Skip to main content

Felfelé szálló ejtőernyősök?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Reggel hétkor zalaegerszegi telefonhívás ugrasztott fel: a Szabad Demokraták Szövetsége helyi csoportjának egyik tagja ajánlott figyelmembe egy hírt: a Tungsram ottani gyárában új állást kreálnak az eddigi párttitkár számára, ő lesz a személyzeti, a munkaügyi és a jogi osztály, valamint a rendészet nagyfőnöke. És ha ez így lesz ott, akkor bizonyára hasonlóképp lesz a vállalat más gyáraiban is.

E szerint tehát előfordulhat, hogy az „ejtőernyősök” fölfelé szállnak. Igaz, nagy utat nem kell megtennie az egerszegi Tungsram párttitkárának, de ahová e rövid emelkedővel kerül, épp elég fontos magaslat. Onnan ezentúl munkaköri beosztásánál fogva ellenőrizheti a vállalat dolgozóit, akiket eddig politikai tisztségéből, párttitkári szavával tarthatott kordában. Azok éppúgy, ha nem még inkább kiszolgáltatottjai lesznek, hiszen ki mondhatná meg, hogy ha a neki alárendelt személyzetis elbocsát vagy a munkaügyis kedvezőtlen elbánásban részesít valakit, akkor ebben mennyire van szerepe az illető politikai beállítottságának.

Újabb mozzanat ez abban a lassan kirajzolódó tendenciában, amelynek a lényege: vagyonban és emberekben gazdasági pozíciókba, üzleti területre menteni át a hatalmi monopóliumától megfosztott párt erejét, hogy azután – kedvező fordulat esetén – ismét visszatérhessen a politika területére.

Nem látom azonban be, miért kell egy olyan vállalatnál, mint a Tungsram, amelyik immár túlnyomólag nyugati érdekeltségeké, szabad teret nyitni ezekhez a kommunista manőverekhez. És ettől az egyedi esettől eltekintve, általában is érthetetlen számomra, miért kell oly féltő gondoskodással bánni a pártapparátus embereivel. Akinek szakmája van közülük, dolgozzék ezentúl abban, akinek meg nincs és nem túl idős, tanuljon meg valami hasznos tevékenységet. A korosaktól nem irigylem a nyugdíjat vagy akár azt sem, hogy két-három év korkedvezménnyel vonuljanak vissza az aktív keresők soraiból. Ám nem tekintem a humanizmus parancsának, hogy jobbnál-jobb és lehetőleg vezető állást kapjon minden eddigi hátramozdító, az elnyomás minden helyi támasza, az állami és munkáltatói megfélemlítés minden eddigi készséges közvetítője.

Jómagam négyszer váltam állástalanná kenyérkereső pályafutásom eddigi harcminchét éve során, és négy esetből háromszor politikai okból. Soha nem törődtek azzal az elvtársak, hogy miből élek meg, hol találok munkát. Hát most az egyszer menjenek ők, amerre látnak. Ne rakjunk nagyságos fenekük alá bársonyszéket.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon