Ugyanazon szép pünkösdelőn, amikor nemzeti főpártunk, az MDF kurucoldali soraiból tiborci jajszavak panaszolták fel a rájuk fészkelt labanc-meráni kakukkfiak garázdaságait, a fiatal demokrata közlegények is támadásba lendültek. A támadás célpontjául saját nagyvezérkarukat választották.
Fordítsuk csak ki a zsebeket, uraim! – kiáltozták több mint két napon át az ifjú rebellisek. A forma tehát gazdasági volt. A tényleges beltartalom alighanem más. Leginkább talán az, hogy a Fideszt alapító csoportosulás, mely szinte politikai csodaként, már-már a zsenialitás váratlanságával szülte meg magát az unalomszürke kádári porból és hamuból, azóta is átkozottul tehetséges és sikeres bandának bizonyult. Ott vannak mindenütt, ők csinálják a szervezeti stratégiát, övék minden hír és dicsőség. A szegény unterman, a nemecsek, a majdnem olyan jó meg senkit sem érdekel. Régi dolog az ilyenfajta bánat, kár is részletezni.
Míg azonban az MDF panaszosait vigasztaló üzenet érte, hiszen eljött, újból velük van, ha nem is maga Bánk, de legalább újkuruc Biberach, a lézengő richter (aki nem ért valamit, Antall urat, a miniszterelnököt kérdezze); addig az ifjú lázadók teljes vereséget szenvedtek.
Így kellett történnie, mert értelmes hadicél, távlat, terv, létszámbeli fölény és terepismeret nélkül lendültek támadásba. Úgy próbálták elszámoltatni a nagyfőnököket, hogy közben ők maguk összekeverték a kiadást és a bevételt, a lopást és a befizetést. Ebben lehet ugyan némi dialektikus éleslátás, a győzelemhez azonban több kell.
Senki sem tudja ezt jobban, mint a narancsszínűek újból győztes fővezére, Viktor, az Or(b)ániai. Ő és a veterán alvezérek azonnal felismerték, hogy változtatni kell a tisztikar összetételén. A Fidesz nagy, alapító öregjei közül többen visszaléptek, hogy helyet csináljanak az újoncoknak. Ez okos, mi több, szép gesztus volt. Az is okos volt, hogy az egész civakodást nyílt színen, szabadtéren bonyolították le. Nem úgy, mint a felnőtt politikusok, akik szerint illetlen dolgokhoz, lopáshoz, sikkasztáshoz, becsületsértéshez zárt pártülés való. (Itt jegyezzük meg, hogy a zárt ülések egyre sokasodnak.) És az is okos dolog volt, hogy a Fidesz kongresszus ismétlésre utasította magát.
Mit tegyen mindehhez hozzá a megfigyelő, az agg liberális?
Legjobb talán, ha a küldetés nagyságára emlékeztet. Manapság, amikor mindenfelé a megállapodott, konzervatív jobboldali demokratáknak áll a világ, óriási nyeremény és jövőígéret, hogy Magyarországon az egyetlen, lábon álló ifjúsági szervezet nem a magyar tűzhely felett őrködik, nem a cigányt akarja megrendszabályozni, nem a négert kihajítani. Hanem liberális, radikális és alternatív ificsapat.
Micsoda korszakos diákcsínyek kínálják itt magukat!
Hogy megrökönyödnének a nemzet-konzervatív, jobbközép Magyarországot tanító nénik és főigazgató bácsik, ha az ifjú szívekben mégis egy radikálisan szabadelvű és toleráns civil társadalom virágja nyílna ki!
Vagy, hogy kisebb tréfát mondjunk, ha pár év múlva esetleg az derülne ki, hogy immár nem az SZDSZ, hanem a Fidesz a liberális főerő!
Vagy, ha kiderülne, majdnem hiába jött Suzuki úr, mert a magyar leánykák előtt csakis a biciklis, környezetbarát fickó a népszerű!
Vagy – de ez már nem tréfa – ha a környékbeli kis nemzetek megintcsak ott keresnék a kibontakozást, hogy a kerítésen át egymásra ordibálnak, konyhakésekkel hadonásznak, és a szomszéd torka után kapkodnak, akkor a Fidesznek kéne odahatnia, hogy magyar részről minél kevesebb fiatal vegyen részt e cselekedetekben.
Ezek akkora küldetések, hogy talán megérnének egy kicsit fegyelmezettebb testületi magatartást. A liberális megfigyelőnek ez az intelme persze nem rendre-, hanem szabadságrautasítás.
Hivatkozott cikkek
- Beszélő [7]