A tavalyi év egyik bestsellerében, Bokor Imre: Kiskirályok mundérban című könyvében olvashatjuk: „Kaszópusztán a miniszter »kihasított« magának (és illusztris vendégeinek) egy darabka részt Magyarország területéből. Mintegy 135 km hosszúságban kb. 3 méter magas kerítést építtetett egy »maszek« vadrezervátum létesítése céljából. A kerítés mentén vadászkocsival járható út is készült, de nem felejtkezett el a miniszter a lesállásokról, a pihenőhelyekről, a hidakról és a beugrókról sem. Személyesen (!) igazította el Berki Mihály vezérőrnagyot a végrehajtandó munkálatokról és az általa kigondolt kivitelezési tervről. Érthető, hogy a terv készítése nagyon kimerítette Czinege Lajost, mert »elfelejtette« közölni, hogy kik építsék meg a létesítményt és miből. Berki Mihály bátorkodott figyelmeztetni a minisztert erre a – feltehetően pillanatnyi – memóriazavarára, mire a következő választ kapta: »az a maga gondja«! (…)”
A kaszói vadászparadicsom pénzben nem kifejezhető vadpusztulás és erdőkár – hogy a népgazdaságról és a mi zsebünkről ne is beszéljünk – árán épült. A parlamenti vizsgálóbizottság jelentéséből ma már tudjuk, kiknek, miért és menynyiből.
Czinege Lajosnak – aki anno 1989 hajlandó volt Endrődi utcai villájában fogadni – soha nem hittem el, hogy Kaszópusztát azért kellett felépíteni, hogy nem létező, titkos, katonai objektumot álcázzon. Berki Mihály, nyugállományú vezérőrnagy ezt ugyanolyan tűpontosan elmagyarázta, mint a Kaszópusztára vezető utat. Ugyanis a mellékelt fotó 1989 őszén még illegálisan készült. Ezúton kérek elnézést Keleti Györgytől, a HM sajtófőnökétől, hogy nem kértem engedélyt. Nem benne, hanem feletteseiben nem bíztam… s inkább fotós kollégámat, Szigeti Tamást győzködtem a partizánakció szükségességéről; folyamatosan nyugtatgatva, hogy ha szarvasünőnek vagy bikának álcázzuk magunkat, sem kapnak puskavégre. Mint ahogy a HM-üdülőnek átkeresztelt vadászparadicsomban őszikélő ezredest, avagy az akkor éppen ott vadászgató német vendégeket. Akik egyáltalán nem a NATO esetleges titkos ügynökeiként szerepeltek.
Amiért szomorú voltam és vagyok: döbbenetes egy olyan hipermodern magyar faluban járni, ahol az emberek félnek megszólalni, ugyanakkor automatikusan integetnek az állami rendszámú szürke Volgának… S titkon mertem remélni, hogy Kaszópuszta, ha már felépült – mert széles e hazában nincs olyan erdő, mint ott –, visszahozza az árát. Például a második világháború még életben lévő volt hadifoglyainak. Akik közül a „szerencsésebbek” dollárutalványban kapták bérüket – aminek kifizetését egy kormányrendelet zárolja mind a mai napig – és főleg azokét, akik a szovjet büntetőtáborokban töltött éveikért anyagi jóvátételt még mindig, szintén nem kaptak. Az állami költségvetés terhelése nélkül talán megoldható lenne e maroknyi nemzedék anyagi jóvátétele az erkölcsieken túl. Ezt a gesztust a HM-nek kellett volna megtennie, amikor a Sió-tournak, illetve a Kaszói Erdészeti Üzemigazgatóságnak átadta a kezelői jogokat. S ott van még a többi „álcázásra szánt objektum” – Telki, Valkó, Lovasberény, Buják…
Tiszt urak! Katonanyelven Önök tudják a legjobban, mi mindent fejez ki a szó, hogy bajtárs…
Üdvözlettel:
Pogány Sára,
aki 35 éves koráig bármikor mozgósítható
- Belföld [6]