Nyomtatóbarát változat

A közép- és kelet-európai demokratikus mozgalmak sikeresen működtek közre az egypártrendszerű diktatúrák felbomlasztásában. Ellenzéki munkájukban támaszkodhattak egymás szellemi és gyakorlati segítségére, szolidaritására, az egyidejű fellépés többszöröző hatására.

1990 tavaszán, demokratikus választásokhoz közeledve – már a parlamentben vagy éppen a kormányhatalomban – történetüknek új fejezetéhez érkeztek, amelynek ezt a nevet adhatnánk: „Az illegalitásból a törvényhozásba”.

A demokratikus ellenzék lengyel, keletnémet, csehszlovák, román, bulgár, jugoszláv és magyar képviselői budapesti találkozójuk során megvitatták Észak–Dél irányban húzódó régiónk mintegy százhúszmillió lakosának helyzetét Európában, és arra a megállapításra jutottak, hogy elő kell mozdítani népeink közeledését és jobb megértését minden síkon, s hogy a közép- és kelet-európai kulturális társulás éppenséggel megkönnyíti előrehaladásunkat úton az egész európai földrész integrációja felé.

Mindent egy jelszóban összefoglalva: tanulnunk kell. Úton a diktatúrából a demokráciába gondjaink és céljaink hasonlósága parancsoló érdekünkké teszi a folyamatos tapasztalatcserét.

Az együttműködési formák alább következő rövid és vázlatos listája csupán emlékeztető felhívás a kínálkozó feladat alapos megvitatására.

– Mivel értesüléseink egymásról igen hézagosak és inkább a napi hírek szintjén mozognak, többféle közös, illetve egyeztetett kiadvány létrehozása volna szükséges. Közös szak- és irodalmi folyókatoké, hetimagaziné, almanach jellegű könyveké. Mindezeknek meg kell jelenniük régiónk népeinek nyelvén, továbbá nyugati nyelveken és oroszul. Hasonló kiadványok eddig Nyugaton készültek, most már magunknak is módunkban áll ilyeneket létrehozni. Miből? A várható kereskedelmi hasznon kívül állami költségvetésből, helyi és nyugati magán- és államközi alapítványok támogatásából.

– Indokolt, hogy bizottságok dolgozzanak újonnan kialakítandó jogrendszerünk összehasonlító egyeztetésén, hogy az új jogszabályok egymással és a nyugat-európai unió országaival kompatibilisek legyenek.

– A széles értelemben vett alkotmányozás, az újat alkotás folyamatában vagyunk; ilyenkor elhamarkodott rögtönzések is lehetségesek. Kell hogy legyen valamilyen korrektív zsinórmértékünk, elvi útmutatónk, amelyet magunknak kell megteremtenünk és autoritással felruháznunk. Szükségünk van egy közösen megszerkesztett és törvényerőre emelt Demokratikus Chartára. Ennek a Chartának szabályoznia kell egymás közötti viszonyainkat, különös tekintettel az államainkon belül, illetve határainkon túl élő különböző nemzetek, népek és nemzetiségek és kisebbségek helyzetére.

– Nincsen dinasztia és külső nagyhatalom, amelyet döntőbíróként hívhatnánk egymás közötti súrlódásaink, érdek- vagy nézeteltéréseink megítélésére és elrendezésére. Rajtunk áll, hogy az ellenségeskedő nacionalizmus avagy a minden személynek és minden közösségnek egyenrangú méltóságot biztosító demokratikus föderalizmus útját választjuk-e. Szükség van a közös elvek nevében fellépő békéltető testületekre, amelyeknek állami-kényszerítő hatalma nem lenne, de erkölcsi-politikai autoritása igen. Ezt a testületet személyek hoznák létre egymást választva, nem a kormányok delegálnák tagjaikat. Tekintélyük semmi másból nem származik, mint a bennük közreműködő személyek és közös állásfoglalásaik igazságának tekintélyéből.

– Elsőrendűen fontos, hogy az oktatás és a kutatás területén koordináljuk erőfeszítéseinket. Az összehasonlító kutatások különösképpen a társadalom-, illetőleg a humán tudományok területén lehetnek gyümölcsözőek mindenekelőtt önismeretünk elmélyítésében. Javasoljuk továbbá diákcsere hálózatának kiépítését középiskolai, egyetemi és doktori szinten, továbbá a tananyag egyeztetését egymás között, valamint földrészünk nyugati felével, hogy a diplomák konvertibilisek, egész Európában elfogadottak lehessenek, hogy vándordiákok hozzák-vigyék a tudást, és teremtsék meg a legérzékenyebb ifjúkorban az emberi kapcsolatok minden sovinizmus ellen a legbiztosabban oltalmazó szőttesét.

Kétségtelen, hogy mindez pénzbe kerül. Nem közömbös azonban, hogy parlamentjeink milyen értéknek adnak prioritást, amikor az adófizetők pénzével gazdálkodnak. Az is kétségtelen, hogy az ilyen természetű, konkrétan körvonalazott projektekhez külső forrásokat és támogatókat is könnyebben lehet találni.

S hogy ki fogja mindezt megcsinálni? Intézmények és személyek, szervezetek és kis csoportok, bárki, aki kedvet érez hozzá, mert felismerte a közép- és kelet-európai közös reflexióban és tanulásban az alkotás kísértését.

Mi azonban, akik most találkoztunk, s akik a tegnapi egyeztetett ellenzéket a holnapi egyeztetett Európa-csinálásban kívánjuk barátilag fenntartani, e célok megvalósításában különösképpen elkötelezettnek tekintjük magunkat.

• Belföld