Skip to main content

Szabó Miklós

Szabó Miklós: A harmincas évek, a magyar szellemi élet nagy korszaka

Előadás a Rakpart Klubban, 1983. 4. 16.

Milyen egy nagy korszak? Lehet olyan, mint a reneszánsz volt; nagy korszak, amiről csak az utókor tudta, hogy nagy jelentőségű. Lehet olyan, mint a magyar reformkor volt; nagy korszak, amelyről résztvevői és az utókor is tudja, nagy korszak volt. Végül lehet olyan, mint a romantika; amelynek résztvevői úgy érezték, egy nagy korszak részesei, majd később ezt az utókor kétségbe vonta. A magyar harmincas évek leginkább a romantika korára hasonlít.

Szabó Miklós: Március radikalizmusa





1848 a demokratikus radikalizmus mára szinte veszendőbe ment emlékét idézi fel. Noha Petőfi nézeteit a francia forradalomról girondista szerzők alakították (Lamartine forradalomtörténete és a nála jóval kisebb költő, Beranger versei) a magyar forradalmi fordulat előkészítésében jakobinusként vett részt.


Szabó Miklós: Nincs harmadik út

Gondolatok a magyar polgárosodás útvesztőiről
Bibó


Dénes Iván Zoltán barátom Eltorzult magyar alkat című könyve számomra deheroizáló mű. Bibó Németh László mélymagyarság-teóriájával kapcsolatos véleményeinek filológiai részletességű adatfeltárásával megingatta Bibó Istvánt azon a piedesztálon, amelyen lelkemben állt. Megingatta, de végül mégsem döntötte le.

Bibó a szememben három teóriával tette magát a legnagyobb magyar politikai gondolkodóvá. Az első a „hamis realizmus” teóriája.


Szabó Miklós: A Lajta Bánság fantomja


A koszovói háború bebizonyította, hogy a hidegháború–détente egyensúlyrendszer által fenntartott „jaltai világrendszert” követő „máltai világrendszer” már nem képes betölteni funkcióját: a válság kikényszerítette a nemzetközi biztonsági rendszer újragondolását. Olyan biztonsági rendszerre van szükség, amelynek keretein belül elegendő erő áll rendelkezésre ahhoz, hogy konszenzusteremtésre alkalmas elvek alapján tűzfészkeket felszámoljanak, konfliktusokat rendezzenek, tartósan instabillá vált térségben új alapokon nyugvó stabilitást teremtsenek.

Szabó Miklós: Az ellopott barikád


1982-ben a forradalom külföldön folyó szellemi utóvédharcában felszínre kerül az a rejtetten kezdettől meglevő feszültség, amely a „nagyimrés” forradalomábrázolás és a fegyveres felkelők élményei között volt. A fegyveresek – nem alaptalanul – úgy érezték, hogy a pártellenzékből jött értelmiségiek kisajátították maguknak azt a forradalmat, amelyet ők – érthetően – teljes egészében a maguk művének tartottak.

Szabó Miklós: A fegyverek kritikája


Elérkezett a Tanácsköztársaság nyolcvanadik évfordulója. A rendszerváltás tizedik évében (’89-től számítom) indokolt első utókorként visszatekintenünk rá, és véleményt alkotni. A Horthy-rendszer valahogy úgy kezelte ’19-et, mint a kommunista történetírás a francia forradalom történetében az hebertistákat és a veszetteket, akik olyan szélsőségesek voltak, hogy az még a jakobinusoknak is sok volt.

Szabó Miklós: Az ellenzéki egység halottja

Tánczos Gábor (1928–1978)


1979-ben lendületet vett az 1968-as szélroham után bontakozni kezdő új értelmiségi ellenzékiség.

Magyarországon a csehszlovákiai vértelen forradalom hatására újabb értelmiségi pártellenzéki irányzat szakadt le a hatalomról, igaz nem a hatalmi centrumról, mint 1967 végén Csehszlovákiában, hanem csak az elméletalkotó értelmiségi elitről. Ezt az ellenzéket az 1976-os második lengyelországi munkásmegmozdulás (Radom, Ursius traktorgyár) megerősítette abban a meggyőződésében, hogy a Hruscsov bukása utáni megújulási törekvés nem pillanatnyi fellángolás volt.


Szabó Miklós: A Ludovikától a Magvetőig


1978-ban igazi politikai szenzáció volt, hogy Magyarországon legálisan megjelenhetett Kádár Gyula egykori vezérkari ezredesnek, a Vkf/2, a hírszerzés-kémelhárítás katonai szervezete (a magyar Deuxieme Bureau) 1943 júliusa és 1944 áprilisa között működött parancsnokának az emlékirata. A könyvet elsősorban az tette szenzációvá, hogy a megjelenés körülményeiből kitűnt, a memoár a nevezetes Aczél-féle „három T” tekintetében a „támogatott” művek csoportjába tartozik.

Szabó Miklós: 1972


Az 1960–63-as konszolidáció után a Kádár-korszak történetében a következő szakaszváltó fordulatot az 1973-as év hozta. A rendszer ekkor hagyott fel az új gazdasági mechanizmus kísérletével. Egyre világosabbá vált: nem lesz leplezhető, hogy a „reform” az első Nagy Imre-kormány és az 1955–56-os pártellenzék gazdaságpolitikai koncepcióját fejleszti tovább.

Szabó Miklós: Az instrumentális ész kritikája

Kísérlet az új magyar demokrácia politikai nyelvének jellemzésére Bihari Mihály: Magyar politika c. könyve alapján


A politikai nyelv megváltozása megszokott kísérőjelensége a politikai rendszerváltozásoknak. Pluralista politikai modellben élő sokrétű társadalmakban általában nem egységes a politikai nyelv, de jobbára kialakul egy uralkodó nyelv. Bizonyos politikai nyelvek megmaradnak zárt körben használt mandarin-nyelvnek, mások viszont köznyelvvé válnak.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon