Az országgyűlési választások szabályait, a bonyolultnak és sokak által egyenesen alkotmányellenesnek tartott választójogi törvényt most már nyugodtan átadhatjuk az ég segítségével megválasztott Országgyűlésnek. Remélhetőleg idővel megváltoztatja majd. Jóval sürgetőbb azonban, hogy ez az Országgyűlés a helyi választások szabályairól határozzon.
Az eddig elkészült tervezetek ebben a bonyolult szabályrendszerben több kérdést is nyitva hagynak. Igazán egyszerű a helyi választójog azért nem lehet, mert a különböző méretű települések szociális és politikai tagoltsága eltérő mértékű, s az emberek a helyi képviselettől mást és mást várnak. Teljesen egységes, azonos elven fölépülő helyi választási rendszert tehát nem érdemes kialakítani.
1. A kisebb településeken a viszonylag legegyszerűbb szabályokat lehet és ésszerű alkalmazni. A magyar településhálózatnak több mint a háromnegyede 3000 lakosnál kisebb falvakból áll. Ezeken a helyeken ún. szabad kislistás rendszerben lehetne a választást lebonyolítani. Ekkor nem több lista versenyez egymással, hanem egyetlen – bármily hosszú – névsorból kell kiválasztani a jelölteket. Ha például a képviselő testület 17 tagú lesz, és erre 30 jelölt van, a választó kijelöli a számára legelfogadhatóbbakat – de legfeljebb természetesen tizenhetet. Azok lesznek képviselők, akik a legtöbb szavazatot kapták.
Még ilyen kisméretű településeken is fölvetődik azonban, hogy miként tudja egy kisebbség a saját képviselőit bejuttatni a testületbe. Erre az nyújthat biztosítékot, ha egy-egy választópolgár, mondjuk, csak a leendő testületi létszám felére adhat le szavazatot. A felső határ tehát (a példánál maradva) nem 17, hanem 9 lenne – ennyi nevet jelölhetnek meg a listán.
Ha ezt a szokatlan, de ésszerű korlátozást a törvény mégsem rendelné el, akkor a kisebbséghez tartozóknak ügyes (és fegyelmezetten betartott) választási taktikához kell folyamodniuk. Helyesen teszik, ha nem sok jelöltet állítanak, hanem keveset (annyit, ahánynak jelenlétét a testületben feltétlenül szükségesnek tartják). És csak őrájuk szavaznak. (A maximumnál kevesebb szavazat mindig érvényes.) Ezzel csökkentik a „többségi” jelöltek esélyeit, és növelik a sajátjaikét.
2. A 3000 lakosnál nagyobb falvakban és a városok többségében az egyéni választókerületi rendszer látszik célszerűnek. Pontosabb lenne inkább területi elvű rendszerről beszélni, hiszen a lényeg itt az, hogy a jelöltek a településnek egy-egy részét, lakókörzetét képviselik. Ez az a rendszer, amit eddig megszoktunk, s valószínű, hogy a lakosság politikai elvárásai is a szűkebb lakókörnyezet képviseletét igénylik. De mert az egybefüggő városrészek sehol sem egyforma méretűek, az eljárást némileg módosítani lehetne. Ahol például egy teljesen homogén lakótelep, arányosan felbontva, négy egyéni választókerületet is kitenne, ott többmandátumos választókerületet (tehát négymandátumosat) lehet kialakítani. Itt jelölés és választás lebonyolítására két megoldás kínálkozik. Vagy négytagú listák (ha tetszik, alapvetően pártlisták) versenyeznének egymással, vagy pedig egyetlen szabad listára kerülne föl az összes jelölt neve. (A jelölteket támogató szervezet elnevezése, akárcsak a kisfalvaknál, természetesen föltüntethető a szavazólapon.) A kétféle szabály közül az Országgyűlésnek kell előírnia valamelyiket. Maguknak a választókerületeknek a kialakítása azonban – hol legyen egy-, két- vagy ötmandátumos kerület –előzetes helyi döntésben történhet. Ezeket a döntéseket a leköszönő tanácsok, a társadalmi szervezetek és politikai pártok együtt kell hogy meghozzák – egyedül ez szolgálhatja az átmenet legitimitását.
3. A nagyvárosokban és a budapesti kerületekben az egyéni választókerületek és a pártokra, politikai szervezetekre szavazás valamilyen kombinációját célszerű alkalmazni. E településméreten a területi képviselet már eléggé elszemélytelenedik, a politikai szerveződések viszont jobban kiépültek. A legegyszerűbb megoldás a szavazatokat kétszer értékelő rendszer lenne, ahol az egyéni jelöltre leadott voksok pártok szerint is értékelődnének. A mandátumokat előzetesen megosztanák, aszerint hogy egyéni jelöltre vagy annak pártjára leadott szavazatokkal nyerhetők el. A pártok az egyéni jelöltjeikre leadott szavazatok arányában városi listájukról juttathatnak további tagokat a képviselő-testületbe. Természetesen nemcsak pártok állíthatnának települési szinten listát, hanem minden induló politikai szervezet, állampolgári közösség vagy akár a független jelöltek választási tömörülése.
4. A fővárosi szintű önkormányzat tagjait kötött listán kellene megválasztani. Lényegében ugyanúgy, ahogy az országgyűlési választásokon kellett területi (budapesti) listára szavazni.
- Beszélő [6]