Csalódottságának adott hangot a Nyugdíjasok Pártjának elnöke, dr. Michaletzky Vilmos és alelnöke, dr. Pintér György, hogy a nyugdíjasok ügye mindig csak választások előtt fontos az ország jelentős politikai tényezőinek. Tény, ami tény, a két és fél millió nyugdíjas nemigen hallhatott számukra kedvező híreket a kormány eddigi működése során. Éppen ezért a Nyugdíjasok Pártja úgy vélte, hogy keresni kell olyan szövetségeseket, amelyek a politikai piacra bevezetik pártjukat, és hozzájuk csatlakozva nem vesznek el a nyugdíjas választókért folyó küzdelemben. Az már másik kérdés, hogy a Magyar Néppárt-Nemzeti Parasztpárt, a Kisnyugdíjasok Pártja és a Lakásbérlők Egyesülete mennyire alkalmas erre a szerepre. A közös lista indítása a fővárosban és a kerületekben nem különösebb garancia, főként a tavasszal annyira leszerepelt néppárttal együtt.
A minap Csepelen próbált a Nyudosz (Nyugdíjasok és Dolgozók Szövetsége, azaz a fent említett szervezetek választási koalíciója) híveket szerezni az ott élő 19 ezer nyugdíjas körében. Nem sokat taglalták az idősek ellehetetlenülését, a nyugdíjak reálértékének a bérből és fizetésből élőkénél gyorsabb ütemű esését, egyből arról esett szó, hogy „az utcára menjünk vagy ne?”. Az elnök–alelnök-páros ezt kategorikusan elvetette, mondván, korai még, hisz itt is csak százan vannak, „közénk keveredhetnek provokátorok, akik csak árthatnak az ügynek”. Az első hozzászóló hólabdamódszerrel terjeszkedő kezdeményezést javasolt; lakonikus két sor több százezernyi nyugdíjas 3 Ft-ba kerülő levelezőlapján a miniszterelnöknek: „Májustól 25%-os nyugdíjemelést kérünk, tisztelettel.” „Így legalább nem vádolhatnak bennünket, hogy íme, ezek a randalírozó nyugdíjasok” – nyugtázta örömmel a postát gazdagító megoldást a levezető alelnök.
A Nyugdíjasok Pártja programja hangzatos jelszavak (Nyugdíjunkból élni akarunk, nem koldulni!) és egymással nehezen összeegyeztethető követelések teszik ki. (Termelést kell növelni, nem a munkanélküliséget! Árstopot az alapvető élelmiszerekre, a lakbérre, a közüzemi díjakra, amíg monopóliumok vannak!)
Az elnök előadásában hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok tekintetében a kormány ténykedését (amely kormányt a magukénak ismerik el, hisz többpárti szabad választás eredménye) az előző Németh-, Grósz-, Lázár-kormányokéhoz lehet hasonlítani. „Nincs a piacon olyan erő, amely jobb szakértőket tud felállítani, mint a jelenlegi” – hangzott el annak a felszólításnak a társaságában, amelyik az előző apparátusból itt maradtak eltávolítását sürgeti. Justitia-tervre van idő – nyugdíjasok megnyugtatására nincs.
Az ellentmondás, helyenkénti súlyos tévedés a gazdasági elemzésből sem hiányzott. Kárhoztatták a gazdasági irányítást a szovjet piacról történő kivonulásért – miközben a nyugatiak odatörtetnek –, mondván, hogy ez mekkora veszteséget okoz, s milyen lehet az a vezetés, amelyik belenyugszik a dollárelszámolásra való áttéréssel együtt járó egymilliárdnyi veszteségbe. „Akkor itt valami nincs rendben” – így Michaletzky dr. Elítélendőnek tekintik a termelés visszafejlesztését annak fejlesztése helyett. Úgy vélik, hogy privatizáció címén az ország kiárusítása folyik, hogy a kormánynak ez az egyetlen lépése a zilált költségvetés rendbehozására. (Tudjuk jól, hogy a költségvetésből megtámogatott, csak vállalati szinten jövedelmező rubelexport leépítése elkerülhetetlen volt, ugyanúgy sokkal gyorsabb ütemben kellene ráfordításokat visszavonni milliárdokat elnyelő deficitgyárakból, ami időlegesen és tömegesen biztos, hogy munkanélküliséget hoz.)
Legutóbb a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkárával folytatott tárgyalás sem volt kielégítő számukra, ezt háromoldalas levélben közölték a miniszterrel, melyben elképzeléseiket is vázolták. A társadalombiztosítási alapba vissza kell nyomni a „jogtalanul és erkölcstelenül” a lakásalapba került 15 milliárdot. (Azóta tudjuk, hogy nem a kormány, hanem a Solt–Havas-indítvány elfogadása, az egykor volt pártingatlanok eladásából, bérletéből befolyt összeg TB-alapba juttatása jelenthet némi reménységet.) Elmarasztalják az MNB kamatpolitikáját, a hitelkibocsátás mikéntjét. A párt vezetői hiányolták az adósságszolgálati kötelezettségről szóló pontos adatokat. Hitelesen – mondják – csak az amerikai követség tájékoztatta őket, hogy az évi 3,5 milliárd dollár fizetése fontos ugyan, de még fontosabb a piaci viszonyokra való áttérés és a privatizáció. (Aha! De ez utóbbi meg az ország kiárusítása – mondja a párt –, és ez sehogy sem helyeselhető.) A 3,5 milliárd dollár egyébként pont annyi – állítják –, amennyit a 25%-os nyugdíjemelés tenne ki.
A csepeli nagygyűlésen nemcsak a nyugdíjakról vitáztak, hanem – mint minden hasonló szeánszon – a történelem emésztetlen gombócai is előgurulnak: utcanevek és a kommunista múlt, Kalamár József meg az ő ténykedése. (Illegális kommunista, főbíró, ’54-től tanácselnök, ’56-ban tisztázatlan körülmények között halt meg.)
Azt nem tudni, hogy a nyugdíjasok végül is csak erőt gyűjtenek, és nemsokára a Kossuth tér felé menetelnek (nyugdíjaspárttal vagy anélkül), vagy egyéb észrevétlen és a kormányzatnak további időt adó megoldásokat keresnek. Annyi azonban tudható, hogy fel sem vetődik, hogy adjon úgy is (mármint a kormányzat), ha nem kérik (mert ezt ígérte), mert nekik (nyugdíjasoknak) a kérés nagy szégyen.
- Belföld [6]