Skip to main content

Bozóki András

Bozóki András: Milyen játékot játszunk?

Beszéd a Párbeszéd Magyarországért párt első születésnapján, 2014. március 1-én, Budapesten

Kedves Barátaim! Ugye, mi mindannyian szeretjük a futballt? Főleg a mai világban, amikor a futball az élet tükre lett. Főleg most, amikor azt halljuk, hogy a magyar csapat jobban teljesít.

Ilyenkor el kell gondolkodnunk azon, milyen játékot is játszunk.

Mit láttunk néhány évvel ezelőtt? Az akkori élcsapat eredménytelenül játszott, az elindított akciókat nem kísérte sikeres befejezés. A helyzeteket nem sikerült gólra váltani. Ráadásul kiszivárgott, hogy mit mondott az edző a meccs előtt a játékosainak az öltözőben. Csúnya szavakat használt, amiket újra meg újra bejátszottak a hangosbeszélőn. Mindez olajat öntött a tűzre. A lelátón forrtak az indulatok, a közönség néha berohant a pályára és rendszeresen összecsapott a rendőrökkel. Felborult a rend.

Bajomi Lázár Péter, Bozóki András, Gáspár Máté, Inkei Péter, Karsai György, Marsovszky Magdolna, Mélyi József, Nagy Gergely, Petőcz György, Vörös Miklós: A kulturális szféra helyzete Magyarországon

„Őszintén bevallom, jobban félek a sablontól, a vaskalapos reakciótól, a régi egyszerű utánzásával járó unalomtól, a művészi bátorság meggyengülésétől, mint a túl merész kísérletektől. Az erőteljes művészeti fejlődést nem az egyoldalú és mesterséges irányítás, hanem legjobban az egyéniség szabadsága fogja biztosítani.”
(Gróf Andrássy Gyula)

 

Bozóki András, Kelemen Péter: Merre tovább, liberálisok?


Az elmúlt négy év és a választási eredmények tanulságainak folyamatos feldolgozása közben állandóan visszatérő kérdés: mit tehetnek a liberálisok azért, hogy az országban oldódjanak a politikai és kulturális feszültségek.

Bozóki András: A kormányváltás bekövetkezett


Bekövetkezett mindaz, amiben a liberálisok titkon reménykedtek. Amiben reménykedtünk. A 2002-es országgyűlési választásokon megbukott az Orbán-kormány, és nem került be a parlamentbe a szélsőjobboldali MIÉP. Igaz, az előzetes várakozásokkal ellentétben – nagyrészt a magas részvétel és a két nagy párt vezetőinek utolsó heti túlzott, a kisebb pártokat a porondról lesöprő médiaszereplése miatt – az SZDSZ nem érte el az elvárt hét százalékot. Éppen csak átcsúszott az ötszázalékos küszöb fölött.

Bozóki András: Az antipolitikus politikus


Az ember annyi év után is ámultan figyeli Békesi László egykori kétszeres magyar pénzügyminiszternek (MSZMP/ MSZP) azt a – már-már csökönyösségig menő – igyekezetét, hogy önmagát politikamentes politikusnak állítsa be a közönség előtt. Kicsit olyan ez, mint az alkoholmentes sör, a koffeinmentes kávé vagy a Diet Coke.

A Beszélő 1998. februári számában Rádai Eszternek nyilatkozó Békesi László szerint a Németh-kormány új miniszterei már „szakemberek voltak, többnyire függetlenek voltak a politikai kötődésektől és szerepektől”.


Bozóki András: Aczél és Pozsgay


A kádári Magyarország „tündöklését” és bukását e két meghatározó (kultúr)politikus alakja fémjelzi leginkább. Az 1956 utáni évtizedek konszolidált kommunizmusában a rendszer értelmiségpolitikáját leginkább Aczél valósította meg. Vele szemben Pozsgay e konszolidációs „konszenzus” megkérdőjelezésének és felbontásának képviselője lett az egypárti hatalom hanyatlásának idején.

Bozóki András, Rogán Antal: Poszthumanista alapvetések / Szabadság és közösség


Poszthumanista alapvetések


Ez év februárjában nagy megtiszteltetés ért: a Beszélő újonnan megjelent számában és a Merlin Színházban egy ún. Élő Beszélő, azaz egy beszélgetés keretében bemutattattam. Úgy is mint az 1989 utáni nemzedék egyik képviselője, és úgy is mint konzervatív gondolkodású fiatalember. A szokatlan izgalmak – hiába no, így szokott ez lenni – ezzel korántsem értek véget. Március 3-án reggel, kinyitva a Népszavát, egy egészen új érzés kerített hatalmába: definiáltattam.

Bozóki András: Rómeó Európája

Timothy Garton Ash-sel Bozóki András beszélget


Ön sok éven át nemcsak megfigyelője, hanem megfigyeltje is volt a közép-európai országoknak: a német titkosrendőrség, a Stasi önről is bőségesen gyűjtött adatokat. A közelmúltban be is tekinthetett az aktákba.

Bozóki András: A Demokratikus Charta története


Az előzmények

Az 1990-ben Magyarországon hatalomra került koalíció meghatározó csoportjait azok alkották, akik a megelőző évtizedekben nem léptek fel aktívan a fennálló rendszer ellen, stratégiájuk inkább a túlélés volt. Értékrendjük közelebb állott a háború előtti Magyarország paternalista, az „úri középosztály” tradicionális szerepére épülő világához.


Bozóki András: Kis magyar sajtópaletta

Mentőakció


Magyar Hírlap

A nap interjúja: „Kell egy csapat!” (Minarik az APEH-ről és önmagáról)
R. Székely Julianna: Göncz Árpád és a skinheadek
Kende Péter: A bölcsek köve (önreflexió)
Kis János: Újabb gondolatok a közeljövőről (teleológiai alapvetés)
Szalai Erzsébet: Metamorfózisaim (3.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon