„Alapította negyvenkét polgár a Költő utcai iskolában 1990. február 8-án. Célja, a szovjet típusú tanácsi rendszer megszüntetése.” Így kezdődik az elsők között alakult Svábhegy Önkormányzat bemutatkozása. Keretében a lakók már akkor képviselték saját érdeküket minden lehetséges fórumon, amikor még önkormányzati törvény nem létezett. A fővárosi önkormányzatokat szabályozó rendelet pedig csak a jövő zenéje.
A Svábhegy-Svábfalu Önkormányzat alapszabálya szerint tagjai lokálpatrióták, természetes személyek, akik a törvényes állandó ottlakás jogán minden kérdésben és döntésben egyenlően egy mandátummal rendelkeznek.
Kis csoport gyülekezik a Költő utca egyik borospincéjéből átalakított lakás teraszán. Nagy kecskelábú asztal körül ülnek, az ügyvivőnél, az önkormányzat alapítójánál a szó.
– Nem fogadjuk el a kinevezett majdnai kerületi polgármestert, mert felülről irányított – tájékoztatja a meghívott vendégeket Bábás József. Véleménye szerint bármilyen tisztességes legyen a jövő polgármestere, mivel egy egész kerületet kell képviselnie, az erős városrésztől elvonja majd az anyagiakat, hogy segítse a gyengébbet.
– Ez vállalkozásellenes – toldja meg mondandóját végső érvével.
Majd kifejti véleményét a területi határokról. A történelmi városrészek visszaállítása mellett kardoskodik. A gazdasági önállóságról, annak előnyeiről beszél. A polgár csak akkor érzi sajátjának lakóhelyét, ha annak formálásába beleszólhat.
Még nem sejtik, de már egy lépéssel előbbre vannak, mint a törvénytervezet. Tervezik a saját rendőrség létrehozását. Ehhez a hivatásos állományból szeretnének rendőröket megnyerni. Saját seriffre gondolnak, akit a lakók választanak majd meg. Az elkötelezettségét pedig svábhegyi lakással kívánják biztosítani.
– Nem fenyegetettségre, hanem igazi közbiztonságra, nyugodtságra van szükségünk – magyarázza Bábás József –, a közrendre, környezetünk tisztaságára.
Saját utcaseprőre gondolnak, akit szintén lakáshoz juttatnának. Főállatorvost, főkertészt, főépítészt szeretnének. Bíznak abban, hogy lakásokkal gazdálkodhatnak, mert az ingatlanok a tanácstól a városrész önkormányzatának kezelésébe kerülnek.
Ezek csak tervek, de az önkormányzat már él és működik. A Svábfalu lakosait ért sérelmeket igyekeznek orvosolni. A kerületi tanács családok tudta nélkül külföldieknek értékesített tanácsi kezelésű lakásokat, ingatlanokat. Harcolnak az igazukért: nem csak azért, hogy az évtizedek óta ott lakók megszokott környezetükben maradhassanak. Azért is síkraszállnak, hogy a régi, leromlott épületeket megmentsék a lerombolástól. Az omladozó építmények helyébe az új tulajdonosok többnyire külképviseleteket, újszerű „palotákat” építenének. A Műemlék-felügyelőséggel tartják a napi kapcsolatot, és jelzik, melyik épület került veszélybe.
Az egyik házat, ahogy mondták, már csak a szentlélek tartja. Lakójának nincs pénze, hogy rendbehozassa, ezért a szomszédok gyűjtést rendeztek. Újra lakhatóvá teszik a házikót, hogy a hivatalnokok ne értékesíthessék, mondván, úgyis lakhatatlan.
Az önkormányzat ügyvezetője büszkén osztja szét a Hegyivasút és Kötélpálya Üzem vezetőjétől jött levél fénymásolatát. A levél aláírója „örömmel venné”, ha a fogaskerekű visszanyerné eredeti nevét, a „Svábhegyi Vaspályát”, másrészt ha a fogaskerekű-üzem az önkormányzat része lenne.
A parlamentben heves szócsaták közepette született meg az önkormányzati törvény, s a főváros működését egyelőre még semmi sem szabályozza. Budapestre, a kerületekre és a városrészekre vonatkozó rendeleteket az új önkormányzatok részvételével november 30-ig kell megalkotni. A képviselő urak a szópárbaj közben nem is sejtették, hogy már létezik, működik igazi alulról jövő kezdeményezés. A tanácsok munkatársai is kénytelenek eltűrni, hogy nap mint nap ügyes-bajos dolgaikkal kopogtatnak a Svábfalu polgárai a hivatalnokok ajtajain.
– A helyi kiskirályok utolsó perceit szerettük volna megkeseríteni. Azt elértük, hogy tudtunk nélkülük, reméljük, már semmit sem tehetnek, újabb telkeket a követségeknek már nem adhatnak el – büszkélkedik a svábhegyi ügyvezető.
- Önkormányzat [6]