Skip to main content

Svábhegyi lokálpatrióták

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A kiskirályok és a kerületi igazgatás ellen


„Alapította negyvenkét polgár a Költő utcai iskolában 1990. február 8-án. Célja, a szovjet típusú tanácsi rendszer megszüntetése.” Így kezdődik az elsők között alakult Svábhegy Önkormányzat bemutatkozása. Keretében a lakók már akkor képviselték saját érdeküket minden lehetséges fórumon, amikor még önkormányzati törvény nem létezett. A fővárosi önkormányzatokat szabályozó rendelet pedig csak a jövő zenéje.

A Svábhegy-Svábfalu Önkormányzat alapszabálya szerint tagjai lokálpatrióták, természetes személyek, akik a törvényes állandó ottlakás jogán minden kérdésben és döntésben egyenlően egy mandátummal rendelkeznek.

Kis csoport gyülekezik a Költő utca egyik borospincéjéből átalakított lakás teraszán. Nagy kecskelábú asztal körül ülnek, az ügyvivőnél, az önkormányzat alapítójánál a szó.

– Nem fogadjuk el a kinevezett majdnai kerületi polgármestert, mert felülről irányított – tájékoztatja a meghívott vendégeket Bábás József. Véleménye szerint bármilyen tisztességes legyen a jövő polgármestere, mivel egy egész kerületet kell képviselnie, az erős városrésztől elvonja majd az anyagiakat, hogy segítse a gyengébbet.

– Ez vállalkozásellenes – toldja meg mondandóját végső érvével.

Majd kifejti véleményét a területi határokról. A történelmi városrészek visszaállítása mellett kardoskodik. A gazdasági önállóságról, annak előnyeiről beszél. A polgár csak akkor érzi sajátjának lakóhelyét, ha annak formálásába beleszólhat.

Még nem sejtik, de már egy lépéssel előbbre vannak, mint a törvénytervezet. Tervezik a saját rendőrség létrehozását. Ehhez a hivatásos állományból szeretnének rendőröket megnyerni. Saját seriffre gondolnak, akit a lakók választanak majd meg. Az elkötelezettségét pedig svábhegyi lakással kívánják biztosítani.

– Nem fenyegetettségre, hanem igazi közbiztonságra, nyugodtságra van szükségünk – magyarázza Bábás József –, a közrendre, környezetünk tisztaságára.

Saját utcaseprőre gondolnak, akit szintén lakáshoz juttatnának. Főállatorvost, főkertészt, főépítészt szeretnének. Bíznak abban, hogy lakásokkal gazdálkodhatnak, mert az ingatlanok a tanácstól a városrész önkormányzatának kezelésébe kerülnek.

Ezek csak tervek, de az önkormányzat már él és működik. A Svábfalu lakosait ért sérelmeket igyekeznek orvosolni. A kerületi tanács családok tudta nélkül külföldieknek értékesített tanácsi kezelésű lakásokat, ingatlanokat. Harcolnak az igazukért: nem csak azért, hogy az évtizedek óta ott lakók megszokott környezetükben maradhassanak. Azért is síkraszállnak, hogy a régi, leromlott épületeket megmentsék a lerombolástól. Az omladozó építmények helyébe az új tulajdonosok többnyire külképviseleteket, újszerű „palotákat” építenének. A Műemlék-felügyelőséggel tartják a napi kapcsolatot, és jelzik, melyik épület került veszélybe.

Az egyik házat, ahogy mondták, már csak a szentlélek tartja. Lakójának nincs pénze, hogy rendbehozassa, ezért a szomszédok gyűjtést rendeztek. Újra lakhatóvá teszik a házikót, hogy a hivatalnokok ne értékesíthessék, mondván, úgyis lakhatatlan.

Az önkormányzat ügyvezetője büszkén osztja szét a Hegyivasút és Kötélpálya Üzem vezetőjétől jött levél fénymásolatát. A levél aláírója „örömmel venné”, ha a fogaskerekű visszanyerné eredeti nevét, a „Svábhegyi Vaspályát”, másrészt ha a fogaskerekű-üzem az önkormányzat része lenne.

A parlamentben heves szócsaták közepette született meg az önkormányzati törvény, s a főváros működését egyelőre még semmi sem szabályozza. Budapestre, a kerületekre és a városrészekre vonatkozó rendeleteket az új önkormányzatok részvételével november 30-ig kell megalkotni. A képviselő urak a szópárbaj közben nem is sejtették, hogy már létezik, működik igazi alulról jövő kezdeményezés. A tanácsok munkatársai is kénytelenek eltűrni, hogy nap mint nap ügyes-bajos dolgaikkal kopogtatnak a Svábfalu polgárai a hivatalnokok ajtajain.

– A helyi kiskirályok utolsó perceit szerettük volna megkeseríteni. Azt elértük, hogy tudtunk nélkülük, reméljük, már semmit sem tehetnek, újabb telkeket a követségeknek már nem adhatnak el – büszkélkedik a svábhegyi ügyvezető.




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon