– Tanácselnök-helyettes Eötvössel, 1989-ben
„Az ellenség, mely velünk szemben áll, nem pillanatnyi ínség, hanem az elszegényedés, mely ezer háznak a küszöbén koczog!” – idézte Eötvös Józsefet a X. kerület tanácselnök-helyettese még másfél évvel ezelőtt Mit tett és mit akar tenni Kőbánya a szociálpolitikában? című elemzésben. A tanácsrendszer ebben a „háborúban” csak a hadüzenetig jutott: mire a szegénység-ellenséget egyáltalán észlelni merte, összeomlott. A nemsokára létrejövő nem kormányzati képviselő-testületekkel szembeni legnagyobb kihívás az az irdatlan nyomorúság, szegénység, amit az új „átkos” örökül kapott.
A száztízezer lakosú munkáskerületben – lakásínség, hajléktalanok; alkohol és drog; ezernyi tartós ínségben szenvedő küszöbön belül és küszöb nélkül. A fővárosi kerületek közül Kőbányán a legtöbb a közüzemi díjjal tartozó, a szolgáltatásokból kikapcsolással fenyegetett, a lakosság egytizede cigány, részben nyomortelepi gettókba zárva; magányos, szegény öregek; hét-nyolc gyerekes nagycsaládosok…
A fent említett „anyag” (mottóként Eötvössel) képezte annak a beszámolónak az alapját, melyet a februári tanácsülésre készített a családvédelmi osztály vezetője imigyen nevezve: „a középtávú szociálpolitikai program feladatainak végrehajtásáról…, különös tekintettel a szegénységi jelenségek kezelési lehetőségeire”. Magyarán a reszortos osztály vezetőjének számot kellett adni arról, hogy szegényügyben mit értek el 1986 óta, a VII. ötéves terv (ugye, milyen furcsa, olyan régen olvastuk, pedig még tart) alatt. Nagyon büszke nem lehetett az apparátus a végzett munkára, mert február helyett végül májusban bocsátották a tanácstestület színe elé a beszámolót, s akkor is az osztályvezető-helyettes előadásában, a testület azonban úgymond tájékoztató jelleggel elfogadta. Nem úgy a pártok és a különféle szervezetek, akik tavaly nyár vége óta mint az akkori ellenzéki front – a tanácsvezetéssel történt megállapodás alapján – részt vettek a tanácsüléseken, megkapták az előterjesztéseket. Márkus Ágnes, a kerületben működő három családsegítő központ egyikének volt munkatársa, SZDSZ-szakértő szerint a beszámoló hű tükrét nyújtotta annak, amit a tanács végbevitt ezen a téren: „Nem lehet a felületen szántó, szemléletében rossz, alkalmatlan emberek végezte munkáról ma már jó bizonyítványt kiállítani.” A beszámolónak a ’86-ban meghatározott célok elérését kellett volna bizonyítania: képessé vált-e ez a szociális munka a rászorultak családját elérni, az ellátást kiterjesztette-e a népesség minden korosztályára, minden rétegére, és végül kiemelten foglalkozott-e az időskorúakkal.
Ilyen maximalista csak az lehet, aki hivatása magaslatán áll, és korlátlanul dúskál a pénzben, vagy az, akivel szemben a legfőbb követelmény tevékenységének adminisztrálása. Lehetett-e ott érdemi célokat kitűzni, ahol példának okáért a rendkívüli nevelési segélyben részesített családok tavaly átlag 1295 forintot kaptak egy év alatt összesen? S ahol mégis „a tanácsi szociálpolitika és intézményrendszeren belül leghatékonyabb szociális támogatás a segélyezés”. (sic!) Ahogy a beszámoló állítja. Ahol „a hátrányos helyzetű vagy veszélyeztetett fiatalok” körében megtett legfontosabb intézkedés a nyári napközis tábor és a boglárlellei táborban úttörők nyaraltatása?
Az egyik családsegítő központ vezető helyettese, Simon Péter a munkájukat leginkább meghatározó körülménynek azt tekinti, hogy semmi sem működik. Társadalombiztosítás, egészségügy, tanácsi szociálpolitika, iskola – mind súlyosan elmarasztalható. A tanács például munkanélkülinek nem nyújt segélyt. A börtönből szabadultak rendszerint annyi keresménnyel érkeznek, amivel elvonatozhatnak állandó lakhelyükre küldött személyi igazolványukért is. Ha az egyedül maradt anya nem perel az elmaradt tartásdíjért, nem kap beiskolázási segélyt. A rendszeres nevelési segély fél év alatt sem intéződik el.
Szakértők – egyelőre kívülről
A májusi tanácsülést követően egy szakértői társaság (SZDSZ, Fidesz, Phraliphe, Hátrányos Helyzetű Fiatalok Szövetsége színeiben) pártközi megbeszélésre vitte az őket mélységesen felháborító beszámolót. E június végi tárgyaláson végre jelen tudott lenni az év folyamán beteg- és tanulmányi szabadság miatt csak húsz napot dolgozó illetékes osztályvezető is. Az expozé ugyan főképp mentegetőzésből és önigazolásból állt, de az osztályvezetőnek azért volt ereje az önkormányzati választások előtt három hónappal figyelmeztetni a jelenlévőket: itt csak együttműködő szándékkal és Kőbánya lakossága érdekében beszélhetnek, különben kuss.
Szó, ami szó, Márkus Ágnes (SZDSZ) egyszerű utánszámolással bebizonyította, hogy a tanácsülésre készített beszámoló ferdített adatokat tartalmaz. Az átlagot például úgy számolták ki, hogy a nevelési segélyek esetében a személyek számával, a szociális segélyek esetében a kifizetések számával osztották el a teljes segélykeret összegét. Így a táblázatból nem tűnik ki, hogy a tanács segélyezési politikájában az idősek kitüntetett szereppel bírnak. (A valóságban persze a gyerekeknek és az öregeknek is rész kell, az Isten pénze is kevés lenne helyzetük gyökeres változtatására.) A családvédelmi osztályvezető nem tudott kielégítő magyarázatot adni a Pietra Vállalatnál foglalkoztatott középsúlyos értelmi fogyatékosok személyiségi jogait súlyosan csorbító bánásmódra, arra, miért nem finanszírozta az ez évi cigánytábort, miért szól lekezelően a hatékonyan működő családsegítő központokról. Nem csoda, hogy alkalmatlanságát a pártközi megbeszélésen nyíltan felvetették.
Ezt követően az előbb említett négy szervezet elkészítette a Hogyan képzeljük el a közeljövő szociálpolitikáját? című tézistervezetet. Hatósági feladatkörrel, hatósági szemlélettel szerintük a szociális intézmények nem képesek feladatukat ellátni. Rögzítik elvárásaikat a leendő önkormányzattal (azaz vélhetően saját magukkal is) szemben:
– a rászorultság függvényében a lehetőségek legteljesebb kihasználásával nyújtsanak segítséget;
– támogassák az állami szociálpolitikai támogatásokból kiszorultak felkarolására alakult szervezeteket, egyesületeket;
– tényleges hatósági intézkedéseket csak akkor tegyenek, ha más megoldás már kipróbáltatott.
Tanácselnök-helyettes Eötvös nélkül 1980-ban
Ami a szociálpolitikai koncepciót illeti, a dologhoz hozzá tartozik, hogy Domján Sándorné tanácselnök-helyettes, aki készségesnek mutatkozott egy új szemléletű program kimunkálásához, a négy szervezet tervezetét a tanács kebelébe emelte. (Közben a családvédelmi osztály vezetője leváltotta helyettesét, amiért utóbbi nem tudott kellőképpen kiállni a májusban megbukott beszámolóért.) Az ügy pikantériája, hogy az úgymond zsinórkioldással a szocpolapparátusba kerülő egykori pártkádernő főnöke, Domjánné, MSZP-színekben méretik meg az önkormányzati választásokon, s így lett támogatója az SZDSZ-, Fidesz-, Phraliphe-, HHFSZ-javaslatnak, melybe jelentősen beledolgozott Tóth Gabriella Fidesz-ügyvivő is, aki mellékesen a családvédelmi osztályon dolgozik. Domjánné az általa felkarolt tervezeten maradandó változást okozott. Kiinduló megállapításaiban, szemléletében, nyelvhasználatában a kidolgozók előtt is titkosított „anyagra” saját másfél évvel ezelőtti műve – köszön vissza, Eötvös nélkül. A pártképviselők kézjegyükkel látták el.
Kőbányára nem ma vette be magát a szegénység. Hogy meddig marad ott, az attól is függ, hogy sikerül-e szegényügyben a hivatásszerűen és a belső kényszertől hajtva tenni akaróknak átlátható, nyilvános, bizalmat nyújtó, rugalmas szervezeteket állítani, melyek, ha igaz, ezután nem kényszerülnek saját maguk adminisztrálásával foglalkozni.
Július elején bemutatkozott a tanácson az Emberbarát Alapítvány, melynek hátterében a Sion Gyülekezete és egy százfős önsegítő rehabilitációs munkacsoport húzódik meg. Volt állami gondozott, börtönviselt, alkohol- és drogfüggő, lelkileg súlyosan sérült serdülő és fiatal fordulhat hozzájuk. Az alapítvány svéd segítséggel megvásárolta a kőbányai zsinagógát és a hozzá tartozó harmincszobás épületet. Rehabilitációs utógondozót alakítanának itt.
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]