Az egykori Kék-Duna ma bűzös-koszosan hömpölyög át Budapesten, magával hozva eddigi útjának összes szennyét. Vajon milyen ökológiai állapotban érkezik, mire használjuk és tőlünk hogyan távozik ez a folyó?
A minták alapján 1984-ben a víz minősége a főváros felett 86-93 százalékban III. osztályú, tehát szennyezett minősítésű, a főváros alatt a minták 83 százalékban már az erősen szennyezett besorolású volt. A fővároson túl a vízben egyértelműen magasabb higany-, ólom-, vas- és mangántartalmat találtak. Itt a higany- és vastartalom átlagértéke meghaladta a rosszabb, mint „kívánatos” értéket, a higany-, ólom- és vastartalom maximumértéke pedig a rosszabb, mint „tűrhető” értéket. A bakterológiai vizsgálatok eredményei is a város alatt ítélték fertőzőbbnek a vizet, több mint 20 százalékkal volt rosszabb a víz fertőzöttsége, mint a város felett. A vízmintáknak itt ötször nagyobb volt a streptococcusfertőzöttsége, mint a nyílt vizű strandoknál megszabott maximumérték. ’84 óta csak romlottak ezek az értékek? Milyen módon kerülnek a vízbe ezek a szennyeződések? Kövessük a víz útját!
Budapest egyik legnagyobb vízfelhasználója a Fővárosi Vízművek. A Szentendrei-szigettől a Csepel-szigetig elhelyezkedő 788 kútjával Budapest napi kb. 1,2 millió köbméteres vízfogyasztását kell ellátnia. Ezeknek a kutaknak a 98 százaléka természetes szűrésű, ami megfelelő tisztítást biztosít, és csak Ráckevén kell kiegészíteni egy vas- és mangántalanító kezelőművel. Innen a víz klórozás után kerül a vezetékbe. Ennél jobb fertőtlenítési módszer még nem áll rendelkezésre, de van néhány nyugati város, ahol a klórozás okozta rákveszély miatt inkább a fertőzés kockázatát vállalják. A csőhálózat hossza 4503 km. A hálózat elöregedett, rossz állapotú, a fővárosban mindennaposak a vízcsőtörések. Összehasonlító adatként: Japánban kétszer ennyi hosszú vezetékre évi tíz hibát terveznek. Sajnos ebben javulás nem várható, mert a Vízművek még az állagmegóvásra igényelt pénzösszegnek is csak az 50-60 százalékával rendelkezik. Problémaként merül fel az is, hogy az elosztóhálózatban nagy mennyiségű üledék rakódott le, amely nyomásváltozásra felkavarodik, és ez a fogyasztónál zavaros víz formájában jelentkezik. Ilyenkor rendszerint megemelik a klórozás mértékét.
Azután már csak a csapot kell megnyitnunk. Ami a lakásokban történik: mérhetetlen mennyiségű vízpocsékolás, egyre több, a környezetre ártalmas kemikália használata.
A kör itt visszafordul, a víz immár szennyvízként újra a Duna felé veszi útját. A csatornahálózat ugyanolyan elavult, mint az ivóvízé, itt sem ritkák a 100 évnél is idősebb „leletek”. A fővárosi lakások csatornázottsága 85,5 százalék, ennek bővítése ma már jórészt az egyéni építőkre van bízva. A háztartási szennyvíz a csatornában keveredik a csapadékvízzel és az ipari szennyvízzel. Ebből a keverékből a Fővárosi Csatornázási Műveknek évi 465 millió köbmétert kell a Dunába eresztés előtt valamilyen szinten megtisztítani. Biológiailag 17 százalékot tisztítanak meg, a többi pedig egyszerű durva szűréssel kerül a folyóba. Moszkvában és Bécsben a teljes szennyvíztisztítást biológiai módon oldják meg, nálunk kapacitás híján ezt csak az ipar által kibocsátott szennyvíznél alkalmazzák. A Csatornázási Művek kb. 600 gyár szennyvízkibocsátását vizsgálja, ezek közül több mint száz ellen jelenleg is eljárás folyik, hiszen a csatornába eresztett mérgek egy része még a betont is elmarja. Tavalyelőtt 97 millió forint, tavaly 68 millió forint folyt be csatornabírságból. A gyáraknak, úgy látszik, még mindig megéri, a Csatornázási Műveknek azonban nem, mert ebből 40 milliós nagyságrendűt szennyvízbírság címén rögtön tovább is ad a megfelelő tárcának. Paradox helyzet, hogy egy minisztertanácsi rendelet hatására minden gyárban épült saját tisztítómű, de a legtöbb helyen ennek az üzemeltetésére már nem jut pénz, hiszen a szennyvíztisztítás drágább, mint a büntetés.
Tisztítás után kétféle termék keletkezik. Az egyik átemelhető tisztaságú víz, de az észak-pesti szennyvíztisztítótól szennyezettebb – elsősorban a bőrgyár miatt –, mint amit az előírás megszab. A másik a szennyvíziszap, ami nehézfémekkel terhelt. Az iszapot megfelelő beruházás esetén még gazdaságossá is lehetne tenni, hiszen több országban ebből biogázt állítanak elő, amely fűtésre is használható, a többit pedig eltüzelik, majd hamuját útépítésre használják. Lehet, hogy még ez sem tökéletes módszer, de fejlettebb, mint a miénk. A Fővárosi Csatornázási Művek jobb híján az iszapot mésszel összekeverve tározóba szállítja. Ilyen tározó található Észak-Csepelen is, a világkiállítás egyik kijelölt területén!
- Iszapbirkózás [6]