Tisztelt Küldöttgyűlés! Kedves Barátaim!
A választás, amely mögöttünk van, nem egy volt a parlamenti képviselő-választások sorában. Ez a választás békés úton véget vetett a pártállami rendszernek. Magyarországnak hosszú-hosszú ideje először népképviseleti parlamentje van.
A szabad demokraták a magyar nép nagy győzelmeként, történelmi eseményként ünneplik a március 25-én és április 8-án megtartott választásokat, és magától értetődően elismerik azok eredményét.
A választások gyökeresen új helyzetet teremtettek az egész ország számára és természetesen a mi számunkra is. Nekünk most alapos változáson kell keresztülmennünk, ahhoz hasonló változáson, amin egyszer már átment a mi mozgalmunk, amikor a demokratikus ellenzék kicsiny és üldözött csoportjából 1988-ban átalakult törvényesen elismert, de még parlamenten kívüli ellenzéki párttá. Most parlamenten kívüli pártból parlamenti párttá leszünk, tevékenységünk egész külső környezete megváltozik. Ha egyetlen mondatban akarnám összefoglalni, hogy ez mit jelent, azt mondanám: a Szabad Demokraták Szövetsége a rendszer ellenzékéből a kormány ellenzékévé válik.
(A beszéd következő részében a választási eredmény okait elemezte.)
Az SZDSZ és a többi ellenzéki párt helyzete most már nem különbözik más parlamenti pártok helyzetétől. Ugyanolyan legitim részesei vagyunk a parlamentnek, mint mások, de ők is ugyanolyan legitim részesei a parlamentnek, mint mi vagyunk, és így kell hozzájuk viszonyulnunk. A parlamentben, az őt megillető szerény helyen, de ott van a Magyar Szocialista Párt is, és ma már nem állampárti hatalmánál fogva van ott, hanem azért, mert a szavazópolgárok egy része belé helyezte a bizalmát. Minket természetesen kötelez a népszavazás, mely előírta, hogy az állampártnak el kell számolnia a vagyonával. Kötelességünk, hogy a parlamentben kezdeményezzük az elszámoltatást, és ezt meg is fogjuk tenni. Tudnunk kell azonban, hogy amikor az elszámoltatásra sor került, és az MSZP valóban visszaadott mindent az államnak, amit nem jog szerint birtokolt, és ami valójában a magyar nép tulajdona, akkor ugyanolyan parlamenti párt lesz, mint a többi: helyzetét tekintve nem fog tőlünk különbözni. Tehát ki kell alakítani az új viszonyunkat hozzá is.
Az MSZP és az SZDSZ között parlamenti szövetség nem lehetséges. A jelenlegi parlamentben szövetségesünk csak a FIDESZ lehet. Ugyanakkor arra kérem a jelenlevőket, ne csodálkozzanak el azon, ha időnként párhuzamosan fogunk szavazni akár a Magyar Szocialista Párttal is. Így működik a parlament. Azon sem szabad elcsodálkozni, hogy az SZDSZ időnként a kormányzó párttal, a Magyar Demokrata Fórummal fog együtt szavazni, noha nagyon mély politikai ellentétek állítanak szembe bennünket egymással. Ugyanakkor alkalmanként másképpen fognak képviselőink szavazni, mint a FIDESZ-képviselők, noha őket valóban komoly, elvi alapokon nyugvó szövetségesünknek tekintjük.
Az SZDSZ és a kormánykoalíció
Nekünk most külön meg kell határoznunk a viszonyunkat a kormánykoalícióhoz, ami nem könnyű, mert a kormány még nem állt össze és nem nyilatkozott meg.
Mi azt gondoljuk, hogy az országnak szilárd kormányra van szüksége, és azt gondoljuk, hogy ami a legnagyobb ellenzéki párton múlik, azt a Szabad Demokraták Szövetségének meg kell tennie az ország kormányozhatósága érdekében. Azonban egyet-mást természetesen mi is megkívánunk a kormánytól.
Mindenekelőtt azt kívánjuk, hogy ne meneküljön se olcsó demagógiába, sem pedig a válság kezelésének olyasfajta halogatásába, amellyel a kommunista állampárt az országot a jelenlegi súlyos helyzetbe sodorta, hanem valóban nézzen szembe a válsággal, és valóban terjesszen elő működő válságkezelési programot. Amennyiben megítélésünk szerint ez a program működőképes lesz, akkor végrehajtását támogatni fogjuk. Bírálni fogjuk azokat az intézkedéseket, amelyeket szükségtelennek vagy elhibázottnak tartunk, de pusztán azért, mert egy gazdasági intézkedés nem népszerű, nem fogjuk utcára vinni az embereket.
Két feltétel
Mást is megkívánunk azonban a kormánytól. Nem elég, ha mi elismerjük azt, hogy a kormány a többség bizalmából kormányoz. A kormányzó pártoknak is egyértelműen el kell ismernie, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége több mint egymillió választópolgárt, a választók csaknem egynegyed részét képviseli, nem pedig valamiféle nemzetidegen erőt, amely megbontja a Demokrata Fórum mögött felsorakozó teljes nemzet egységét. Ezen a ponton szeretnék néhány szót szólni a választási kampánynak egy olyan eleméről, amelyről szándékosan nem beszéltem a választás eredményének értékelésekor. Ez pedig az a szennyes rágalomhadjárat, az az aljas indulatokra, antiszemita indulatokra is játszó rágalomhadjárat, amelyet a Demokrata Fórum különösen a választási kampány utolsó két hetében indított ellenünk. Nem az az érdekes, hogy milyen mértékben befolyásolta ez a kampány a választás eredményeit, hogy hány jelöltünket ütötte el esetleg a sikertől. Ezt nem lehet tudni. Jóval fontosabb az, amit biztosan tudhatunk. Több mint egymillió választópolgár, tudva azt, hogy bennünket nemzetidegen, a külföldi tőke birtokában álló, szabadkőműves, zsidó, plutokrata, bolsevik, kommunista, szélsőséges, ázsiai, afrikai, ausztráliai, antarktiszi erőnek tartanak, mégis ránk adta a szavazatát a második fordulóban is, kitartott a Szabad Demokraták Szövetsége mellett. Mégis azt gondolom, hogy az a fajta hangoskodás, amely a Magyar Fórumtól a Demokrata Fórum vidéki lapjain át a röplapjaiig itt ment, nem marad nyom nélkül. Ha az MDF az országos napilapokban közzétett fizetett hirdetésében olyanokat írhat le, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének nehezére esik a nemzeti célokkal való azonosulás, akkor a politikai alvilág úgy érzi, hogy az, amit Magyarországon korábban nem illett megcsinálni, azt most már szabad megcsinálni, és Wallenberg szobrát megbecstelenítik. Ezért a mi megítélésünk szerint a politikai felelősség a Fórum vezetését terheli. Nem ők küldték oda azokat, akik horogkereszteket merészeltek Wallenberg szobrára festeni. Ám ahhoz alkalmas politikai légkör kell, hogy emberek ilyet merészeljenek tenni, és ezt a légkört az MDF választási kampánya teremtette meg.
A szabad demokraták már korábban, amikor jobbára csak Csurka Istvántól hangzottak el – mondjuk így – kétértelmű nyilatkozatok, jelezték, hogy a Fórumnak egyértelműen, testületileg állást kellene foglalnia az ilyen megnyilatkozásokkal szemben. Erre az volt a válasz, hogy itt Csurka István írói tevékenységéről van szó, a Demokrata Fórumnak, mint szervezetnek ehhez nincsen köze. Ez a fajta magatartás tette lehetővé azt, hogy Csurka István írói tevékenysége több száz, esetleg több ezer ember írói tevékenységévé duzzadjon, és mi azt szeretnénk, hogy ennek az írói tevékenységnek vége szakadjon, és ennek egyetlenegy módja van, ha a Fórum elnöksége testületileg és egyértelműen elhatárolja magát attól, ami történt.
Az első dolog tehát, amit mi a következő kormánytól elvárunk, hogy mondja ki – és ennek megfelelően viselkedjen velünk szemben –, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége több mint egymillió magyar állampolgárt képvisel a parlamentben, és hogy nincs különbség e között az egymillió magyar között, meg a között a körülbelül másfél millió magyar között, akik a Demokrata Fórumra szavaztak.
A másik dolog, amit a Szabad Demokraták Szövetsége elvár a következő kormánytól: legyen vége annak a kísérletnek, hogy a kommunisták után most ők vegyék kézbe a nemzeti tömegtájékoztatási eszközöket. A televízió és a rádió nem lehet a kommunisták után a kuratoristáké. A rádiót és a televíziót politikailag semlegesíteni kell, ki kell vonni a politikai pártok befolyása alól, ugyanolyan pártatlan szervvé kell tenni őket, amilyen a BBC Angliában, és ehhez kormánypártoknak és ellenzéki pártoknak közösen kell megtalálniuk a megfelelő konstrukciót.
Szabadság – Szolidaritás
A szabad demokratáknak vannak általános elvei, amelyeket bizonyosan képviselni fogunk. Ezeket az elveket röviden összefoglalja a „Mi az SZDSZ, kik a szabad demokraták?” című nyilatkozatunk első pontja, mely szerint mi a szabadság és a szolidaritás pártja vagyunk. Őrködni fogunk azon, hogy az új magyar köztársaság szabadságelvű demokrácia legyen, az egyének és a kisebbségek egyenjogúságát, méltóságát tiszteletben tartó demokrácia, ne pedig a többség diktatúrája. Őrködni fogunk azon, hogy a szabadság ne csak a politikában, hanem a gazdaságban is kiteljesedjék. Tudvalévő, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége már csak közgazdasági megfontolásokból is az állami tulajdon nyomasztó túlsúlyának a megszüntetése mellett van. A privatizálás, a valódi privatizálás hívei vagyunk, és támogatni fogjuk azt, hogy az elkövetkező években a magyar gazdaságban a magántulajdon és a magánvállalkozás kerüljön túlsúlyba.
Ugyanakkor az SZDSZ a szolidaritás pártja is. Jól tudjuk, Magyarország nem lesz tízmillió tőketulajdonos és vállalkozó országa, a többség munkavállalókból és eltartottakból meg nyugdíjasokból fog állni, és mi azt gondoljuk, hogy nem lehet a gazdasági válságon túljutni úgy, hogy a válságkezelés költségeit egyszerűen ráróják azokra, akik kénytelenek az áldozatokat elviselni. Olyan átmenetre van szükség, ahol a bérből élők, a munkavállalók nem áldozatok, nem tárgyai a kormányzati döntéseknek, hanem önálló tárgyalófelek. Röviden szólva: mi az erős, alulról építkező, független szakszervezetek hívei vagyunk, és az SZDSZ mindent meg fog tenni, hogy a független szakszervezetek megerősödhessenek.
(Beszéde zárórészében Kis János azt fejtegette, hogy a helyhatósági választásokra készülve a szabad demokraták vezetésének jó kapcsolatokat kell kiépíteniük a helyi közvélemény vezetőivel. Meg kell értetniük a papokkal, lelkészekkel, hogy az SZDSZ nem egyházellenes, nem is ateista, hanem világnézetileg semleges, világi jellegű párt. A közeli választásokon a siker feltétele, hogy a szervezetnek minden közigazgatási egységben legyen csoportja.)
Befejezésképpen hadd mondjak még valamit, ami talán már nem annyira komoly, mint az eddigiek. Választási kampányunk egyebek között azért nem volt igazán sikeres, mert későn kötöttük fel a nyakkendőt. A Szabad Demokraták Szövetsége a demokratikus ellenzéktől örökölte a stílusát. Büszkék voltunk erre a stílusra, és joggal voltunk rá büszkék. Nem biztos, hogy a választási kampányban ez segített nekünk, hiszen a választók mégiscsak olyan emberekre akarnak szavazni, akikre ha ránéznek, elhiszik róluk, hogy ezek az emberek kormányzásra hivatottak. A mi egyik plakátunkra, amely három legszebb ügyvivőnket mutatja, az SZDSZ egyik lelkes híve azt írta rá: „Hurrá, nyaralunk!”, és nem azt, hogy „Szabad demokratákat a kormányba!” Ebből bizony tanulni kell. De azt szeretném javasolni, hogy ne úgy tanuljunk, hogy felvesszük azt a tekintélyelvű modort – akár egymás között, akár a társadalommal szemben –, amelyet riválisunk sugároz. Ha mi a következő választásokon már semmiben sem leszünk tőle megkülönböztethetők, akkor nem lesz értelme, hogy induljunk a választásokon. Szeretnénk bebizonyítani, hogy szabadelvű stílussal is meg lehet jelenni az ország előtt kormányzóképes erőként. Felipe González, a Spanyol Királyság miniszterelnöke is nyakkendő nélkül és farmernadrágban kezdte, és a francoizmus bukása utáni első szabad választásokon pártja második helyre szorult. Néhány év múlva tönkreverte az akkor győztes pártot, és még mindig ő a spanyol miniszterelnök.
- Beszélő [6]