Beszélő: Nagyon ellentmondóak a különböző beszámolók a romániai demokratikus folyamat alakulásáról. Azt szeretném, hogy ha röviden elmondaná, mi áll előttünk, mik az esélyei a valóságos többpártrendszernek a május 20-ra tervezett választásokon. Milyen terveik vannak a gazdasági szerkezet átalakítására?
– Az elindulásom pillanatáig ötven párt alakult az országban. Ez máris kicsit több, mint amire szükség volna véleményem szerint. De mind ez ideig semmilyen gátat nem állítottunk a parlamenti rendszer formálódása elé. A pártok programjának a megfogalmazásában nehézséget okoz, hogy a Nemzeti Megmentés Tanácsának a programja már az első pillanattól kezdve olyan átfogó, hogy a pártok nehezen tudnak megkülönböztető programot alkotni. Elképzelhető, hogy már a választások előtt koalíciók jönnek létre. Ami a gazdaságot illeti, meg kell teremteni a szabad piacot, el kell kezdeni a privatizációt. Máris lehet olyan társaságokat alakítani, amelyben jelen van a külföldi tőke. Lehetőség van úgynevezett kompenzációs rendszerű társaságok alapítására. A külföldi tőke leányvállalatot hoz létre Romániában, amely a termékeit lejért árusítja, kompenzációképpen azonban a lejért olyan árucikket vásárolhatnak, amelyeket értékesíteni tudnak a saját országukban. Mi mint kulturális minisztérium tiltakoztunk az ellen, hogy a gazdaság ilyen fajta prioritást élvez. Ez számunkra túlzottan is a marxizmust idézi vissza. Úgy gondoljuk, hogy az olyan koncepció, amely a gazdaságnak abszolút prioritást biztosít – marxista koncepció. Úgy gondoljuk, hogy a változásoknak elsősorban a szemléletben: a gondolkodásmódban kellene végbemenni.
Beszélő: De milyen intézményi változásokat tart előbbrevalónak, mint a gazdasági változások?
– A kulturális intézmények megváltoztatásának adnék elsőbbséget, annak, hogy az emberek mentalitásán változtassunk.
Beszélő: Gondolnak például magániskolák, egyházi iskolák engedélyezésére?
– Természetesen.
Beszélő: Vannak is már ilyen konkrét tervek?
– Ez az Oktatásügyi Minisztérium hatásköre, de minthogy vannak ott dolgozó barátaim, tudom, hogy nagyon konkrét stádiumban vannak ezek a tervek.
Beszélő: A sajtótájékoztatón azt mondta, hogy hetven százalékban már megtörtént a román és a magyar tannyelvű iskolák szétválasztása. Eltekintve most az állami oktatástól, elképzelhető-e, hogy az egyházak, például a magyar katolikus vagy magyar református egyház iskolákat hozzon létre, illetve magánszemélyek, alapítványok iskolákat létesítsenek?
– Magyarországon léteznek már ilyen iskolák?
Beszélő: Igen.
– Azt gondolom, nálunk is lesznek. Mindenképpen szükséges, hogy verseny alakuljon ki az állami oktatás, a magánoktatás és a vallási felekezetek által alapított iskolák között. Sajnos, mostanáig az oktatásban részt vevők szakmai színvonala rendkívül alacsony volt, a történelmet például teljesen ideológiai szempontok szerint tanítják. A jelenlegi tankönyvek már nem használhatók például a történelem oktatásában. Amíg új tankönyvek nem jelennek meg, új tanárokat akarunk alkalmazni külföldről is, például a francia nyelvterületről. És természetesen Magyarországról is.
Beszélő: Volt is már olyan ajánlat, hogy magyar tanárok szívesen tanítanának magyar iskolákban. Elképzelhető, hogy ezt az ajánlatot elfogadják?
– A javaslatot az Oktatásügyi Minisztériumban kell elbírálni, de az ajánlatot szívesen továbbítom.
Beszélő: Lapunk tehát felhívhatja az érdeklődő tanárok figyelmét erre a lehetőségre?
– Igen, természetesen. A konkrétumokról persze még a későbbiekben kellene tárgyalni.
Beszélő: Dan Petrescu neve Magyarországon akkor vált ismertté, amikor október közepén házi őrizetbe került, mert tiltakozott Ceausescu újraválasztása ellen. Életéről, pályájáról azonban keveset tudunk.
– 1949-ben születtem Bukarestben. Sokáig éltem Moldáviában, számos mesterségem is van, kőműves, lakatos, könyvtáros, fordító, gépíró, román–francia szakos tanár, publikáltam prózákat és esszéket. Többféle egyetembe is belefogtam, bölcsészet, orvostudományi egyetem, ’81-ben végül a bölcsészkart fejeztem be. Apám politikai fogoly volt, és én is több alkalommal konfliktusba keveredtem a politikai rendőrséggel. Amikor először kaptam útlevelet Nyugatra, azt tanácsolták, maradjak kint. ’87 júliusában két hetet töltöttem Hollandiában, kettőt Párizsban. Amikor a tanács ellenére hazatértem, más szemmel láttam a hazámat. Jobban megértettem, hogy micsoda áthághatatlan határ választ el minket a civilizált világtól. Ez késztetett arra, hogy a nyílt politizálás útjára lépjek. Ekkor kezdtem politikai írásokat olvasni… és írni. ’88 januárjában közvetítő útján megkérdezték, hajlandó lennék-e nyíltan beszélni francia riporternek. Igent mondtam, és a Liberation újságírója eljött hozzám Jasiba. Egy interjút készített velem, ami ’87 januárjában meg is jelent. Arról szólt, hogy nem Ceausescu az egyetlen bűnös, és megneveztem a kommunizmust, a rendszert, az ortodox egyházat, amely ugyancsak bűnös abban, hogy Ceausescu hatalomra tudott jutni. Milos a Fogoly lelkek című híres könyvében idéz egy román pátriárkát. Ez az ember az ötvenes években azt írta, hogy az Isten, a Krisztus az új ember, az új ember pedig a szovjet ember.
Beszélő: Jelentett-e önnek valamit az ’56-os magyar forradalom?
– Hétéves voltam, de nagyon világosan az emlékezetemben van Nagy Imre felhívása. Nem értettem, de a metakommunikáció révén érzékeltem, mit jelent ez. Tudtam a 30. évfordulóra kiadott kelet-európai nyilatkozatról is, amelyet annak idején három Bukarestben élő, idős, román politikus is aláírt. Én is szívesen aláírtam volna, de éppen le voltam tartóztatva.
Beszélő: Tudott az erdélyi magyar ellenzéki törekvésekről?
– Tudtam Szőcs Gézáról és a magyar szamizdatról, az Ellenpontokról, de olvasni nem olvastam.
Beszélő: Mi a Dialógus Social nevű mozgalom, amelynek résztvevője?
– 1989. december 30-án volt egy sajtótájékoztató a bukaresti Intercontinental szállóban, ott jelentette be a csoport a megalakulását. Ekkor én még Jasiban voltam, de bejegyeztek alapítótagként. Nagyon jól indultunk, de a csoport mostani fejlődését nem tartom megfelelőnek. Adam Michnik nemrég Bukarestben azt mondta: nem értem magukat, hogy a régi rendszerben, amikor kritikus pozíciót kellett volna betölteni, távol tartották magukat mindentől, most, amikor részt kellene venni a politikában, sőt a kormányzásban, most morális és kritikai attitűdöt vesznek föl. Adam egyébként Soros György megbízásából jött, és egymillió dollárt ajánlott fel a csoport munkájának támogatására. Erre mindenki megriadt, hogy honnan jön ez a pénz, valami idegen tőke. Pedig Soros úr hivatalosan, nyíltan ajánlotta fel támogatását.
Beszélő: Kikből alakult a csoport ? Egy régebbi szerveződés folytatása, vagy új alakulat?
– Sajnos a régi rendszer alatt nem volt olyan összetartó ellenzéki mozgalom, mint Magyarországon, Lengyelországban vagy Csehszlovákiában. A Dialógus a forradalom után jött létre, olyan emberekből, akik már a régi rendszer alatt is igyekeztek valamit tenni. Például: Doina Cornea, Gabriel Andrescu, Radu Filipescu meg én. Általánosságban minden ilyen csoportosulásról elmondható, hogy igyekeznek olyan embereket maguk közé hívni, akik már a régi rendszer alatt is csináltak valamit. Ilyen módon mi egy kicsit manipulálva vagyunk ebben a helyzetben. Naponta kapok ajánlatokat, hogy ilyen és ilyen pártba lépjek be. Ha valamilyen új újság megjelenik, mindig felkérnek, hogy írjak néhány üdvözlő szót. Ezt mindig visszautasítom. Az elutazásom előtt például valamilyen pacifista párt alakult, fölajánlották, hogy legyek tiszteletbeli elnöke. Azt válaszoltam, hogy én egyáltalán nem vagyok pacifista, azt gondolom, hogy háborúság dúl a két nem között.
Beszélő: Mit tart a magyar autonómia-törekvésekről, a területi autonómia lehetőségéről?
– Sztálinista megoldásnak tartom. Még ha nem is az, mindenképpen magában hordja a veszélyét, hogy annak tekintik, minthogy abban a korszakban volt területi autonómia. Nem kellene ezt a kockázatot vállalni, mindenképpen helyesebb lenne más megnevezést találni.
Beszélő: Mit lehet tenni az újraéledő nemzetiségi problémák megoldásáért?
– Attól függ, hogy milyen problémát kell megoldani. Pontosan kellene látni, mik a követelései a kisebbségnek. Arra lenne szükség, hogy mindenki bizonyos toleranciával kezelje a kérdéseket. Aztán a különböző kompetenciáknak megfelelően megoszthatók a feladatok. Azt is lehetségesnek tartom, hogy minisztériumot hozzanak létre a kisebbségi problémák kezelésére.
Beszélő: Indul a májusi választásokon?
– Még nem határoztam, de azt gondolom, igen. Mindenképpen a kulturális minisztériumban szeretnék dolgozni, képviselőként sem kívánok más területre áttérni. Nálunk került sor ugyanis a legjelentősebb személyi változásokra, összesen húsz ember maradt meg a régi gárdából. Most a problémánk az, hogy kit vegyünk be. A régi minisztérium fő feladata a cenzúra volt. A legszörnyűbb cenzorokat most a külügyminisztérium és az egyházügyi minisztérium veszi át, amelyek a régi rendszerben valóságos ügynökségek voltak. Az egyik ilyen cenzort, akit mi el akartunk küldeni, átkérték az egyházügyi minisztériumba. A miniszterem azt írta a kísérőlevélben: „Teljes elképedéssel adom hozzájárulásom.” Hát ilyenformán én nem tudnék más minisztériummal együttdolgozni.
Beszélő: Megszűnt a könyvkiadói cenzúra?
– Teljes egészében.
Beszélő: Annak idején, amikor könyvkiadónál dolgoztam a hetvenes években, a romániai magyar könyvkiadásban nem volt szabad leírni az oláh szót. Kétségtelen, hogy ez rossz ízű kifejezés lett mondjuk a két háború között, régebben azonban nem volt pejoratív értelmű, nem is volt más elnevezés magyarul. Ennek következtében régi magyar írók szövegeit is meg kellett változtatni, Arany János versében az „olácigány” szót a romániai kiadónál vándorcigányra változtatták.
– Volt egy nagy humanistánk, Nicolai Solarius, aki levelezett Erasmusszal; ezekben a levelekben a neve: Nicolai Olahus. Erasmus többször meghívta, de sosem tudott elmenni Rotterdamba. A történeti anekdota szerint Erasmus ennek ellenére mindig fönntartott számára egy helyet az asztalánál.
- Belföld [6]