A városrészt mindig is a fejlesztések hirtelen megindulása és megrekedése jellemezte, ami megismétlődött az elmúlt évtizedekben. Az egyenletesen nagyvárosias beépítésű főútvonalak által határolt városrész e „tömör falak” mögött rendkívül heterogén, kisvárosias beépítésű. Minél beljebb kerülünk, annál kisebb a beépítési magasság és a lakósűrűség. Itt hagyományosan viszonylag alacsonyabb jövedelmű lakosság él, a Józsefvároson régóta rajta a „szegénységbélyeg”. Egyre kevesebben laknak itt, a lakásszám évente 1300-zal csökken. Más városrészekhez képest gyorsan cserélődik a lakosság, kevés a gyerek, és sok az idős (és egyedül élő) ember. Ezekben a hagyományos beépítésű tömbökben, ahol a lakások 90 százalékban az IKV kezelésében vannak, régóta semmiféle fejlesztés nem történik. A pénzforrásokat régóta elvonják ettől a területtől.
A „perspektívát” a hatvanas évek óta a Práter utca másik oldala jelenti. A városrészt 1956 után elbontásra ítélték, s helyette lakótelepeket terveztek, még a legutolsó, 1984-es tervekben is. A perspektíva tehát egy városfejlesztési abszurdum és zsákutca. Budapest egyik központi, kedvező fekvésű városrészében egy alvóváros jellegű, a hely szellemétől idegen lakótelep. A lakótelepi „rekonstrukció” és a leromlás miatt eltűntek a korábban jellemző kisvendéglők, kávéházak, kocsmák, különböző körök és kulturális műhelyek. Helyettük ma nincs semmi.
Ez a folyamat azonban megállítható, sőt visszafordítható, reméli és állítja az a tervezőcsoport, amely három éve a Középső-Józsefvárosnak a rehabilitációs tervein dolgozik Perczel Anna vezetésével. A fenti leírás az ő munkájuk alapján készült Pontosabban: dolgozott mindaddig, amíg a városrész felélesztésére vonatkozó elképzeléseik nem ütköztek a tanácsi apparátus érdekeivel. A városrész számos kedvező adottsággal rendelkezik, s ami ma az elmaradottságát okozza, az felemelkedésének a forrásává is válhat – állítják tanulmányukban.
A jó közlekedésű terület az értékes nagyvárosias főútvonalak mögött változatos építkezésével, kisvárosiasságával a ma olyannyira hiányzó személyesebb, nyugodtabb környezetet biztosíthatja. A határozott karakterű Józsefváros az erőteljes leromlás ellenére is megőrzött még valamit hangulatából, létezik még a korábbi közösségi együttélési modell. Minden kedvezőtlen tendencia ellenére a lakosság 60 százaléka még ma is ragaszkodik ehhez a környékhez. Még érvényesül a tradicionális iparosréteg hatása, több vallási központ is működik itt. Új fejlemény, hogy egyre több művész bérel itt műtermet.
Számos értékes épület található itt, s nagyon szép belső kertek maradtak meg máig. Ritka kedvező lehetőségekkel rendelkezik a városrész összefüggő, nagy zöldterületek kialakítására az itt lévő Orczy-kert, a Füvészkert és a Ludovica fölélesztésével.
Az itt élő lakosság elszegényedése miatt kevéssé lehet arra számítani, hogy a városrész rehabilitációját finanszírozni tudnák. Egy újfajta önkormányzati telekgazdálkodási politika azonban biztosíthatja a hiányzó forrásokat.
A tervezők vizsgálata szerint (a lebontásra ítélt épületeket is figyelembe véve) az üres telkek aránya mintegy 30-35 százalék. Ezeknek a telkeknek az értékesítéséből származó bevételeket az egész városrész megújítására kellene fordítani – állítják határozottan Perczel Annáék. A mai tanácsi apparátussal való konfliktusuk egyik kiváltó oka éppen ez. Ma legfeljebb véletlenszerű, egyes cégek érdekeinek megfelelő tömbrendezések folynak, az értékesítés bevételéből finanszírozott infrastruktúra-fejlesztések szűk körűek, az adott vállalkozások érdekeit szolgálják.
Az üres telkek nagy aránya a lehetőségek mellett nagy veszélyeket rejt magában, például a városrész karakterének elvesztését. Perczel Anna szerint ezért nem szabad 2-3 összefüggő teleknél nagyobb területre bontási engedélyt adni, mert elveszhet a sajátos józsefvárosi „arc”. Az épületek értékelésénél nem szabad csupán a műszaki szempontokat nézni, hanem az épületek „helyi értékét” is. Tehát vannak olyan épületek is – mondja Perczel Anna –, amit máshol lebontásra javasolnának, de a városkép megőrzése miatt itt meg szeretnének tartani, s természetesen fordított eset is előfordulhat. E helyi értékre a helyi tanács nemigen érzékeny. Éppen az ekörüli konfliktusok miatt vonták meg a tervezőcsoporttól a további megbízást.
A városrész rehabilitációjának egyik legnagyobb veszélyét az ún. rekonstrukciós körút jelenti (erről lásd lapunk Agyrémkörút című cikkét).
A városrész jellegét féltve a tervezők szigorú építési korlátozásokat és előírásokat tartanak szükségesnek, ahol azonban az alapelv a változatosság megőrzése. Több épületnél javasolják a mai használat megváltoztatását, elsősorban a közösséget szolgáló közösségi terek visszaállítása érdekében (kisvendéglők, kulturális körök).
A mai városfejlesztési gyakorlatban szokatlan menetrendet javasolnak. Egy viszonylag kisebb beruházással, az érintett terület felértékelődésével éppen a leghátrányosabb rétegeket érintené kedvezően mindez. Az elképzelés: a Corvin mozi és a Füvészkert között kialakítandó „zöld sétány”, amely tíz lakótömböt köthetne össze, s igazi gyalogosutcává tehető. A sétány vonalvezetését úgy tervezték, hogy önmagában emiatt ne kelljen bontani.
A Perczel Anna vezette tervezőcsoport egy pillanatig sem titkolja a – szerencsére hamar kifulladt – „lakótelepi rekonstrukció” iránti mély ellenszenvét. A józsefvárosi lakótelepek kapcsán is kifejtik, hogy ott az utca nem utca, a tér nem tér többé. A térszervezésben ezek „feleslegessé” váltak, fölváltották az aszfaltsávok.
A tervezők kisigényűek. Nem akarnak mást, csak azt, hogy ahol még lehet, az utca maradjon utca, a tér pedig tér. Ilyen „egyszerű” ez.
Kapcsolódó cikkek
- Várospolitika [5]