Gadó György

Nyomtatóbarát változat

„A mai MSZMP-t gondolatban már leváltotta a társadalom, és története az októberi kongresszussal mindenképp véget ér” – mondotta Izsák Attila, aki az egyik szekció vezetője volt a kommunista párton belüli reformkörök országos konferenciáján.

Ha igaz, hogy az MSZMP letűnése a magyar politika színteréről történelmi jelentőségű esemény lesz, akkor az is igaz, hogy történelmi lesz az október 7-ére összehívott XIV. pártkongresszus is, amelynek így vagy úgy, de új pártot kell teremtenie a meglévőből vagy helyette. Esetleg több új pártot is.

„Csak rajtunk múlik, hogy tanácskozásunk történelmi jelentőségűvé váljék” – ezzel a figyelmeztetéssel nyitotta meg Szécsényi Tibor a reformköri tanácskozást, mely azt a feladatot tűzte maga elé, hogy előkészítse a reformmozgalom áttörését a pártkongresszuson.

Betöltötte-e a feladatát, van-e arra esély, hogy a célja megvalósul?

A reformmozgalom ereje és gyöngesége


A tanácskozás méltánylandó eredménye, hogy:

– megegyezésre jutott a pártprogram lényegéről;

– világossá tette, mit vár el a pártkongresszustól;

– a Nyers–Pozsgay–Németh reformhármas megszilárdult, és egyértelműen összefogott a reformköri mozgalommal;

– a tanácskozás Koordinációs Tanácsot állított fel a reformmozgalom szervezeti megerősítésére és a kongresszuson követendő stratégia kidolgozására.

Nem hagytak kétséget a reformkörök képviselői afelől, hogy nem hajlandók elfogadni régifajta, rossz kompromisszumokat a kongresszuson. A Koordinációs Bizottság – mondta egyik tagja, Kerekes György történész – felhatalmazást kapott a reformkörök pártból való kiválásának előkészítésére, ha a kongresszus nem a reformmozgalom győzelmét hozná. A párt nem újulhat meg, ha a reformerők megalkusznak azzal a párton belüli irányzattal, mely a reformokat csak lassan, sokféle kompromisszum közepette hajlandó vállalni, de eközben nem szakít a bolsevik eszmerendszerrel és hajlamos összefogni ultrabalos erőkkel – mondta Német Miklós, pohárköszöntőt tartva a konferencia első napjának estéjén.

Vannak azonban gyöngéi is a reformkörök mozgalmának, és ezek részben a tanácskozáson is megmutatkoztak:

– végül is nem sikerült összefüggő és átfogó program-dokumentumot kidolgozni;

– nem határozták meg világosan, miben egyeznek meg és miben térnek el egyfelől a szociáldemokráciától, másfelől olyan, a párton belüli platformoktól, mint a Berecz-féle „Összefogás az MSZMP megújításáért”, a Marxista Egységplatform vagy a Baloldali Alternatíva;

– a mozgalom szinte kizárólag értelmiségiekre terjed ki (bár legújabban jelei vannak munkások érdeklődésének);

– a reformkorok káderei többsége nem tartozik a hatalom gépezetéhez, sem elegendő befolyása nincs a pártban, sem elég tapasztalata a manipulációban és manőverezésben.

Pártszakadás – de hogyan?


Pozsgay Imre veresége a kongresszusi küldöttek debreceni választásán látványos módon jelezte, hogy a pártapparátus zöme és a párttagság jelentékeny része mennyire idegenkedik a kádárizmus mítoszának szétfoszlatásától. Az apparátus a hatalmát, a tagság a lelki kényelmét és illúzióit félti. Mindamellett igaza lehet Nyers Rezsőnek, aki szerint a párttagság túlnyomó többsége nem reformellenes, csak tanácstalan, megzavarodott.

Sajnos, az elsorolt fogyatékosságok ismeretében nehéz abban bízni, hogy ezt a többséget sikerül megnyerni a lendületes és gyors reformoknak. Megbosszulja magát az is, hogy a három vezető reformpolitikus csak megkésve vállalta fel ezt a mozgalmat, és egységük nagyjából is csak ezen a tanácskozáson valósult meg. Néhány értékes hónap veszett el így.

A reformköri mozgalom ma sem egységes, és bizonyára sokan vannak benne olyanok, akiknek kedvére szólt Németh Miklós, amikor azt mondta, hogy a bűntudatot félre kell tenni, hiszen önbizalom nélkül nem lehet nekivágni a választásoknak. Németh hangsúlyozta, hogy nem lehet folyton a múltban vájkálni, a múltat végre le kell zárni. De amikor arra utalt, hogy pártjának vissza kell nyúlnia az 1953-as és 1956-os kommunista reformkezdeményezésekhez, nem határolta el magát kifejezett módon az 1956. november 4. utáni fejleményektől, amelyek véget vetettek ezeknek a kezdeményezéseknek, és amelyeket egyes reformköri dokumentumok határozottabban utasítottak el.

Mindezek a tisztázatlanságok elősegíthetnek ugyan egyfajta egységet, vagyis kiterjeszthetik a Nyers–Pozsgay–Németh vezette reformmozgalom befolyását, és ez kapóra is jöhet a mozgalomnak. Csakhogy befolyásának ilyetén növekedése épp a mozgalom lényegével és meghirdetett céljával ellentétes: a nem kívánatos kompromisszumok irányában hat.

Végzetes következmények

Egyes becslések az eddigi küldöttválasztások eredményeinek ismeretében 25 százalékra teszik a reformmozgalom várható arányát a pártkongresszuson. Hacsak valami csoda nem történik, bajosan remélhető, hogy a kongresszuson az MSZMP poraiból egy valóban megújult, sőt, új, európai jellegű szocialista párt kél életre, mely ráadásul elég erős is lesz ahhoz, hogy a szavazatokat tetemes számban vonzza magához a választásokon. Valószínűbb, hogy megismétlődik egy rothadt (talán a korábbiaknál valamivel kevésbé rothadt) kompromisszum, vagy pedig több párt jön létre, amely mind szocialistának hirdeti magát. Egy ilyen helyzet aztán elég zűrzavart támaszthat ahhoz, hogy immár az ultrabal is kilépjen a síkra a rendcsinálás és a munkásdemagógia ismert frázisaival.

Ha a reformerőknek nem sikerülne a maguk képére formált pártot teremteni, és kénytelenek volnának kisebbségként kiválni, ez rosszabb helyzetbe taszítaná őket, mintha egy kongresszusi konfrontációt eleve elkerülve, csakis tiszta eszményeik nevében már fél évvel–egy évvel korábban szakítottak volna az elmocsarasodó kommunista párttal.

A legtöbb politikai megfigyelő szerint nélkülözhetetlen egy számottevő erőt képviselő és a lakosság nem jelentéktelen részének bizalmát bíró szocialista párt részvétele és felelősségvállalása a magyar belpolitikában. Ha ez nem tudna létrejönni, ha a reform vereséget szenvedne a kongresszuson, úgy ennek súlyos következményei lehetnének mind a hazai viszonyokra, mind a közép-kelet-európai térségre, sőt esetleg a Szovjetunióra is. Németh Miklós aligha túlzott, amikor a reformmozgalom felelősségét, a játszma tétjét hangsúlyozta ezzel összefüggésben.

• gazdaság,
• kormány,
• Párt