Skip to main content

Milyen játékot játszunk?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Beszéd a Párbeszéd Magyarországért párt első születésnapján, 2014. március 1-én, Budapesten

Kedves Barátaim! Ugye, mi mindannyian szeretjük a futballt? Főleg a mai világban, amikor a futball az élet tükre lett. Főleg most, amikor azt halljuk, hogy a magyar csapat jobban teljesít.

Ilyenkor el kell gondolkodnunk azon, milyen játékot is játszunk.

Mit láttunk néhány évvel ezelőtt? Az akkori élcsapat eredménytelenül játszott, az elindított akciókat nem kísérte sikeres befejezés. A helyzeteket nem sikerült gólra váltani. Ráadásul kiszivárgott, hogy mit mondott az edző a meccs előtt a játékosainak az öltözőben. Csúnya szavakat használt, amiket újra meg újra bejátszottak a hangosbeszélőn. Mindez olajat öntött a tűzre. A lelátón forrtak az indulatok, a közönség néha berohant a pályára és rendszeresen összecsapott a rendőrökkel. Felborult a rend.

Sokan megutálták akkor kedvenc sportjukat, a focit.

Voltak azonban, akik úgy gondolták, hogy lehet más a foci. Lehet szépen, stílusosan játszani, úgy, hogy a szabályokat is betartjuk és a közönség is élvezi a játékot. Lehet úgy is focizni, hogy nem doppingolunk és zöld marad utánunk a fű.

A közönség egy részének tetszett az amatőr ligából jött kiscsapat ajánlata, és úgy döntött, hogy beküldi őket az arénába. Az új bajnokságban rögtön a legerősebb csapat oroszlánbarlangjában kellett debütálniuk.

Az első negyedórában a kiscsapat még derekasan helytállt az új listavezető sok csatában edződött, rutinos játékosaival szemben. Húsz perc után azonban az ellenfél arra hivatkozva, hogy a lelátón kétharmados többségben az ő szurkolói ülnek, elkezdte újraértelmezni a szabályokat. A listavezető játékosai immár kézzel is labdához érhettek, s a bíró a szabálytalanságok elleni jogos tiltakozást azonnal piros lappal és pénzbüntetéssel torolta meg.

A kiscsapat nem akarta, hogy visszatérjen a korábbi rendetlenség, ezért abban bízott, hogy stílusos játékát akkor is folytatni tudja, ha az ellenfél durva belépőinél a bíró sípja rendre néma marad.

Félidőre kiderült, hogy a bíró is az ellenfélnél játszik. A partjelzők pedig azért nem intik be a lest, mert maguk is a listavezető emberei, akik 12 évig vezethetik a meccset.

Amikor a szünet után a csapatok ismét kifutottak a zöld gyepre, kiderült, hogy közben a pálya területét újrarajzolták. Nagyobb lett például az egyik tizenhatos. A kapukat is kicserélték, az egyik itt is nagyobb lett. Néhány perc múlva a pálya váratlanul lejteni kezdett a kiscsapat kapuja felé. Először lassan, majd egyre meredekebben. Ám a mérkőzésről tudósító riporterek úgy viselkedtek, mintha nem történt volna semmi. Az MLSZ elnöke elégedetten dőlt hátra a díszpáholyban.

A listavezető közben „magyar csapatnak” keresztelte át önmagát. A futballszerető közönség mégsem rohant be a pályára, nem csapott össze a rendőrökkel, hanem egyre fásultabban figyelte a mérkőzést. Olykor felharsant a „magyar csapat” szurkolóinak ütemes skandálása, de ez is csak akkor, ha az MLSZ kampányfőnöke központilag beintett nekik.

Sokan már a meccs vége előtt elszivárogtak a „Magyarország” nevű stadionból.


Itt tartunk.

Tudjuk, hogy milyen lenne a demokrácia, a jó kormányzás, a szép játék, de látnunk kell, hogy ellenfeleink ma már nem ezt a játékot játsszák. Nem tartják be a szabályokat, sőt játék közben önkényesen és egyoldalúan megváltoztatják azokat. A demokratikusan megválasztott kormány antidemokratikusan kormányoz. A közszolgálat helyébe a kormánypropaganda lépett. Az állami sajtó szisztematikusan félretájékoztatja a közvéleményt.

George Orwell elégedett lenne a „békemenet”, a „rezsicsökkentés”, a „nyugdíjak megvédése” és a „nemzeti együttműködés rendszere” fogalmaival, mert ezek pontosan az ellenkezőjét jelentik annak, ami valójában történik. Újra elmondhatjuk, hogy „Valóság nevű nagybátyánk elutazott.” Visszatért a porhintés, a kettős beszéd, a meghunyászkodás, a hallgatás és elhallgatás kora.

Minden tiszteletet megérdemelnek azok, akik szembeszállnak ezzel!

Tisztelettel és szeretettel üdvözlöm a Párbeszéd Magyarországért tagjait és híveit. Azt kívánom nekik, hogy a demokratikus ellenzék részeként vigyék sikerre a demokrácia ügyét.

És azt kívánom, ne csak a demokratikus játékszabályokat állítsuk vissza, hanem nyerjük meg ügyünknek az elhallgattatott és lecsendesített többség szívét.

Próbáljuk meg a saját játékunkat játszani, mert akkor maradhatunk hitelesek.

(Fotó: Déri Miklós felvétele)

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon