Április 8., éjfél van. Nyugodtan mondhatjuk, sorsdöntő nap Magyarország életében.
Vesztettünk, hangzik el több SZDSZ-es nyilatkozótól. Nem! Győztünk! Győztünk, hiszen egy majd fél évszázados diktatúra ért véget ezen a napon. Győzött a nép. A vesztes a diktatúra lett.
– Annyit szenvedett ez a nép, annyi vereség érte (már a fociban is), annyira megalázták magyarságát, hogy egyszer már győzni szeretett volna. Győztünk is, de ezt a győzelmet is igyekeznek egyesek kisajátítani, hiszen az ellenfél eltűnt. Ellenfél pedig kell, hogy a győzelem ízét érezni lehessen. Így váltak a harcostársakból először ellenfelek, majd ellenségek. A győzelem közelsége sajnos elvadította az addig sem túl szolid kampányt, ami személyek elleni mocskolódásba fulladt. Jó lenne együtt örülnünk az MDF-fel, ha engednék, ha nem éreznénk állandóan a „jaj a legyőzőtteknek!” mentalitást. Az ellenzék nagy ünnepe kellett volna, hogy legyen április 8., de nem az lett.
– Az SZDSZ már a jövőbe nézett, sürgetné az Európához való csatlakozást, míg a nép még magyarságán ejtett sebeit ápolja. Az MDF Erdély hajóján evezett a parlamentbe. Sajnos jól jöttek a választások előtti utolsó pillanatban a marosvásárhelyi események.
– Az MDF a „magyarok” pártja, ráadásul keresztény értékeket hordoz. Képviselőjének magyarázkodása, hogy miért kapott ki az FKgP-jelölttől: „Őt ismerem, becsületes magyar ember.” Vajon mit takar ez a magyar szó, hiszen Magyarországon a törvények szerint választó és jelölt csak magyar állampolgár lehet. Tudjuk mindnyájan, mit jelent, de ne ereszkedjünk le erre a színvonalra.
– Követett el az SZDSZ is hibákat, használt nem éppen etikus kijelentéseket, de ezek nem egy párt, egyes személyek becsmérlését jelentették. Ezzel szemben az MDF olyan mennyiségű mocskot zúdított az SZDSZ-re, hogy csak tátogni lehetett. Elhangzott itt a fasiszta, zsidó, kommunista, ávós, szekus; széles skáláról szinte minden. Jellemző egy képviselőjük mentegetőzése (mintha csak diákcsínyről lenne szó): miért nem védekeztek ellene?
Minden tiszteletem az SZDSZ képviselőié, akik ennek ellenére hősiesen állták a rohamot, és idézve Arany Jánost: „félreálltam, lesöpörtem” hozzáállással tisztán kerültek ki a gyalázkodásból. A „nyugodt erő” szlogent ennek ellenére az „izgága erő” pártja használta.
– A legfőbb keresztényi érték a tízparancsolat. Ezt ki lehet egynémely pártoknak sajátítani, nem tiltja senki, de nem hiszem, hogy bármelyik más párt megtagadná ezt, még ha nem is hirdeti úton-útfélen. És nemcsak az írott törvényt illik megtartani, hanem az íratlant is. Például azt, hogy ne hazudj.
– Egyébként is bajom van az eszmei alapon nyugvó, eszméket megvalósítani igyekvő pártokkal, legyenek azok istenhívők vagy ateisták. Ne menjünk messzire. Eddig a kommunizmust próbálták megvalósítani egyesek hazánkban. Vagy vegyük az iszlám alapján álló országok példáját. Nézetem szerint egy párt tartson minden vallást tiszteletben, de csak az ország gazdasági irányítására törekedjen.
– A XX. század végén Magyarországon ismét csak kiderült, hogy az a szó, hogy zsidó – egyesek szerint –, pejoratív értelmű. Ezek az egyesek sajnos bizonyos pártok vezető posztjain találhatók. Türelemre van szükségünk, míg elérünk az NSZK színvonalára, ahol nemrégiben a nálunk használt kifejezéseknél lényegesen enyhébb célzások miatt magas helyről repült államférfi. És itt megint csak nem szabad belemenni abba a (zsák)utcába, hogy az SZDSZ ügyvivői bizonygatni kezdik származásukat. Elégedjünk itt meg azon egyszerű ténnyel, hogy az SZDSZ tagjai ugyanúgy nem mind zsidók, mint ahogy az MDF tagjai sem mind árják. A származásról, mint tudjuk, nem mi tehetünk. Arról viszont igen, ha kizárólag a hatalom birtoklásának vágyától vezetve kommunista (és ez egyet jelentett az ateizmussal) múltunkat megtagadva mint jobbközép, keresztény szellemiséget képviselő párt esetleg független jelöltje furakodunk ismét a parlamentbe.
– Vannak olyan külsőségek, melyek befolyásolják azokat a szavazókat, akik szimpátia alapján döntenek. Az MDF volt az „öltönyösök” pártja, az SZDSZ a pulóvereseké. A nép államfőt keres, szeretne rá felnézni, és bármerre néz, minden vezető személyiség öltönyt, nyakkendőt visel. Az SZDSZ a kollektív vezetésével nagyon szimpatikus volt, de a tömeg előtt rejtély még most is, hogy ki lett volna a miniszterelnök, ha rájuk szavaz.
– A huncutságok közé tudom csak sorolni az úgynevezett „függetlenek” szereplését. Számomra a legmeglepőbb Kónya Imre tevékenysége volt, aki az első időkben a Független Jogász Fórum keretében sok szimpatikus felhívást intézett a néphez, többek között az etikai kérdések szabályozásával. Ezután egy hirtelen fordulattal mint az MDF képviselője jelent meg a képernyőn, éles kirohanást intézve az SZDSZ ellen. Hol volt már ekkor az etikai kódex betartásának az ellenőrzése? Március 15-én nem tudtam úgy végigmenni a városon, hogy ne nyomtak volna minden sarkon a kezembe egy MDF-zászlót. Eltettem azt az újságot is, melyben az egyik oldalon az SZDSZ-hirdetésben az MDF-vezetők gyakran változó kijelentéseit idézik kommentár nélkül, míg a másikon az MDF kommunistáknak stb. nevezi az SZDSZ vezetőit, és szinte végső tromfként megemlítik azt is, hogy az SZDSZ fecskés szimbólumát a tagok akarata ellenére választotta a vezetőség. „Súlyos vádak.” Mit remélhet egy ilyen vezetéstől az ország?
– A két pártra és azok jelöltjeire leadott összes szavazatok száma sokkal közelebb esik egymáshoz, mint azt a mandátumok jelzik, vagyis az ország lakosságának nagy része – nem sokkal kevesebben, mint az MDF-re – bizony az SZDSZ-re szavazott. Reméljük, hogy az MDF nem akarja ezeket az embereket becsületükben megsérteni, megalázni és a közös ünneplésből a továbbiakban kirekeszteni. Addig is tartsuk magunkat ahhoz a keresztényi mondáshoz, hogy ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel. Az ország érdeke most ezt kívánja.
Egyébként az SZDSZ tagja és katolikus vagyok, amit nem is tudom, miért írok ide. (Biztos vannak dolgok, amik felháborítottak.)
Budapest, 1990. április 11.
Endrődy Pál
1075 Wesselényi u. 4.
- Visszabeszélő [5]