami ma a tömegek politikai ízlése számára elegáns és sikkes. A liberális láthatja, hogy itt piacot akarnak, „esélyegyenlőséget”, amely a magántulajdont a többivel azonos feltételekhez juttatja. Az MDF-es kap községi tulajdont, az SZDSZ-es alapítványit. A hazafi szívét megdobogtatja, hogy az MSZMP „a leghatározottabban fellép a nemzetiségi jogok megsértése, a kisebbségek erőszakos asszimilációja ellen”. A szociáldemokratának „demokratikus jóléti államot” ígér a program – skandináv szociálpolitikát a mai hazai anyagi körülmények között. A szabadságjogok iránt érdeklődő jár a legrosszabbul, ő még ebben a divatlapban sem igen talál a saját mérete és ízlése szerint való árut.
A program lényegében szándékosan emeli ki mindazt, amiben az új arcú MSZMP – „földi” természete szerint – a többiektől nem különbözik. Annyi ideig volt a „különös emberek” pártja, annyi ideig ügyelt arra, hogy mással össze ne lehessen téveszteni, hogy most az ellenkezőre kell törekednie: belemosódni az általános választási masszába.
Kinek a pártja vagytok?
De hát talán nem aktuálpolitikai szövegtöredékek határozzák meg egy párt arculatát, hanem vegyük elő a marxista leckét, amit ugyanez az MSZMP állandóan kikérdez tőlünk, ellenzékiektől: „Kinek a pártja vagytok?” Kit, milyen osztályt, réteget, társadalmi csoportot képviseltek? Az MSZMP-nek e kérdés feltevése teremtette helyzetben nem kell olyan zavarban lennie, mint mi, ellenzékiek szoktunk. Az ő esetében világos, kit képvisel: azt a politikai bürokráciát, amely az MSZMP első és nyilván lényegi természetét jelenti. Ám a programban éppen ez nem jelenhet meg, ellenkezőleg, el kell lepleznie „politikai osztályjellegét”, hiszen a „laikus” tömegekhez kíván szólni, amelyek érdeke gyökeres ellentétben van a politikai bürokrácia érdekeivel. Vagy képviselje az MSZMP mint „MSZMP II.” a munkások érdekeit az „MSZMP I.”, azaz az állami vállalatokat mintegy tulajdonosként igazgató állami bürokrácia ellen?
Az önmeghatározás mégis csak ideológiai lehet. Igaz, már jó egy éve azt papolja vonalas és ellenzéki, hogy senki sem tudja megmondani, mi is a szocializmus. Mintha negyven éven át nem lett volna világos az értelmezése. Szocializmus: 1. a termelőeszközök állami tulajdona (a TSZ is az lényegében); 2. a tulajdon központosított formában való üzemeltetése; 3. egypártrendszerű diktatúra, amely uralmát a rendőrállam eszközével gyakorolja. Ma, Magyarországon minden más szocializmus-fogalmat csak ehhez a szocializmus-képhez viszonyítva lehet meghatározni. Ezt pedig nem lehet elintézni annyival, hogy elvetjük az „államszocializmust” és odavetjük helyette, hogy a kommunista és a szociáldemokrata értékeket egyesítő „demokratikus szocializmust” akarunk. Utóbbiról a jóléti állam szociáldemokrata gondolatának hazai aktualitásáról már szó esett. A kommunista értékek pedig mi egyebet jelentenek, mint azoknak az emberi tulajdonságoknak az összességét, amelyek a jól ismert szocializmus megvalósításához szükségesek?
A jelenlegi szándékra – akár őszinte, akár színlelt szándék – nem lehet egy programot összefogó, annak arcot adó ideológiát felépíteni. Lehetne azzal, hogy külföldi politikai irányzatokkal azonosítjuk magunkat – ez igazol. De hát hivatkozhat ma az MSZMP a külföldi kommunista pártok, akár az eurokommunisták példájára? Az eurokommunizmus nem más, mint a szociáldemokrácia megkésett utánzása. Marad tehát a múlt: az MSZMP nem tehet mást, mint hogy világosan tisztázza viszonyát a Rákosi-rendszerhez és Kádár harminc esztendejéhez. A vállalt folytonosság vagy a szakítás fogja meghatározni a megújulni akaró párt igazi mivoltát.
Két lovon egyszerre
Ezt végzi el a „Történelmi utunk tanulságai” című pártdokumentum. Ez a fontosabbik nyilatkozat. Tartalmasabb is, színvonalasabb is a programnyilatkozatnál. Több ponton előrelépést jelent a Berend-féle bizottságnak a Társadalmi Szemle különszámaként megjelent állásfoglaláshoz képest. Most végre maradéktalanul elvetik a sztálinizmust. A dokumentum leszámol a sztálinizmus egyetlen eredményével, amellyel a Kádár-rendszer és a „bukott rendszer örökösei” mindmáig dicsekedni igyekeztek: a sztálinista iparosítással, elismerve, hogy ez nem kevésbé ártott az országnak, mint a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása. ’56 leírását is többé-kevésbé elfogadhatjuk. A forradalom értékelését ez a dokumentum sem fogadja el – megmarad a híg „népfelkelésnél” –, de amit leír, az lényegében forradalom. Nem állítja többé, hogy november 3-án az ellenforradalmi erők kerültek fölénybe és elutasítja a második szovjet beavatkozást is.
A Kádár-rendszerrel nem tudja ezt a kritikus szakítást elvégezni. E korszak esetében se tagadja egészen, de kisebbíteni akarja jelentőségét annak, hogy a fejlett világhoz képest az elmaradottság egész idő alatt nőtt. Az írás hangsúlyozza, hogy a hetvenes évek elején az ország történetében egyedülálló életszínvonal-ugrás történt. Csakhogy hozzá kellett volna tenni ehhez: ebben nem különbözött hazánk más országoktól, az elmúlt harminc évben minden ország megélte történelme legnagyobb életszínvonal-emelkedését. A történelemértékelő dokumentum is két lovon akar vágtázni egyszerre. A Nagy Imre-vezette „reformkommunista” pártellenzéknek is, a kádárizmusnak is örököse akar lenni. Ez pedig lehetetlen, a kettő között választani kell.
A politikai bürokrácia valamilyen formában helyet kap egy új demokratikus rendben is, hiszen belátható időn belül nem lehet másik adminisztrációval helyettesíteni. Első, „isteni” természete szerint tehát a „Párt” fennmarad. De a „második természetről”, a parlamenti rendszerbe illeszkedő politikai párttá válásról talán neki is jobb lenne, ha lemondana. Maradva a divatlap-hasonlatnál: nem áll neki jól.