Ünnepek múlnak ki és élednek újjá napjainkban. Érdemes hát átgondolnunk, mit kezdjünk ma azzal az ünneppel, amelyik régen, most és a jövőben végig piros betűs nap maradt, marad. Mit, s kinek üzen ma augusztus huszadika?
Üzen az ünnep legelsőbben nekünk, e magyar haza polgárainak. Üzeni, hogy egy nép vagyunk a sok közül. Önbecsülésünkre apellálva int, hogy ne akarjunk kevesebbek lenni (még ha kevesebben vagyunk is), s józanságunkra apellálva int, hogy ne akarjunk többek se lenni, mint más népek. A származási kiválasztottság pogányos ösztönét István királyunk szerpapjainak nem sikerült igazán kimosniuk némely főből, még a keresztvízzel sem. Mások viszont még nem ocsúdtak föl tőle búsmagyar végzethitükből.
Nem egyetlen, nem utolsó, hanem egy nép vagyunk a sok között – ezzel az önértékeléssel és ezzel a világértékeléssel sorolhatunk oda a kevesebbekhez, akik már előttünk járnak, s hívhatjuk mellénk a többeket, akik még mögöttünk haladnak. Úgy érünk közéjük, ha köztünk, ország fiai között is ki-ki egy a sok közül, nem egyenlőbb, s nem alávalóbb, mint a többi, bármit higgyen, bárhogyan hívták az apját, bármivel foglalkozzék.
Üzen az ünnep, másodsorban, más haza magyar polgárainak. Üzeni, hogy legyenek önmaguk a sok között anélkül, hogy magukra maradnának. Ne fáradjanak bele abba, hogy meggyőzzék a sokakat tiszta szándékaikról; hogy meggyőzzék őket arról, nem akarnak többet annál, ami az eltagadott jussuk, nem többet annál, hogy önmaguk maradhassanak. S ne fáradjanak bele a társak keresésébe a sokak és más kevesek soraiban. Mert vannak, akik – megismerve gáncstalan törekvésüket – velük együtt küzdenek jussukért. Hisz tudják, ha a magyar polgárjogot nyer, attól lesz polgár a szlovák, ukrán, román, horvát is.
Üzen az ünnep, harmadsorban, más haza más polgárainak: hogy vagyunk a sok között. Anélkül, hogy azt harsogná: „a magyar nem volt, hanem lesz”, egyszerűen ezt mondja: vagyunk. Ez a „vagyunk”, amit az ünnep üzen, nem akar se félelmet, se csodálatot kelteni az ország népe iránt. Aki így akarná kimondani, az nem félelmet, nem is csodálatot, legfeljebb derültséget keltene a világban. Ez a „vagyunk” egyszerűen bizalmat akar ébreszteni. Bizalmat, mert érdemes értékeket bízni erre a nemzetre, amelyik ennyi értéket vett át, termett, őrzött idáig.
Bizalmat, mert érdemes megbízni annak a népnek a szorgalmában, amelynek fiai olykor rákényszerültek, hogy a kőből is kenyeret gyúrjanak. Bizalmat, mert ez az ország többé nem fogja eltűrni az olyan kormányosait, akik csak követelik a bizalmát, de arra nem szolgálnak rá.
Az ünnep hármas üzenetének igazsága olyan, mint a háromlábú asztal. Bármelyik lábát kiemelik, felborul. Ha viszont mindhárom üzenet-asztalláb a helyére kerül, az asztal szilárdan áll. S úgy már rajta nyugodhat az új kenyér, a mindennapi jövő.
Kádár Péter
református lelkész
országgyűlési képviselő
- Harmadik oldal [6]