Legyen bocsánatos a merészségem, hogy egy híressé vált pápai enciklika kezdő szavait kölcsönöztem cím gyanánt töprengéseim élére, noha sem szavaimnak esélye, sem a velük járó felelősségem nem pápai nagyságrendűek.
Dan Micu: Az a tény, hogy Ön visszatelepedett az országba, kitűnően példázza a hazaszeretetét. A december 22-i forradalom nem bizonyult véghezvittnek, mivel nem érte el célját: a kommunizmus felszámolását. A forradalom folytatódik, mert a kommunizmus még mindig jelen van. Ennek konkrét bizonyítéka a marosvásárhelyi románok és a magyar lakosság összetűzése.
Radu Campeanu: A marosvásárhelyi tragikus események folyamán, 1990. március 22-én Domokos Gézával, az RMDSZ elnökével aláírtunk egy közös nyilatkozatot.
A szabadság és a méltóság, az egyetemes emberi jogok nevében tiltakozunk az ellen, hogy a „szabad” Romániában nem szűnt meg a kisebbségeket – magyarokat, németeket, cigányokat, szerbeket – sújtó diszkrimináció.
Cs. Gyímesi Éva „reformkommunistának” nevezte az RMDSZ vezetőségének egyes tagjait. Nem biztos, hogy tökéletesen illik ez a meghatározás arra a magatartásra, melyben a hanyagul elvesztett ideológiát a nemzetmentő hévvel vállalt kisebbségpolitikusi szerep helyettesíti. A „reformkommunista” végső soron még megmarad egy rendszer megteremtésének elérhetetlen távolságba távozó illúziójánál. A romániai magyar kommunisták jelesebbje viszont kisebbségi politikusként mentette át magát, s ez az, ami igazán jellemző.
Az RMDSZ vezetői körében azonban megmaradtak a régi reflexek is.
Erdély hovatartozásának problémája – úgy, ahogyan azt minden alkalommal félreérthetetlenül leszögeztük – nem vita tárgya. Ez számunkra nem taktika, hanem politikai tisztánlátás kérdése, és mindenekelőtt abból a meggyőződésből fakad, hogy a román nemzethez való viszonyunkat szilárd elvi alapra kell helyezni. Márpedig a viszony elvi alapja nem lehet más, mint a romániai magyarság állampolgári lojalitása, ami egyértelműen kizárja azt, hogy Szövetségünk helyet ad bármilyen, az ország területi épségét és szuverenitását sértő véleménynek vagy elgondolásnak.
A marosvásárhelyi események politikai provokációt jelentenek a magyar kisebbség (a), a magyar–román kapcsolatok (b), a jelenlegi román kormányzat (c) és általában a demokrácia (d) ellen.
a) Provokáció abban az értelemben, hogy a szélsőséges román erők erőszakos ellenállásra akarják rákényszeríteni a magyar etnikumot.
A magyarság azonban tartózkodik az erőszaktól, őt megillető jogait békés, demokratikus úton kívánja kivívni.
Másodsorban azt is szeretnék elérni a Vasgárda szellemében szervezkedő Vatra képvisel
Könnyedén átjutottunk a határon Bretter Zoltán képviselőtársammal (két erdélyi is van az SZDSZ parlamenti csoportjában!), Románia felé senki nem hajtott – mi sem a CIA-től vagy a Jointtól kapott Mercedesben, hanem egy barátunk kocsijában –, ám Magyarország irányában két kilométeres autósor állt. Körülbelül 600 erdélyi magyar menekült érkezik hazánkba naponta, ez még az idén több mint százezer embert jelent, ha a trend folytatódik. A szállodában fölvettem a legjobb öltönyömet – ünnepi pillanat ez: részt vehetünk a Romániai Magyar Demokrata Szövetség I. kongresszusán.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 18 hét
8 év 43 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét
8 év 51 hét
8 év 51 hét
8 év 52 hét