Reggel hétkor zalaegerszegi telefonhívás ugrasztott fel: a Szabad Demokraták Szövetsége helyi csoportjának egyik tagja ajánlott figyelmembe egy hírt: a Tungsram ottani gyárában új állást kreálnak az eddigi párttitkár számára, ő lesz a személyzeti, a munkaügyi és a jogi osztály, valamint a rendészet nagyfőnöke. És ha ez így lesz ott, akkor bizonyára hasonlóképp lesz a vállalat más gyáraiban is.
E szerint tehát előfordulhat, hogy az „ejtőernyősök” fölfelé szállnak. Igaz, nagy utat nem kell megtennie az egerszegi Tungsram párttitkárának, de ahová e rövid emelkedővel kerül, épp elég fontos magaslat. Onnan ezentúl munkaköri beosztásánál fogva ellenőrizheti a vállalat dolgozóit, akiket eddig politikai tisztségéből, párttitkári szavával tarthatott kordában. Azok éppúgy, ha nem még inkább kiszolgáltatottjai lesznek, hiszen ki mondhatná meg, hogy ha a neki alárendelt személyzetis elbocsát vagy a munkaügyis kedvezőtlen elbánásban részesít valakit, akkor ebben mennyire van szerepe az illető politikai beállítottságának.
Újabb mozzanat ez abban a lassan kirajzolódó tendenciában, amelynek a lényege: vagyonban és emberekben gazdasági pozíciókba, üzleti területre menteni át a hatalmi monopóliumától megfosztott párt erejét, hogy azután – kedvező fordulat esetén – ismét visszatérhessen a politika területére.
Nem látom azonban be, miért kell egy olyan vállalatnál, mint a Tungsram, amelyik immár túlnyomólag nyugati érdekeltségeké, szabad teret nyitni ezekhez a kommunista manőverekhez. És ettől az egyedi esettől eltekintve, általában is érthetetlen számomra, miért kell oly féltő gondoskodással bánni a pártapparátus embereivel. Akinek szakmája van közülük, dolgozzék ezentúl abban, akinek meg nincs és nem túl idős, tanuljon meg valami hasznos tevékenységet. A korosaktól nem irigylem a nyugdíjat vagy akár azt sem, hogy két-három év korkedvezménnyel vonuljanak vissza az aktív keresők soraiból. Ám nem tekintem a humanizmus parancsának, hogy jobbnál-jobb és lehetőleg vezető állást kapjon minden eddigi hátramozdító, az elnyomás minden helyi támasza, az állami és munkáltatói megfélemlítés minden eddigi készséges közvetítője.
Jómagam négyszer váltam állástalanná kenyérkereső pályafutásom eddigi harcminchét éve során, és négy esetből háromszor politikai okból. Soha nem törődtek azzal az elvtársak, hogy miből élek meg, hol találok munkát. Hát most az egyszer menjenek ők, amerre látnak. Ne rakjunk nagyságos fenekük alá bársonyszéket.