– A Szlovákiában élő magyarok a nemzetiségi ellentétek éleződését érzékelik. Hogyan látja ezt Prágából?
– Természetesen elevenek és fájók a nemzetiségi súrlódások. A szabadságban ébredező emberek keresik identitásukat, és ettől nem szabad megijedni. Csehek és szlovákok; csehszlovákok és magyarok; csehszlovákok és lengyelek; csehszlovákok, magyarok és cigányok közötti feszültségek szövevényét kell szétbontani. Ez nem csak törvényalkotás. Az emberek gondolkodásának meg kell változni, ehhez pedig időre van szükség. A puszta elitváltás, de még a rendszerváltás sem oldja meg automatikusan a nemzeti problémákat. Ami a magyar–szlovák ellentéteket illeti, nem feledkezhetünk meg róla, hogy hátterükben nem csak az elmúlt 40 év áll. Ennél sokkal tovább kell visszamenni a múltba. Ilyen mély problémákat végképp nem lehet egyik napról a másikra feloldani. De az biztos, hogy nagyon érzékenyen kell a kérdést kezelni, ezzel tisztában vagyok.
– Lát-e esélyt arra, hogy térségünk hajdani demokratikus ellenzékeinek együttműködése segít a térség bonyodalmas problémáinak megoldásában?
– A nemzetek között szerintem nem voltak komolyabb ellentétek, sőt, inkább a közös tapasztalatok, a hasonlóság jellemzi a viszonyunkat. Inkább az uralmak közötti ellentétekről beszélhetünk, amelyeket az uralmat gyakorlók éleztek; ilyenek a vámháborúk vagy a bős–nagymarosi beruházás. Az ilyeneket minél gyorsabban racionálisan fel kell számolnunk, és viszonyunkat a továbbiakban az összeurópai perspektívában körvonalazhatjuk.
A XX. században egyedülálló alkalom áll előttünk, nem szalaszthatjuk el apró dolgok fölött vitatkozva. Helyezzük előtérbe sorsunkból adódó közös tapasztalatainkat, és a Helsinki Egyezmény szellemét és szövegét tekintsük kiindulópontnak. A helsinki folyamat a legjobb orvosság a nacionalizmus ellen.
- Belföld [6]