– A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megsemmisítő vereséget szenvedett a parlamenti választásokon. Miben látod ennek az okát?
– A párt veresége valóban megsemmisítőnek látszik. Ennek magyarázata nagyrészt abban keresendő, ami a pártban az 1989. januári újjáalakulás után történt. A kezdetek biztatók voltak. 1989 márciusában az első nagygyűlésen mintegy ezer ember jött össze, és az érdeklődés a párt iránt gyorsan nőtt. Ekkor azonban nagy törés következett be. Egyrészt a reformkommunisták egy csoportja, amely úgy érezte, hogy az MSZMP-n belül a pártállami múlt terhe és egyéb okok miatt nem tudja megvalósítani elképzeléseit, megpróbált „beszállni” egy feddhetetlen pártba, és megkísérelte átvenni az MSZDP vezetését. Ez volt az ún. Bihari-ügy. Ez végül is nem sikerült nekik, de a konfliktus hosszú időn át zavart keltett. További tehertétel volt, hogy az újjáalakuló pártban a számarányukhoz viszonyítva túlzottan nagy szerephez jutottak a régi szociáldemokraták, akik ott akarták újrakezdeni a politikát, ahol 1948-ban abbahagyták. Azóta azonban eltelt negyven év. Volt aztán egy olyan csoport is, amely úgy gondolta, hogy egy csapásra egy nyugati típusú szocdem pártot kell létrehozni, és nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a magyar társadalom nem olyan, mint a nyugati társadalmak. Az újjáalakulás utáni viták tehát olyan álláspontok között zajlottak, amelyek egyike sem volt alkalmas a mai magyar viszonyoknak megfelelő szociáldemokrácia kialakítására. A novemberi kongresszus azután látszólag megteremtette a pártegységet – de csak látszólag.
– Úgy látszott, hogy ezen a kongresszuson Petrasovits Anna integráló szerepet játszott.
– Úgy gondolom, hogy ő nem integráló szerepet játszott, hanem a hatalmi vetélkedésből ő, pontosabban az őt támogató csoport került ki győztesen. Nem ment végbe az elvek tisztázása, és nem egy elvi alapon álló új integráció jött létre, hanem az a meggondolás győzedelmeskedett, hogy legyen a párt vezetője egy fiatalasszony, aki Kéthly Anna szerepébe léphet, és mivel más pártokban nincs ilyen vezető, ez nagy népszerűséget szerezhet a pártnak.
– Volt ennek a csoportnak valamiféle sajátos arculata? Miben különbözött a pártban működő többi csoportosulástól?
– Nem volt semmiféle különleges arculatuk, hacsak az nem, hogy azt hangoztatták: legyen a párt „baloldalibb”, mint a többi ellenzéki párt. Ennek a „baloldaliságnak” a hagyományos szakszervezetekkel építendő kapcsolatokban kellett volna kifejezésre jutnia. Ezt a „baloldaliságot” persze a magyar társadalom – főleg a munkásosztály – nem fogadhatta el. A választási vereség oka tehát az volt, hogy a magyar társadalom egy állandóan marakodó pártot látott, amely ráadásul egy számára elfogadhatatlan, zavaros politikát hirdetett. Szélsőséges keresztény értékek, liberalizmus, SZOT-ba való alulról történő beépülés, és szélsőséges antikommunizmus kibogozhatatlan keveréke.
– A szocdem párt választási kampánya is nagyon balul sült el.
– Igen, miközben az elvi kérdések tisztázása elmaradt, az a csoport, amely az elnök asszony mögött állt, egy olyan választási kampánytaktikát dolgozott ki, amely teljes egészében Petrasovits Anna személyére épült. Ez pedig nagyon kockázatos dolog akkor, amikor a kampány középpontjába állított személyiség nem eléggé ismert, és nem rendelkezik a megfelelő karizmával ahhoz, hogy maga mögé állítsa a választókat.
– A választások előtt szociáldemokrata politikusok többször is úgy nyilatkoztak, hogy a pártnak több tízezer tagja van, szinte mindenhol működik helyi szervezete, és azután kiderült, hogy még az ajánlócédulák összegyűjtése is komoly gondokat okozott.
– Itt bizony ellentmondás van. A tagság pontos létszáma nem ismert. Minden megyében van szervezetünk, a beiratkozott tagok száma tényleg 10 és 20 ezer között van. De ezeknek a többsége a beiratkozás után valószínűleg nem csinált semmit, hanem várt, hogy a párt olyan lesz-e, mint amilyennek képzelte. Bizonyára nem lett olyan. Nem véletlen, hogy sok szociáldemokrata érzelmű értelmiségi is távol tartotta magát a párttól – ennek oka is az elmúlt évben követett politika.
– Milyen konzekvenciákat kellene szerinted levonni a választási vereségből?
– Erről nagy viták voltak az Országos Pártvezetőségben, az Elnökségben és a Választmányban is. A vezetőség 15:5 arányban azt szavazta meg, hogy testületileg le kell mondania. Így diktálja a politikai becsület. Ezt a határozatot azonban többen nem fogadták el, elsősorban a párt elnök asszonya és néhány alelnöke. Azzal érveltek, hogy a jelenlegi helyzetben a vezetőség lemondása a párt létét veszélyeztetné, a vezetésben nem szabad törésnek bekövetkeznie. Ennek persze az lesz a következménye, hogy a közvélemény majd úgy ítéli meg: a vereség sem vezetett változáshoz, minden maradt a régiben.
– Miben bíznak azok, akik továbbra is ragaszkodnak a pozícióikhoz?
– Egyrészt abban, hogy a gazdasági átalakulás szükségszerűen nagy szociális feszültségekhez fog vezetni, és emiatt majd sokan a szocdem párthoz fordulnak, másrészt pedig azt mondják, hogy csak azért se, minket a kongresszus választott meg, csak annak van jogában felmenteni. Az április 21-i választmányi ülésen heves, sokszor személyeskedésbe fajuló viták folytak ezekről a kérdésekről, és annyit sikerült elérni, hogy az elnök asszony főtanácsadóját, Márkus László történészt és munkatársait, akik a párton belül a „SZOT-vonal” fő képviselői voltak, felmentették beosztásukból. Én bejelentettem, hogy újrakezdi működését a Megújulás-platform, amelynek az lenne a feladata, hogy küzdjön a párton belüli demokráciáért, és dolgozzon ki egy olyan szociáldemokrata álláspontot, amely megfelel a magyar viszonyoknak. Úgy képzeljük, hogy a platform tevékenységében olyanok is részt vehetnek, akik nem tagjai a szociáldemokrata pártnak (és más pártnak sem), és jelenleg – érthető módon – nem is akarnak tagjai lenni, viszont rokonszenveznek a szociáldemokráciával.
– Miben állna ez a magyar viszonyoknak megfelelő szociáldemokrata álláspont?
– Ezt három nagy kérdéscsoport kapcsán kell kidolgozni. Egyrészt foglalkozni kell a gazdasági átalakulás, a privatizáció során várható konfliktusokkal, ami nem azt jelenti, hogy az előre látható feszültségekből a szociális demagógia eszközével politikai tőkét kellene kovácsolnunk. Arra kell törekednünk, hogy politikai eszközökkel megelőzzük, illetve enyhítsük a várható feszültségeket. Másrészt tudomásul kell venni a munkásság egyre nyíltabban jelentkező tulajdonosi igényeit, és igyekezni kell ezeket is érvényesíteni a privatizáció során. Végül is, munkáspárt vagyunk! Harmadrészt pedig ki kell alakítani egy új szakszervezeti politikát, amelynek egyik alapelve, hogy minden kapcsolatot elutasítunk az államszakszervezetekkel, a sztálinista intézményrendszer ezen utolsó maradványával.
– Miért gondolod, hogy a választási vereség után a szociáldemokrata pártnak vannak még esélyei? Egyfelől az MSZP máris bejelentette igényét a szociáldemokrata szerepre, a munkavállalói érdekek képviseletére, másfelől pedig a Szabad Demokraták Szövetségén belül is vannak szociáldemokrata törekvések, és ez a két párt ráadásul jelen lesz az új parlamentben, tehát képviselni is tudja ezeket az érdekeket – nem úgy, mint a szociáldemokrácia.
– Jogos a kérdés. Az MSZP májusi kongresszusa valószínűleg hivatalosan is kinyilvánítja majd, hogy a párt igényt tart a szociáldemokrata pozícióira, és az SZDSZ is alkalmas arra, hogy a munkavállalói érdekeket képviselje. Véleményem szerint azonban az MSZP állampárti múltja miatt jó ideig még nem lesz képes hiteles szociáldemokrata párttá válni. Ami az SZDSZ-t illeti, sosem hittem, hogy ez jobboldali párt, hiszen a demokratikus ellenzék, amelyből az SZDSZ kinőtt, mindig is a szociáldemokráciához közel álló értékrendszert hirdetett. Egyelőre azonban a szabad demokraták még nem döntötték el, milyen irányba akarnak haladni, és a párt nagysága, gyűjtőpárt-jellege a jövőben is meg fogja nehezíteni ezt a döntést. Kérdés tehát, hogy az SZDSZ-ben felülkerekednek-e a szociáldemokrata irányzatok – ennek lehetősége mindenesetre fennáll. Ebben a szorításban csak reménykedhetünk, hogy mi vagyunk a százéves párt, mi képviseljük a tradíciót, és tagjai vagyunk az Internacionálénak. Talán meg tudjuk győzni az embereket, hogy a szociáldemokraták helye a szociáldemokrata pártban van. És talán arról is, hogy a mi pártunk nem egyetlen emberből áll.
- Belföld [6]