Könnyedén átjutottunk a határon Bretter Zoltán képviselőtársammal (két erdélyi is van az SZDSZ parlamenti csoportjában!), Románia felé senki nem hajtott – mi sem a CIA-től vagy a Jointtól kapott Mercedesben, hanem egy barátunk kocsijában –, ám Magyarország irányában két kilométeres autósor állt. Körülbelül 600 erdélyi magyar menekült érkezik hazánkba naponta, ez még az idén több mint százezer embert jelent, ha a trend folytatódik. A szállodában fölvettem a legjobb öltönyömet – ünnepi pillanat ez: részt vehetünk a Romániai Magyar Demokrata Szövetség I. kongresszusán. „Félünk” – súgja nekünk egy öreg néni, amíg botorkálunk a szakszervezetek művelődési háza felé. A kongresszust állig fölfegyverzett rendőrök és katonák őrzik; nem újdonság – engem Magyarországon is fenyegetnek a Vatra itteni elvbarátai.
Odabent amábilis konfúzió – százával találkozom régi ismerősökkel, atyafiságosan ropogtatják a csontjaimat. „Föl a fejjel! Ez nem vereség!” – mondják rengetegen. Mesélik, az egyik ellenpárt háromfős delegációja – remélhetőleg csak túlbuzgó, fölhatalmazás nélküli magánszemélyek… – járt Kolozsvárott, hogy „szekus múltamra” fényt derítsen. „Kirúgtam őket – mondja régi barátom –, hát mit képzelnek ezek? Maguk sem hihetik. Nekem sok bajom volt az SZDSZ-szel, de ha ott élnék, ezek után amazokra se szavaznék. Mi folyik Magyarországon?” Valamit motyogtam. Nem ez itt a fontos.
A teremben Domokos Géza beszél, az RMDSZ elnöke, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. Géza sok ezer magyar könyvet adott ki a Ceausescu-uralom alatt, küzdött a cenzúrával, ravaszkodott, érvelt, könyörgött, protekciózott, intrikált, fenyegetőzött, zsarolt, kivárt, halogatott, csalt – kisregényt tudnék írni róla, hogy hozta ki két könyvemet (amelyeket a boldogult Illés Endre kitiltott az MNK-ból) 1975-ben és 1977-ben úgy, hogy közben a sajtóban be voltam tiltva, és délutánjaimat a Securitate kihallgatószobájában töltöttem (néha az éjszakáimat is) –, csak azért, hogy legyen könyv. Legyen magyar könyv! Mégis, mint elmondotta, tudja, nem fogják neki megbocsátani, hogy 1984-ig az RKP KB póttagja volt. Géza hangja keserű, rezignált. Az RMDSZ rengeteget köszönhet kitartásának, politikai tapasztalatának, nagyszerű bukaresti kapcsolatainak, sok vezető román reformkommunistához fűződő baráti viszonyának. Azonban a Megmentési Front hanyatlása, a sovén erőkkel – így magával a Vatrával! – való kacérkodása rá is árnyékot vet. Később az előcsarnokban a MISZ erdélyi fideszesei igazi acélkemény orbánviktori hangon beszélnek vele. Zavarban vagyok, izzad a tenyerem.
Király Károly beszél. A minapi nemzeti hős, a kisebbségi ellenállás jelképe rendkívül népszerűtlen. Felejtve a tízéves házi őrizet, de mindenkinek eszébe jut, hogy Király Károly az RKP KB Politikai Bizottságának tagja volt, tartományi tanácselnök, megyei első titkár. Király Károly könnyeivel küzd. Hosszan sorolja egyes románok szolidáris gesztusait kányában. Elégedetlen moraj. A tegnap bálványára senki nem kíváncsi. Én azért emlékszem. 1980-ban besurrantam marosvásárhelyi házába, hogy átadjam a budapesti demokratikus ellenzék üdvözletét – a címet Sütő Andrástól, egy másik volt RKP KB-tagtól kaptam –, tíz évre tiltottak ki emiatt Romániából. Vajon még Sütőt is kikezdik, ha gyógyultan hazatér? Őt azért talán nem… Király Károly egyedül szólt a világban az erdélyi magyarság érdekében a hetvenes években. Igaz, rosszul beszél magyarul, letagadhatatlanul pártfunkcionárius ma is. Talán nem is jó politikus. De bátor, becsületes ember.
Sokan támadják a leköszönő elnökséget. Főleg a kolozsváriak – a regionális ellentétek különben is nagy szerepet kapnak. Dr. Kapcza Imre, a kolozsvári ügyvéd, fölrója a jelenlegi kormány RMDSZ-tagjainak – mind jelen vannak –, hogy nem mondtak le a marosvásárhelyi pogrom után. Cs. Gyímesi Éva, a késő nyolcvanas évek erdélyi magyar ellenzékének vezéralakja, törékeny és szelíd ifjú asszony, kíméletlenül bírálja a „reformkommunista” RMDSZ-vezetést. A „Front-vonal” ideje lejárt. Domokos Géza kissé rekedten válaszol. Éva kimegy a szónoki emelvényre. „Nem Domokos Gézára gondoltam” – susogja a mikrofonba. „De igen!” – zúgja a kongresszus. Éva fölágaskodik, arcon csókolja Domokost. Mély, zavart csönd.
Éjjel a szállodai szobákban személyi kombinációk, szavazatarányok forognak. A MISZ ifjú radikálisai láthatólag Szőcs Gézát, a Nyugatról, illetve a Szabad Európa Rádió budapesti irodájából hazatért nagy költőt akarják elnöknek. Szőcs Gézát még sohasem láttam ilyen sápadtnak. Habozik. Állapotos, gyönyörű felesége hallgat.
Tőkés László nagyváradi püspök, a vitathatatlan tekintély vitába száll a meggondolatlan antikommunizmussal, amely olyan kiváló embereket követelt áldozatul, mint Pozsgay Imre. Neki is fölróják, hogy a Front vezetőit és politikáját védte nyugati interjúiban.
Kántor Lajos irodalomkritikus, az RMDSZ kolozsvári vezetője radikális kiáltványt olvas föl. A kolozsváriak amellett érvelnek, hogy az RMDSZ-nek ideológiai kontúrokkal rendelkező pártnak kell lennie. Ezt javasolja Katona Ádám, az RMDSZ székelyudvarhelyi vezére is: ő a kereszténydemokrata vonal mellett száll síkra.
Világossá válik az RMDSZ alapproblémája: egyrészt a romániai összmagyarság korporatív érdekvédelmi szervezetének kell lennie, másrészt pedig el kell helyezkednie a változó romániai politikai pártstruktúrában. A leköszönő vezetőség szoros kapcsolatban állt a Nemzeti Megmentési Front civilizált, „pozsgaysta” elemeivel. Ez egyre nagyobb tehertételnek tetszik. A többség mintha a Román Nemzeti Liberális Párttal való szövetségre törekednék. A magyarság szavazataira mind Iliescunak, mind Campeanunak, a liberális pártelnöknek szüksége van az államelnökségért folytatott küzdelemben. Az RMDSZ eddig nem nyilatkozott, bár több gesztust is tett a liberálisok irányában. A liberálisok ezt viszonozták is. Igaz, nem nagy a bázisuk Erdélyben.
Megyei RMDSZ-szervezők mondják, hogy ha az RMDSZ nem foglal állást a romániai új demokrácia alapkérdéseiben, nem biztos, hogy a magyar szavazók automatikusan az RMDSZ három rombusza – a stilizált tulipán – mellé teszik kézjegyüket. Erről beszélt Cs. Gyímesi Éva is: az RMDSZ nem hallgathat, nemcsak nemzeti kisebbségi kérdésekben kell világosan beszélnie. A nacionalista Román Nemzeti Parasztpárt – az olasz újfasiszta MSI és a Magyar Néppárt partnere – földosztást ígér, a Front 40 százalékos fizetésemelést ígér a Zsil völgyében – mit mond az RMDSZ?
Szőcs Géza beszél. Hangütése eltér mindenki másétól. Azt érzem, hazárdjátékot játszik. Lehet-e a mai Erdélyben, a fenyegetettség állapotában ironikusnak, száraznak, távolságtartónak lenni? Lehet. A liberális protestáns szellem még erős. Géza arról beszél, hogy elege volt a kudarcok édes-bús fölemlegetéséből. Van szabad magyar sajtó, van RMDSZ, van MISZ – az erdélyi magyarság sohasem volt még ilyen erős. A Bolyai Egyetemet magánegyetemként is meg lehet alapítani, nem kell kormánytámogatásra várni. Meglepő, óriási siker. Domokos Géza lép megint a mikrofonhoz. Közli, hogy Szőcs Gézával kapcsolatos aggályai eloszlottak, nem kíván indulni az RMDSZ elnökségéért, végérvényesen lemond.
Az RMDSZ két központú lesz, tevékenységének zömét majd Kolozsvárról irányítják, Bukarest csak a parlamenti csoport és az országos politikával foglalkozó központ színhelye lesz.
Hajnalban Domokos Gézát elnöknek, Szőcs Gézát főtitkárnak választják meg, nagyjából azonos hatáskörrel. (Itt kell megjegyezni, hogy amikor az SZDSZ Szőcs Gézát meghívta a szabad magyar országgyűlés nyitó ülésszakára, még nem tudtuk, milyen fontos tisztségre fogják megválasztani. De azért örülünk és gratulálunk.)
Azt hiszem, ez kitűnő kompromisszum. A két Géza közül Domokos tapasztalt, nélkülözhetetlen ember, élvezi a román politikai színkép majd minden elemének tiszteletét (no itt nem a Vatrára gondolok), Szőcs pedig a modern európai szabadelvű demokratikus gondolkodás hőn óhajtott elemét viszi majd be az erdélyi politizálásba. Bethlen Gábor utódai ezúttal is bölcsnek bizonyultak.
Mindeközben a Vatra a legnagyobb lélekszámú romániai mozgalom. A veszedelmek nem múltak el. De a kongresszus méltósága, vitákban kiforrott egysége, józansága, nyitottsága példamutató, irigylésre méltó, csodálatos: az erdélyi magyaroktól mi is tanulhatunk. A legtöbb küldött elégedetlen volt – én Pestre gondoltam, szégyenkeztem és büszke voltam.
- Erdélyi mozaik [6]