Az önkényes lakásfoglalókkal kapcsolatos problémák múlt év ősze óta különösen gyakran vetődnek fel a IX. kerületben. Régebben a hatóságok, ha tudtak is „önkényesekről”, ritkán éltek a karhatalommal történő kényszer-kilakoltatás törvény adta eszközével. Részben talán méltányosságból, részben pedig azért, mert többgyerekes családok rendőri közreműködéssel történő utcára penderítésének szomorú képe kínosan hatott volna. Ha mégis ment a rendőr, ment – és megy – vele a gyámügyi előadó is, összetartó, ép, de lakásgondját megoldani nem tudó családokból gyakran csak ezért kerültek és kerülnek nevelőotthonba a gyerekek.
A IX. kerületben a lakásügyi osztály élén történt személyi változást követően 1989 őszén következetes, átfogó tisztogatási hullám indult el, az illetékesek kifejezésével élve rendet kívánnak teremteni a lakásgazdálkodás terén. Ennek jegyében a következő hetekben több mint húsz családot fognak kiköltöztetni. Mindegyikben van legalább egy, de több családban négy gyerek, és olyan is, ahol az egygyerekes 18 éves leányanya éppen terhes.
A rendteremtés igényével egyébként nehéz egyet nem érteni, csak az a kérdés, hogy az hol kezdődjön. A hatóság logikája a jelek szerint az, hogy ott, ahol a legkisebb ellenállás várható, a józan ész viszont azt diktálja, hogy a valóban kaotikus helyzetet ott kezdjék helyrehozni, ahol azt előidézték. Magán a IX. kerületi lakásosztályon. A hivatalban, amelynek szervezettségére jellemző, hogy az utóbbi időben többször is elvesztek lakásigénylések, és az ügyfél példányát kérték el lemásoltatni. Volt eset, amikor visszaadni felejtették el, és az érdeklődőnek azt válaszolták: „nem kellett volna odaadni”. Úgy gondolom, az sem túlzó megállapítás, hogy magáért a szinte tömeges méreteket öltött lakásfoglalásért is a lakásosztály a felelős. A lakások mennyiségét sokszorosan meghaladó számú igénylő és egy kielégítően működő nyilvántartás mellett ugyanis nem állhatták volna – és állhatnának ma is – üresen tucatjával lakások. Ha azokat lakják, vagy egymást váltják bennük a bérlők, akkor egyszerűen nincs mit elfoglalni!
A lakásfoglalók maguk is elkerülhették volna a csapdát, amibe kerültek, hiszen amikor azt hitték, hogy legalább egy időre megoldódott a gondjuk („úgyis üresen állt régóta, az utcára meg csak nem raknak ki”), akkor veszítették el végleg a törvényes lakáshoz jutás lehetőségét. Lakásigénylést nem adhatnak be, ha már beadták, akkor nem kerülhetnek névjegyzékre, a pályázati lakás is tilos a számukra, és ha végül „méltányosságból” szükséglakásba karhatalmazzák őket az utca helyett, akkor 5 évig – büntetésből – nem fogadják el a lakásigénylésüket. Ezeket az embereket a törvény bűnösnek tartja, pedig áldozatok. Áldozatai a lehetetlen lakásviszonyoknak, áldozatai a munkanélküliségnek (nagyon sokan közülük a munka, a jobb megélhetés reményében jönnek vidékről Budapestre), áldozatai az egyre vadabbul megnyilvánuló előítéleteknek (nagy részük cigány), és áldozatai persze önmaguknak is, hiszen rendszerint iskolázatlan, jogban, közigazgatásban járatlan emberek, urambocsá! esetenként alkoholisták is. Ők azok, akik nem csúszhatnak át a szociális védőhálón, mert azt eleve a fejük fölött feszítik ki. Gyakran barátságtalanok – valahogy ők is védekeznek –, de többnyire kiszolgáltatottságuk tudatában szerények és csöndesek.
A XX. század végén Európában az elutasítás, a kitaszítás reflexe helyett társadalmi szolidaritás lehet az egyedül helyes válasz erre a szocializmustól örökölt kihívásra. Voltak és vannak is áldozatkész emberek, de az ő áldozatuk is kevésbé eredményes, ha nem változik meg a helyi, hivatalból szociálpolitikával, lakásüggyel foglalkozók szemlélete.
A IX. kerületben és másutt is tegyék meg azt, hogy a lakásnyilvántartásban rendet teremtenek, elejét véve így a további illegális beköltözéseknek, az önkényes lakásfoglalókat nem lakoltatják ki, de nem is teszik lehetetlenné számukra a legális lakáshoz jutást. Ez hosszadalmasabb, de emberibb megoldás lenne. Igaz, hogy jogszabályokat kellene hozzá megszegni, de tudjuk, a demokrácia Magyarországon az első lépéseket eddig is régi – rossz – törvények mellőzésével tette meg.
A rendszerváltozás a választásokkal kezdődött, de ha nem lesz érezhető hatása a Mester utca környékén is, akkor csak a kirakat változik, a bolt marad.
- Visszabeszélő [6]