Melyik képről írna egy (mellesleg és zárójelben meleg) költő, ha nem a Rác fürdőről. Egy költő, aki azon kapta magát, hogy verseiben hiába játszik a személyes névmások nemtelen alakjaival, hiába „neked” írt, vagy arról a csodált és megkívánt „Ő”-ről. Először csak Király Levente vette nagyító alá egy paródiában, hogy hát vannak itt ezek az erotikus versek, de valahogy a lényeg soha nincs nevén nevezve. Hol van akkor az erotika? Az alkotó túl jól nevelt, gondolta. Azaz gyáva? Később a költő egy-két fordítótól kapott e-mailt, akik összezavarodtak a sorok között: most ez angolul „he” vagy „she”? A válasz egyszerű volt. A játék lényege, hogy a magyar olvasó azt lát benne, akit akar, legyen az Anna vagy István. Ő éppen férfiakról írta, mert azért sem a fantáziában, sem az életben nem lehet soha senki nemtelen. A játékot úgy is felspannolta, hogy férfiakról írott verseket címzett nőkhöz. Évezredek szokása. Aztán úgy döntött, rendet teremt, legyen a férfi: férfi és a nő: nő. És írt egy szerelmes verset Davidhez, aki azóta is a barátnőjébe szerelmes.
Szóval Rác fürdő: ott még soha nem jártam. Bár már óvodás korom óta vittek apuék úszni, és semmit nem imádtam jobban, mint a folyókat, tavakat, uszodákat... a vizet. De a Rác... oda túl sok buzi jár. Nagyon sokáig kerültem a fürdőket. Talán túl nagy volt a csábítás. Tizenhét éves korom óta pasizom, de nem, én fürdőbe nem megyek. (Nem véletlenül terjedt el Pesten a fürdős kurva mint fogalom...) Pedig sok hetero ismerősöm járt, és hát tudták, de fel sem nagyon tűnt néhányuknak, mások meg nem zavartatták magukat. De ahogy ez lenni szokott, a suliban is csak azok a fiúk ölelgették egymást és csókolóztak az öltözőben, akik utána mind nőkbe lettek szerelmesek. Nincs miért szégyenkezniük. Persze megtört az ellenállás. A Naphegyen laktam, és nap mint nap átbuszoztam a Döbrentei téren. Végül a Rudasba tértem be, mert „oda jár a legkevesebb meleg”. Azok is nagyon diszkrétek, nem dugnak seggbe az öltözőben. Rendszeres vendége lettem. Az utóbbi években, nyugati mintára, Pesten is szaporodnak a meleg szaunák. Ma már nem tilos, nem kell megterhelni azokat, akik nem érintettek. Talán más a helyzet, nem tudom. A Rudasba elsősorban azért jártam a kikapcsolódás mellett – bár gondolom sokan mások is –, mert szegény ezerszer elsodort Budapestünkön, amiről egy turista azt hihetné egy városnéző buszozás után, hogy a tizenkilencedik században találták ki, ez a valami igazi. Évszázadok óta használjuk, buzik és nem buzik. Most, hogy Londonban élek, nem sok minden hiányzik, csak az idegbeteg napok késődélutánjai a Rudas kupolája alatt... és a magyar pasik.