Skip to main content

Augusztus huszadika üzenetei

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Ünnepek múlnak ki és élednek újjá napjainkban. Érdemes hát átgondolnunk, mit kezdjünk ma azzal az ünneppel, amelyik régen, most és a jövőben végig piros betűs nap maradt, marad. Mit, s kinek üzen ma augusztus huszadika?

Üzen az ünnep legelsőbben nekünk, e magyar haza polgárainak. Üzeni, hogy egy nép vagyunk a sok közül. Önbecsülésünkre apellálva int, hogy ne akarjunk kevesebbek lenni (még ha kevesebben vagyunk is), s józanságunkra apellálva int, hogy ne akarjunk többek se lenni, mint más népek. A származási kiválasztottság pogányos ösztönét István királyunk szerpapjainak nem sikerült igazán kimosniuk némely főből, még a keresztvízzel sem. Mások viszont még nem ocsúdtak föl tőle búsmagyar végzethitükből.

Nem egyetlen, nem utolsó, hanem egy nép vagyunk a sok között – ezzel az önértékeléssel és ezzel a világértékeléssel sorolhatunk oda a kevesebbekhez, akik már előttünk járnak, s hívhatjuk mellénk a többeket, akik még mögöttünk haladnak. Úgy érünk közéjük, ha köztünk, ország fiai között is ki-ki egy a sok közül, nem egyenlőbb, s nem alávalóbb, mint a többi, bármit higgyen, bárhogyan hívták az apját, bármivel foglalkozzék.

Üzen az ünnep, másodsorban, más haza magyar polgárainak. Üzeni, hogy legyenek önmaguk a sok között anélkül, hogy magukra maradnának. Ne fáradjanak bele abba, hogy meggyőzzék a sokakat tiszta szándékaikról; hogy meggyőzzék őket arról, nem akarnak többet annál, ami az eltagadott jussuk, nem többet annál, hogy önmaguk maradhassanak. S ne fáradjanak bele a társak keresésébe a sokak és más kevesek soraiban. Mert vannak, akik – megismerve gáncstalan törekvésüket – velük együtt küzdenek jussukért. Hisz tudják, ha a magyar polgárjogot nyer, attól lesz polgár a szlovák, ukrán, román, horvát is.

Üzen az ünnep, harmadsorban, más haza más polgárainak: hogy vagyunk a sok között. Anélkül, hogy azt harsogná: „a magyar nem volt, hanem lesz”, egyszerűen ezt mondja: vagyunk. Ez a „vagyunk”, amit az ünnep üzen, nem akar se félelmet, se csodálatot kelteni az ország népe iránt. Aki így akarná kimondani, az nem félelmet, nem is csodálatot, legfeljebb derültséget keltene a világban. Ez a „vagyunk” egyszerűen bizalmat akar ébreszteni. Bizalmat, mert érdemes értékeket bízni erre a nemzetre, amelyik ennyi értéket vett át, termett, őrzött idáig.

Bizalmat, mert érdemes megbízni annak a népnek a szorgalmában, amelynek fiai olykor rákényszerültek, hogy a kőből is kenyeret gyúrjanak. Bizalmat, mert ez az ország többé nem fogja eltűrni az olyan kormányosait, akik csak követelik a bizalmát, de arra nem szolgálnak rá.

Az ünnep hármas üzenetének igazsága olyan, mint a háromlábú asztal. Bármelyik lábát kiemelik, felborul. Ha viszont mindhárom üzenet-asztalláb a helyére kerül, az asztal szilárdan áll. S úgy már rajta nyugodhat az új kenyér, a mindennapi jövő.

Kádár Péter
református lelkész
országgyűlési képviselő


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon