Skip to main content

Moszkva: tüntetés a demokráciáért

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Sokan voltak. Csak találgatni lehet a Moszkva legkülönbözőbb pontjáról zászlók, plakátok és transzparensek tízezrei alatt indulók számát. A szovjet tv ötvenezret mondott, a szervezők négyszázezerről beszéltek. Valószínűleg az utóbbiak jártak közelebb az igazsághoz. Több százezer munkás, értelmiségi, katona; őszülő halántékú; tisztes megjelenésű és Jeanst viselő ifjú tüntetett a „demokratikus Oroszországért”, hangoztatva, hogy elege van az egy-párti vezetésből, a Rizskov-kormányból, a KGB-ből, a szakszervezetekből. Egyszóval mindenből, ami az elmúlt hét évtizedhez kötődik.

A tömeg lelkes, de fegyelmezett. Szavalnak, skandálnak, énekelnek. A zászlók, plakátok, a transzparenseken többféle változatban az ítélet: az SZKP „ideje lejár”, távoznia kell a történelem színpadáról. Némelyek egyenesen népítéletet követelnek a legfelsőbb párt- és állami vezetők fölött. Egy másik plakátról a polgárháborús vöröskatona ismert portréja néz ránk, aki azt kérdezi: Te kiléptél már?!

A rendőrautók csinálnak utat a felvonulóknak, akik hamar bejutnak a Vörös tér közelében lévő Manyezsnajára. A tömeggel szemben a sztálini építőművészet remeke, a Moszkva Szálloda, jobbra a Kreml. A szónokok a szálló előtti dobogóról beszélnek.

A rendőrség már kora délután megszállta a belvárost, a metrómegállók kijáratát. Mozgásából ítélve célja nyilvánvalóan az, hogy a Kreml környékétől, a Vörös tértől távol tartsa a tömeget. Igazi színkavalkád: a túlnyomóan orosz nemzeti színek – a fehér-kék-vörös – közé élénkítő elemként keveredik az ukrán kék-sárga lobogó, valamint az egykor Leninnel szembekerült eszerek vörös és az anarcho-szindikalisták fekete-vörös zászlaja.

A beszédek mondandója egybecseng a transzparensek felirataival. Sorolják a vezetés hibáit, a nagy ellenpéldák pedig Jelcin és Kalugin, akik az SZKP elhagyásával tettek hitet az igazi demokrácia mellett. Egy felszólaló szerint a most véget ért pártkongresszus csak akkor kerülhet a történelemkönyvek lapjaira, ha kiderül: ez volt az utolsó…

Követelik: szüntessék be a nemzeti kincsek pazarlását, osszák szét a párt- és a szakszervezeti vagyont, számolják fel a bürokratikus intézményeket, javítsák gyökeresen a kritikussá vált ellátást. A késő estig tartó megmozduláson ott volt maga Kalugin is, s a népszerű KGB-tábornok mellett szólt az egybegyűltekhez Ljubimov színházi rendező és Adamovics író is.

Nagy derültséget keltett az a középkorú asszony, akinek hátát egy Gorbacsov és az SZKP más vezetőinek nevével dekorált WC-ülőke verdeste. Feltűnő volt, hogy az SZKP trónfosztását követelők között milyen sokan viselik a párt és az állam kitüntetéseit. (Amelyek előző nap talán a százméteres sorok megkerülésére adtak lehetőséget viselőjüknek. A polgárháború és a honvédő háború veteránjai ugyanis még ma is élhetnek e kedvezménnyel.)

S végül még egy színfolt. A felvonulási útvonalak mentén jó pénzért árusították a friss és egy-két hónapos politikai röplapokat, alkalmi kiadványokat, újságokat a hivatalos kiadványoktól megcsömörlött moszkvaiaknak. Az árusok „piaci” gondolkodását tükrözte, hogy portékájukért szemrebbenés nélkül elkérték a feltüntetett ár többszörösét is…
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon