Volt, aki sokáig olvasgatta a plakátot, volt, aki csak tétován nézegette, s voltak gúnyosan legyintők is. Volt, aki nem írta alá az ívet, mert fél. Hiszen ki tudja mi jöhet még, itt már minden megtörténhet, s akkor ez a névsor, a névvel, címmel, a legrosszabbat is hozhatja. Volt, aki fölösleges hercehurcának tartotta, mert eredménye, mint annyi más alulról jövő kezdeményezésnek, úgysem lesz. S voltak, akik sortan álltak, ők voltak többen.Sokkal többen.
A főváros húsz legforgalmasabb pontján és jó néhány vidéki városban az SZDSZ az új népszavazási törvény főpróbáját szervezte meg négy programpontot tartalmazó felhívásával. Mint ismeretes, a háromoldalú tárgyalások megalkuvó szerződéssel értek véget. Nem született döntés sem arról, hogy a pártszervezetek kivonuljanak-e a munkahelyről, sem a munkásőrség feloszlatásáról. A szabad demokraták népszavazást követelő jegyzékének másik sarkalatos pontja az MSZMP, illetve a vagyonát kezelő utódpárt elszámoltatása. A háromoldalú tárgyalásokon a köztársasági elnök törvényes megválasztásáról sem született konkrét írásos megállapodás, mely a választások részleteire is ügyelne. A jelenlegi formális, szóbeli megegyezések viszont lehetővé teszik egy-egy jelölt puccsszerű megválasztását. Ezt az átgondolatlan, vagy talán tudatosan rosszul programozott „átalakulást” szeretnék megakadályozni, s valós demokratikus keretek közé terelni a szabad demokraták. A mai kép mindenképpen sikerrel kecsegtet: alig néhány nap alatt több mint húszezer aláírás gyűlt össze. A cél: százezer állampolgár voksa. Ebben az esetben ugyanis az Országgyűlésnek automatikusan ki kell írnia az adott kérdésekről a népszavazást. Ötvenezer aláírás esetén is már félig megnyerte a csatát az SZDSZ, mert akkor a honatyáké a döntés, hogy a mindenkit közvetlenül érintő kérdésekben valóban a legilletékesebbek, tehát az állampolgárok szavazhatnak-e. S hogy valóban szavazni akarnak, azt azok a csoportosulások mutatják, amelyek az SZDSZ munkatársait vették körül a különböző helyszíneken. Az aláírásgyűjtést talán csak az lassítja, hogy az ívre mindenkinek olvashatóan kell aláírnia a nevét…
– Végre minket is megkérdez valaki! Nekünk itt negyven éven keresztül azt mondogatták, hogy ez az ország a mienk. A fejünk felett döntöttek rólunk, a mi sorsunkról. Hát, kérem, ebből elég volt! Én igenis részt akarok venni a politikában a magam módján, és csak ünnepelni tudom az ilyen akciókat. Mindennap eljövök erre, jólesik látni, hogy ennyien gondolkodnak hasonlóan – mondja egy nyolcvanas öregúr. Naponta látja a Moszkva téri aláírók sokaságát. De elmehetne a Deák térre, a Blahára vagy akár a Nyugatihoz. Ugyanez a kép fogadná. S az aláírások gyűlnek…
- A haza háza [6]