Sokan voltak. Csak találgatni lehet a Moszkva legkülönbözőbb pontjáról zászlók, plakátok és transzparensek tízezrei alatt indulók számát. A szovjet tv ötvenezret mondott, a szervezők négyszázezerről beszéltek. Valószínűleg az utóbbiak jártak közelebb az igazsághoz. Több százezer munkás, értelmiségi, katona; őszülő halántékú; tisztes megjelenésű és Jeanst viselő ifjú tüntetett a „demokratikus Oroszországért”, hangoztatva, hogy elege van az egy-párti vezetésből, a Rizskov-kormányból, a KGB-ből, a szakszervezetekből. Egyszóval mindenből, ami az elmúlt hét évtizedhez kötődik.
A tömeg lelkes, de fegyelmezett. Szavalnak, skandálnak, énekelnek. A zászlók, plakátok, a transzparenseken többféle változatban az ítélet: az SZKP „ideje lejár”, távoznia kell a történelem színpadáról. Némelyek egyenesen népítéletet követelnek a legfelsőbb párt- és állami vezetők fölött. Egy másik plakátról a polgárháborús vöröskatona ismert portréja néz ránk, aki azt kérdezi: Te kiléptél már?!
A rendőrautók csinálnak utat a felvonulóknak, akik hamar bejutnak a Vörös tér közelében lévő Manyezsnajára. A tömeggel szemben a sztálini építőművészet remeke, a Moszkva Szálloda, jobbra a Kreml. A szónokok a szálló előtti dobogóról beszélnek.
A rendőrség már kora délután megszállta a belvárost, a metrómegállók kijáratát. Mozgásából ítélve célja nyilvánvalóan az, hogy a Kreml környékétől, a Vörös tértől távol tartsa a tömeget. Igazi színkavalkád: a túlnyomóan orosz nemzeti színek – a fehér-kék-vörös – közé élénkítő elemként keveredik az ukrán kék-sárga lobogó, valamint az egykor Leninnel szembekerült eszerek vörös és az anarcho-szindikalisták fekete-vörös zászlaja.
A beszédek mondandója egybecseng a transzparensek felirataival. Sorolják a vezetés hibáit, a nagy ellenpéldák pedig Jelcin és Kalugin, akik az SZKP elhagyásával tettek hitet az igazi demokrácia mellett. Egy felszólaló szerint a most véget ért pártkongresszus csak akkor kerülhet a történelemkönyvek lapjaira, ha kiderül: ez volt az utolsó…
Követelik: szüntessék be a nemzeti kincsek pazarlását, osszák szét a párt- és a szakszervezeti vagyont, számolják fel a bürokratikus intézményeket, javítsák gyökeresen a kritikussá vált ellátást. A késő estig tartó megmozduláson ott volt maga Kalugin is, s a népszerű KGB-tábornok mellett szólt az egybegyűltekhez Ljubimov színházi rendező és Adamovics író is.
Nagy derültséget keltett az a középkorú asszony, akinek hátát egy Gorbacsov és az SZKP más vezetőinek nevével dekorált WC-ülőke verdeste. Feltűnő volt, hogy az SZKP trónfosztását követelők között milyen sokan viselik a párt és az állam kitüntetéseit. (Amelyek előző nap talán a százméteres sorok megkerülésére adtak lehetőséget viselőjüknek. A polgárháború és a honvédő háború veteránjai ugyanis még ma is élhetnek e kedvezménnyel.)
S végül még egy színfolt. A felvonulási útvonalak mentén jó pénzért árusították a friss és egy-két hónapos politikai röplapokat, alkalmi kiadványokat, újságokat a hivatalos kiadványoktól megcsömörlött moszkvaiaknak. Az árusok „piaci” gondolkodását tükrözte, hogy portékájukért szemrebbenés nélkül elkérték a feltüntetett ár többszörösét is…
- Külföld [6]