Skip to main content

Főpróba

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Volt, aki sokáig olvasgatta a plakátot, volt, aki csak tétován nézegette, s voltak gúnyosan legyintők is. Volt, aki nem írta alá az ívet, mert fél. Hiszen ki tudja mi jöhet még, itt már minden megtörténhet, s akkor ez a névsor, a névvel, címmel, a legrosszabbat is hozhatja. Volt, aki fölösleges hercehurcának tartotta, mert eredménye, mint annyi más alulról jövő kezdeményezésnek, úgysem lesz. S voltak, akik sortan álltak, ők voltak többen.Sokkal többen.

A főváros húsz legforgalmasabb pontján és jó néhány vidéki városban az SZDSZ az új népszavazási törvény főpróbáját szervezte meg négy programpontot tartalmazó felhívásával. Mint ismeretes, a háromoldalú tárgyalások megalkuvó szerződéssel értek véget. Nem született döntés sem arról, hogy a pártszervezetek kivonuljanak-e a munkahelyről, sem a munkásőrség feloszlatásáról. A szabad demokraták népszavazást követelő jegyzékének másik sarkalatos pontja az MSZMP, illetve a vagyonát kezelő utódpárt elszámoltatása. A háromoldalú tárgyalásokon a köztársasági elnök törvényes megválasztásáról sem született konkrét írásos megállapodás, mely a választások részleteire is ügyelne. A jelenlegi formális, szóbeli megegyezések viszont lehetővé teszik egy-egy jelölt puccsszerű megválasztását. Ezt az átgondolatlan, vagy talán tudatosan rosszul programozott „átalakulást” szeretnék megakadályozni, s valós demokratikus keretek közé terelni a szabad demokraták. A mai kép mindenképpen sikerrel kecsegtet: alig néhány nap alatt több mint húszezer aláírás gyűlt össze. A cél: százezer állampolgár voksa. Ebben az esetben ugyanis az Országgyűlésnek automatikusan ki kell írnia az adott kérdésekről a népszavazást. Ötvenezer aláírás esetén is már félig megnyerte a csatát az SZDSZ, mert akkor a honatyáké a döntés, hogy a mindenkit közvetlenül érintő kérdésekben valóban a legilletékesebbek, tehát az állampolgárok szavazhatnak-e. S hogy valóban szavazni akarnak, azt azok a csoportosulások mutatják, amelyek az SZDSZ munkatársait vették körül a különböző helyszíneken. Az aláírásgyűjtést talán csak az lassítja, hogy az ívre mindenkinek olvashatóan kell aláírnia a nevét…

– Végre minket is megkérdez valaki! Nekünk itt negyven éven keresztül azt mondogatták, hogy ez az ország a mienk. A fejünk felett döntöttek rólunk, a mi sorsunkról. Hát, kérem, ebből elég volt! Én igenis részt akarok venni a politikában a magam módján, és csak ünnepelni tudom az ilyen akciókat. Mindennap eljövök erre, jólesik látni, hogy ennyien gondolkodnak hasonlóan – mondja egy nyolcvanas öregúr. Naponta látja a Moszkva téri aláírók sokaságát. De elmehetne a Deák térre, a Blahára vagy akár a Nyugatihoz. Ugyanez a kép fogadná. S az aláírások gyűlnek…






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon