Skip to main content

Párt

A magyar gazdaság teljesítménye 1988 első felében: hála Grósz úrnak, a lakosság húzta a rövidebbet


A washingtoni PlanEcon Rt. ismét gazdasági elemzést közölt Magyarországról (PlanEcon Report, 1988. szeptember 9.). Ebben a magyar gazdaság 1988 első felében elért teljesítményét értékelik a szerzők, és igyekeznek előrejelzést adni a közeljövő kilátásaira vonatkozóan. A következőkben rövidítve ismertetjük a PlanEcon megállapításait.

Gondolatok egy fölösleges törvényjavaslatról


„Úgy jön, mintha menne” – ez állt egy emlékezetes régi karikatúra[SZJ] alatt a negyvenes évek elején. E szállóigévé lett szöveg analógiájára jut eszembe a mai kormányzatról: „úgy ad, mintha elvenne.”

A sztrájktörvényjavaslatról beszélek.



Két nappal a pécsi bányászdemonstráció után sikerült Horváth Ferenc ipari miniszternek a 39. Bányásznap központi ünnepségén Budapesten elmondania, amit Pécsett szeretett volna, hogy t. i. a kormány csomagtervet készít az elbocsátandó bányászok új munkahelyeinek és megélhetésének biztosítására.

Egységes fellépésre a sztrájktörvény ellen és egy Gazdasági Alkotmányozó Tanács felállítására


A sztrájk végső eszköz a munkavállalók érdekeinek érvényesítésére. Mindenkinek érdeke, hogy ne kelljen e végső eszközzel élni. A sztrájk kétféleképpen előzhető meg: vagy azzal, hogy lehetetlenné teszik, vagy azzal, hogy szükségtelenné.


A nemzeti háromoldalú tárgyalások nem alkalmasak arra, hogy gazdasági kérdésekben megállapodás jöjjön létre. Ezért az Ellenzéki Kerekasztal megfigyelői státusú tagjának: a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának nem szabad felőrlődnie a II. bizottságokban zajló huzavonában. A független szakszervezeti mozgalom építésére, a meglévő és leendő szakszervezeti aktivisták képzésére és a helyi konfliktusok rendezésében való részvételre, tanácsadásra kell helyezni a súlyt – nyilatkozott a Beszélőnek Bruszt László, a Liga ügyvivője.


A NEXT 2000 esete alaposan felkavarta a kedélyeket, mind a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon, mind a reprivatizációra egyre kritikusabb szemmel néző közvéleményben. Az embereknek valahogy nem tetszenek az egyre szaporodó vállalati átalakulások.


Reggel hétkor zalaegerszegi telefonhívás ugrasztott fel: a Szabad Demokraták Szövetsége helyi csoportjának egyik tagja ajánlott figyelmembe egy hírt: a Tungsram ottani gyárában új állást kreálnak az eddigi párttitkár számára, ő lesz a személyzeti, a munkaügyi és a jogi osztály, valamint a rendészet nagyfőnöke. És ha ez így lesz ott, akkor bizonyára hasonlóképp lesz a vállalat más gyáraiban is.

E szerint tehát előfordulhat, hogy az „ejtőernyősök” fölfelé szállnak.



„A mai MSZMP-t gondolatban már leváltotta a társadalom, és története az októberi kongresszussal mindenképp véget ér” – mondotta Izsák Attila, aki az egyik szekció vezetője volt a kommunista párton belüli reformkörök országos konferenciáján.

Ha igaz, hogy az MSZMP letűnése a magyar politika színteréről történelmi jelentőségű esemény lesz, akkor az is igaz, hogy történelmi lesz az október 7-ére összehívott XIV. pártkongresszus is, amelynek így vagy úgy, de új pártot kell teremtenie a meglévőből vagy helyette.



– A „vastaps” nem újságírói túlzás? – kérdeztük Udvarhelyi Lászlótól (41 éves, a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgató-helyettese).

– Nem, nem. Magam is meglepődtem rajta: tényleg kitört a vastaps felszólalásom után.

– Azóta sok minden történi: az MSZMP KB a munkahelyi pártszervezetek fenntartása mellett döntött, Pozsgay kisebbségben maradt; lezajlott a reformköriek és a münnichesek országos találkozója, a pártelnökség tagjai tüntetően kifejezték szimpátiájukat a két véglet valamelyike iránt.





Az MSZMP-nek kettős természete van, mint Krisztus Urunknak a keresztény teológiában. A megváltó földi létében egyszerre bírt isteni és emberi természettel. Első, „isteni” természete szerint az MSZMP maga a politikai adminisztráció, a „politikai osztály”, amely a központi és legfőbb hatalmat gyakorolja. Ám ott van, ha másodlagos jelentőséggel is, az MSZMP „laikus” tagsága, amely igazolni volt hivatott, hogy a „Párt” valóban „élcsapat”, nem csupán új osztály”, amely igyekezett „közvetíteni” a párt politikai akaratát a néptömegek felé, és amelyből a pártbürokrácia egy részét „kiemelték”.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon