Skip to main content

Kulin Ferenc: Vállalni a népi-nemzeti hagyomány mindenfajta fertőzéstől mentes változatát

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kulin Ferenc készséggel, de nem titkolt aggályokkal vállalkozott arra, hogy a Beszélőnek nyilatkozzon a harmadikutasság lényegéről, a Magyar Demokrata Fórum elképzeléseiről és a mozgalmon belüli irányzatokról.

– Hiába nem az SZDSZ lapja a Beszélő, de ehhez a párthoz áll közel, vagyis a megszólalásom pártközi érintkezésnek minősül. Híve vagyok annak, hogy ilyenekre gyakrabban kerüljön sor, de a mai helyzetben ez nem természetes. A két szervezet viszonyát megterheli az az áldatlan sajtóháború, amely nem az MDF programjának érdemi bírálatára, hanem egyes vezetőinek denunciálására irányul. Abban a reményben vállalkoztam erre az interjúra, hogy ez is segít feloldani a feszültséget. Ugyanakkor félek attól, hogy nem így lesz.

Ami a harmadik utat illeti, ez egyike azon témáknak, amelyek az indokoltnál nagyobb hangsúlyt kaptak a két párt közötti vitákban. Olyan értelmezést tulajdonítanak az MDF-nek, amely a XX század egyik harmadikutas koncepcióját valóban jellemezte, de nem az egész eszmekört, s még kevésbé azt, amelynek kimunkálásán az MDF fáradozik. Az eszmekör egy elemét próbáljuk folytatni azzal, hogy fokozott figyelmet fordítunk a nemzeti, történelmi adottságokra. Nem arról van szó, hogy az MDF elutasítja azt a fordulatot, amely a tervutasításos, diktatórikus gazdaságirányítás helyébe egy szabad piacgazdaságot állítana. Nem helytálló az sem, hogy az MDF a kapitalista modellt éppúgy elveti, mint a sztálinistát. Nem hisszük, hogy a gazdaság valami harmadik módon, valami más formában is elképzelhető, mint a nyugati demokráciákban. Az átmenetet azonban sokkal óvatosabban fogjuk fel, mint ahogy az SZDSZ hangadói, akik radikális és gyors fordulat szükségességéről beszélnek. A gazdasági, szociális, egészségügyi és közérzetbeli feltételek aggályos szem előtt tartásával tartjuk kialakíthatónak a szabad piaci viszonyokat. Nem akarjuk túl radikálisan csökkenteni az állami tulajdon részarányát, mert ez a társadalom a mai szellemi, szociális és erkölcsi elnyomorodásában nem képes egy gyors váltással vállalkozó tulajdonossá válni. Ezért a magántulajdon és az állami tulajdon viszonyában legfeljebb negyven-hatvan százalékos arányt tartunk reálisnak. A nemzeti, történelmi adottságokra alapítjuk ezt a véleményünket.

E nézetkülönbségek azonban nem indokolnak késhegyig menő politikai küzdelmet a két szervezet között. Akármilyen jövőképet vázol fel valamely szervezet, kérlelhetetlen gazdasági és történelmi szükségszerűségek fognak érvényesülni, s nem a papíron megfogalmazott pártprogramok. A két mozgalom közötti ellentét valódi okáról az a személyes véleményem, hogy rosszul felfogott politikai taktikázásból élezik a helyzetet, ami ugyan érthető, hiszen a választási küzdelem már folyik, s az SZDSZ, mint kis bázissal rendelkező párt, így próbál támogatókat szerezni. A fontosabb ok, amely az egész magyar ellenzéki politizálás jellemző hibája: a politikai kultúrálatlanság. A szabaddá vált szellemi ételben és sajtóban személyes ellenszenvek, fenntartások kerültek felszínre és kaptak politikai színezetet. Közben az a furcsa helyzet jött létre, hogy a pártok között a döntő kérdésekben alig van különbség. Van egy-két pont, ahol akad, de ez nem elsősorban programbeli ellentétekkel, hanem a pártok történeti örökségével, szociológiai bázisával, a különböző értelmiségi csoportok által meghatározott jellegével magyarázható. A magyar polgár sem programokra szavaz majd, hanem rokonszenvesebb és ellenszenvesebb pártok közül választ. Ez egy bornírt állapot, de ebből az állapotból kifelé és nem visszafelé kellene haladni.

Az MDF-en belüli irányzatokról úgy vélem, hogy ezek inkább szakszerű elemzéssel mutathatók ki, nincs szó egymással szemben álló és polemizáló frakciókról. Maga a mozgalom használja azokat a kategóriákat, hogy van benne egy kereszténydemokrata, egy nemzeti liberális és egy népi-nemzeti vagy harmadikutas irányzat. A legmeghatározóbb azonban az a szellem, amelyet a lakitelki alapítók képviselnek. Ez önmagát népi-nemzetinek tartja, eszmei forrását a népi írók mozgalmában, visszamenőleg a magyar irodalom népnemzeti vonulatában találja meg. E jellege miatt éri az MDF-et lényegében igaztalanul az a vád, hogy nacionalista, provinciális, antiszemita. Azért merem vállalni e nemzeti vonulat képviseletét, mert tudom, hogy ennek a hagyománynak létezik egy européer, mindenfajta fertőzöttségtől mentes változata, amelyet egyfelől Kölcsey, másfelől Bibó István képvisel.

A kongresszusi eshetőségek szempontjából nézve, amit elmondtam, programként és prognózisként is felfogható. Remélem, hogy megszűnik sokat felhánytorgatott fogyatékosságunk: nyilvánosságra kerül programunk. Abban is bízom, hogy egy olyan politikai stílust alakítunk ki, amely nem gerjeszti tovább az indulatokat sem az ellenzéken belül, sem azon kívül, hanem a sajátos vonások határozott vállalásával megteremtjük a többirányú partnerség feltételeit.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon