– Nemrégiben értesülhettünk arról, hogy megalakult az MDF Szabadelvű Köre. Milyen célból és mi ellen jött létre ez a csoport?
K. Z.: Megalakulásunk oka az MDF-en belül terjedő, általánosnak mondható elégedetlenség volt. A tagság szemlátomást érzékeli, hogy a jelenlegi vezetésnek nincs határozott politikai arculata, nincs irányvonala, nincs vállalt politikai értékrendje. A nemzeti értékek hangoztatása önmagában a mi számunkra kevésnek tűnt. Ehhez megfelelő politika is kell. Valamennyien részt vettünk az MDF programalkotási vitáiban, és meg kell hogy mondjam, alulmaradtunk azokban a harcokban. Nem tudunk azonosulni a program harmadikutas, közösségi tulajdonos felhangjaival. A mi elképzelésünk szerint a magyar demokratikus hagyományokhoz kell visszanyúlni, a szabadelvű eszméhez, amely a múlt századi reformkor máig kisugárzó gondolati teljesítménye volt. Úgy gondoljuk, hogy a szabadelvű gondolat Magyarországon a nemzeti eszme, az európai szabadságeszme és a szabad gazdasági vállalkozás összhangját fejezte ki, s ennyiben ma is aktuális.
A „harmadik úttal” való szembenállásunk tehát nem személyi, hanem elvi kérdés. Igenis lényeges, hogy Magyarország a jövőben egy kipróbált, működőképes rendszert vesz-e át, vagy pedig újabb kísérletezésnek vetik alá ezt a szerencsétlen népet. Így volt ez a szocializmussal is: kipróbálták a népen, hogy belepusztul-e vagy sem. Ezt szeretnénk elkerülni, amikor szembefordulunk a „harmadik út” illúziójával.
– Kik képviselik a harmadikutas elképzelést?
K. Z.: Egyrészt az MDF azon vezetői, akiknek lírai és drámai teljesítménye nagyra becsülhető, de társadalomtudományi képzettségük messze alatta marad ennek a teljesítménynek. A nagyobb veszély azonban az, hogy itt nemcsak néhány ember gondolkodásmódjáról van szó, hanem jelentős, szociológiailag is megfogható rétegekről is. Gondolok például a munkásosztálynak azon részére, amely a versenyképtelen, veszteséges, bezárásra ítélt gyárakban dolgozik. Látszik is, hogy az MDF egyik vonala a munkásdemagógiát igyekszik meglovagolni. Gondolok még az agrárius lobbyra, amely a költségvetési támogatásokkal és erős importtal támogatott tsz-ek – monokultúrás tsz-ek – fönntartásában érdekelt. És végül ezt pártolja a haza értelmiségnek az a része, amely nem rendelkezik konvertálható tudással, s amely idegen nyelvek ismerete híján már nem is lesz képes korszerű tudásra szert tenni. A „harmadik utat” a társadalom visszahúzó erői, a modernizálással szemben álló erők támogatják. Korábban ez volt az MSZMP balos bázisa, s most, a marxizmusból való kiábrándulás, a szocialista eszme lejáratása után a nemzeti gondolatban fedezik fel azt az ideológiát, amellyel saját érdekeiket kifejezésre tudják juttatni.
Az ő érdekük a nemzeti elzárkózás, mert nemzetközileg versenyképtelenek. Magyarország számára viszont ez tragédia lenne.
– De a márciusi országos gyűlésen mégis ez volt a többségi álláspont.
K. Z.: Nem tudom, hogy valóban többségi volt-e, inkább azt mondanám, hogy az akkori országos gyűlésen az ezzel ellentétes álláspontok meg sem jelenhettek. Az MDF jelenleg egy antidemokratikus párt. Az elnökség tagjai azt nyilatkoznak, amit akarnak, függetlenül attól, hogy a tagság mit kíván. A demokratikus döntéshozatali sorrend az lenne, hogy az országos gyűlés meghatározza a politikai irányvonalat, a választmány ezt érvényesíti, s az elnökség ezt végrehajtja és képviseli. Ezzel szemben az országos gyűlésen nem határoztunk meg semmit, a választmány háttérbe van szorítva, az elnökség tagjai pedig azt nyilatkoznak, ami éppen az eszükbe jut.
A márciusi gyűlés előtt is, után is engem sok helyre meghívtak vidéken, s meggyőződhettem arról, hogy a véleményünk a tagság számára szimpatikus. Állítom, hogy ez már márciusban is többségi vélemény lett volna, ha a nézetek valóban megütközhettek volna.
– Miért nem ütközhettek?
K. Z.: Két okból. Egyrészt az ügyrend miatt ,s ha ez így marad, akkor továbbra sem kaphatunk hangot; másrészt pedig a vezérek, az „alapító atyák” iránt táplált, politikai szempontból indokolatlan tisztelet miatt. Egy demokratikus pártban senkinek sem lehetnek előjogai, és senki sem állíthatja azt, hogy ő az igazság letéteményese. Sajnos az elnökség egyes tagjai – hadd ne mondjak neveket – rettenetesen intoleránsak a más vélemények megnyilvánulásával szemben. Egyikőjük márciusban azt mondta, hogy aki pártot akar, az MSZMP-ügynök. Pár hónap múlva ő volt a pártalakítás élharcosa.
Az ügyrendben pedig tarthatatlan az, hogy ha az ember hozzá akar szólni, felküldi egy cédulán a nevét, akkor az elnökség az asztalon összegyűlt cédulákkal elkezd kártyázni. A végén azt szólítják ki felszólalásra, akiről tudják, hogy nem fog számukra kellemetlen dolgokat mondani. Én például 1987-ben, az MDF alakuló lakitelki gyűlésén kaptam először és utoljára szót országos rendezvényen. Azóta tudják, hogy én olyan dolgokat is mondok, ami nem illik a vonalukba, hiányzik belőlem az ehhez szükséges szervilizmus. Az ilyesmit személyük elleni támadásnak fogják föl, holott elvek ütköztetéséről lenne szó.
A Fórum jelenlegi antidemokratikus vezetését egy demokratikussal kell fölváltani, s ahhoz, hogy ezt megtehessük, politikai elveket és értékeket tisztázó, demokratikus vitára van szükség.
– Milyen áramlatok vannak az MDF-ben?
K. Z.: Rajtunk és a harmadikutasokon kívül van egy kereszténydemokrata színezetű vonal, ami, azt hiszem, inkább hozzánk áll közel. Ők is elvetik a harmadik utat, ők is a Nyugat-Európához való fölzárkózásban gondolkoznak. A komoly szakadás nem közöttünk, hanem a harmadikutasokkal szemben van. Azután van nálunk – ha úgy tetszik, a francia forradalom szóhasználatával – a mocsár, amely szinte mindenre egyformán rezonál. Őket bármifajta retorika meghódítja. És ezek mellett kezd felnőni egy fizetett pártapparatcsik réteg, amely szolgalelkűen képviseli a vezérek álláspontját. Egyikük például nem juttatta el a felhívásunkat az elnökséghez, mondván, hogy ezt a Krasznai is aláírta, s amit a Krasznai aláírt, ő nem terjeszti tovább. Tudta, hogy az elnökségben néhányak számára az én nevem vörös posztó, s ennek megfelelően viselkedett.
– Milyen volt a felhívás visszhangja?
K. Z.: Az MDF tagságán belül pozitív visszhangja volt, s úgy látom, hogy más, polgári szervezeteknek is tetszik. Az MDF-elnökségből csak áttételesen jutottak el hozzám a visszhangok, mert nekem a szemembe senki sem mondta meg a véleményét. Igaz, nem is kérdeztem. Egyikük szerint ez a bolsevikok akciója, hogy fölrobbantsák az MDF-et, a másik szerint inkább beszivárgó SZDSZ-ügynökökről van szó. Az elnökségben jelen van egy intoleráns, kirekesztő szemléletmód, ami igencsak paradox dolog: képviselőik nagyon sértve érezték magukat a Kádár-korszakban, ha nem nyilvánulhattak meg, s most ugyanazokkal a módszerekkel igyekeznek az eltérő véleményeket elfojtani. Többek között azért is, mert vitaképtelenek.
Úgy gondolom, hogy felhívásunk egy valódi nemzeti centrum megalakítására tett javaslat. Ez a centrum polgári centrum kellene legyen. A mai politikai palettán azt látjuk, hogy egyfelől megújul a baloldal, nem marxista szocialista mozgalomként. Ide sorolom a most megalakult szocialista pártot és a szociáldemokratákat. Másfelől viszont létezik egy nem polgári gondolkodású jobboldal, ahová a harmadikutas irányzat, a Kisgazdapárt és a kereszténydemokraták konzervatív szárnya tartozik.
E két erő között állnak a polgári demokraták, akik sajnos a legkülönbözőbb szervezetekben vannak szétszórva. Erős koncentrációban vannak jelen az SZDSZ-ben, de meggyőződésem, hogy az MDF többsége is ilyen. A vidéki SZDSZ-, MDF-szervezetek nagyon hasonlítanak egymásra, s az egész ellentét egy-két vezető figura miatt van. Feltehetően ide sorolható a Kisgazdapárt polgári tagozata, a kereszténydemokraták európai integrálódást vállaló része, a BZSBT, a Fidesz és a most megalakult Magyar Liberális Párt. Ha ezek az erők képesek lesznek integrálódni, akkor azt indokolt lesz nemzeti centrumnak nevezni. Amit most annak neveznek, az nem nemzeti centrum, hanem tűz és víz koalíciója. A harmadikutas és a szabadelvű eszme tartósan nem képezhet koalíciót. Ez csak addig volt tehetséges, amíg a totális állam totális tagadásáról volt szó.
A nemzeti érdeket ma azok az erők képviselik, amelyek Magyarországon a polgárosodást, a nyugatosodást és az Európai Közösséghez való csatlakozásunkat kívánják. Ha viszonylag kevéssé döngetik is a hordót, ezek az erők képviselik ma nemzeti érdekeinket. Bízom abban, hogy ez lesz az a rendező elv, amely a szétszórt polgári erőket összetömöríti.
– Mi lesz akkor, ha véleményetek nem válik többségi állásponttá az MDF országos gyűlésén?
K. Z.: Bízunk abban, hogy szóhoz jutunk és a többség mellénk áll. Ha demokratikus vitában alulmaradunk, önálló frakcióként működünk tovább az MDF-ben. Ha viszont antidemokratikus módon maradunk alul, úgy, hogy szóhoz jutni sem engednek, akkor fölmerülhet a kiválásunk is. Ebben az esetben egy „Magyar Antidemokrata Fórumnak” egyikünk sem kíván tagja tenni.
– Végül felvetődik a kérdés, hogy ha ennyire liberális ez a kör, akkor tulajdonképpen miben különbözik az SZDSZ-től ?
K. Z.: Talán abban, hogy mi ezt a mai válságot nemcsak civilizációs, modernizációs és rendszerválságként fogjuk föl, hanem egyúttal a nemzeti lét válságának is. A másik különbség, hogy az SZDSZ többsége a politikai problémákat általában emberi és polgári jogi megközelítésben kezeli, amellyel mi egyetértünk, de egy lépéssel túlmegyünk ezen, s nálunk hangsúlyos szerepet kap a nemzeti önrendelkezés elve. Nemzeti önrendelkezés alatt az egész magyar nemzet önrendelkezését értjük. Úgy gondoljuk, hogy ha magunknak követeljük az önrendelkezéshez való jogot – tehát szabad és független Magyarországot akarunk –, akkor nem mondhatunk le erről a jogról a határainkon túl élő magyarság esetében sem.
Ugyanakkor teljesen egyezünk az SZDSZ-szel abban, hogy a mai válság – bárhogyan értelmezzük is – csak úgy oldható meg, ha végre elindulunk a polgárosodás, a nyugatosodás, Európa felé.
- Seregszemle [6]