Ellentétben a többi kulcsfontosságú törvényjavaslattal, az ÁSZ-kódex átugrotta a politikai egyeztető tárgyalások lépcsőjét. Történt pedig ez oly módon, hogy az előterjesztés dicsősége – és felelőssége – a kormányról az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottságára csúszott át, amely testületet a háromoldalú tárgyalások döntései eleve nem kötelezhetik. És bár nincs még törvény – és így nincs érvényes szabály a számvevőszék felállításának mikéntjéről –, a parlament már ki is jelölt egy bizottságot, amely javaslatot tesz majd a létrehozandó intézmény tisztségviselőinek személyére.
E szomorú eljárás még szomorúbb tényt jelez: a politikai közvélemény nem figyel eléggé oda arra, mi történik és mi történjék számvevőszék-ügyben. Ami érthető annyiban, hogy a köztársasági elnök megalkotandó intézménye vagy a készülő párttörvény méltán kap széles nyilvánosságot és vitatást; az ÁSZ témája népszerűségének árt, hogy itt nagy részben szigorúan szakkérdésekről van szó, az intézmény felállításáról és működéséről legnagyobbrészt szakmai vitának kell döntenie. Nem mintha megértek volna ehhez a feltételek: a Tisztelt Ház szakavatatlansága közismert, és a képviselőknek nincs is módjuk hivatásos szakértők munkájának rendszeres igénybevételére; de az előterjesztésre se jellemző a szakavatottság, ahogy az a körülményekhez képest is fogyatékos, elhamarkodott rendelkezésektől hemzsegő törvényjavaslatból kitűnik.
A tét nem kisebb, mint a demokratikus parlament cselekvőképességének, szuverenitásának biztosítása. Hiszen a képviselőház egyik legfőbb feladata mindenkor az éves költségvetés meghatározása, s e téren az ÁSZ-nak kell majd ellenőriznie, hogy végrehajtják-
e a parlament döntéseit. Csakhogy: attól, hogy felállítunk egy szervezetet és 1990. január 1-jei hatállyal ÁSZ-nak kiáltják ki, még nem teremtettük meg az állami pénzügyek ellenőrizhetőségének feltételeit. Nincs még egyelőre Magyarországnak államháztartási törvénye, amely a költségvetési bevételek és kiadások elszámolását az állami vagy állami részesedésű alapok képzését szabályozná; ekképpen az állami pénzügyi eljárások ma önkényesnek tekinthetők (és persze jó részben el is vannak fedve a képviselők és a nyilvánosság elől). Fontos lenne tisztázni, miképpen lehet és szabad megfinanszírozni a költségvetés deficitjét: a jegybanktörvény hiányában a kormány ellenőrizetlenül vesz fel hiteleket az MNB-től. Még nem történt meg az önkormányzati pénzügyek pontos körülírása. Senki nem tudja ma szabatosan meghatározni az állami tulajdon fogalmát, kibogozhatatlanul összefonódik egymással az állami és a nagyvállalati gazdálkodás.
Ilyen és hasonló feltételek mellett ugyan mit fog ellenőrizni a sebtében felállított ÁSZ? A képviselők minálunk vékony kis füzetecskét szoktak kézhez kapni költségvetés címszó alatt; az abban szereplő összegek keresztül-kasul stimmelnek ugyan, csak éppen az nem vehető ki belőlük, mit takarnak valójában. A 30-as évek országgyűlési képviselője még az államháztartás milliomodrészére sem rúgó, kis állami felügyeletű alapítványok vagyonmérlegéről is értesülhetett – ma azt se tudhatja meg, mennyibe kerül Bős–Nagymaros.
Az ÁSZ által ellenőrizendő államháztartás a hazánkban létrehozott hozzáadott érték (GDP) kétharmadát öleli fel; ez az arány egyébként Angliában, Franciaországban, az NSZK-ban is 50% körüli, a modern piacgazdaságokban is igen jelentős mértékben van jelen az állam. Ekkora tömegű pénzekért egy a mai magyar viszonyok között létrehozott számvevőszék jó lelkiismerettel nem vállalhat felelősséget. Ha valóban most állítja fel a parlament az ÁSZ-t, az minden bizonnyal az új intézmény azonnali lejáratását eredményezné. Modern ellenőrző intézmény működéséhez rendezett gazdaság és modern államháztartás szükségeltetik; a jelenlegi zűrzavaros gazdaságba nem lehet kritikátlanul, megfelelő módosítások nélkül behozni az ÁSZ-t.
A törvényjavaslat minderről láthatóan megfeledkezik. Sőt megvalósíthatónak vél például olyan követelményt is, mint hogy a számvevőszék „…ellenőrzi az állami vagyon kezelését az állami tulajdonban (résztulajdonban) lévő vállalatok, vállalkozások vagyonérték-megőrző tevékenységét”, amire eddig maga a pénzügyminisztérium se volt képes. A tervezet számos szervezeti előírása is kifogásolható. Így az előterjesztők valamilyen okból nem veszik át az 1870-es hazai törvény ama rendelkezését, hogy az ÁSZ tisztségviselője sem országgyűlési képviselő, sem állami hivatalnok, sem az állammal elszámolási vagy szerződéses kapcsolatban álló vállalat vezetésének tagja nem lehet. Nem tudhatjuk meg, kik és milyen ismérvek alapján állapíthatják meg, hogy az ÁSZ vezetője esetleg „alkalmatlanná vagy érdemtelenné” válik tisztsége betöltésére. Nem foglal állást a törvényjavaslat abban a korántsem mellékes kérdésben, hogy az ÁSZ területi apparátussal vagy anélkül alakuljon-e meg – e téren nagyvonalúan az ÁSZ elnökére, illetve a parlament jóváhagyására bízza a döntést.
Az államháztartás ma még nem alkalmas a számszéki ellenőrzésre. Ugyanakkor elfogadhatatlan a népi ellenőrzés eddigi intézménye is; e szervezetet ugyanis azzal a feladattal hozták létre, hogy „védje és erősítse az ország szocialista társadalmi rendjét”. Az átmeneti helyzet átmeneti szabályozást indokol.
Az egyik megoldás az lenne, hogy valóban most állítják fel az ÁSZ-nak nevezett szervezetet, azonban működőképessé teszik a rá vonatkozó törvényt, megállapítva, mely kilételei léphetnének csak később, az államháztartási törvény megalkotása után érvénybe. Elképzelhető az is, hogy a parlament kötelezné a kormányt: mutassa be egyértelműen a költségvetés mérlegét a nagyberuházásokat finanszírozó, eddig a költségvetés körén kívül kezelt alapokat, az államadósság összetételét. Ez az elszámoltatás lehetne az ÁSZ felállításának egyik előfeltétele.
A mai helyzetnek azonban leginkább egy harmadik megoldás felelne meg. Módosított formában ugyanis tovább lehetne működtetni a KNEB-et, hiszen eddig sem az itt dolgozó szakemberek hozzáértésével, inkább a népi ellenőrzés pártállami irányításával volt baj. Hasznosítani lehetne a szervezet területi felépítését, helyi ismereteit is. A KNEB módosított, de csak meghatározott ideig fennálló intézménye a parlament ellenőrzése alatt működve, fokozatosan átvehetne számvevőszéki feladatokat, ahogy az államháztartás állapota módot ad rá.
- gazdaság [5]