Egy kiemelkedő tudású elméleti jogász: Ádám Antal
A madáchi fordulatokban gazdag életút 1989. november 23-i jelenete után akár azt is mondhatná Ádám: „mindegy, bármi hitvány / Volt eszmém, akkor mégis lelkesített, / Emelt…” Mármint a pécsi egyetem államjogi tanszékére, onnan pedig – a már említett napon – az MSZP jelöltjeként alkotmánybírói székbe.
A szakmai körökben ismert jogtudós a nagy nyilvánosság előtt csak ezután fog bemutatkozni. De a premiert megelőzve érdemes felidézni néhány vissza-visszatérő motívumot a színre lépő korábbi szövegeiből.
Ádám kedvelt témája a társadalmi szervezetek (és szervek) rendszere. Ezen organizációk toplistáját több ízben publikálta. Szerinte a csúcson még 1987-ben is – a munkásosztály marxista–leninista pártja, az osztályszerveztek legmagasabb formája, a munkásosztály élcsapata, a dolgozó nép pártja stb. – az MSZMP áll. Ez az a csapat, amelyik hazai viszonyainkra jól alkalmazza a marxizmus–leninizmus elméletét, időben feltárja társadalmi fejlődésünk ellentmondásait, megválaszolja a felvetődő új kérdéseket, és helyesen jelöli ki a fejlődés útját (1982). Attól az időponttól van ez így, hogy az ország proletariátusa forradalmi pártjának vezetésével és az elnyomott tömegek támogatásával kivívta a hatalmat (1987).
A történelem előtti idők (időszámítás kezdete: a fordulat éve) társadalmi szervezetei (szociáldemokraták, kisgazdák, cserkészek, stb.) megszűntek, illetőleg átadták helyüket a szocialista forradalmi átalakulásban élharcos szerepet betöltő kommunista pártnak és szakszervezeteknek (1987). A társadalom vezető ereje, az MSZMP az 1956 évi ellenforradalom utáni időszakban szerencsésen találta meg a pártirányítás korábban elkövetett hibái kijavításának módozatát, valamint a politikai stabilizálódást, a bizalom megszilárdulását, a társadalom aktivizálódását és az általános előrehaladást szolgáló módszereket (1987). Nem kevés szerepe volt a sikerben annak, hogy az 1956. évi ellenforradalom leverése után a NET a dolgozók kívánságára törvényerővel rendelte el – a Magyar Népköztársaság és a népi demokratikus államrend fokozottabb védelme érdekében – a munkásőrség felállítását, amely fegyveresen… (1987).
A Kossuth Kiadó 1982-es kérdésére, hogy Mit kell tudni Magyarországról? többek között ezt válaszolta Ádám: 1956 november elején, az ellenforradalom leveréséért indított harcban Kádár János vezetésével alakult meg az MSZMP új Központi Bizottsága és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány.
Néhány szót érdemel Ádám másik kedvelt témája, az államjog. Ezen a címen megjelent, hosszabb lélekzetvételű darabját a pécsi joghallgatók éveken át memorizálták. Méltányos elbírálásra akkor számíthattak, ha a vizsgán felcsillantották a szakirodalom gyöngyszemeit is, melyeket az ádámi mélységből halásztak elő. Esetleg éppen az alkotmányosság és az alkotmányvédelem régiójából: Hazánkban már hosszabb idő óta funkcionálnak a szocialista alkotmányosság érvényesülésének legfontosabb politikai és egyéb biztosítékai. E biztosítékok közül kiemelkedő helyet foglal el az MSZMP-nek a marxista társadalomtudományok alkotó alkalmazásán nyugvó következetes politikája, elvi és ellenőrző tevékenysége.
Több mint 300 publikációja közül – ezt életrajzában is hangsúlyozza – a legújabbak az emberi jogok kérdésköréhez kapcsolódnak. De a téma már korábban is foglalkoztatta. 1985-ben például az késztette szólásra, hogy az ellenzék – „akik titkosan vagy nyíltan a fennálló szocialista politikai rendszer megváltoztatásának szükségességét vallják”, s „létüket… a kormány mindaddig tolerálja, amíg nem követnek el törvénybe ütköző bűncselekményt vagy szabálysértést” – néhány tagja megpróbálkozott a választásokon való indulással. „Az ellenzék koncepcióját valló személy ezt csak csalárdul teheti meg”, s természetesen fölmerül annak kérdése is, mi történik, ha valamelyikük bejut a Parlamentbe? Ádám szerint majd „későbbi magatartásától… függ, hogy fennmarad-e”, vagy az „az összeférhetetlenség, visszahívás eszközének igénybevétele révén megszűnik-e a mandátuma”. Erre hál’ Istennek nem került sor, mert igazolódtak Ádám választási kampány közben írt sorai: a „választás Magyarországon egyaránt szolgálja az országos méretű koncentrált politizálást…, s a legalkalmasabbnak tartottak megválasztását”.
Fentiek leírására Ádám egy 1986-os publikációja ösztönzött. Eszerint a gondolatközlés, a véleménynyilvánítás az egészséges ember természetes és mellőzhetetlen megnyilvánulása. Remélem, hogy a „kikapcsolás-bekapcsolás” funkció- és követelménypáros alkalmazásával sikerült úgy tájékoztatnom, hogy az nem igényelt nagy erőfeszítést az olvasótól. De remélem azt is, hogy az állami életben dolgozó kommunistákon keresztül a pártálláspontok többé nem öltenek jogi formát.
Hogyan védte meg az igazságügy-miniszter a kutatók érdekeit?
Mint ismeretes, az MSZMP KB Ideológiai osztálya 1972-ben határozatban bélyegzett meg és különböző retorziókkal sújtott több marxista filozófust és szociológust. A Magyar Tudományos Akadémia 1973. március 28-án vitát rendezett a szóban forgó pártdokumentumról. Litván György a Magyar Hírlap hasábjain most visszatért az egykor nagy port felvert ügyre, és az akadémiai vita jegyzőkönyvéből vett bőséges idézetekkel bizonyította, hogy Kulcsár Kálmán azon a vitán nem viselkedett leendő köztársasági elnökhöz méltóan.
Kulcsár Kálmán még ugyanebben a lapszámban (december 2.) válaszolt Litvánnak „Nehéz lesz európaivá válnunk” címmel. Ebben – többek között – a következőket írta; „Vannak, akik tudják, hogy megvédtem a jó kutatókat, még parancs ellenére is. (…) Alkalmaztam olyan kitűnő kutatókat is, akikkel szemben a politikai vezetés kifogást emelt, de maradtak. Kemény István pl. az intézetben végezte – éspedig éppen a 70-es évek első felében – emlékezetes, nagyszabású cigánykutatását.”
Kemény István 1988. augusztusában interjút adott az Oral History Archívumnak. Lássuk, mint mond ebben Kulcsárról, a 70-es évek első feléről, az emlékezetes és nagyszabású cigánykutatás időszakáról: „1970-ben előadást tartottam a Tudományos Akadémián a szegénységről. Éreztem, hogy ez az előadás abban a helyzetben nagyon izgalmas eseménnyé vált. Néhány nappal később behívatott Kulcsár, és közölte velem, hogy Nagy Miklós* utasítására engem el kell távolítani az intézetből. Mire én azt mondtam Kulcsárnak, hogy ez nagyon szép, de a cigányvizsgálat már folyik, arra már kiutalták a pénzt, egy részét már el is költöttük. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mi lesz a vizsgálattal. Hát – azt mondja – ez nem az ő gondja! Ezután felhívtam Nagy Miklóst telefonon, hogy akarok vele beszélni. Ez sikerült is. Megmondtam neki, hogy folyik a vizsgálat, ezt mindenképpen be kell fejezni, változtassa meg a döntését. Erre ő azt mondta: rendben van, akkor ez úgy lesz, hogy én minden hónap elsején egy hónapra szerződöm az intézethez, mindaddig, amíg a vizsgálat tart.
A végleges eltávolításom a Szociológia Intézetből több fázisban történt. Egy fázis volt az, amikor a Kulcsár felszólított engem arra, hogy a kutatással kapcsolatos megbeszéléseket ne az Intézetben tartsam, hanem a lakásomon, mert az már tűrhetetlen, ami ott folyik. Hogy ezt abba kell hagyni, ezt nem lehet így folytatni. Akkor került át a lakásomra az egész. Még akkor is volt valami kapcsolatom Kulcsárral, de néhány hónappal később, minden kapcsolatom megszakadt vele.
A későbbiekben még egyszer volt dolgom Kulcsárral. 1974-ben meghívtak a Columbiára előadni. Fölhívtam Kornideszt** a Pártközpontban, hogy engedélyezze az utazásomat. Azt mondta, ez nem pártügy, forduljak az Akadémiához. Az Akadémián először Kónya főtitkárhelyettessel beszéltem. Ő Kulcsárhoz utasított. Ezután felkerestem Kulcsárt, aki a következőket mondta: »Sajnos nem engedélyezhetem, mert mi a biztosítékunk arra, hogy te ott kint nem fogsz rendszerellenes előadásokat tartani!«”
Eddig az idézet. A Magyar Hírlaphoz hasonlóan természetesen mi is szívesen helyt adunk az igazságügy-miniszter válaszának.
* Akkoriban (1970–73) Nagy Miklós volt a Pártközpontban a tudományos, közoktatási és kulturális osztály vezetője. 1973–74-ben művelődési miniszter lett. A következő évben azonban elmezavar tört ki rajta, s állítólag egy értekezlet közben enni kezdte a szőnyeget.
** 1974-ben Kornidesz Mihály ült a Pártközpont tudományos stb. osztályvezetői székében.
- Dosszié [6]