Pick Róbert és a Beszélő megelőzött. Már a Németh-kormány idején hozott – az ország biztonságát érintő – döntések kétségeket ébresztettek bennem. A napjainkban „felcsendülő” hangok megerősítették azt az „érzést”, hogy egy ország biztonságát nem katonai ereje, hanem diplomatáinak „kompromisszumkészsége” garantálja. Mi több, megnyugodtam, amikor a körkörös védelemmel kapcsolatban megtudtam a lényegét: háború esetén az agresszorral szemben az „igazi küzdelmet” nem a fegyveres erők, hanem a Külügyminisztérium munkatársai vívják mindaddig, amíg a támadó fél tárgyalóküldöttségével egyezségre nem jutnak. Addig a katonáknak semmi más dolguk nincs, mint hogy pusztítsák egymást. Nagyon sajnálatos, hogy Pick Róbert ezt az „egyszerű” összefüggést nem ismerte fel, hanem ehelyett elméletieskedett. Nem átallotta levonni azt a következtetést, hogy „saját biztonságunkról nekünk magunknak kell gondoskodnunk”.
De félre az iróniával!
Mindenekelőtt le szeretném szögezni, hogy Pick Róbert gondolatmenetével, érvelésével azonosulok! Írásomban nézeteit alátámasztani, pontosítani kívánom.
Ha jól értem vitaindítójának lényegét, akkor elveti azt a nemzetközi tárgyalási pozíciót, hogy bármely, az ország biztonságát érintő kérdésben egyezményeket írjunk alá úgy, hogy saját katonai doktrínánk teljességgel kidolgozatlan.
A magyar katonai doktrínáról
A védelmi jellegű haderő nem egyenlő a gyenge, struktúrájában és felszereltségében korszerűtlen haderővel. A védelmi jelleg deklarálása elsősorban annak kinyilvánítása, hogy a nemzetközi problémák megoldásában politikai, és nem katonai eszközökre kívánunk támaszkodni. A támadó hadműveletre való alkalmasság nem más országok megtámadásának képességét, hanem az országot ért nagy erejű agresszió következményei felszámolásának, az eredeti helyzet visszaállításának, az agresszor országhatáron kívülre szorításának képességét jelenti. A védelmi jellegre való átállás elsősorban strukturális (szervezeti-minőségi) átalakulást jelent, nem a mennyiségi csökkentést. A napvilágot látott adatokból arra lehet következtetni, hogy a haderőreform keretében végrehajtott intézkedések mechanikusan csökkentették a haderőt, így véleményem szerint gyengítették védelmi képességünket.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy haderőcsökkentésre ne kerüljön sor. De igen! Csakhogy együtt kell járnia minőségi (és nemcsak technikai-minőségi) változásokkal is.
A körkörös védelemről
A körkörös védelemről eddig megismert magyarázatokból nekem is úgy tűnik, hogy egy harcászati fogalmat (a bekerítésben vívott harcot) emeltek doktrinális szintre.
Egy országot nem lehet körkörösen védeni! Különösen nem akkor, ha közben haderejét is csökkentik!
Véleményem szerint egyedül az az út járható, hogy politikai mérlegelés tárgyává tesszük a lehetséges agressziós okokat, a támadási irányokat (ezzel természetesen a védelmi irányokat is meghatározzuk), és ezen irányokba csoportosítjuk (diszlokáljuk) azokat az erőket és eszközöket, amelyekkel megállíthatjuk a támadót, és megteremthetjük egy, az eredeti helyzet visszaállítását célzó támadó hadművelet megszervezésének és végrehajtásának a feltételeit.
Egy új magyar katonai doktrína felé
Alapjaiban egyetértek Pick Róbert cikkének a fenti alcímű fejezetével, néhány dologra azonban felhívnám a figyelmet.
Az, hogy katonaföldrajzi adottságaink kedvezőtlenek, csak egy szempontból értékelhetők így. Nevezetesen a támadó hadműveletet végrehajtó fél – az agresszor – szempontjából. Nagy vízi akadályaink például a védelmi lehetőségeinket növelik. Ugyanez mondható el hegyeinkről is. E természetes akadályok mentén jól védhető erődítményrendszert alakíthatunk ki, amelynek segítségével viszonylag kis erőkkel is komoly ellenállás fejthető ki. Ehhez azonban a megfelelő hadszíntér-előkészítésre és átgondolt új diszlokációra van szükség.
Rendkívül fontos az önálló hadtudomány önállósítása és a tudományos munka függetlenítése a katonai beosztástól. A hadtudományon belül különösen fontos a katonai operációkutatás fejlesztése. A leíró tudomány csak a problémák megfogalmazásáig jut el, ez azonban az automatizált irányítási rendszerek korszakában kevés.
A természettudományos felkészültség elengedhetetlen, ha figyelembe vesszük, hogy a katonai szervezetek racionális, célra orientált rendszerek. A tiszti állomány matematikai felkészültsége véleményem szerint néhány szakterületen nem megfelelő e bonyolult, részben automatizált rendszerek működtetéséhez és főleg továbbfejlesztéséhez.
A mozgósítási rendszer és a mozgósítási fegyelem továbbfejlesztése döntő és hatékony láncszeme az ország védelmének. Akkor, amikor a nemzetközi egyezmények sorra korlátozzák a fegyverben tartható erőket, létfontosságú a mozgósítás szakszerű, gyors végrehajtása, a mozgósítandók hadrafoghatósága, a mozgósítást szervező és végrehajtó szervezetek együttműködése, a nyilvántartás automatizálása, a mozgósításba bevont erők, eszközök rendszeres, hatékony ellenőrzése. A védelem problémáját nem oldja meg a fegyveres erők hivatásossá szervezése. Jellegzetes példa erre az USA elhúzódó vietnami háborúja. Olyan hatalmas hadipotenciállal rendelkező ország, mint az Amerikai Egyesült Államok sem tudta harci feladatait végrehajtani csak professzionális haderejével.
Az európai tárgyalásokon egyre inkább elfogadott az elégséges védelem elve. Ez azonban nem zárja ki a meglévő erőkkel végrehajtott katonai támadás lehetőségét, ezért véleményem szerint olyan tárgyalási pozíciót kell elfoglalni, hogy az országhatárok közelében csak olyan erőket lehessen állomásoztatni, amelyek komoly mozgósítás vagy átcsoportosítás nélkül nem képesek döntő fölény elérésére. Szomszédainkkal korrekt kétoldalú szerződésekben kell rögzíteni, hogy mi tekinthető fenyegető lépésnek, mikortól tehetők diplomáciai lépések, és mikortól indokolt a különböző mozgósítási fokozatok elrendelése, az ország védelméhez szükséges katonai és politikai intézkedések megtétele, katonai segítségkérés kinyilvánítása.
Különböző fórumokon a doktrinális kérdések tárgyalásánál komoly hangsúlyt kapott az ország katonai semlegességének taglalása. A semlegesség a külpolitikai vagy katonapolitikai szempontból értékelhető, de nem értékelhető az ország védelmének szempontjából. Tudniillik, ha egy országot fegyveres agresszió ér, és a megtámadott ország fegyveres ereje tétlen marad, akkor azt nem semlegességnek, hanem kollaborációnak, hazaárulásnak (kivételes esetekben internacionalizmusnak) hívják.
Hivatkozott cikkek
- Vita [7]