Skip to main content

Kaszópusztai vadászparadicsom

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A tavalyi év egyik bestsellerében, Bokor Imre: Kiskirályok mundérban című könyvében olvashatjuk: „Kaszópusztán a miniszter »kihasított« magának (és illusztris vendégeinek) egy darabka részt Magyarország területéből. Mintegy 135 km hosszúságban kb. 3 méter magas kerítést építtetett egy »maszek« vadrezervátum létesítése céljából. A kerítés mentén vadászkocsival járható út is készült, de nem felejtkezett el a miniszter a lesállásokról, a pihenőhelyekről, a hidakról és a beugrókról sem. Személyesen (!) igazította el Berki Mihály vezérőrnagyot a végrehajtandó munkálatokról és az általa kigondolt kivitelezési tervről. Érthető, hogy a terv készítése nagyon kimerítette Czinege Lajost, mert »elfelejtette« közölni, hogy kik építsék meg a létesítményt és miből. Berki Mihály bátorkodott figyelmeztetni a minisztert erre a – feltehetően pillanatnyi – memóriazavarára, mire a következő választ kapta: »az a maga gondja«! (…)”

A kaszói vadászparadicsom pénzben nem kifejezhető vadpusztulás és erdőkár – hogy a népgazdaságról és a mi zsebünkről ne is beszéljünk – árán épült. A parlamenti vizsgálóbizottság jelentéséből ma már tudjuk, kiknek, miért és menynyiből.

Czinege Lajosnak – aki anno 1989 hajlandó volt Endrődi utcai villájában fogadni – soha nem hittem el, hogy Kaszópusztát azért kellett felépíteni, hogy nem létező, titkos, katonai objektumot álcázzon. Berki Mihály, nyugállományú vezérőrnagy ezt ugyanolyan tűpontosan elmagyarázta, mint a Kaszópusztára vezető utat. Ugyanis a mellékelt fotó 1989 őszén még illegálisan készült. Ezúton kérek elnézést Keleti Györgytől, a HM sajtófőnökétől, hogy nem kértem engedélyt. Nem benne, hanem feletteseiben nem bíztam… s inkább fotós kollégámat, Szigeti Tamást győzködtem a partizánakció szükségességéről; folyamatosan nyugtatgatva, hogy ha szarvasünőnek vagy bikának álcázzuk magunkat, sem kapnak puskavégre. Mint ahogy a HM-üdülőnek átkeresztelt vadászparadicsomban őszikélő ezredest, avagy az akkor éppen ott vadászgató német vendégeket. Akik egyáltalán nem a NATO esetleges titkos ügynökeiként szerepeltek.

Amiért szomorú voltam és vagyok: döbbenetes egy olyan hipermodern magyar faluban járni, ahol az emberek félnek megszólalni, ugyanakkor automatikusan integetnek az állami rendszámú szürke Volgának… S titkon mertem remélni, hogy Kaszópuszta, ha már felépült – mert széles e hazában nincs olyan erdő, mint ott –, visszahozza az árát. Például a második világháború még életben lévő volt hadifoglyainak. Akik közül a „szerencsésebbek” dollárutalványban kapták bérüket – aminek kifizetését egy kormányrendelet zárolja mind a mai napig – és főleg azokét, akik a szovjet büntetőtáborokban töltött éveikért anyagi jóvátételt még mindig, szintén nem kaptak. Az állami költségvetés terhelése nélkül talán megoldható lenne e maroknyi nemzedék anyagi jóvátétele az erkölcsieken túl. Ezt a gesztust a HM-nek kellett volna megtennie, amikor a Sió-tournak, illetve a Kaszói Erdészeti Üzemigazgatóságnak átadta a kezelői jogokat. S ott van még a többi „álcázásra szánt objektum” – Telki, Valkó, Lovasberény, Buják…

Tiszt urak! Katonanyelven Önök tudják a legjobban, mi mindent fejez ki a szó, hogy bajtárs…

Üdvözlettel:

Pogány Sára,
aki 35 éves koráig bármikor mozgósítható















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon